Új Kelet, 1997. április (4. évfolyam, 75-100. szám)

1997-04-01 / 75. szám

Megkérdeztük az utca és az udvar emberét, hogy mi­kor és hol döfnek. íme néhány válasz: Kíván Csibor csiportja Alsó Atanáz: — Én kérem, ott döfök, aho­va hívnak. Régen még több volt a döfés, most már keve­sebb, bizony, ilyen az élet. Pedig az a legnagyobb élve­zet. Egy sikkantás és vége... Mert döfni tudni kell! Ahhoz nem elég a tehetség meg a jó bökő! Én elmondhatom, apámtól tanultam, és tovább­adom a gyermekemnek is. Ja, hentes vagyok. Közép Karola:- Csak otthon tudok iga­zán döfni. Ahhoz bizony nyugodt körülmények kelle­nek, megfelelő hangulat. Nincs annál kellemesebb ér­zés, ahogy tapintással érzé­keljük a felületek simaságát és összefeszülését. Aztán jö­het a szerszám! A tartós kap­csolatok híve vagyok. Mert nincs rosszabb annál, mint­ha viselés közben szétfeslik a varrás. Fölső Ferdinánd: — No, ez igazán jó kérdés! Alig vártam már, hogy föl­tegye valaki. Mert én aztán igazán a döfés mestere va­gyok! S aki csak az utamba kerül, és oktalan kérdésekkel megzavarja békés kérődzé- semet, megismekedhet szar­vaimmal!... (A riportert a megzavart bika döfései miatt a kórház­ban ápolják.) Nyelvokörködes Thomas Siebenbürger Sorozatunkban meg­próbálunk a fenekére ver­ni az olyan alakoknak, akik rontást bocsátanak anyáink nyelvére (nagy­anyáink nyelvéről nem is beszélve). Minek utána, annak előtte, hogy pláne és sőt! Nem- debár cinabár, zanzibár, ámbár, noha és mégis. Én, mint e tájék mellvédője, fajvédője, a decentrális és feminista ínség ellenzője, felkérem olvasóimat a foko­zott figyelemre, mert aki felszínesen olvassa, az igen keveset fog megérteni be­lőle, ellenben, de ha mégis figyel, akkor annyit se. Ergo tehát! Az individu­ális politika egzisztenciája abban kulminálódik, hogy a dilemma-differenciák az eu­rópai diplomáciában kor- poráló kabinet pacifikációs specifikációját koordinál­ják. Hát mi is ez a szituáció? Az amerikai agitáció annyi­ra demoralizálta az amúgy is perverzzé vált frakciókat, hogy a stagmák-nem konsta­tálnak. Ez az én praktikus és könnyen érthető teóriám, amelyben mindenki dedu- álható, aki elegánsan disz- tingválni képes. Ha olvasóink közül valaki megértette a fentieket, kér­jük, értesítse lapunk munka­társát, Thomas Siebenbür­ger hungaro-lingvisztiku- sunkat. Ön hol döf? C s»U> r ♦fldWdí •»*** mr­Fotó: Csonka Róbert Hova a fenébe gurultak a tojásaim? Fotók: Bobby Amorff Bolondoldal 1997. április 1., kedd Kamarák a kamerák fényében PjotrGeroj _____________ Ka marák márpedig vannak, ha akarjuk, ha nem. A vállal­kozók országában nem tehet­jük meg, hogy ne csatlakoz­zunk egy olyan civilnek tűnő szervezethez, amely képviseli érdekeinket, és segítséget nyújt a lakosság mind maga­sabb színvonalú kiszolgálásá­ban. Legjobb, ha külföldi ta­pasztalatokra hagyatkozunk. Kamara-manunk jegyzetfüzete elé ültette Iván Kamarovics Getmonyec orosz vállalkozót, akinek gyárai Igorkurkszról Rubelosztokig füstölögnek.- Mondana nekünk valamit?- Először is szeretném hang­súlyozni közismert mafftaelle- nességemet. Ha továbbme­gyek, egyszerűen tagadom, hogy országunkban létezne ilyen. Bár tisztában vagyok vele - hiszen az elmúlt rend­szerben is a hagymakupolák tetején foglaltam helyet -, hogy a sikeres üzletembert a bűnözőtől a bizonyíték külön­bözteti meg. Ezért van szükség a kamarára. Egyszer végre fény­nek kell derülnie azokra a disz- nóságokra, amelyek arra hiva­tottak, hogy megpróbálják sár­ba taposni az (i)gazságot. Ná­lunk például a gyáriparosokra próbálják ráfogni azt, hogy ennyi pénzt csak feketeúton lehetett összeszedni a rend­szerváltozás után. Vegye tudo­másul mindenki, és itt a kama­rának ismételten nagy szerepe van: vállalkozóink képesek voltak a múlt rendszerben megszedni magukat, olyany- nyira, hogy ebben a demokrá­ciában kizárólag tiszta eszkö­zökkel dolgozzanak és dol­goztassanak. Nálunk nincsenek szakka­marák, egyetlen érdekvédelmi szervezet létezik. Akár ko­moly eszközök bevetésével is eléri célját.- Mondjon néhány szót ka­marai előmeneteléről!- Erről nem szívesen beszé­lek, mert hallgatni még a mi or­szágunkban is arany. Kereszt­apám után én örököltem az el­nöki széket. Sok gondom nincs. Munkatársaim kezében olajo­zottan működnek a segédeszkö­zök. Hatásköri túllépésről nem beszélhetünk, mert mindenki tudja, kinek mennyi és mi jár: a dollártól kezdve a rubelen át egészen a gyémántig és ólom­golyókig. Összefoglalva: orszá­gunkban erős kamarai mozga­lom fejlődött ki, és jaj annak (ezt minden fenyegetés nélkül mon­dom), aki nem ért velünk egyet.- Szpasziba! Zárt tárgyalás Andreas Kurier Senki illetéktelen emberfia be nem léphet a terembe. Az ügy fontosságára való tekin­tettel szédelgő riporterünk már előző délután elfoglalta helyét, természetesen a vádlottak pad­ja alatt, így észrevétlenül vé­gigfeküdte a tárgyalást. Kiszi­várgó forrásokra hivatkozva az alábbiakat tudtuk meg. A tárgyalásról természetesen nem hiányozhatott a bíró, az ügyész és a védő. Ennek a jog­harmóniának a perifériáján he­lyezkedett el az ülnök, kicsit arrébb, de oldalirányban rá merőlegesen az álnok, akiről kiderült, hogy gyilkos. Az ügyvédi beszéd után azután ki­derült, hogy mégsem gyilkos, hanem a sértettet a villám csap­ta agyon. A bíró újra elővette a vádlott vallomását, melyben félreérthetetlenül ez áll: „A falu kondását agyoncsapta a villám.” A bíróság fél órára visszavonult, hogy az ellent­mondásról még zártabb körül­mények között tárgyaljanak. Ez idő alatt megvilágosodott előttük, hogy nem a gyanúsí­tott trágyahordó villája a tár­gyi bizonyíték, hiszen a felté­telezett bűncselemény idejé­ben fából készült nyele az is­tálló falát támasztotta. Az ere­detileg szemtanúként beidézett gyanúsítottat vallomása átfo­galmazására kötelezte a bíró, és megszüntette az álnoki minő­sítést. Majd szintén kulcsra zárt ajtó mögött döntött tanúkénti kihallgatásáról. A szerencsét­len ember ezután már vigyá­zott minden szavára, és a kö­vetkezőket mondta: „Amikor az ördög verte a feleségét (ha jól tudom, az asszony nem tett büntető feljelentést), a minden­ható megharagudott Luciferre, és villát bocsátott rá, mely célt tévesztett, és szédületes sebes­séggel rohant a föld felé, egye­nesen oda, ahol a falu kondása tartózkodott...” Ebben a vallomásban már nem véltek felfedezni terhelő bizonyítékot, ezért elrendelték a pótnyomozás kiterjesztését égre-földre. Kollégánkat az esti órákban szabadította ki a takarító néni, és mint illetéktelent bújtatta egészen éjfélig a takarítóesz­közök és a mosószerek között. Cikkünk megjelenése után vár­hatóan mindkettőjük ellen el­járás indul. A lék(horgászati) politika magyarsága és mellesleg Mostanság annak a politikai mélységnek van leginkább összefüggése, miszerint a hadiárvák és a hadiözvegyek já­randósága miatt azért tüntetnek a házi-, a boros- és rendszer- gazdák, hogy ne az F-16-os gépeket, hanem a svéd Gripeneket állítsák bele a rendszerbe az elmaradott nyíregyházi nem­zetközi légibázison, és cseréljék már végre le a NATO-ba túl korszerűnek tartott hőlégballonokat és sárkányrepülőket. Ez már csak azért is fontos, mert már Verebes Istvántól is azt hallottam Kanadában, hogy a legjobb lékhorgászművészeti kifejező készségben nincs is igazán srégség. Mi több, stégség sincs! Amúgy persze van! Naná! Ezért éreztük szükségét an­nak, hogy mindenféle fontosnak látszó személyiséget feltele­fonáljuk a fehér házakból, kormánynegyedekből, lakónegye­dekből, börtönnegyedekből és háromnegyedekből, és meg­kérdezzük őket a hibridek és transzvesztiták vetésforgójá­nak fehérjehasznosító eredményeiről, különös tekintettel a dögkutakra. Stephen fon (esetleg sző) Gunyhófi, New West _______ Er re pedig csak egy igazi böhöm nagy interjúra való, ti­zennyolc oldalas, mezőgazda- ságinak álcázott reklámriport­sorozat alkalmas.- Főelnök Úr! Főigazgató Úr! Ügyvezető Igazgatóhe­lyettes Úr! Herr Vicepresident- e? Viceházmester Elvárs(nő)! Ha úgy nézem, a kérdés - már persze bizonyos nézőpontból szemlélve - egészen politikai. Vagy ha nem, hát kisnyúl! De még akkor is! Mit szól ahhoz, hogy amikor Mexikóból Moszk­vába utaztamban, Szófiában találkoztam Lenin elvtárssal, hogy megszólaltassam a Sza­bad Európa mikrofonja előtt? Szerintem egyébként a kérdés jogos volt. Biztosan egyetért velem abban is, amit még meg sem kérdeztem, sőt, meg sem fogok! Na, erről mondjon aztán vé­leményt, nem baj, ha rövid, majd én meghosszabbítom, bíz­za csak rám, apukám, lesz ebbül olyan nagyinterjú, amit álmat­lanságomban is bármikor meg­írok, hogy csak na! Nana! Meg Zola. Mármint a Tapolcai Zola, a szerkesztő balhézik ám, ha nem kap tőlem anyagot. Meg csíkot. A pizsamájára. Na erre válaszoljon, ha van magában Kurázsi mamai- Hát, nem is tudom...-Nagyon igaz, nagyon igaz. Persze, erre nekem a Szekeres Imre azt mondta, hogy Baja Fe­renc a környezetvédelmi mi­niszter. Mit szól, milyen jól ér­tesült az Új Kelet? És amikor a Torgyán Józseffel megbeszél­tem, hogy a Jeszenszky Géza véleménye szerint a Szabó Iván nem színikritikus, akkor még ő is egyetértett velem. Mert ez maga a történelem. Csupa kis­betűvel. Szóval ez itt a kérdés!-Persze akkor...- És most jön az igazán hú­zós kérdés, ha nem mer, ne is válaszoljon rá. Hol veszi a go­lyóstollbetéteket?- A négyes kocsma melletti trafikban.- Kegyelmes Asszonyom! Kö­szönöm az interjút. Holnap is felhívlak, és írok rólad két ol­dalt polaroid fotóval. Samu Gabriel Tapi ___ Há t ezt látni kellett vol­na! Milyen kár, hogy üres volt a mozicsatoma. Az a nő rugdosott már a vörös cipellőjével, mikor beve­zették (a nagybetűs élet­be). Hát még a rendező meg a kamerabeállás! Az ablakon keresztül beszű­rődtek a távoli hegyek kontúrjai, és narancsos fénnyel bepitymallott a hajnal. A dramaturg sajnos nem bravúroskodott, mert ek­kor nagyon hirtelen be­ivódott a lágy bársonyta­pétába egy furcsa árnyék, amiről nem lehetett tudni, hogy tank vagy légpuska. Pedig már a cím is önma­gáért beszél: A gyilkos ví­zicsibével érkezik. Általános szabály, hogy a falra akasztott puskának el kell sülni: itt is elsült a fegyver árnyéka. Ezután sivatagi körül­mények között soha nem látott pillanatokban gyö­nyörködhettünk: homok volt ott, és hullámzott, mint a tenger. Egy beduin úr tevét vezetett kantárszá­ron, utána bandukolt egy lefátyolozott nő, virágdí­szes csadorban... Valami történhetett a homokdű­nék között, mert mikor ki­bukkantak a kamera elé, anyaszült meztelenül ül­tek a sivatag hajóján. A film végéig nem derült ki, hogy rablóhorda szabadí- totta-e meg őket díszes felsőruháiktól, vagy az öltözőszekrényben felej­tették. Azt látni kellett volna... Giro-Schitzer Szepi Nyicsevó Gyász-pajtások ti recsegő ágak vízkóros gyerekkorom őslakó hidrái ti legyen csak tajtékos Mert Valamit mindenki serhajába írnak. Csendes kérdés egy éjféli sétán Szívem gyászának csendes harsonása Anyád! Pákászpapucs-szívem csordul és megyek, amerre hív a dáridó üres zsebekkel teli bugyorral és lám ott áll Anyád! Jobb sorsra várva Kuss. A vég bennem motoz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom