Új Kelet, 1997. június (4. évfolyam, 126-150. szám)

1997-06-30 / 150. szám

1 1997. június 30., hétfő Hazai krónika Templomszentelés Balatonban Márfy Gyula, az Egri Főegyházmegye segédpüspöke szentelte újra vasárnap a Heves megyei Balaton község teljes rekonstrukción átesett római katolikus templomát. Bogyó György jezsuita atya, a település plébánosa az MTI tudósítójának elmondta: az 1770 körül épült szentély belső terének teljes felújítása már korábban megtörtént, a pénz­hiány azonban megakadályozta, hogy külsőleg is renovál­ják az épületet. A homlokzat és a tető kijavításához, festé­séhez és vakolásához végül két hónappal ezelőtt tudtak hozzákezdeni a főegyházmegye és a hívek segítségének köszönhetően. Az újraszentelést követően a segédpüspök szentmisét celebrált a megújult római katolikus templom­ban. Gyújtogatás Szegeden Ismeretlen tettes vasárnapra virradó éjjel Szegeden fel­gyújtotta a Deák Ferenc utcában található kínai éttermet. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletese az MTI munkatársának elmondta: az elkövető valamilyen gyúlékony anyagot locsolt szét az étteremben, majd meg­gyújtotta azt. Az étterem berendezésének 80 százaléka elégett, a tulajdonos első becslése szerint a kár 6 millió forint. Lövés a Keleti pályaudvaron Lábon lőtt egy vétlen idős férfit a vita hevében egy társa­ival vitába keveredett jugoszláv férfi szombaton délután a Keleti pályaudvaron - tájékoztatta a BRFK sajtóügyeletese az MTI-t. Mint elmondta: öt óra körül a 8-as vágánynál né­zeteltérés támadt a három, magyarországi tartózkodási en­gedéllyel rendelkező jugoszláv férfi között. Az egyikük a szóváltás hevében fegyvert rántott, és egy tolipisztolyai - feltehetőleg véletlenül - meglőtte a közelükben várakozó idős embert. Pszichiátriai intézetet avattak Kökény Mihály népjóléti miniszter avatta fel vasárnap Füzesabonyban, a Heves Megyei Önkormányzat új pszichi­átriai és Szenvedélybetegek gondozását ellátó otthonát. A több mint egymilliárd forint értékű beruházással az önkor­mányzat eleget tett az emberi jogok országgyűlési biztosa azon ajánlásának is, hogy a pszichiátriai ápoltaknak ez idá­ig otthont adó visontai intézményt szüntessék meg, mert az ottani épületek és körülmények emberi tartózkodásra alkal­matlanok. A Szent László nevével Ünnepélyes keretek között vasárnap tartotta meg a Pest megyei Halásztelken a közelmúltban alakult Szent László Ifjúsági Szövetség zászlóbontó rendezvényét. A település Szent Lászlóról elnevezett terén, a király szobránál Stoffán Antal polgármester üdvözölte a vendégeket, s mint elmond­ta, a szövetség pártpolitikától mentes, nemzeti szellemisé­gű, a keresztény értékrenden alapuló nyitott szervezetként kíván működni. Azért választotta a legendás király szemé­lyét, mert László második államalapítóként írta be nevét a magyar történelembe, amikor egy szétzilált országot ková­csolt egységgé. Választásra készülve MTI A Magyar Szocialista Párt választmánya meghatározta az 1998-ban induló ország- gyűlési képviselő-jelöltek kiválasztásának elvét és rend­jét. Eszerint az MSZP 1998- ban is önállóan indít jelölte­ket és állít listát. A párt alap­szabályának megfelelően a jelölteket a helyi szervezetek maguk választják ki, az or­szágos listát pedig a kong­resszus határozza meg. A párt vezetése nem avatkozhat a kiválasztásba, csupán ajánlá­sait fogalmazhatja meg - kö­zölte a testület nyári szünet előtti utolsó, szombati ülését követő sajtóértekezleten Baja Ferenc választmányi elnök. Hozzátette: a párt Or­szágos Egyeztető Bizottsága javaslatot