Új Kelet, 1997. április (4. évfolyam, 75-100. szám)
1997-04-07 / 80. szám
Kultúra 1997. április 7., hétfő Csaky Lajos képeiről Matits Ferenc Csáky Lajos festőművész a középgenerációhoz tartozik. Az alföldi festészet egyik fontos központjában, Hódmezővásárhelyen született 1950-ben, majd a másikban, Szegeden a tanárképző főiskolán szerzett rajztanári diplomát. Mesterei Fischer Ernő és Vinkler László voltak. 1973-ban költözött végül a harmadik alföldi művészeti és festészeti központba, Kecskemétre, ahol rövid ideig tanított, és szívós kitartással folytatott alkotótevékenysége eredményeként immáron mint független művész él. Itthoni és külföldi megmérettetései alapján tehetséges, eredeti alkotóink között tartjuk számon. Több mint 20 éve állít ki csoportosan és egyénileg. Kezdetben főleg grafikákkal jelentkezett, majd festményeivel is sikeresen lépett a közönség elé. A 80-as években a Móra Ferenc Könyvkiadó számára több könyvet illusztrált. Ismételten rendezett egyéni kiállításokat Kecskeméten, Baján, Szegeden, Budapesten. Önálló tárlatai voltak külföldön Franciaországban, és itthon Pécsett, Miskolcon, Balassagyarmaton, Szolnokon, Szentesen és másutt. Művei magyar képtárak mellett svédországi, lengyelországi és franciaországi közgyűjteményekbe is bekerültek. Az alkotópályája zenitjén lévő művész kecskeméti műtermében nagy szorgalommal és elapadhatatlan- nak tűnő kísérletező kedvvel dolgozik. Olajképeihez számos vázlatot csinál, mely alapos előkészítés érződik a kimunkált és biztos kompozíciókon. Témáit sokféleképpen variálja, mintegy történeteket, helyenként a hétköznapitól eltérő különös mítoszokat mesél el sorozataival, legyen szó városrészletről, tájképről, csendéletről, aktról vagy a keresztre feszítésről. Aktjainál fokozottan alkalmaz különböző színű drapériákat. Kedveli a borongósan sötét, meleg színeket, különösen a barnát, a sárgát, a vöröset, valamint ezek ötvözeteit. Hangsúlyos színe még a szürke, a kék és a zöld. Színei tompán visszafogottak. Aktjainak anatómiailag kiérlelt ábrázolását fény-árnyék hatással fokozza. A redukált vagy erőteljes fényhatás alkalmazása központi kérdés nála. Ebben leginkább a klasszikus holland festők munkásságának tanulmányozása segítette előre. Művészetének alaphangját humanista szemléletéből eredő harmóniavágya határozza meg. Formavilágának és technikai felkészültségének fejlesztése érdekében behatóan tanulmányozta az itáliai reneszánsz, valamint a század- forduló szimbolista festőinek és a 10-20-as évek alkotóinak munkásságát. Kizárólag figuratív kompozíciókat készít, melyeken sajátos rendszerben, gyakran transzcendentális környezetben jelennek meg alakjai. Érzékeny lélekszeiz- mográffal dolgozó speku- latív-konzeptuális művész. Számára nem a látottak ismételt lemásolása a feladat, hanem tudati tartalmak közlése. Ezt gyakran szürrealista elemek alkalmazásával éri el. Műveit az alaphangot megadó egyedi lí- raiság mellett igen változatos tematikai és technikai megoldások jellemzik. Kecskeméti műtermében többször felkerestem Csáky Lajost, és mindig valami újra, figyelemre méltóra találtam megtartott művei között, legyenek azok legújabb képei, vagy akár régebbiek. Mivel gondolatközlő és gondolatébresztő művész, látszólag teljesen konvencionális képeinél is érdemes elidőzni, mert így teljesedhet ki előttünk mondanivalója, és művének rejtett tartalmára érezhetünk rá. A művész nem banalitásokat keresve alkot, hanem a reneszánsz bűvöletében élve próbálja az örök humanista elveket érvényre juttatni. Festészete kifejezően tárgyilagos, és látszólagos lehiggadtsága ellenére vibrálóan eleven, e kettősség teszi művészetét érdekessé és rangossá. Azt hiszem, megcsinálják!... Bemutató a Móricz Zsigmond Színházban A néző ül zsöllyéjében - azaz a vádlottak padján és jót nevet a vádakon. Ugyan kérem! Mi van abban, ha... Hiszen ilyen világot élünk. Ha nem te, hát téged! Ennyi. Ilyen egyszerű. Én édes Istenem, hát persze, hogy megfojtotta, hiszen ha hagyja elmenni, ha eljárt volna a szája, és még elrontja az üzletét... De jópofa egy asszony! Hát nem kurva lett? Igaza van, miért ne legyen meg neki is mindene, ami a szomszédnak megvan? Tán ment volna a szövőgyárba? Na és? Kurva lett. Nem árt vele senkinek. Sőt! Lám, lám, a férjének is vesz majd egy elektromos fűnyírógépet... Első hallásra persze berzenkedik a ház ura, de világos, hogy jobb belátásra tér. Beönt az arcába pár felest és szépen megnyugszik, a hullát eltakarítja, és már kezdődhet is a tervezgetés: hogy nézzen ki az új kupleráj díszkertje, hogy finom úri háznak tűnjék...? Palotai István kritikája __ „A zt hiszem, megcsinálják”. A pénz mindig pénz volt. A világ majd összes keservét okozó Mammon, a gonosz kormányzóisten. A pénzért megtettek már sok mindent. Pontosabban: Mindent. Ez nem korunk újdonsült jelensége, hanem őshagyomány. Amiben különbözünk a régi idők emberének pénzhez való viszonyában, az a hozzávezető bármely út szentesítése. Pontosabban az a laza „nonchala- ince” (gátlástalanság - a szerk.), ahogy ezt a szentesítést végezzük. Ahogy megmosolyogjuk az aggodalmaskodót, aki az erkölcsre hivatkozik, vagy a hűségre, a tiszta szerelemre. Mert pénz nélkül akárki is vagy, ma nem vagy senki. Legfeljebb egy mesüge alak. Tetszik, nem tetszik, így van. Elvek? Ugyan kérem! Nehogy már a ketrec rázza a majmot... Edward Albee - a zseniális amerikai drámaíró - nagyon is jól ismeri a pénz hatalmát, egyrészt, mert amerikai, másrészt, mert a század szülötte. Ugyanakkor az, amit elmond a darabban, nem más, mint az elvetendő képlet tipikus példája. Nem vádol, nem foglal állást - ezt a nézőre bízza -, hanem történeteket mesél. Egy „hétköznapi” történetet a nagyratörő asszonyról és kevesebbel is beérő férjéről. Az asszony - ugyanúgy, akár az úri negyed többi asszonya - egy héten három alkalommal délutáni úriprostituált lesz. A férjet ugyan idegesíti egy kicsit eleinte a dolog, de aztán „megjön az esze”. Azt pedig, aki az üzlet útjában áll, eltakarítják. Bűnről szó sincs a darabban, bűnhődést pedig nem is feltételez. Kopoghatna is ez a darab, akár az üres fa. Zenghetne a tragédiák moralizálható hangnemében is, azonban, ahogy hozzánk szól, az Verebes István rendező nagy „találmányának” köszönhető, aki felismerte, hogy nem eme tettek sorozata az igaz fondorlatos aljasság, hanem az a kellemes csevegő hangnem, az a „természetes báj”, ahogy erről beszélünk, az a franciás könnyedség, ahogy megéljük. Iskolapéldája ez annak, amikor egy rendező valóban képes mondani valamit egy előadással, méghozzá úgy, hogy hű marad a matériához, és csak a szellemiségét hangolja abszolút maivá. Nem arrogáns, nem sérti a nézőt, nem is sokkolja. Szórakoztat, megnevettet, „kikapcsol”. Elvégre a tisztelt publikum otthon is, másnap is rájöhet, hogy mit is vágtak a fejéhez, miféle tükröt tartottak elé! Próbálja csak meg mintegy „lazán és ejtve” a munkahelyén elmesélni a darab történetét, majd rájön akkor, hogy mit is látott! Akkor nemigen lesz majd kedve nevetni! Verebes rendezése - a „nagy találmányon” felül is - remek. Egyetlen pillanatig sem unalmas, holott öt ember folyamatos dialógjait hallhatjuk, és még szünet sincs. Feszült, kitűnő ritmusú, tempós álkomédia. A szereposztás telitalálat! Szalma Tamás félelmetes rusztikus ereje után most megismerhettük kiváló, finom, elegáns humorát. Szerepformálásának legmegkapóbb eleme az a fejlődés, amin Richardja átmegy, azaz ahogy az otthonosan mozgó „kedves házimackóból” labilis, talajvesztett figura válik... Varjú Olga Jenny szerepében brillírozik. Kiválóan egyesíti a Lady Macbeth-i nagyravágyás és a doromboló sunyi „házimacska” tulajdonságait, hogy aztán vídia keménységű öntudatos „üzletasszonnyá” váljon, aki nagyon is jól tudja, hogy „merre hány óra”. Kimondott „igazságait” olyan hiteles meggyőződéssel tolmácsolja, hogy kétség sem fér hozzá: Jenny a ma embere, aki nem bíbelődik különféle skrupulu- sokkal, hanem az élet gyakorlati oldalának képviselője. Varjú Olga remeklésének eredménye az is, ahogy behúzza a nézőt a csőbe: lám-lám, te is, ti is így értékelitek az erkölcsisé- get, nektek is csak a pénz a fontos, és ezenkívül a világon semmi egyéb! Mészáros Árpád Rogerja szimpatikus, hiteles figura, ámbár mutathatna kicsivel többet is az ifjúság örökkévaló erkölcsi küzdelmeiből, a szülőkkel való szellemi ellenállásból. Ha ezt megtenné, akkor jobban erősítené a „verebesi vonalat”, hiszen ifjonti hőbörgései anti- patikussá válnának a nézők szemében - annak ellenére, hogy ez az idegesítő kölyök birtokolja az igazságot, a tisztességet és nem a szülők... Gazsó György playboya - Jack - kitűnő alakítás! Kedves és szeretetre méltó (az egyetlen igazán ebben a darabban). Az unatkozó, még a halál gondolatával is folyvást játszadozó bolond idealista, akire „rászakadt az OTP”, amikor hárommilliót örökölt. Áldozati báránnyá válása - éppen idealizmusánál fogva - törvényszerű ebben a szennyes világban. Zubor Ágnes Mrs. Toothe-ja bizonyos szempontból az előadás színészileg legerősebb, legjelesebb tette. Az az elbűvölő kettősség, ami a brit származás és a kuplerosnői teendők között feszül, kitűnő lehetőség, amivel Zubor Ágnes remekül él is! Csendes és elegáns, finom, de magabiztos, és kíméletlenül erkölcstelen. Annyira az, hogy bizony nagyon szeretjük érte, hiszen tőkés ő, Jenny kenyéradó gazdája, aki magára veszi a mi (!) gondjainkat is... A díszletek Kis-Kovács Gergely keze munkáját dicsérik, és bár minden valószínűség szerint roppant nehézségeket okozhatott mozogni benne a színészeknek, mégis jónak mondhatók, mert a kizárólag ferde felületek az előadás alaphangulatát erősítik. A debütáló jelmeztervező - Szabó Tünde színművésznő - gyönyörű és stílusos női ruhákkal rukkolt ki! Reméljük, még sokszor láthatjuk ebben a „szerepkörben” is! Fotó: Racskó Tibor Felül Varjú Olga, alul Gazsó György A bujtosi csoda Palotai István (Új Kelet) Az emberi élet feltételeinek sorába rengeteg tényező tartozik. Éppen ezért öröm és jóleső érzés olyasmiről írni, ami ebben a kíméletlen és a szegény emberről hét bőrt lehúzó világban ellenkező tendenciákat mutat! A gazdaságilag agyon- nyomorgatott önkormányzatok kultúrára áldozható pénzei - igaz - csak lassú vegetációra kényszerítik a népművelési intézményeket - mi mást is tehetnének, hiszen maguk sem gazdagabbak a templom egerénél, azonban más irányba igenis képesek elmozdulni - amint a nyíregyházi példa mutatja! A kulturált emberi lét egyik alapfeltétele a kulturált környezet. Egy szép városi park, egy sétányokkal ellátott öt tó menti városliget igenis örömet okoz! Egy sarka a világnak, ahová érdemes elsétálni, hogy a vízen úszkáló kacsákat és vízityúkokat nézegetve az ember elfeledje fizikai és szellemi nyomorát, hogy egyszerűen embernek érezze magát... Lassan már két hete zúgnak a gépek a Bujto- si-tavak partján. Kotorják a tavat, simítják a jövendő sétányainak helyét, más gépek árkokat, élővízcsatornákat ásnak - mindenütt emberek munkálkodnak. A tavak vízfelülete lassan megnyílik, kitágul a panoráma, amely nemcsak szemünket, hanem a szívünket is legalább annyira gyönyörködteti! A „terep” a megyeszékhely legújabb látványossága, ahová rengetegen elzarándokolnak csodát látni és a fantáziájukat gyakorolni. Köszönet mindezért a város önkormányzatának, és külön köszönet Csabai Lászlóné polgármesternek - aki tudvalevőleg nemcsak a „polgárok mestere”, hanem a pályázati pénzek kihajtásának is! És köszönet érte Baja Ferenc könyezetvé- delmi és területfejlesztési miniszternek is, aki tiszteletreméltó lobbizással segített a városnak megteremteni a kisebbfajta csoda anyagi alapjait. Mert nem kis pénzről van szó, hanem nehéz tíz-, vagy éppenséggel százmilliókról! A lokálpatriotizmus és a hatalom, a kapcsolatok legtiszte- letre méltóbb összefonódásának tanúi vagyunk. Mondjuk ki nyílt szívvel, őszintén és pártállástól függetlenül: „Ez jó mulatság, férfimunka volt!”
