Új Kelet, 1997. május (4. évfolyam, 101-125. szám)

1997-05-24 / 119. szám

Az oldalt írta és összeállította Hatházi Andrea A barokk pompa A korabarokk inkább polgári holland divatja után az érett bárok francia divatja ismét nagyon elegáns és fényűző, sőt a férfiöltözet extravagánssá és pompássá lett. A súlyos anyagokat kedvelték, mint például damaszt, bársony és brokát, és a ruhákat túlságosan is gazdagon díszítették különböző kel­lékekkel és hímzéssel. A csipke a legfontosabb divatos kellékekkel fejlődött. Minden udvarban sikk volt „á la mode” öltözni, és alávetni magukat a fran­cia előírásoknak. A legújabb „női divat és férfidi­vat” szerint felöltöztetett próbababák, valamint az első divatújságok tájékoztattak az öltözködésmód­ban történő gyors változásokról, továbbá a leg­újabb luxuscikkekről is. Mindörökké - divatosan Női divat A holland divat idején a felsőrész kényelmesen bő, rövid, és alul körben hasított II volt. A nagy, széles kivágást lapos csipkcgallér övezte. A rövid, terjedelmes ruhaujjak csipkckczclőben végződtek, szalagokkal díszítették azo- II kát. A szoknya, amely alatt több alsószoknyát viseltek, lágy redőkben omlott le, és uszályt húzott maga után. A francia divat beköszönté- vcl a derékrészt ismét szoros­ra összefűzték. A csipkével meghosszabbított (schncppe), merevített vállfűzőt elöl gaz­dagon díszített betéttel, a fűzőbetéttel fogták össze, a mély kivágást, a dekoltázst szalagokkal és csipkével dí­szítették. A könyékig érő uj- jakra részben csipkefodor került, az úgynevezett enga- geantes. A hosszú uszályos felsőszoknya, timely ugyan­abból az anyagból készült, mint a vállfűző, egységes felső öltözetet alkotott, ame­lyet mantcau-nak vagy rabé­nak neveztek. A szoknya elöl nyitott, alsó sarkait felhajtot­ták és oldalra húzták. Később hátul megemelték, és a far­betét fölött francia farrá da­gasztották fel. A látszódó al­sószoknya, a jupc más színű anyagból készüli, és paszo­mánnyal, szalagokkal és hím­zéssel gazdagon díszítették. Férfidivat A harmincéves háború ide­jén a lazán viselt, csípőig érő zeke magasan záródott. A bő ujjak hasítékai látni engedték a gazdagon díszített inget. Szerették a sima csipkcgal- lért, és az ujjakat is csipke- kézelővel díszítették. A láb­ikráig érő nadrágok eleinte bővek voltak, és térd alatt kö­tötték össze, később lefelé cső alakúvá szűkültek. Mint felső köpeny funkcionált a bőrmellény, amely ujjatlan vagy fűzött ujjú volt. 1650 körül a férfiöltözet női jelle­get kapott. A rajnai grófdivat szűk ujjú, rövid, nyitott ka­bátkából állt, valamint egy bő nadrágból, amely szorosan a csípőn ült, a térd alatt elkötöt­ték és csipkével díszítették. A hímzett és csipkével dí­szített ing a mellnél, derékon és az ujjaknál kitüremkedett, mindent túlcicomáztak szalag­csokrokkal. 1670 körül divat­ba jött a térdig érő, testhez álló külső köpeny, a justaucorps. Bársonyból, selyemből vagy brokátból készült, paszo­mánnyal és fémgombokkal díszítették. A szélesen vissza­hajtott sima ujjak alól kiku­kucskált a dús csipkekézelő. Az alatta hordott mellény egy kicsit rövidebb, ugyanolyan szabású volt. A köpeny csak­nem teljesen elfedte a közepe­sen bő térdnadrágot, a culotte- ot. A csipkenyakkendők mel­lett átmenetileg a lazán meg­kötött nyakkötők is feltűntek. Kellékek Kezdetben a férfiak és nők félhosszú hajukon széles ka­rimájú és szalagos, vagy tol­iakkal díszített puha nemezka- lapokal viseltek. Később a nők magasan feltűzték hajukat, és a korra jellemző fontagne-zsal díszítették. Ezen a fejkötőn elöl merev, redős csipke­fodrok voltak, amelyek orgo­nasípként az égbe meredtek. Amikor a parókadivat ismét felelevenedett, a férfiak a ma­gasan tornyozott, hosszú hul­lámokban leomló allonge-pa- rókájukon háromszögkalapot viseltek. A bő, magas