Új Kelet, 1997. július (4. évfolyam, 151-177. szám)

1997-07-23 / 170. szám

Gazdaság Napi tőzsdeinfó Részvény Mól TVK Richter OTP Kárp.-i jegy Napi nyitóár 4250 3900 17 990 6500 789 Napi átlag 4268.1 3954,8 18 086,2 6571.2 796,8 Napi záróár 4270 3925 18 100 6600 800 A Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden megállt a két-há- rom napos részvényárfolyam-korrekció. Az értékcsökkenés­stop mellett rekordok is születtek. A nap meghatározó eseménye a Richter Gedeon Vegyészeti Gyár Rt. részvényeinek „mennybemenetele” volt. A papírok árfolyama átlépte a már két hete várt 18 ezer forintos, lélekta­ni határt. Az OTP-részvénytula jdonosok sikersorozata újra beindulni látszik, ugyanis a részvények egész nap folyamatos emelkedést követően 6600 forinton álltak meg. A MOL-részvény értéke nem meghatározó mértékben csök­kent a megelőző napi záróárhoz képest. A TVK papírjai kissé tovább emelkedtek. Ugyan a nyitóára viszonylag magasaban volt még délelőtt, de értékét nem hajtották fel a kereskedők négyezer forint fölé. A kárpótlási jegy piacán a viszonylag alacsonyabb kezdés után kisebb felfelé ívelés volt tapasztalha­tó, az értékpapír 800 forinton zárt. Forrás: Bu-Ké Bróker Kft. Dráguló uborka Új Kelet-információ Megkezdődött a kordonos uborka nagy szezonja. Amíg egy-másfél héttel ezelőtt a fel- vásárlási árak nem emelked­tek 60 forint fölé, addig a hét elején a 6-9-es méretű, minő­ségi fajták kilogrammjáért helyenként már 70-75 forin­tot adtak a nagybani vásár­lók. A 9-12-es méretű ára 40 forintról 42-44-re, a 12-14- esé viszont 20-22 forintról 15 körülire csökkent. A tapasz­talatok azt mutatják, hogy a feldolgozói igényekhez al­kalmazkodó felvásárlók az árak kialakításával a terme­lőket az exportálható minő­ségű uborka leadására ösz­tönzik. Megyei földárverések Munkatársunktól Papos településen szerve­zett kedden termőföldárve­rést a megyei Kárrendezési Hivatal. A licit II/III-as kate­góriába sorolt volt, azaz csak helyi lakosok vehettek részt rajta. A magánosításra kije­lölt maradvány földterületek nagysága nem haladta meg 20 hektárt. Legközelebb július 23-án, szerdán két településen lesz termőföldárverés. A Nyírbá­torban szervezett licit II/II-es kategóriájú, azaz korlátozás nélkül minden alanyi jogon kárpótolt részt vehet a ter­mőföld-magánosításon. A n. számú állami tartalékföld­alapból közel 36 aranykoro­na értékű, összesen mintegy 9 hektárnyi vegyes haszno­sítású - erdő és gyep - terü­let vár tulajdonosra. Ugyanezen a napon Berkesz községben is lesz licitálási le­hetőség. Itt II/III-as kategóriá­jú lesz a termőföldárverés. A kárpótlási jegyért megváltha­tó terület nagysága 20 hektár alatti, s csak helyi lakosok je­lentkezhetnek tárcsaemelésre. 1997. július 23., szerda Szabolcsi csiga francia tányérokon Káposzta Munkatársunktól Az éticsigák megítélése ve­gyes. Vannak, akik még az érintéséről is iszonyodnak, el­lenben a franciák egy része úgy gondol rájuk, mint a tányéru­kon gőzölgő, kellemes, citro­mos csemegére. Magyarország évente mintegy háromezer ton­na félkész áruként feldolgozott csigát (Helix Pomatia) expor­tál közvetlenül, valamint első­sorban görög és német keres­kedői közvetítéssel Franciaor­szágba. A hazai exportkvóta- teljesítést az egyik legfiatalabb szervezet, a gödöllői közpon­tú Éticsiga Terméktanács ko­ordinálja. MirA Puskás Ferenc, a szervezet titkára elmondta, a termékek minősítésében és pi­acra juttatásában évek óta jelentős támogatást kapnak az Agrármarketing Centrumtól. Szabolcs-Szatmár-Bereg me­gye több pontján többek kö­zött Mátészalka, Vaja térségé­ben szervezett keretek között szedik össze április végétől nyár közepéig az apró, kifejlett állatokat. A szabvány szerint csak a legalább harminc milli­méteres házas csigák gyűjthe­tők be. A felvásárlóhelyek az élősúlyra átszámított tömeg után kilogrammonként 6-800 forintot fizettek. A feldolgozó- üzemek a házuktól elválasztott