Új Kelet, 1997. április (4. évfolyam, 75-100. szám)
1997-04-01 / 75. szám
Kultúra 1997. április 1., kedd Maratoni muzsika B. E. (Új Kelet) ________ Kü lönleges csemegét tálalt húsvéti terítékünkhöz a Duna Teelvízió: az ünnep másnapján tűzték műsorra a tévécsatorna történetében első maratoni zenei összeállítást. Debussyt idézte az ihletett hangú konferanszié, a Duna Televízió zenei főszerkesztője, Bartalus Ilona: „A zene hangjaival szólalunk meg ott, ahol a szó hatalma véget ér”. Valóban megtapasztalhattuk; a zene nem ismer határokat, a műsorközlővel szólva olyan, mint Isten legszabadabb teremtménye, a szél, ott jelenik meg, ahol kedve tartja. így, a szél szárnyán, az éteri hullámokkal érkezett az otthonok ezreibe, talán millióiba az értékes és tiszta muzsika a határokon innen és túl, mert a zene nem kér útlevelet és vízumot, a zene nyelve egyetemes, és mindenütt megértik, ahol nyílt szívvel és kitárt lélekkel fogadják. Maratoni koncertet a világ más országaiban is sugároznak, ahol sok csatorna között választhatnak a nézők, s nem gond felhasználni egy sávot ilyen célra, mert marad még választék bőven. A hazai programok szerkesztőinek alaposan meg kell gondolniuk, hogy a három hazai főállomás egyikét lefoglalhatják-e ilyen típusú programokra. A magyar 1-es, illetve a 2-es csatornán valószínűleg elképzelhetetlen lenne hasonló vállalkozás, a Dunától azonban igen szívesen fogadtuk ezt a kezdeményezést. Időnként, kivált nagyobb ünnepeken érdemes ilyen ajándékkal kedveskedni a zenebarátoknak, amúgy sem vagyunk nagyon elkényeztetve jó koncertek bőségével. Kiváló alkalom továbbá egy ilyen maratoni koncert arra is, hogy a műsor készítői megközelítsék mindazokat, akik csak a legnépszerűbb darabok befogadásáig jutottak el, a komolyzene világának teljes befogadásától még idegenkednek. Egy-egy zenei sláger, ismert operarészlet bemutatása újabb híveket szerezhet, s ezáltal már kultúrmissziós küldetést is betölthet az adás. Mitől is maratoni? Hétfőn déli 12 órától éjfél utánig, 12 órán keresztül csak zene, zene, zene szólt: öt komolyzenei blokkban a legnépszerűbb komolyzenei slágerek a legigényesebb előadásban, közben pedig más zenei műfajok, magyar nóta, operett, pop, jazz, népzene. Több száz ismert, népszerű művészt, illetve együttest láthattunk a képernyőn, valamennyien felléptek a közelmúltban valamilyen jelentős rendezvényen, s honoráriumukról lemondtak a Duna Tévé javára. Efféle adományozásra buzdították a nézőket is, mert a műsor maratoniságához ez is hozzátartozik: aki megteheti, hozzájárulhat, hogy a műsorkészítés, anyagi hátterét támogassa. A kultúra menedzselésének ismert viszonyai között bizony jó is lenne, ha ezt a műsort sokan nézhetnék és segíthetnék távolra szakadt, gazdag hazánkfiai közül, mert amit láthattunk, az menedzselésre érdemes, igazán klasszis volt. Külön öröm volt számunkra itt, a haza e sarkában, az időnként sötétnek kikiáltott megyében a szereplők listáját böngészni, mert csak az e műsorban szereplők közül is számos kiváló tehetség kötődik e tájhoz, mint például az elsők között hallott Budai Lívia, aki ma már a világ vezető énekművészeinek egyike. Szabó Dénes, a műsorközlő szerint a szenzációs karmester külön riportidőt kapott a Pro Musica szerepléséhez, s ismét tanúi lehettünk a csoda megszületésének, amiért Amerikában ugyanúgy lelkesednek, mint Japánban. A nap fénypontja, a kamarazenei gálaest előadói közé hívták meg Hauser Adrienne, illetve Karsai Márk innen elszármazott kiváló zongoristáinkat világsztárok, a komolyzene élmezőnyét alkotók társaságában. Most van az ideje egy plusz szívdobbanásnak, mert tudjuk azt is, ami jobbára a színfalak mögött maradt: azt, hogy az egykori csöndes, szerény mátészalkai kislány, Hauser Adrienne ma már nemcsak a hazai és külföldi koncerttermek ünnepelt művésze, hanem kitűnő szervező is, tiki ennek a hatalmas műsorfolyamnak a komolyzenei részét végigcipelte a hátán. Bartalus Ilona mellett a főszerkesztőség asszisztenseként hónapok óta ír, telefonál, szervez, egyeztet a számos helyen, gyakran külföldön fellépő művészekkel, hogy ez a műsor megvalósuljon, s amint halljuk, a közeljövőben riporterként is bemutatkozik. Büszkék vagyunk Adrikéra, és szurkolunk a sikeres folytatásért! Vers* és prózamondók országos versenye MTI Hatvan résztvevővel rendezik meg április 3. és 5. között Tatabányán a József Attila országos vers-, énekelt vers- és prózamondó versenyt. A vetélkedőnek a Közművelődés Háza ad otthont. Az indulóknak, a korábban megrendezett megyei versenyek legjobbjainak hat alkotással kell felkészülniük. Három mű szerzője csak József Attila lehet, kettőnek ma élő író, vagy költő, egy művet pedig a magyar irodalomból szabadon lehet kiválasztani. A versenyre meghívtak több fiatalt a szomszédos országok magyarlakta területeiről is. A zsűrit Domokos Mátyás irodalomtörténész vezeti. A versenyt Pomogáts Béla, a Magyar írószövetség elnöke, József Attila a mi időnkben című előadása vezeti be. A rendezvényhez kapcsolódóan egy kiállítás is nyílik az ország képző- és iparművészeti szakközépiskoláinak diákjai számára meghirdetett pályázat anyagából. A trónszirt legendája Bemutató a Mandala Dalszínházban Palotai István (Új Kelet) Majd Csabai Lászlóné, Nyíregyháza polgármestere lépett a mikrofon elé, és köszöntötte meleg szavakkal a Színházi Világnapot, és a dalszínház társulatát: „Büszke és boldog vagyok, hogy városunkban virágzik a színházi kultúra, és míg másutt csak gondokról hallani, addig Nyíregyháza azzal büszkélkedhet, hogy két színháza is van! A Móricz Zsigmondi Színház, amely nyolcvan előadásban 120 ezer nézőt, és a Mandala Dalszínház, amely 170-180 előadásban nyolcvanezer nézőt szórakoztat! Kívánom, hogy most is érezzék nagyon jól magukat, és az életben is váljék valóra a trónszirt legendájának örökérvényű és gyönyörű üzenete: győzzön a jó, győzzön a tisztesség és az igazság!” - mondotta Csabai Lászlóné. Ritkán adatik meg a nézőnek, hogy amikor felmegy a függöny, máris a színházi csoda rabságába essen. Gyönyörű színpadkép, megkapó pillanatok. Úgy látszik, Dobos László direktor-rendező és a társulat megfogadta az „Apácák” bemutatója után elhangzott egybeeső kritikusi és szakmai intéseket, és most valóban „nagyot dobott”! A trónszirt legendája—ismertebb címén az Oroszlánkirály legendája - csodásán szép mesedarab. A történet egyszerű: Mufasza király igazságos uralkodóként vezeti népét az egész ország megelégedésére. Fiát, Szimbát is arra tanítja, hogy legyen mindig nemeslelkű, bátor és bölcs, de most, amíg kicsi, tanuljon sokat, és vigyázzon, ne lépje túl az „adott kereteket”, a birodalom határát, mert ott, az ismeretlenben gonosz lakozik. Ezek az akár jelképesnek is könnyen felfogható intelmek, és az a „tény”, hogy az égből a múlt jó királyai figyelik a földi uralkodók tetteit, nem kizárólag a mese fonalát gombolyítják, hanem megnyitnak egy másik, felnőttbefogadói dimenziót is. Zordon, Mufasza testvére a negatív hős, trónra tör. Nem válogat az eszközökben. A kötelmeiben megingó kis Szimbát az északi bozótosba csalja, ahol a hiénák martalékául veti, akik természetesen szövetségesei. Az első gaztett meghiúsul, ám a másodszor elbitangoló kisoroszlán - Zordon akarata szerint - a vadak vonulási útjába téved. Mufasza király ugyan megmenti fia életét, de ő maga odavész. Zordon megfenyegeti Szimbát, hogy megmondja a népnek: miatta - szófogadatlan- sága miatt - veszett el a király, és azt tanácsolja neki, hogy bujdosson el messzire. Rafiki, a bölcs pávián, Szimba tanító- mestere már nem tud közbelépni, és a trónörökös elbujdokol. Zordon elfoglalja a trónt, és a hiénákat is maga mellé veszi. Közben a kis Szimba barátokra lel, Timon rókamangusztára és Pumbaa varacskosdisznóra, akik a békés, könnyű, ámde oroszlánhoz méltatlan életre nevelik... A második részben Szimba már felnőttként jelenik meg a színen, és éli barátai gondtalan életét, mígnem gyerekkori barátja, a közben szintén felcseperedett, gyönyörű oroszlánlány - Nala - rátalál és hazahívja. Szimba vívódik, de győz szívében az apjának tett ígéret, és elindul, hogy visszaszerezze trónját, és igazságot teremtsen. Természetesen győz a jó, és Zordon elbukik, a hiénák is száműzetésbe kerülnek. Ha ehhez az egyszerű és szép történethez hozzátesszük Elton John varázslatosan szép dalait és Hans Zimmer kiváló instrumentális közjátékait, kész a remek mesemusical: A trónszirt legendája! A rendező, Dobos László kitett magáért! Roppant átgondolt munkájára talán az a legjellemzőbb, hogy az előadásban néha Shakespeare Macbeth- jének dramaturgiai fordulatai is felderengenek... A hiénák - a vészbanyák, a „harcba induló erdő” egy-egy villanásra még a „vájtfülű” színházrajongók gondolatait is megpörgetik. A darab íve kifogástalan, és az itt- ott még fellelhető ritmuszavarok ellenére is egységes. A tömegjelenetek elbűvölőek! Tarczy Gyula Mufasza király szerepében bölcs, hiteles, és kitűnően énekel. Zordont Bódis Gábor játssza, és ragyogó karakterszínészi adottsága viszi megérdemelt sikerre. Jámbor László (Rafiki) szenzációs páviánmaszkja, kitűnő mozgása és színészi adottságai az előadás külön értéke. Kovács Attila (Timon), valamint a darabban a második szerepét játszó ragyogó Tarczy Gyula (Pumbaa) talán az előadás legjobbjai! Kákái Tamás nagyon érzi a színpadot, és tízéves kora ellenére is csillog a tehetsége. Madura Róbert nagy Szimbája szeretnivaló, és szívesen szurkolunk győzelméért. Gyönyörű a hangja is. Külön kell szólni Szinyey Andreáról, aki minden bemutató alkalmával bebizonyítja, hogy a Mandala Dalszínház magasan kiemelkedő tehetségű színésznője! Shanzei hiénalányként ismét más arcát láthattuk kitűnő eredménnyel. Méltó partnerei voltak Tarczaly Krisztián (Ran- zei - fiú hiéna) és Czine Andrea, aki Edét játszotta, a hiénát, aki mindig csak röhög... A Mandala Dalszínház utánpótláscsapata - a fiatalok - az érett, idősebb generáció vezetésével tehát jelesre vizsgázott! Nem csoda hát az az eufórikus siker, ami az előadás végén