szárú karimás csizmák után, amelyeket gyak­ran lábszárvédők töltöttek ki, a sarkas félcipők jöttek be a di­vatba a férfiaknál. Ahogyan a női cipők, ezek is brokátból vagy damasztból készültek, csatokkal záródtak, és kicse­rélhető rozettákkal, illetve sza­lagokkal díszítették őket. A színes selyemharisnyákat sza­lagcsokorral rögzítették. A férfiak és a nők költséges karórákat, nyakékeket és fül­karikákat hordtak. A divatos megjelenéshez tartozott a hosszú kesztyű, muff és bot. Ezeken kívül fontos dísze volt a nőknek a legyező és a „szép­ségtapasz”. Hogy ^ jobban (essünk! Köztudott, hogy min­den ilk ilom más-más ki­készítést igényel, s ha valamikor, hát az egybe­kelés napján óriási jelen­tőségé van, hogy mit és hogyan hangsúlyozunk. A „nagy nap” előtti hé­ten mindenképpen tisztíl- tassuk ki arcbőrünket kozmetikussal, ekkor fes­tessük a szemöldökün­ket, szempillánkat is. Az esküvő előtti nap legyen a lazításé. Ne együnk fű­szeres, diós, mogyorós ételeket, mert nem örül­nénk, ha éppen ezek ha­tásain pattanások, kiüté­sek jelennének meg a kö­vetkező napon. Ezen a napon mindenképpen ke­rüljük a harsány színeket, akkor is. ha azt egyéb­ként színvilágunk meg­engedné. Ha önmagunk készítjük az ünnepi smin­ket, kezdjük a műveletet az arcbőr ápolásával. Egy jól bevált pakolás után arctonikkal kenjük át ar­cunkat. Ne használjunk zsíros krémet, hiszen nyáron amúgy is zsíroso- dásra, fényesedésre haj­lamos bőrünk. A szép­séghibákat korrektorral fedjük el, majd vizes szi­vaccsal vigyük fel a vilá­gos árnyalatú alapozót. Púdert csak az arc közép- vonalára (a T-vonalra) tegyünk, és egész nap le­gyen kezünk ügyében a kis kompakt. Az arcpiro­sítóval bánjunk óvatosan, a meleg és a felfokozott hangulat, az izgalom amúgy is pirospozsgássá teszi az amúgy halovány menyasszonyt. A szem­héj színeit s az egész smink uralkodó árnyala­tát válasszuk a csokor színéhez harmonizálva. Óvakodjunk az erős kon­túroktól, mert keményí­tik a vonásokat. A rúzst ecsettel vigyük fel, púde- rezzük át, „harapjunk” papírzsebkendőbe, hogy a felesleges festék eltűn­jön, majd ismételten fes­sük át az ajkakat. így hosszú ideig tartós hatást érhetünk el, de figyel­jünk arra, hogy a rúzs csak a menyasszony szá­ján mutat jól, és a hitvesi csók után a vőlegénynek „nem ideális”. A rúzs és a körömlakk harmóniáját ezen az egy napon felrúg­hatjuk. A szűzies új asz- szony furcsán mutat vér­vörös vagy sötét pink könnökkcl. Erre a napra válasszuk inkább a pasz­tell árnyalatokat, a szín­telen, csontszínű vagy testszínű lakkokat. Végül az illat megvá­lasztása következik, ami igen fontos. Erre a napra könnyű virágillat a meg­felelő, még akkor is, ha egy ébként a nehéz, fűsze­res parfümöket kedveljük. Ne feledjük, hogy' a csok­runk is virágokból kötte­tett, s ezt figyelembe kell vennünk a választásnál. .......'i ■" A szerelem és az együvé tartozás az, ami az esküvő felé terelgeti a lányt és a fiút. Úgy készülünk rá, hogy egyszeri és megismételhetetlen. Azt mondják, nincs csúnya menyasszony, nyilván ez abból fakad, hogy a belső boldogság mindennél jobban szépít. A szépsé­get persze lehet fokozni. A legtöbb hölgy titkolt vá­gya, hogy a hosszú, hófehér csipkében elvarázsolja élete párját. Ma már nem ritka, hogy nem fehér a szűziesség jelké­peként emlégetett ruhakölte­mény. Az ekrü, a pezsgőszín, ivory (elefántcsojitszín), tea- rózsasárga s a vízkék még mindig a pasztcllvilágban tart­ják az arákat. Az anyagok már sokkal változatosabbak. Ural­kodik a taft, az organza, a lamé, sok a madeira, a csipke, de nem tiltott a tüll sem. A színezett ruhák többségénél a díszítést a „fáradt rózsák” adják. Az iga­zi kavalkád a fazonokban, stí­lusokban alakult ki. Három nagy irányzatba sorolandók a nászruhák. Az amerikai típus legjellemzőbb motívuma