állatokat tömbösítve, gyorsfa­gyasztott állapotban exportál­ják Franciaországba. F.T. (Új Kelet)________ Éppen a káposztapalán­tázás időszakára köszön­tött be a zord tavaszi idő. A szaporítóanyag nehezen eredt meg, a kártevők is nagy pusztítást végeztek az ágyásokban, és csak foghí­jasán maradtak meg a pa­lánták. A június eleji fel- melegedést követően már erőteljes növekedésnek in­dultak a fejek, és mostanra megjelentek a piacokon az első szabadföldi nyáriká- poszta-szállítmányok. Ezek a fajták még téli betárolás­ra nem alkalmasak, de leg­alább újdonságnak számí­tanak, megfizethető áron. Akik hivatásszerűen fog­lalkoznak káposztasava­nyítással, kísérletképpen már megpróbálkoznak az érleléssel. Télen fűteni kell a savanyító helyiségeket, most azonban alkalmasabb a hűvös, árnyas kamra a tá­rolásra. Ilyenkor néhány nap alatt piacérett az áru, és célszerű hamar túladni a készleten, mert hamar meg- nyálkásodik. A télire szánt káposzta­palántákat még mindig nem késő elültetni. Szeren­csére nem túl fagyérzékeny ez a növény, és ha hosszú őszünk lesz, szép termésre számíthatunk. A hazai termék védelmében Áremelkedés Új Kelet-információ Az élmiszerek ára az elmúlt egy év alatt az átlagot meg­haladóan, közel 21 százalék­kal emelkedett. A KSH leg­utóbb nyilvánosságra hozott júniusi összehasonlító adatai alapján többek között a to­jás 33, a sertéshús 29, a vaj 28, a tej 27, az étolaj 10, a marhahús és a rizs 6 száza­lékkal emelkedett. Munkatársunktól _________ A h azai munkahely- és ipar­védelemért megalakult H+H Védegylet céljai között szere­pel, hogy a fogyasztó kosará­ban növekedjék a megvásárolt hazai termékek aránya, amely pillanatnyilag nem több, mint 30-40 százalék. A szervezet javasolja egy komplett kormányzati straté­gia kidolgozását, amely a ha­zai ipar védelmét, a lakossági mentalitásváltoztatást, a nem­zetközi szerződésekben rögzí­tett vámpótlékok leépítését célozza. Kiemelt fontosságot tulajdo­nít az egylet az eredetjelző védjegy szélesebb körű elter­jesztésének, amely sok más előnye mellett növelné a kész­termékek belföldi alapanyag­hányadát is. Rizstermelés Ezerszámra munkahelyek? A megyei regisztrált munkanélküliek Iskolai végzettség száma (fő) megoszlása (%) Legfeljebb nyolc általános 2872 6,9 Általános iskola 15 913 38,3 Szakmunkásképző 14 492 34,9 Szakiskola 774 1.9 Szakközépiskola 2777 6,7 Technikum 691 1,7 Gimnázium 3295 7,9 Főiskola 598 1,4 Egyetem 109 0,3 Értékpapírpiac a választások előtt Az elmúlt fél évben tartó, rekordokat döntő értékpapír­piaci árfolyamindex-emelkedés, a tőzsdei hossz várha­tóan december végéig tart. Januártól a választások befejezéséig vagy csökkeni fognak az árak, vagy jó esetben stagnálnak. Semmi sem fogja indokolni az ár­emelkedéseket, ugyanis bizonytalanná válik a belpoliti­kai helyzet. A hazai pénzpiacon befektető külföldieket két hatás érdekli: a tőzsdén jegyzett cégek teljesítmé­nye, valamint a kiszámítható makrogazdasági fejlődést lehetővé tevő politika. Munkatársunktól Beindul a közmunkaprog­ram következő szakasza. Az év második felében több mint nyolcszáz település kap megközelítőleg másfél milliárd forintos támogatást tizennyolcezer ember fog­lalkoztatására. Ebben a pá­lyázati fordulóban a hátrá­nyosabb helyzetű térségek, mint például Borsod-Abaúj- Zemplén vagy Szabolcs- Szatmár-Bereg megye ará­nyaiban nagyobb segítség­hez juthat. Amíg két évvel ezelőtt, a közmunkaprogramok indulá­sakor mindössze 87 ezer ál­lástalant foglalkoztattak az önkormányzatok, addig ta­valy már 161 ezer ember munkavállalását támogatta a szakminisztérium. Az első félévi tapasztalatok szerint közel húszezerrel nőtt a mun­kahelyek száma, s a tárca hosszú távú prognózisa sze­rint 2010-re a mostani 3,6 milliónál kilencszázezerrel több álláshely lesz várható­an hazánkban. Egy év alatt az országban mindössze nyolc­vanezer munkalehetőséget kínálnak fel a cégek és vál­lalkozások. A helyzet javítá­sát