kitört, és a közönség felszaladva a színpadra együtt táncolta a finálét a társulattal! Ünnepi körülmények között március 27-én - a Színházi Világnapon - tartotta meg a Mandala Dalszínház Elton John-Hans Zimmer és Tim Rice: A trónszirt legendája című varázslatosan szép mesemusicaljének premierjét. Az előadás kezdete előtt elsőként Dobos László, a színház igazgatója szólt röviden a közönséghez, idézvén Jeong-ok Kim rendezőnek, a Nemzeti Színházi Intézet elnökének üzenetéből. Húsvéthétfőn Pannonhalmán megkezdődött a Pax Romana 39. magyarországi kongresszusa, amely a Magyar Katolikus Püspöki Kar körlevele alapján a katolikus egyház szellemi, erkölcsi és lelki megújulásának, az egyházon belüli dialógus megvalósulásának igényével folytatja ötnapos tanácskozását. Az egyes napokon olyan fontos kérdésekkel foglalkoznak majd a résztvevők, mint például az egyház küldetése és aktuális feladatai. Az előadók között jeles egyházi és világi személyek találhatók. Csütörtökön pódiumbeszélgetést tartanak arról, hogy miként látják a magyar katolikus egyházat a más felekezetekhez tartozó keresztények. (MTI) Elveszett miértek Palotai István (Új Kelet) Majd egy hétig tartó magán közvélemény-kutatásom során azt tapasztaltam, hogy a 18 év alatti fiataloknak a leghalványabb sejtésük sincs ünnepeink valódi tartalmáról. A húsvét volt például: „az Isten születésnapja”, „a tavasz ünnepe, aminek valami vallási eredete is van”, de a karácsony is megneveztetett, mint „Jézus feltámadása”, vagy „a fenyő ünnepe, amikor ajándékozni kell”, másnál pedig csak úgy egyszerűen a „szeretet ünnepe”. Természetesen akadtak fiatalok - főleg falun -, akik helyes és kimerítő választ tudtak adni, azonban a Vízkeresztről, Mária menny- bemeneteléről, sőt Krisztus mennybemeneteléről nem tudtak semmit. Nem tisztem, hogy bíráljam az emberek nézetrendszerét, azt azért megjegyzem; hitvallástól függetlenül is tudhatnák, ismerhetnék ünnepeink mélyebb tartalmát. Persze ez a világ arra kényszerítené az átlagembert, hogy ne érdeklődjön, ne nézzen a mélybe, és maradjon mindig a felszínen, hiszen abból még senkinek sem lett baja. Nem vizsgáljuk embertársaink cselekedeteinek mozgatórugóit sem, mintha a megértés valami potenciális veszélyforrás lenne, mintha csak a megkeményített szív lenne alkalmas az életre, az érvé- nyesülére. Azt halljuk, azt látjuk, amit mondanak, és amit cselekszenek az emberek, az viszont, hogy miért, senkit sem érdekel. Meglehet, talán az idő kevés rá, de az is lehet, hogy az akarat. Végül is nem csoda. A kutakodó, vizsgálódó ember lassúságánál fogva mai értelemben véve nem lehet sikeres, nem gyűjthet vagyont, és még tán kocsira sem futja neki. „A Tjabant száj autó, a Mejcédesz a jó autó” - hallottam egy óvodástól. „Miért akar maga latint tanulni, hiszen az egy holt nyelv?” - tette fel személyesen nekem a kérdést jó pár éve egy stockholmi nyelvészprofesszor. Úgy látszik, nekünk már csak az a fontos, amit „használni” tudunk a gyakorlati életben. A miértek kora lejárt, mert csak nyomulni illik: megállni egy percre is vétkes könnyelműség, pedig a világ dolgainak megértése, az elméletek összefüggéseinek megismerése, felfedezése az emberi nem egyik legfontosabb hivatása. Azért születtünk a földre, hogy gondolkozzunk, és ne csak használjuk ezt a sárgolyót. A Pax Romana Pannonhalmán