az uszály, amely fél métertől akár több méterig is tarthat. Sűrűn díszített, gyöngyözött. A fejdí­szek közül a koronát mintázó illik legjobban hozzá. A spa­nyol fazon a nőiességre hívja fel a figyelmet. A mell-, a váll- dekoltázs, a derék hangsúlyo­zása egyaránt ezt szolgálja. A díszítésben itt a madeira és a csipke jellemző. A francia stí­lust az elegáns, letisztult vona­lak jellemzik. Természetesen itt sem fukarkodnak a díszítéssel, de az. érdekes gombok és gom­bolások, a kis masnik, a ruha anyagának redőzésével, lágy esésével teszik különlegessé e nem mindennapi alkalom öltö­zékét. Különlegessége a meny­asszonyi ruháknak, hogy elöl­ről és hátulról egyaránt gyö­nyörűnek kell lennnie, hiszen a szertartáson a hátsó részre szegeződik minden tekintet. Bő a választék, tehát testalkatához, saját stílusához minden bi­zonnyal bárki megtalálhatja a legmegfelelőbbet. Arra viszont figyeljünk, hogy a „királynői” megjelenés nem minden hölgy­höz illik, bármennyire is tet­szik. A hosszú uszály nem örömteli látvány egy olyan ka­maszlányon, aki ez idáig állan­dóan farmerben és edzőcipő­ben járt. Azt mondják, az élet rendje, hogy az esküvőn mindenki az arát csodálja. Ez nem azt jelen­ti, hogy a vőlegény nem érde­mel figyelmet, de öltözködési lehetőségei igen szűkre szabot­tak. Sötét öltöny, nyakkendő. Szerencsére nem ilyen egyhan­gú a helyzet; válogathat az ifjú férj a szmoking, a hagyomá­nyos, a kazakos, állógallérú öl­tönyök között, a lényeg a finom szöveten van. Kiegészítőként különlegessé tehetik öltözetü­ket egy színes selyem mel­lénnyel, hozzá harmonizáló nyakkendővel. Virágok, virágok. Számtalan fejdísz létezik - rö­vid fátyol, félhosszú és hosszú fátyol, gyöngyös hajpánt, mir­tuszfürtök, élő- vagy selyemvi­rág-koszorú, magyaros párta, hálós Júlia fejdísz és kalap több változatban. Döntő fontosságú a fejdísz kiválasztásánál, hogy vi­selője jól érezze benne magát, harmonizáljon a ruha hangulatá­val, és az sem mellékes, hogy a menyasszony hajának hosszá­hoz, színéhez illő legyen. A sünihaj úaknak sincs okuk az el­keseredésre, mert egy kedves kis- kalap, egyszerű fehér virágko­szorú az ő frizurájukat is ünne­pélyessé teheti. Na és akkor sem dől össze a világ, ha hajadonfőn veszti el hajadonságát az oltár elé vezett hölgy. A vőlegény dolga titokban megrendelni a menyasszonyi csokrot, igen ám, de nem min­degy, milyen bokrétával áll oda a mennyegző napján leendő hit­vese elé. A fiatalos, rövid frizu­rához biedermeier csokorillik, itt azonos formájú és színű virágo­kat körkörös kis csokorba he­lyeznek csinos tüll manzsettával. A kari csokrokat a hatvanas években kedvelték, emlékszünk talán a több kilós, egész kart betöltő bokrétákra. Ma talán a vízcsepp alakú csokor a legdiva­tosabb, a lenyúló formát hosszú­ra engedett zöldekkel érik el. A hölgy alkata is befolyásolja a for- maválasztást. Egy alacsony hölgynek ne köttessünk majd­nem térdig érő zuhatagcsokrot, egy magas, telt menyasszonyt pedig ne tegyünk még nagyobb darabbá egy apró marokcsokor­ral. A virág fajtájának kiválasz­tásánál a legfontosabb szempont, hogy mit szeret az ara. A színek­ben is ez a mérvadó. Háttérbe szorultak napjainkban a színes csokrok, esetleg két domináns szín köré csoportosulnak az ár­nyalatok. Sokáig fakónak tartot­ták, de újra divatját éli a fehér vi­rágokból kötött mennyegzői bokréta. Különleges a mezei vi­rágokból kötött csokor, de na­gyon ruha- és menyasszonyfüg­gő. Ne felejtsük el, a szép cso­kor elhervad, s a babona szerint nem hoz szerencsét megtartása. A szertatás után a hangulat és a babona kedvéért jobb tehát, ha fejünk fölött hátra dobjuk, hogy a következő menyasszonyt kije­löljük vele. Hiszünk benne vagy sem, az biztos, hogy a hangulat kedvéért mindenképpen megéri!

Next

/
Oldalképek
Tartalom