Új Kelet, 1997. április (4. évfolyam, 75-100. szám)
1997-04-01 / 75. szám
J 1997. április 1., kedd Bolondoldal Ä pikszisból jelentjük Z. Schmidttahler Tegnap ülést tartott a holnapi napirend. Az amúgy is érdekes témákban született határozatlan időre nem időszerű - jelentette ki az ön- kormányzat illetékes referense - az orosz cári dinasztia Nyíregyházán bújtatott — és egy -ics képzővel illegalitásba helyezett szenzációs botrány. Mert ez a lényeges kérdés, nem az, amit nagyon hallgatni róla, hogy leszakadt a tető a kimondhatatlan óvoda le sem szakadt. A hozzászólások során az Unbehängnige Kleinbauerpartei képviselője — Joci — olyat mondott, hogy le se írom, de okvetlenül meg kell hasábjaimon szólaltam a többi véleményt, miszerint a városi guzmi nem guzmi, és a gubanc is nem. Sőt! Sem. A lakosság elszakadt a realitásoktól, amikor azt követelem, hogy ne lehessen a villanyórákból ügyet csinálni, és hogy a sör legalább úgy legyen megmérve, mint bizonyos üzletházak általában emlegetett, de soha sem bizonyított veszettségei. A megoldás egyszerű: be kell oltani őket, mint ahogy minket oltogat- nak. A puceráj viszont új plafonburkolatot kap - döntött az illeték -, és így már lehet lesz falra mászni környezetszennyezés nélkül. Minderről az ülés akkor döntött, amikor én éppen aludtam, így bővebb információért tessék a Jóistenhez fordulni. Sorsközönytől átitatva Tiboire Németcsák A határban csönd honol. Megannyi gerle, pintyőke, nádiposzáta és homoki nye- hőce hallgat, de annyira, hogy szinte fáj ez a hallgatás. Végiggyalogolok a ha- rasztösvény susogó gyepén. Minden lépésem úgy herseg a nagy szatmári csöndben, hogy majd beszakad a hártyám dobja. Hadd fájjon! Nem mindegy? A csend is fájt, meg, ez a szotyvákos hersegés is. Akkor meg nem mindegy? Amott nehány szerelmespár. Érdekes,hogy mind fiatalok... Pedig Hucora nagyanyám azt mondta, hogy ő sem volt különb a Hudákné selyménél, meg attól, hogy öreg, még megnyalja a sőt. Vagy a sót? Nem is tudom... Az ember néha úgy elgondolkodik. Nézem a párokat, ahogy önfeledten egymásba ömlenek. Virulj, nemzetem ! Adjál neki. Persze, nekem is adhatnál. Főleg ott az a kis szőke bonyolultan dús keblű, akit ketten... vagy hárman ? Nem tudom kivenni. A kezemet a zsebemből... Hej, szatmári lányok, ti csen- gettyűs gyöngyöskoszorús zsenge paszulyok, ti min- denség oboásai, ti szűzmellű kis bütykösök. Csak vi- songjatok a pajkosság terén, megannyi apró holste- infríz kocácska. Szerelem- kérődzéseitek felböffenő bugyborékai fogják meg- szuttyogtatni az egész világot! Április elsején lehet hülyülni! Ez jogosította fel négy pihent agyú kollégánkat - Erdélyi Tamást, Palotai Istvánt, F. Sipos Józsefet és Kézy Bélát - arra, hogy egymást sem kímélve a paródia műfaját hívják segítségül, és kedves munkatársaik nevében azok nyelvezetén és szakterületén mélázgatva elszórakoztassák az olvasókat. A parodizált kollégákat álnéven szerepeltetjük, hogy megkönnyítsük, és egyben megnehezítsük az azonosítást. És ez nem véletlen, mert zsákbamacskát sorsolunk ki azok között, akik az alábbi szelvényt jól kitöltve beküldik szerkesztőségünk címére. Jelige és határidő: „Amikor lerohantak bennünket, felszabadultunk.” 