Új Kelet, 1997. július (4. évfolyam, 151-177. szám)
1997-07-22 / 169. szám
1997. július 22., kedd Riport nyaraltatják a városi gyerekeket. Napi kilencszáznyolcvan forintot kérnek az étkezésért és a szállásért. A kis nebulók négyszemélyes faházakban al- hatnak az erdő közepén. Finom, házias ételekkel kedveskednek a gyerekeknek, jó időben kimehetnek a partra. Ezen a tájon olyan tiszta a víz, hogy még inni is lehetne belőle. — Igazi szatmári vagyok — mondja Szilágyi István. - Szeretem az embereket, tíz éven át autóbuszvezető voltam, abban az időben szerzett kapcsolataimra most is számíthatok. Nem csak üdültetéssel foglalkozunk, százhatvan hektár földön gazdálkodunk. Napraforgót, búzát, zabot vetettünk, és negyven juhot nevelünk. Családom minden tagját bevonjuk a munkába. A feleségem a táborban főz, a lányom és a fiam hol itt segít, hol ott. Hosszú távú terveink vannak, szeretnénk téliesíteni a házakat. A hideg hónapokban is fogadhatnánk vendégeket. A falu lakói is igénybeveszik a tábor szolgáltatásait. A lakodalmas sátrakat itt szokták felállítani az udvaron. A lebotonozott részen előbb a lányom lakodalmát tartottuk, majd mások is kértek, hogy adjak helyet a mulatságnak. Elégedett vagyok a táborral, örülök, ha boldognak látom a nyaraló gyerekeket. Sajnos üröm is vegyül a munkánkba. Idetelc- pedett egy városi vállalkozó, megvásárolt egy parasztházat, és nyaralóként hirdeti azt. Nyolcvan gyereket zsúfol a parányi szobába, azon a helyen nincsenek játékok, nem szervez programokat számukra. A pedagógusok sajnos nem nézik meg előre, hol nyaraltatják majd a gyerekeket. Az fáj a legjobban, hogy a kellemetlen élményeket Nagyhódoson szerzik a kisiskolások, és soha többé nem akarnak majd visszatérni erre a környékre. Mindent elkövetek azért, hogy jól érezzék magukat kis vendégeim, bár a „kollégám” rossz bizonyítványt állít ki Nagyhódosról, a táborról és a turizmusról. Vakációzhatunk a világ bármely zugában, kis faluban vagy a nyüzsgő tengerparton-, csak legyen egy hely, ahol elbújhatunk, távol a mindennapoktól. Arra a néhány napra, amikor nem rándul görcsbe a gyomrunk, nincs aggódás, csak nyugalom, s ez annyira hiányzik nekünk, mint egy falat kenyér. Vakáció Szatmárban Az oldalt írta Kozma Ibolya, a fotókat Lázár Zsolt készítette Kozma Ibolya (Új Kelet) Maguknak építettek nyaralót Juhász Károly ék. A budai lakásból a szatmárcsekei házikóba utaznak, amikor csak tehetik. Az ócska lakást a régi szatmári hagyományok szerint újították fel. Megszállottan keresik a régi bútorokat, térítőkét, használati eszközöket. A garázs tele van tulipános ládával és cserépedényekkel. A nagyvárosi nyüzsgés után jól érzik magukat a csendes udvaron. A nagymama itt tölti a nyári hónapokat, csirkéket nevel, befőtteket készít, rendben tartja a lakást és finom ételekkel várja a családot. A hétvégeken ők is Szatmárcsekére utaznak. Nyugalmas sziget ez itt. A gyerekek barátai is gyakran megfordulnak a házban. Nemcsak pihennek, van még munka a házon. Kedvtelésből dolgozgatnak. A konyha padlásterét úgy alakították ki, hogy nyolcan-tízen elférjenek benne. A szépség mellett praktikusságra törekednek, a nyárikonyha elé felnyithatós háromszögletű zsalut készítettek, hogy szélfutta időben is ki tudjanak ülni a bejárat elé, a kis teraszra. A cserepes virágokat és a kis kosarakat a fővárosból hozták, s végigrakták vele a tornácot. A két városi eb is nyaral. Ősztől tavaszig nekik is hiányzik a nagy udvar. Hogyan jut eszébe a fővárosiaknak, hogy a világtól távol egy kis szatmárcsekei házat szépítgessenek? A családfő a falu szülötte, még akkor is, ha jól elsodorta innen az élet. Az eltelt évtizedek ellenére ő nem felejtette a parányi kisvilág csöndes magányát. Öregségére talán ide költözik újra, ahonnan elindult, oda tér vissza. *** Illés Béláiknak is a kis vidéki ház a kedvencük. Ők a közeli kisvárosból nem pihenni járnak Tivadarra, takarítanak, újít- gatnak és ápolják a kertet. Vendégeket fogadnak, több éve rendszeresen kiadják a lakást.