Új Kelet, 1997. június (4. évfolyam, 126-150. szám)

1997-06-14 / 137. szám

Mostani rejtvényünk meghatározásai az iskolához kötődnek, a megfejtés pedig a nyárhoz. A szürke oszlopban függőlegesen olvasható szót küldjétek be. A megfejtés mellé rajzokat is ké­szíthettek. A címünk: Új Kelet Szerkesztősége, 4400 Nyíregy­háza, Árok utca 15. A borítékra írjátok rá: Gyerekeknek. MEGHATÁROZÁSOK: 1. A tanév utolsó eseménye 2. Egyik legnehezebb tantárgy 3. A hétévesek már ide járnak 4. Pedagógus 5. Erre a hangra fellélegeznek a diákok 6. Mesebeli állat, malacka barátja 7. Negyvenöt percig tart Legutóbbi rejtvényünk helyes megfejtése: Gyermeknap. A képen Végvári Mónika pócspetri olvasónk rajza látható. Helyes megfejtést küldött be Drotár Nóra is (Nyíregyháza, Kodály Zoltán út 32. I/b). Játék az udvaron \íRx ' Június­tól szeptembe­rig elég időtök lesz játékra, nyaralásra, sőt még olvasásra is! Jó időben ti is a szabadban szeretitek tölteni az időt, ezért kerti játékot ajánlok. Érdekes szórakozást ígér az alagútban kúszás. Nemcsak barlangban, hanem otthon is játszhatsz ilyet! Készíts elő négy erős pa­pírdobozt, régi szárítókötelet vagy erős zsinórt, kenyérvá­gó kést, golyóstollat, vízfes­téket, éles ollót, kis tapétázó­ecseteket, papírtányért és vo­nalzót. Kérd meg a papát vagy a mamát, hogy a kenyérvágó késsel vátja le a dobozok felső lapjait mindkét oldalon. Fek­tesd a dobozokat valamelyik széles oldalukra és a golyós- tollal fúrj a külső szélektől öt centiméterre egymástól tize­nöt centiméterre lévő lyuka­kat. A dobozokat a zsinórral fűzd össze. A zsinórt éles ol­lóval kell levágni. Az átfőzött végeket olyan hosszúra kell hagyni, hogy csomókat lehes­sen kötni rájuk. A papírtányé­rokra önts egy kevés festéket! Fess merész, élénk színű min­tákat a dobozokra. Jó tanács: a dobozok közti távolság olyan keskeny legyen, hogy a fej ne szoruljon a két doboz közé! Az alagutat olyanra is festheted, mintha óriási her­nyó lenne. Ragaszthatsz rá papírfogakat is. Az alagút egyik végétől a másikig kúszhatsz! Ha szépen fested, még látvány­nak is szép az alagút. Sátrat is készíthetsz, csak szárítókötél, régi lepedő és néhány sátoreövek szükséges hozzá. No meg egy fa, amihez rögzí­ted a kötelet. A lányok babahá­zat építhetnek az udvaron, csak egy nagy papírdoboz és jó fan­tázia szükséges hozzá. Ha meguntad ezeket, lég­gömbemberkével is megpróbál­kozhatsz. Kell hozzá színes lég­gömb, zsírpapír, gémkapocs, vékony kartonpapír, ceruza, tompa hegyű olló. Fújd fel a lufikat és kösd el a végüket. Színes képesújságból vágj ki szemeket, orrokat és füleket.A zsírpapírra rajzolj két egymás mellé illesztett lábformát, majd ezt másold át a kartonlapra és vágd ki! A ceruza hegyes végé­vel a láb közepén fúrj egy lyu­kat, s ott húzd át a léggömb megkötött végét. Jó tanács: a léggömböket inkább kicsire fújd fel, hogy megálljának a lá­bukon. így kisebb a veszélye, hogy szétpukkannak. A lég­gömbemberkéidet díszítheted, ragaszthatsz rájuk zsinórból ha­jat, bajuszt és szakállt. Fülbe­vallót rakhatsz a „fülükbe” és szalagot a fejük búbjára. Édes torony a mikrobán K. I. (Új Kelet) Barátaidat finom édes­ségekkel kínálhatod meg, ha vendégségbe érkeznek hozzád. Ké­szíts elő tizennégy de­kagramm lisztet, pici sütőport, hét deka­gramm vajat, hat de­kagramm kristálycuk­rot, egy felvert tojást, feketeribiszke dzse­met, fél evőkanálnyi te­jet és tejszínhabot. To­vábbá hat papírpoharat, egy nagy tálat, egy fa­kanalat, egy evőkanalat, egy nagy tányért és egy kést. A vajat morzsold ösz- sze a liszttel, a sütő­porral és keverd hozzá a cukrot! Majd a tojást, a tejet és a dzsem fe­lét. Tegyél mindegyik pohár aljára egy fél evőkanálnyi dzsemet! A lisztes keverékkel töltsd félig mindegyik poharat! Tedd őket a mikrohullámú sütőbe, erős fokozaton négy percig süsd, s közben egyszer fordítsd meg! Egy percig hagyd pihen­ni, majd borítsd ki a tor­nyokat a nagy tányérra és díszítsd tejszínhab­bal! Ne használj műanyag poharat, mert némelyik műanyag gáza mérgező. Tudnod kell azt is, hogy rendes sütőben nem készíthető el az ajánlott recept! B enedek szakasztott olyan kis sündisznó volt, mint a testvérei, akikkel együtt élt a nagy mo­gyoróbokor tövében. Vagy mit is mondok? Mégsem volt sza­kasztott olyan, mert neki egy kis fehér csillagocska nőtt a homlokán. Aggodalmaskodott is sünpapa és sünmama: „Mi lesz ebből a gyerekből?” De nem lett semmi. Benedek nőtt, növekedett, szépen, mint a többi hét sündisznógyerek. Múlt a nyár, jött az ősz. Dér lepte be a földet.