4400 Nyíregyháza, Árok u. 15. álnév tényleges név Sir Long McTapir Belfegor Fatima Andreas Kurier Giro-Schitzer Szepi Gabriel Tapi XCIX. Louis Pjotr Geroj Stefan Palast Thomas Siebenbürger Zoltán Schmidttahler Kíván Csibor Tiboire Németcsák Stephen fon Gunyhófi Virágzik a kutyafa (Belfegor Fatima Keleti Kutyák) Éppen elbújtak a huncut tavaszi napsugárkák a „Segíts magadon mert más úgysem segít” szociálista otthon pity- pangvirágocskái között, amikor fotós kollégáimmal meg a gépkocsivezetőkkel besétáltunk az árnyas muskátlifák alá. A hőség nem volt ugyan rek- kenő, de azért már itt volt a tavasziasan nyári ősz fuvallata. Madárkák kacsintgattak a kenelekbe rekesztett pitbul- lokra, akik csak arra vártak, hogy visszavonják az ellenük hozott törvényeket. Gondoltak arra is, hogy tüntetni mennek az aranyoskák, akárcsak a gazdaemberek. Ballagtunk kollégáimmal, és már messziről feltűnt a három négyzetméteres lakhelye körül szorgoskodó Mikorka Kálmán bácsi szálfára emlékeztető hajlott hátával. Mondtam is a kollégáimnak, hogy most jubilálunk, huszon- ötödször próbálom szóra bírni Kálmán bácsit, de még soha sem mondott semmit. Illően köszöntöttük az öreget, mire előkerült Kálmán bácsi lakótársa és felesége, Pista bácsi is az ágy alól. Takaros otthonkát viselt, és a sokat tudó közös élmények titkaival a szemében pillantott hű párjára. Közben szégyenlősen, szabódva mutatott viseltes, de patyolattiszta otthonkájára.-Tudják, lelkem, otthon már csak otthonkában vagyok - mondta, miközben buzgón öntözte a csodálatos színekben pompázó művirágokat.- Hogy tetszik lenni ? - tettem fel a szokatlan kérdést Kálmán bácsinak.- Hát most, hogy így beszélgethetek a régi dolgokról, elég pocsékul, és az egészségem is kitűnő.- Mit teszik csinálni?- Tetszik a fenének. De hát az asszony megszólít, ha nem végzem el a dolgom.- Tetszik még emlékezni a régi húsvétokra, meg karácsonyokra, meg szilveszterekre (valamelyik csak aktuális - a szerk)?- Nem emlékszem én semmire, ott sem voltam sehol.- Hát köszönjük, hogy tetszett adni nekünk interjút. Majd még jövök és hozom a rotwei- leremet is. Csókolom, Kálmán néni és Pista bácsi. A kalucsnitól a koronáig XCIX. Louis válogatott morfondírozásai Kedves kalucsnimat sétáltattam a minap a kies Kósaváros kolosszális kőkockái között. Én már csak így szoktam. Közben meghányom-vetem magamban a látottakat-hallotta- kat, a mindennapok apróbb- nagyobb bosszúságait, tollhegyre kívánkozó ferdeségeit. Éppen egy gödörbe toccsan nemes „bőrvonalú” ebpótlékom, amitől felberzenkedik bennem a szív és a velő: - Ej, mi a kő, ebadó! - mohogok csakúgy népiesen. - Hát nincs egy bolsevik, aki forradalmi hevületével felolvasztaná az aszfalt fekete kövét, hogy szép sima padlatot teremtsen lábunk alá? Láttam Moszkvát! Ott aztán rend volt akkoriban! De itt? Hát itt is van valami. „Válámi ván... de nem áz igázi!” A mai borzsoávilágban (régebben burzsujvilágnak mondtuk volna), úgy látszik, nem telik erre. Aztán belebotlom meg beletoccsanok valamibe, hiszen nincs egy sem a régen zöld házikónak nevezett „középületből”, s megismétlődik a cloch- merle-i botrány úton-útfélen, kapualjban, átjáróban éjjel és nappal. Miért nem veszünk példát a fejlett Nyugat ilyen intézményeiről? A legszebbeket, leghigiénikusabbakat a németeknél láttam, persze a nyugatnémeteknél... Ahogy feljebb emelem bozontos szemöldököm, a ,képzőművészet” ezernyi termékét kell megpillantanom. Igaz, hogy de nem képző-, se nem művészet, da alkotóik azt remélik, falfirkáik legalább időtállók lesznek. Ezért a legszebb, frissen pingált falakat, kerítéseket veszik célba, mint a párizsi metróban, csak ott szebbek, színesebbek. Hiába, a francia művészet ma is él. Tanulhatnánk tőle! A sétányon fiatalok jönnek- mennek. Szépek, aranyosak. De amikor a közelembe érnek, elsápadok és elvörösödöm. Amit mondanak és ahogy mondják!... Nem tudom, ez hova vezet, mivé válik szép nyelvünk nemessége, tisztasága. Bezzeg a római fiatalok! Nem tudok ugyan olaszul, de a közelükben felüdülök, ha hallom dallamos beszédük friss tisztaságát. Vegyünk példát tőlük! Fáradtan érek haza a sok keserű tapasztalattól. Hiába, engem már csak az otthon melege tud lehiggasztani. De nem a televízióhoz ülök. Isten ments! Hol van az a sok szépség, változatosság, amit a fejlett Nyugat kínál? Ahol akár 30-40 csatornán árad a kultúra, az ismeret, a való élet! Nálunk, az elérhető alig 20-25 csatornán csak a politika, a terror és a szex fogható... Inkább jöjjön a rádió! Onnan is a legtisztább, a leghiggadtabb és a legobjektívebb hang. A nagyvilág hangja. Amerika hangja. Ez mindennapjaim koronája! Madlaine belelép Sir Long McTapír _______ Be csengettek. Jimmy bevágta magát a redves vén Fordba, feltette világhírű napszemüvegét és elpörgetett. A vadul zuhogó esőről és a koromsötét éjszakáról az jutott valahogy az eszébe, hogy milyen hülyeség is ilyenkor napszemüveget hordani, de elhessentette ezt a bűnös gondolatot, és odacsavart a magnónak. A lötyögős dallamok úgy csordogálták körül, mint a magzatvíz a csecsemőt. — Ha végiggondoljuk... De nem tudta végiggondolni, mert agya velejéből kicsurgott a gondolat, és eszébe jutott az a véres tőr, ami ugyan szembe- ötlött neki a kiscsaj ridiküljé- ben, de udvarias ember lévén, nem vette észre. Amikor kiszállt a verdából, egyetlen taknyos szempillantás alatt bőrig ázott a zuhogó esőben. A lucsok átjárta ruháját, a bőrét és a csontjait.- Mi van? Mi a franc van? Mi a franc van már megint?! Léna elővette a golyókat.- Ezek azok?- Ezek? Ezek neked golyók?! Minek nézel te engem?! A nyeszlett bige csak ült, és nézett kifelé a fejéből. Csendben hallgatott. Jimmy pedig tovább verte a nyálát... Nyakra* Sőre Stefan Palast ___ Ne gondolja a nyájas olvasó, hogy én most valamiféle bombasztikus gnómákat fogok aranytálcán felhordani kedvenc lapom „egyhasábjára”. Nekem itt bérelt helyem van addig, amíg hallatlan gazságok történnek ebben az országban és a nagyvilágban szerte széjjel, északtól délig, kelettől nyugatig. Kérem szépen, itt gyetvás és dzsu- vás dolgok mennek végbe, nap mint nap. Mi a fészkes fenének kell mindig ezeknek a pártoknak egymás ellen kilógatni a lólábat, mikor nagyon is jól tudhatnák, hogy ki mint veti ágyát, addig ér a takarója, és a hazug embert könnyebb utolérni, ha sánta is. Skandináv tapasztalataimra hivatkozom, mikor egy világ sarkait összehasonlító elemzésben a magyar paraszt helyzetét próbálom felpennázni a vászonra. Ahogy a mondóka elbeszéli, „Kendervászon, lenvászon, ezt a hegyet megmászom.” Ebből logikusan következik agyalgásom következő mondata: „Ha nem megy Mohamed a hegyhez, akkor Mohamed megy a hegyhez”. Lelki szemeim látomását megosztva olvasóimmal, megjelenítem az Andok, a Pireneusok, a Sziklás-hegység, a Himalája - na és, ha már itt tartunk, a Kárpátok - térdre borulását Mohamed próféta előtt. Nahát! El is jutottunk arra a pontra, mikor valamikor Mohamed lovagjai kihasználták a magyar nemesség gyengeségeit, és Mohácson megcsinálták a vészt: a félhold elhomályosította a kétfejű sast, és ebben a sötétségben azok a retkes janicsárok elhurcolták asszonyainkat és lányainkat. Hát már megint a sötétség! Erről jutnak eszembe bizonyos fejek, így hát jobb, ha bedobom a gyeplőt a lovak közé, amelyekről köztudott, ha ...nincs, szamár is jó. Tisztelt olvasóim, remélem értik azt a sok ellentmondást és logikát, ami jellemzi földtörténetünk globális filozófiáját. Amennyiben nem sikerült meggyőződniük mindennek az ellenkezőjéről is, és nem világos a dolgok dialektikája, forduljanak bizalommal állandóságom változásaihoz és ez segít majd átvészelni a tudatlanságuk miatti lelki gyötrelmeket. Továbbra is maradok tisztelettel lelkes újságírójuk!