tehet az alapszer­vezeteknek a nem körzetbe­li vagy nem az adott megyé­ben élő jelöltek indítására, ám a döntés joga ez esetek­ben is a helyieké. Tiltakozó kisgazdák MTI A Független Kisgazdapárt Országos Elnöksége tiltako­zását fejezi ki amiatt, hogy Szlovákiában a magyar tan­nyelvű iskolákban mostantól már csak egynyelvű, azaz szlovák bizonyítványt kap­hatnak a magyar diákok - is­mertette az elnökség pénte­ken kelt nyilatkozatát a párt szombati sajtótájékoztatóján Horváth Béla, az elnöki ka­binet vezetője. A politikus elmondta: a Kisgazdapárt felszólítja a magyar külügyi kormányza­tot, hogy minden nemzetkö­zi fórumon emelje fel szavát a magyarságot ért újabb jog­sérelem, a szellemi és egzisz­tenciális terror ellen. A párt támogatja Csáky Pál szlová­kiai magyar országgyűlési képviselő, a Magyar Keresz­ténydemokrata Mozgalom alelnökének indítványát, amellyel az Európai Emberi Jogi Bizottsághoz fordult. Süllyed az egészségügy hajója? Amennyiben a jelenlegi tendenciák folytatódnak, akkor az év végére a 40 milliárd forintot is elérheti a társada­lombiztosítási alapok hiánya, vagyis mindenképpen pót­költségvetésre lesz szükség - közölte a népjóléti minisz­ter vasárnap, útban Visegrád felé, az egészségügyi mé­diahajón. /MTV _________________ Ar i Lajos, a Kórházszövetség elnökségi tagja ugyanott az MTI-nek úgy nyilatkozott: szinte bizonyos, hogy az idén újabb kórházak válnak fizetés- képtelenné. Molnár Ilona országos tisz­tifőorvos pedig úgy vélekedett: az ÁNTSZ csődbe is mehet, ha nem kapja meg a működéséhez szükséges 500 millió forintot. Kökény Mihály elmondta, hogy a tárca és az egészségbiz­tosító a gyógyszerkassza várha­tó 10 milliárd forintos túllépé­sének csökkentése érdekében a gyógyszerárak mérséklését szorgalmazza a gyártóknál. Erre a miniszter szerint módot adhat a vámpótlék eltörlése. Kiss József, az egészségbiz­tosító főigazgató helyettese a táppénz kiadásoknál remél megtakarítást. Mint elmondta: miután egyre kevesebben men­MTI_______________ A márciusi országos gyűlés óta erőteljesen növekszik az MDF taglétszáma, és számos új helyi szervezet is alakult - je­lentette ki Lezsák Sándor elnö­ki beszámolójában az MDF Or­szágos Választmányának va­sárnapi ülésén. A tanácskozáson elhangzot­takról Herényi Károly sajtó- szóvivő tájékoztatta az MTI-t. Belpolitikai kérdésekről szól­va az MDF elnöke — következ­ményeit tekintve - a legsúlyo­MTI __________ Hu szonnégy magyarországi, felvidéki, kárpátaljai és erdé­lyi iskola diákjai és tanárai vesznek részt a Magyar Refor­mátus Gimnáziumok I. Világ- találkozóján, amely vasárnap nek táppénzre, számításaik sze­rint ezen a tételen 2,5 milliárd forint körüli megtakarítása lesz a biztosítónak. A fórumon szó­ba került az egészségügyi pri­vatizáció is. A miniszter első­sorban a háziorvosi szolgála­toknál tartja lehetségesnek a rendelők magánkézbe adását, de - mint mondta - nyitottak arra is, hogy a privatizáció a szakorvosoknál is megkezdőd­jön. Az országos tisztifőorvos ez­zel kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy a magánkéz­be adás csak akkor történhet meg, ha emiatt egyetlen beteg sem marad ellátatlanul. Azt pe­dig nehéz megkövetelni, hogy egy orvos egy adott körzet minden betegét ellássa, ha a rendelőt, amiben dolgozik, nem az önkormányzattól bérli. Ari Lajos, a Kórházszövetség vezetőségi tagja arról beszélt a távirati irodának, hogy több sabb botránynak a földtör­vény tervezett módosítását nevezte. Kifejtette: ha a par­lamenti lehetőségek kudar­cot vallanak, akkor az MDF - akár egyedül, akár az ellen­zéki pártokkal és az érdekvé­delmi szervezetekkel össze­fogva - mindent elkövet a népszavazás kiírása érdeké­ben. A pártelnök elmondta: elfogadhatatlan, hogy a leg­újabb, a kárpótlási jegyek kö­rül kipattant 50 milliárd fo­rintos botrány részleteit tit­kosította a kormányzat. sárnap, július 6-án fejeződik be. (A világ 30 magyar re­formátus gimnáziumából 18 a magyarországi, a többi a szomszédos országokban működik.) A 24 iskolát képviselő egy- egy küldöttségben négy diák és egy tanár kapott helyet. kórház várhatóan az idén sem kerüli el a fizetésképtelenséget. Jelenleg ugyan csak mintegy 10 intézménynél vannak sú­lyos gazdálkodási nehézségek, júliustól az új finanszírozás bevezetésével azonban jelen­tősen csökken a kórházak be­vétele, ráadásul többeknek most kell visszafizetni a tavaly kapott kórházkonszolidációs kölcsönt. A tiszti főorvos nem tartja kizártnak, hogy a kórházak ta­karékoskodása miatt megnöve­kedhet a kórházi fertőzések száma, mivel az intézmények - a tb támogatásának hiányá­ban - egyre kevesebb mik­robiológiai vizsgálatot rendel­nek a tisztiorvosi szolgálattól. Molnár Ilona azt is elmondta, hogy az idén 493 millió forint­tal kevesebb pénzből kényte­len gazdálkodni az ÁNTSZ, mint amennyi a működéséhez szükséges. Amennyiben ezt a deficitet a kormány, illetve a parlament nem rendezi, a tisz­tiorvosi szolgálat épp az ide­genforgalmi főszezonban lesz kénytelen lemondani a ven­déglátóhelyek ellenőrzéséről. Szabó Iván 10 százaléka MTI ____________________ A Magyar Demokrata Néppárt­nak tisztességes választási kam­pány esetén reális esélye lesz a 10 százalék körüli “szavazati szimpátia” elérésére - mondta a vasárnap Zalabérben tartott MDNP-s fórumon Szabó Iván, a párt elnöke. Úgy vélte, 'hogy 1994-hez képest felértékelődik az egyéni jelöltek szerepe, márpedig a Néppárt jól felkészült szakem­berekkel indul majd a képviselői posztokért. Szabó Iyán a továb­biakban kifejtette, hogy az ellen­zéki pártok egy blokkban történő indulását nem tartja valószínű­nek, ilyen legfeljebb a radikális jobboldalon képzelhető el. A párt­elnök hozzátette, hogy a keresz­ténydemokratáknál lezajlott vá­lasztás minimumra csökkentette a KDNP és az MDNP együttmű­ködésének lehetőségét, és a Fi­desszel is inkább a helyi megál­lapodások a valószínűbbek. \ Hírről . * hírre Palotai István (Új Kelet) Horváth Attila, az Országos Bőr- és Nemibeteg-gondozó Intézet igazgatója ijesztő ada­tot közölt a sajtó képviselőivel: Az év első fél­évében kereken kétszer annyi új vérbajos megbetegedést re­gisztráltak hazánkban, mint tavaly. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy százezer lakos közül manapság már ketten szenvednek a „szerelembe­tegségben”, azaz szifiliszben! Remek! Már csak ez hiány­zott. Mint üveges tótnak a hanyatt esés... Nem elég, hogy a tébécé lassan ismét magyar népbetegség, már a vérbaj is fenyeget. „Megnyugtatásunkra” az igazgató arról is szólt, hogy nem csak Magyarországon, de a környező államokban is emelkedő tendenciát mutat a szifiliszes esetek száma, és a mi helyzetünk még csak iste­nes, ha összehasonlítjuk Nyu- gat-Európa számos országá­val, nem is beszélve Oroszor­szágról és Ukrajnáról, ahol „nagyságrendekkel több a vérbajos”. Az illetékesek mindeneset­re mielőbbi intézkedéseket sürgetnek, mivel a „népesség- vándorlás” és a külföldről érkező örömlányok, valamint a hazai szabados szexuáler- kölcsök miatt Magyarorszá­gon is jelentősen megnöve­kedhet a sziftliszesek száma... Ilyesmit hallva, az ember hajlamos arra, hogy rálegyint- sen: megérdemli, aki meg­kapja! Nem kell megállni az utak mentén, és nem kell igénybe venni a szexipari szakmunkásnők szolgáltatá­sait, és akkor nem lesz semmi baj... Nem? Hadd ne nevez­zem meg azt az országot, ahol minden ezer újszülött közül ötven (!) szifilisszel születik... Nagyon jól tudjuk, hogy egy kór „elvileg” hiába megkap- hatatlan szexuális kapcsolat nélkül, ezt a baktérium vagy a vírus nem tudja, és „gyakor­latilag” mégis fertőz.... Mi hát a teendő ? Először is ne vegyünk igénybe, „kétes eredetű” szolgáltatásokat! Másodsorban lehetőleg ke­rüljük azokat a helyeket, ahol a „Jóilföldiek" hemzsegnek, méghozzá kétes egészség­ügyi körülmények között... A legjobb persze, ha nem „cif­rázzuk”, hanem hűek mara­dunk életünk honi párjához... Természetesen pánikra semmi ok. A vérbaj gyógyít­ható. Csak kissé kellemetlen. „Kedvcsinálóként” hadd említsem meg, uraim: a szifi­lisz gyógyítása csak injekció­sorozattal lehetséges, és az injekciókat ODA adják! Állí­tólag istentelenül fáj... Egy nemzetközi tapasztalatokkal rendelkező ismerősöm, aki Thaiföldről olyan „spanyol­gallérral” tért haza, hogy csak úgy „huhogott” , határozot­tan állította, hogy eme látvá­nyos kómák a gyógyítása - ami pedig akár félévig is el­tarthat - kismiska a szifilisz gyógyításához képest! Jó lesz tehát vigyázni! Az egészségügyi hatóságok pe­dig igazán félretehetnék már végre azt a fene nagy libera­lizmusukat, ami - és ezt már mindenki láthatja-csak ront a népegészségügyön! A de­mokráciának ugyanis csak addig van értelme, amíg van kinek lennie ... kezdődött Békésen, s jövő va­Növekszik az MDF Református világtalálkozó Meghalt Fodor András költő F. Sipos József Ismét gyászol a magyar író- és újságíró-társadalom. Az égiek magukhoz szólították Fodor Andrást. Elvesztettük a kiváló tanárt, a kutató tu­dóst, a politikus írót, a szigo­rú kritikus szemlélettel dol­gozó szerkesztőt, a kiváló költőt, aki már középiskolás korában biztosan ült Pegazus hátán, az angol és az orosz irodalom hiteles magyar for­dítóját, a jobb- és baloldali politika kereszttűzében is stabil lábakon álló alkotót, az írószövetség volt alelnökét... és sorolhatnánk, hogy mi minden fért be annak az em­bernek az életébe, aki már ti­zenhét éves korában verseket jelentet meg irodalmi folyó­iratokban, aki három alka­lommal érdemesült a József Attila-díjra, hogy aztán a Kossuth-díj átvétele után né­hány évvel, még teljes szel­lemi frissességében, alkotó ere­jének teljében, hatvannyolc éves korában elragadja tőlünk a kegyetlen halál. A fiatal írók- költők elvesztették mesterüket, korabeli kollégái azt a tisztes­séggel bíráló barátot, aki sze­mélyesen vagy levélben rea­gált minden jelentős publiká­cióra, aki az ötvenhatos forra­dalom idején már megmutatta, hogyan rögzíthetők a tények a legegyszerűbb eszközökkel úgy, hogy a költészetben meg­jelenjen a hitvalló emelkedett magatartás is. Emellett fővel vállalta azt is, mikor a Kádár­korszak elején több évre kiszo­rult az irodalmi életből, hogy aztán „Az idő foglyaiként újra helyet követeljen magának a magyar irodalmi életben. Ek­korra már költészete sok új mo­tívummal bővült: felismerte az összetartozás drámaiságát. A szerelmi líra kiegészült az apai érzés gyöngédségével, és ver­seiben egyre jobban érződik a világot szigorú kritikával szemlélő moralista kénysze­rű védekezése... Aztán Fodor András írógépe elhallga­tott..., és a halott író nem ír, nem bírál, nem kritizál töb­bé. A legfájdalmasabb elvá­lás óráiban első kötetének címével búcsúzunk: A költő elindult „Hazafelé”.

Next

/
Oldalképek
Tartalom