- Miért van ilyen hideg? - kérdezte egyszer Benedek. — Mert jön a tél — felelte sün­papa. Benedek lehajtotta csillagos fejecskéjét, s aztán egyszerre csak olyat kérdezett, milyet még soha sündisznócsemete nem kérdezett, mióta világ a világ:- Papa, miért van tél? De hát Benedek megtehette, neki csillag világlott a homlo­kán. Most már sünpapán volt a sor, hogy lábaira hajtsa a fejét, ami sünéknél kétségtelenül a gondolkodás jele, hiszen egy szülőnek mindent kell tudnia.- Hogy miért van tél? - mondta aztán elszontyolodva. - Én sem tudom, de megkér­dezzük. Útnak indultak hát. Elöl sün­papa, sünmama, mögöttük Be­nedek sorban a hét testvérével. Elmentek a nyúlhoz. A nyúl szörnyen okos nyuszi volt, fél fülét örökösen lekonyulva hord­ta, úgy figyelt minden neszre.- Miért van tél? - kérdezte tőle sünpapa. A nyúlnak még a másik füle is lekonyult, úgy elgondolko­zott. Aztán azt mondta:- Bizonyára a szél hozza, várjatok, megkérdezem a szelet. S mikor jött a szél, nekiira­modott, és futott, futott, s ver­senyt futott vele. De bizony csak szomorúan tért vissza.- Nem tudja a szél se, csak beszél tücsköt-bogarat, tele­búgta a fülem - s rázogatta ke­servesen tapsi füleit. - Menje­tek a bagolyhoz, tán az éjszaka hozza a telet, ő beszélhet vele. Óriás, odvas fa mélyén lakott Meg is lelték hamarosan, ép­pen egy túrás tetején.- Kérdezd meg a földet - mondta neki sünpapa -, miért van tél. A vakond hunyorgott egyné­hányat, s aztán eltűnt a föld alatt. Nem is kellett rá valami sokat várakozni, jött vissza egykettőre. — Süket a föld — mondta a va­kond —, nem hallja, ha kérdezem. De ha jól meggondolom, hiába is kérdeznénk, hiszen nincs is olyan hideg idelenn. Nem, ő nem hozhatja a telet. A tél, régóta tu­dom, felülről jön. Menjetek a sas­hoz, kérdezze meg a naptól. A csillagos sün a bagoly. Szegény sünpapa egész álló nap kiáltozott neki, míg végre alkonyattájban meg­hallotta, s kijött az odújából.- Várjatok, reggelre meg­mondom - dörmögte a bagoly, s elszállt az éjszakába. Odalent a fa aljában csak lesték, mikor tér meg. De bizony a bagoly csak a hajnali derengésben tért haza. S akkor is nagy mérge­sen rájuk kiáltott:- Hordjátok el magatokat, alkonyattól faggatom az éj­szakát, s nem válaszol, csak kápráztatja a szemem hideg csillagfényével. Menjetek a vakondhoz, bizonyára a nyir­kos, hideg föld rejtegeti a telet. Mentek hát a vakondhoz. A sas fészke pereméről fél szemmel nézett le a nyüzsgő süncsaládra. Aztán meglebben- tette szárnyát, s mint egy óriás felhőámyék, elszállt fölöttük. Szállt, szállt, magasabbra, egy­re magasabbra, mindig szem­közt a nappal, fel a felhők fölé. S mikor már olyan magasan járt, hogy a ritka levegőben szinte dérharmatosan áradt ki csőrén a lehelet, belekiabált a tűző­forró napkorongba:- Miért van tél? De a vére úgy dobolt a dob­hártyáján, hogy nem értette a feleletet. Odalent azalatt nagy hirtelen beállt a fagy. A süncsa­lád pedig beiszkolt a mogyoró­bokor aljára, és beásta magát a puha levelek alá. Álomra haj­totta fejét a sünmama és sün­papa, meg a hét testvér. Be­nedek még morgott ugyan egyet-kettőt magában, hi­szen azért volt csillagos: s aztán ő is elálmosodott és el­aludt. És aludt, aludt, aludt, ki tudja, meddig aludt? A rra ébredt, hogy meg-megpercen körülötte az avar. Fölemelte orrocskáját, és nyomban vidámító jó sza­gokat érzett, erjedő, tavaszi szagokat. S ahogy figyel­mesebben körülnézett, lát­ta, hogy apró hóvirágocs- kák nyomkodják szét körü­lötte az avart, onnan a per- ccnések. Kidugta fejét a vackából, s akkor eszébe jutott, amivel elaludt: mi­ért van tél? Iramodott egyet, mert a lábacskái bizony meggém- beredtek, s a mogyoró szé­lénél szembe találta magát egy kis hóvirággal, az már ki is dugta az avar alól a fe­jecskéjét. Benedek megsza- golgatta, s akkor azt díiny- nyögte magában: „Azért, hogy eljöhessen a tavasz!” - Hogyan? Mit is mond­tam? - riadt lel egyszerre. - Hűm, még lehet, hogy iga­zam is van! De szégyenkezve érezte, hogy ő már egy lelet meg­ért, komoly, felnőtt sün, és nem illik neki ilyen gyere­kes dorgokkal foglalkoznia. Hogy miért van tél? - nem is gondolt rá soha többé!

Next

/
Oldalképek
Tartalom