- Hitel nélkül építkeztünk - mondja Illés Béláné. - Tizenhárom éve vettük meg a telket. A férjem is, én szeretjük a Tiszát és a jó levegőt. A két unokámmal nemrég ment a töltésre, gumicsizmában sétálnak a sárban, megnézik, milyen károkat okozott a vihar. Egyszerre húszán is elférnek a lakásban. Nem zavarjuk a vendégeinket, nem ülünk a nyakukra. A földszinten és az emeleten szobákat alakítottunk ki, lent van a konyha. A nyaralók főzhetnek, ha kedvük tartja, de a közeli vendéglőben is étkezhetnek. Két vagy három család is nyaralhat egyszerre, a háznak több bejárata van. Lent a parton nagy a nyüzsgés, a fiatalok esténként diszkóznak, óriási a zaj. A pihenni vágyók inkább a faluban szállnak meg, s lejárnak a folyóhoz. Ez a falu gyönyörű, s a környéken bőven akad látnivaló. A vakációt sokan errefelé töltik, de már most is látszik, hogy jóval kevesebb pénzük van az embereknek, mint néhány évvel korábban. Vendégeink telefonon jelentkeznek be, közülük többen visszajárnak. Óvatosak az időjárással, mindenki verőfényes napsütést rendelne szabadsága idejére. A tavalyi nyár sajnos nem ilyen volt, reméljük, az idei kárpótol még az elvesztett szép napokért. Szeretünk ismerkedni a vendégekkel, általában egy ebéA szabadnapok alatt egyre kevesebbszer rándul össze a gyomrunk, nincs aggódás, befejezzük- e a munkát időre, elérjük-e az autóbuszt vagy rohannunk kell utána. Nem kételkedünk, hogy sikerült egyszerre bevásárolni vagy elfelejtünk kenyeret, tejet venni. A vakáció idején kevesebb félelmet élünk meg. Nincs rohanás, csak a hőn áhított nyugalom. Szívesebben válaszolunk gyermekünk soha meg nem szűnő kérdéseire, míg más napokon néha az agyunkra megy. Meglátjuk a ragyogó napsütést, a lassan ballagó felhőket és a falusi virágoskertek tarkaságát. Az élet örömeit. A nyár szabadnapjai nekünk ünnepek. det vagy vacsorát közösen költünk el. Azt főzök, amit kémek. Van vadhús és birkahús is a hűtőben, de van, aki a slambucot vagy a gulyást szereti. Nincs olyan kedvenc étel, amit ne tudnánk elkészíteni az ide látogatóknak. A falusi turizmussal foglalkozók nem tudnak előre tervezni. Hiába lefoglalják a szállást, előfordulhat, hogy valamilyen oknál fogva mégsem tudnak eljönni. Máskor meg az erre járó, szállást nem foglaló vakációzok kémek bebocsátást. A férjem nap mint nap itt van, ha van hely, adunk szállást, ha nincs, a faluban élő kiadó házakat ajánljuk. Itt nincs konkurencia, inkább segítünk egymásnak. A szobakiadásból nem lehet meggazdagodni. Nem is ez a célunk. A több mint egy évtized alatt egy fillémyi nyereséget sem költöttünk magunkra. Folyamatosan alakítunk, fejlesztünk. Minden pénzt ebbe a házba és a vendégek kényelmére forgatunk vissza. Kerékpárokat, kenukat, csónakokat és különböző sporteszközöket vásároltunk. Ezeket bérbe adjuk a falusi gazdák vendégeinek is. Vendégeinknek maximális kényelmet akarunk nyújtani. Szeretnénk, ha megismernék és megszeretnék a környéket. A faluból távozók, ha szeretettel emlékeznek a nyaralásra, nem azt mondják, hogy jó volt Illéséknél, hanem azt: csodálatosan éreztük magunkat Tivadaron, s ez nemcsak nekünk, hanem a községnek és az egész környéknek előnyére válik. *** A régi-régi úttörőtáborokat sokan emlegetik még. A gyermekkori nyarakat soha nem lehet elfelejteni. Evekkel ezelőtt a gyerek vakációja kevesebb pénzt emésztett fel. A szülők nyugodtan dolgoztak, hiszen tudták, vigyáznak csemetéikre, akik valószínűleg sok-sok me- sélnivalóval térnek haza a kéthetes vagy tíznapos táborból. Ma már nemcsak méregdrága a kisdiákok utaztatása, de kevés olyan üdülő maradt, ahol isko- láskorúakat nyaraltatnak. A nagyhódosi úttörőtábor olyan maradt, amilyen volt, talán még egy kicsit szebb is. Szilágyi István vállalkozó kibérelte, s családjával együtt itt