célozza meg az a 170 mil­lió forintos pótkeret, amely­ből a szakirányú oktatásokat és egyéb foglalkoztatást se­gítő programok indíthatók. Hírháttér A tervezhető biztonság alap­elve miatt a tőke számára mind­egy, hogy a kommunista Kíná­ról vagy a demokratizálódás útjának elején járó Magyaror­szágról van szó. Ha egy állam garanciát ad és bizalmat nyújt a befektetőknek, akkor azok élnek a lehetőségekkel. Nos, két évvel ezelőtt a nem­zetközi pénzpiacon pánik lett úrrá, s elterjedt: Magyarorszá­gon úgy összeomlik a gazda­ság, mint Mexikóban. A tőzs­dei szakemberek tapasztalai szerint a kormány által beveze­tett, a lakosság körében elhíre- sült Bokros-csomag jelzés érté­kű hatása nagyobb volt a kül­földi pénzpiacra, mint a belgaz­daságra gyakorolt stabilizálása. Azóta háromszor javítottak a nemzetközi hitelminősítő inté­zetek a magyar befektetési biz­tonság megítélésén. Ez a tőzsdei kereskedelemben közvetlenül nem volt mérhető, viszont je­lentősen hozzájárulhat a növe­kedés folyamatához. A mai cseh, szlovák és román példák a volt pénzügyminisztert iga­zolják. Mindez, valamint a Bu­dapesti Értéktőzsde eredmé­nyessége arra utal, hogy Buda­pest Közép-Kelet-Európa pénz­ügyi központjává válhat. Úgy tűnik, hogy Nyugat-Eu- rópa és az Egyesült Államok két legutóbbi jelzés értékű döntése — az uniós, valamint a NATO- csatlakozás tárgyalási felhívás- arra a várakozásra utal, hogy a nemzetközi pénzpiac erőtel­jesen támogatja a hazai, mak­rogazdasági szinten erőteljes sikerpropagandát folytató kor­mányzó pártokat. Vélhetőleg a választásokat követő négy év­ben is a mostani koalíciót vagy annak politikájának folytatását látnák szívesen. A mutatott bi­zalmat a Tocsik-, a Postabank­vagy a pénzpapírrablási bot­rány sem rendítette meg. Az előrejelzett inflációmér­séklődés, a hosszú távú ál­lamkötvények kamatainak csökkenése, a banki bizalom- vesztés a kisbefektetők ér­deklődését a tőzsde felé tere­li. Ma az általuk birtokolt tőke lecsökkentette a külföl­di nagybefektetők dominan­ciáját. Emellett megkezdő­dött a hazai megtakarítások növelésének folyamata a la- kás-előtakarékossági vagy az önkéntes biztosítási pénztá­rak létrehozásával. A decemberig szóló előrejel­zések dinamikus tőzsdepiaci növekedést prognosztizálnak. A választások évében viszont a hipotézisek szerint hektikussá válhat az értékpapír-kereskede­lem. Ez az 1994-es válasz­táskor nem volt mérhető még, mert a magyar tőzsde akkor még a gyermekkorát élte. A közvélemény-kutatások sta­tisztikái, a párterőviszonyok alakulása erőteljes hatást gya­korolhat az értékpapír-forga­lomra. Az árfolyamok akár jelentősen is megzuhanhatnak, egészen a választásnyertes kor­mány deklarált politikájának beindulásáig. Ha a pénzvilág bizalmát elnyeri a program, ak­kor a tőke újra pozitívan meg­mozgathatja a tőzsdei árfolya­mokat. F.T. (UjKelet) ________ Ká r, hogy nincs nagy hagyománya hazánkban a rizstermesztésnek, mert most igencsak kedvezne az időjárás ennek az ázsiai gabonanövénynek. A mo­csarak lecsapolása előtt még viszonylag jelentős területeken, főleg a Horto­bágy környékén termesz­tettek rizst, de mára na­gyon minimálisra csökkent a vetésterület. Nincs tudomásunk arról, hogy megyénkben valahol is legalább megpróbálkoz­tak volna a rizzsel, pedig a Tiszántúl vízrajza megfe­lelne ennek a szempontnak és lápos, mocsaras vidék is akad mondjuk Nagyecsed környékén. A monszunos területekkel ellentétben nálunk csak egyszer lehet­ne a rizsét aratni, de még így is tisztességes hasznot hozhatna és nem kellene félni a belvízveszélytől, sőt! Éppen hogy el kell árasztani vízzel a termőte­rületet, különben kiszárad a növény. Nyakunkon az EU-csat­lakozás, és belépésünket követően szigorú mennyi­ségi korlátokon belül ter­meszthetünk majd gabona­féléket. Arról azonban nincs tudomásom, hogy rizsnek is lenne kvótája. Talán érde­mes lenne megpróbálni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom