Új Kelet, 1997. április (4. évfolyam, 75-100. szám)

1997-04-01 / 75. szám

I Ont mi bosszantja? Ki gondolta volna, hogy a húsvét előtti napokban sű­rűn hull ránk az égi áldás? Az erős szélben és havas esőben fázósan húzzák össze magukon a kabátot az emberek. Mindenki siet. Nekünk azonban mégis si­került néhány városlakót szóra bírnunk, és feltenni nekik a címben szereplő kérdést.- Mi bosszant? Legin­kább ez az elkeseredett hó­esés. Ha nem ismerném a naptárt, azt hinném, újra karácsonyra készülünk. Két héttel ezelőtt már letettük a csizmát és a nagykabátot, s most talán még melegebben kell öltöznünk, mint egész télen. Nem tudom, mit akar ez az idő. A másik dolog, ami nagyon elkeserít, az az emberek elesettsége és a munkanélküliség. Borzasz­tó dolog látni, hogy hogy mennek tönkre azok a csa­ládok, ahol keresőképtelen­Szilágyi József:- Megmondom nyíltan, úgy ahogy van, hogy nem vagyok megelégedve a vá­ros önkormányzatával. Min­dig csak ígérgetnek, de nem adnak szinte semmit. Három éve már, hogy elkeseredett harcot vívunk a családom­mal a megmaradásért. Két gyerekünk van, de fedél úgy igazán nincs a fejünk fölött. Mert lakásnak korántsem le­het nevezni azt a háromszor hármas építményt, amit saját kezemmel húztam fel az anyós udvarán. A nagyobbik fiam már hatéves. Se mosa­kodni, se mozdulni nem tu­dunk abban a lyukban. A gyerek őszszel iskolába megy, de hogy miből és ho­gyan, még nem tudom. Több­ször elmentünk már az asz- szonnyal a polgármester fo­gadóórájára, és ő meg is ígér­né válnak a szülők. Hálás vagyok azért, hogy nekünk a férjemmel még van mun­kánk. A gyermekünk óvodá­ba jár, minden hónapban fi­zetni kell utána az étkezési díjat, s akkor még nem is szá­moltam azt a sok apróságot, ami két fizetés közt „megle­pi” az embert. Azt vallom, mindenki addig nyújtóz­kodjon, ameddig a takarója ér. Nem mondom, hogy dús­kálunk a pénzben, de jól be­osztva éppen elég a megél­hetésre. te, megnézi, milyen körül­mények között vagyunk. Egyszer sem jött el. Ha leg­alább egy telket kapnánk va­lahol, csak belevágnánk va­lamibe. A két gyerek után jár a szocpol, de saját erő nélkül egy építővállalat sem fogad­ja el azt a hitelt. Szilágyi József- Nem mindig éltem Ma­gyarországon, csak néhány évvel ezelőtt jöttem át Szat- márról. Kicsi ez a város, de én azért jól érzem itt magam. A gyerekeim is velem jöt­tek, de itt már mindenki önálló életet kezdett. Saját nyugdíjam van, de nagyon nehéz beosztani a forintokat. Az árak elég nyugatiak, míg a bérek és jövedelmek na­gyon alsó szinten mozog­nak. Ezer forinttal ma már vásárolni sem merek elin­dulni. Pedig nem veszek lu­xusdolgokat. Mégis nagyon nehéz beosztani egyik nyug­díjtól a másikig ezt a kis pénzt. Az oldalt írta és szerkesztette: Sikli Tímea A fotókat készítette: Bozsó Katalin Városlátogató 1997. április 1., kedd 7 Zománcosok országos bemutatkozása Nyitrai Zoltán: „Égberagadási jelenet' Negyedszázaddal ezelőtt a politikai, ideológiai és gazda­sági állapotok lehetővé tették a korábban perifériára szorult kulturális értékek közvetítését. Régiónk városai kezdték kiala­kítani saját kulturális profilju­kat. Múzeumokat alapítottak, művelődési intézményeket lé­tesítettek, több helyen talált otthonra a színművészet, a ze­ne, a tánc, az irodalom és a kép­zőművészet. Ebben az időben született meg Nyírbátorban egy Képzőművészeti Stúdió, melyet öt évvel később egy al­kotóház, majd egy zománcmű­hely követett. A közben eltelt évekről és a ma feladatairól az Alkotóház és Képzőművészeti Stúdió vezetője, Makrai Zsu­zsa beszélt.- Az iskolán kívüli vizuális nevelés érdekében először szakkörök szerveződtek. Gyer­mek, ifjúsági és rajztanári kö­zösségek, ahol a munka a megismeréstől az alkotási fo­lyamatokig tar. A tevékenysé­gek először egy iskolaépületet kaptak, ahol a tantermek össze- nyitásával egy műterem jött létre. Az évek során folyama­tosan alakult ki a festő-, a gra­fika-, majd a zománcműhely. Miután városunk a kulturális centrumoktól távol esik, csak úgy volt elképzelhető a kép­zőművészetek fejlődése és az országos hálózatba való be­kapcsolódás, ha létrehozunk egy alkotóházat. Az alkotóház 1975 óta működik. Meghívás­sal vagy bérleti igénnyel, ven­dégszobákkal és műhelyekkel várja a hivatásos képző- és ipar­művészeket. A nyírbátori Báthory István Múzeumot 1955-ben alapítot­ta dr. Szalontai Barnabás. Az állami díjas múzeumigazgató egész életét a múzeum gyűjte­ményeinek kialakítására, gya­rapítására, az anyagok tudomá­nyos feldolgozására szentelte. Áldozatkész munkája nyomán az intézmény Kelet-Magyaror- szág egyik legjelentősebb köz- gyűjteményévé vált. A múzeum otthona 1961-től a minoriták egykori kolostorának barokk stílusú műemlék épülete. 1986 májusában megnyílt egy állan­dó kiállítás, mely Nyírbátor hét­évszázados történetét mutatja be. Az épület története a rég­múlt időkre nyúlik vissza. Nyírbátorban a ferencesek szi­gorúbb ága a XIV. század ele­jén telepedett le. A meglévő templom közelében építették első igénytelen celláikat, ame­lyekből a kegyúr támogatásá­val később kolostort alakítottak Nyírbátorban már 1983-tól foglalkozunk tűzzománc-tech­nikával. A műfaj ipari hátteret igénylő, művészettörténeti is­mereteket feltételező, rajzolói­festői komplex művészeti tevé­kenység. Tűzzománcműhe­lyünk a Magyar Művelődési Intézettel az amatőr zománc­művészet országos központja. Budapesten éppen ezekben a napokban tartják a XVI. Or­szágos Amatőr Képző- és Ipar- művészeti Autodidakta Kiállí­tást, melyre a zománcműhely hét alkotójának húsz zománc­munkáját vittük fel. Ez már a harmadik olyan országos kiál­lítás, melyen önálló anyagok­kal veszünk részt. Szigorú te­rületi válogatás után megyén­ki. Valószínű, hogy Báthory István 1479 után a már meglévő épületet fejlesztette tovább. A kolostor nagyjából a mai ba­rokk épület helyén, szorosan a templom északi falához csatla­kozott. Petraskó vajda 1587- ben a templomot és a kolostort kirabolta és felgyújtotta. A templom 1725-ben történt fel­szentelése után, 1733-ban megindult az új kolostor építé­se. A munkálatok tíz esztendő­ig tartottak. Ehhez épült elő­ször az ideiglenes jellegű faépü­let, amit 1749 után lebontottak. A szögletes U alakú barokk ko­lostor külseje és boltozatos bel­seje egyszerű, kellemes hatást keltő épület. Az emeletes hom­lokzatot vakolatkeretes abla­kok törik át. A nyugati hom­lokzat közepén kőkeretes ajtó vezet az épület belsejébe. A folyosó mindkét szinten az ud­var felé eső részre fut. A folyo­sók, a lépcsőház és a cellák ba­ként húsz-huszonöt mű mehe­tett a fővárosba. Az elkövet­kezendő időszakban saját ki­állításaink is lesznek. Ifjúsági és felnőttmunkákból április 24-én nyílik meg az első kiál­lítás az alkotóház galériájában. Itt a felnőtt korosztály ötven zománcot és húsz grafikát, míg a diákok huszonöt zománcot és tizenöt egyéb technikával készült alkotást mutatnak be a közönségnek. Az ünnepélyes megnyitón Petróczki Ferenc polgármester köszöntője után tíz díjazott veheti majd át ju­talmát. Közvetlenül gyermek­nap előtt nyitja meg kapuit az a kiállítás, ahol a legfiatalab­bak munkáit mutatjuk be a nagyközönségnek. rokk keresztboltozattal fedet­tek. A közös és lakóhelyiségek a nyugati és az északi szárny­ban találhatók. Ez utóbbi föld­szintjén foglal helyet a két ha­talmas pillérrel megosztott egykori ebédlő, amelyet ugyancsak barokk boltozat fed. Ez tehát a mai múzeum. Az évek azonban kemény nyomo­kat hagytak az épületen. Az 1961. november 19-én meg­nyitott múzeumra már ráfér a felújítás. A teljes tetőszerke­zetet cserélni kell, csakúgy, mint az elektromos hálózatot. Ebben az évben csak a belső falakat festik, a külső renová­lás kellő anyagiak hiányában elmarad. A felújítás költségeit egyrészt a megyei önkormány­zat állja, másrészt a Megyei Múzeumok Igazgatóságának költségvetéséből gazdálkod­jék ki. A felújítás ideje alatt a múzeum nem fogad látogató­kat. Nyírbátor Szeretet Az ebédlőben csend fo­gad, csak a tányérok csörrenését hallani. A Szállást Biztosító Idősek Klubjában ebédidő van. A bentlakók és bejárók jóízűen kanalazzák a toroskáposztát. Míg ők befejezik az étkezést, addig Szegedi Istvánná csoportvezető beszél az intézet életéről.- Immár húsz éve műkö­dik ez az intézet. Az otthon maga negyven helyes, s a szálláson még húsz ember­nek tudunk helyet adni. El­lentétben a hasonló in­tézményekkel, nálunk hét­végeken is itt maradnak a bentlakók. Napi háromszo­ri étkezés mellett tisztán ta­tásukról, egészségügyi el­látásukról és szórakozásuk­ról is gondoskodunk. Rend­szeresen jár ide a háziorvos, s ha valakinek olyan prob­lémája van, amit házon be­lül nem lehet gyógyítani, saját autónkkal hordjuk kezelésre. A reggeliért, ebé­dért és vacsoráért a nyugdíj harminc százalékát kérjük, s a bentlakók ezen kívül éjszakánként még száz­száz forintot fizetnek. Van­nak olyan tagjaink is, akik az éjszakai szállást nem ve­szik igénybe. Ők reggel el­sétálnak hozzánk, vacsora után pedig hazamennek. Megpróbálunk olyan programokat szervezni, me­lyeken mindenki jól érzi magát. Rendszeresen meg­tartjuk az ünnepeket, a név­napokat és születésnapokat. Úgy élünk itt együtt, mint egy nagy család. Előadás- sorozatok keretében orvo­sokat hívunk meg, akik az időseket érintő egészség- ügyi problémákról beszél­nek ezeken a délutánokon. Megpróbálunk mindent megtenni azért, hogy az idős emberek semmiben ne szenvedjenek hiányt. Na­gyobb ünnepek előtt termé­szetesen teljesítjük azt a kérést is, hogy autóval ki­visszük őket a temetőbe, halottaik sírjához. Szerve­zünk kirándulásokat, s ha színház vagy cirkusz jön a városba, csoportosan oda is ellátogatunk. Felújítják a múzeumot A tetőcserével már csak a jó időre várnak Vargáné Hudák Ildikó

Next

/
Oldalképek
Tartalom