Új Kelet, 1997. április (4. évfolyam, 75-100. szám)
1997-04-22 / 93. szám
1997. április 22., kedd Sport Kelet Miből utaznak az NYVSC röplabdázói? Remekül szerepelt az idei röplabdabajnokságban az NYVSC szuperligás férficsapata. Az utolsó fordulóban a Kaposvár legyőzésével jogot szereztek a nemzetközi porondra való kilépésre. Természetesen ezzel együtt megnő a csapat reklámértéke, hiszen városunk jó hírét viszik el ellenfelük hazájába, eredményeiket figyelemmel kíséri Európa. Az ilyen mérkőzéseket általában közvetíti a televízió is. A nyíregyházi sportrendezvényekről készült közvetítések egyike éppen a röplabdáé volt, a mostani főszerkesztő, Knézy Jenő volt a riporter... Most már persze csak az a kérdés, hogy miből utazik majd az NYVSC külföldre? Mert ma a sportegyesületeknél a pénz a legkevesebb... Száraz Attila (Új Kelet) Pók István, az NYVSC elnöke hárommillió forintos gyorssegélyt kért a várostól. Vajon a remek eredményekre, a nemzetközi szereplésre való tekintettel kap-e? Ennek jártunk utána - természetesen nem megelőlegezve a közgyűlés döntését, hanem mintegy felmérve a lehetőségeket. Mellesleg az elmúlt ciklusban és eddig most is „szokás” volt, hogy az a csapat vagy sportoló, amelyik többet tesz a tőle vártnál, azt a város a részére előre megszavazott működési támogatáson felül további segítségben részesíti. Felbermann Endre, Nyíregyháza sportért felelős alpolgármestere gondterhelten ráncolja össze a homlokát, amikor meghallja, milyen ügyben keresem: - Magam is örülök a jó szereplésnek. Figyelemmel kísértem a csapat évközi menetelését. Gratulálok, hogy sikerült kivívniuk a nemzetközi szereplés lehetőségét. A pénz odaítéléséhez azonban közgyűlési döntés kell... Megkerestük tehát a frakcióvezetőket... Tukacs István (MSZP): - Ismerem a röplab’dázók eredményeit, Balázs István edzőt régóta ismerem. Természetesen örülök a sikernek. Örököltünk, és tavaly teremtettünk a labdarúgócsapattal egy precedenst, mely szerint, ha valamelyik egyesület nehéz helyzetbe kerül, azt az önkormányzat megsegíti. Ez nem szabály, nem rendelet. Nekem továbbra is az a véleményem, hogy az önkormányzatnak a pénzéből kevés, jól működő klubokat kellene támogatnia. Nem hiszek a kis összegeket - mindenkinek gyakorlatban. Ezt a jelenlegi sportkoncepció nem engedni, ráadásul gátolja, ha valakit plusz javadalmazásban akar részesíteni a város. Annak idején a szocialista frakció fejezte csak ki az ellenvéleményét a sportkoncepció ilyen jellegű megalkotásával szemben. Tény, hogy akkoriban a közgyűlés erről másként vélekedett. Ugyanakkor meg kell mondani, hogy a koncepció elfogadásakor a sportszakma, a sportközélet hallgatott, tudomásul vette a sportkoncepciót. Megítélésem szerint rövidesen napirendre kell tűzni ennek átdolgozását, melyben a támogatásokat nézve jobban érvényesülnie kell a jól dolgozó egyesületeknek - ha kell, mások kárára is. A sportkoncepciónak érvényesíteni kell egyfajta mobilitást, azaz ha egy csapat év közben jól szerepel, akkor ezt tudja díjazni. Nem látom annak lehetőségét, hogy ad hoc igények teljesítésére sor kerüljön ebben az évben. Nem feltétlenül csak költségvetési okokból, hanem azért is, mert nem szeretnénk felnyitni azt a kaput, amelyik mindenkit csalogat arra, hogy az önkormányzathoz forduljon támogatásért. Fontosnak tartanám azt is, hogy az önkormányzat figyelemmel kísérje az általa a sportegyesületeknek átadott közpénzek sorsát. Éne egyébként megvan a törvényi lehetőség. Tarnavölgyi György (Független Képviselők Egyesülete): - Megítélésem szerint támogatni kell a röplabdá- zókat. Kijutottak a nemzetközi porondra, megérdemlik tehát, hogy pluszpénzt kapjanak. Előzetesen azt vártuk tőlük, hogy szerepeljenek jól a bajnokságban, ők azonban többet tettek ennél, ezt pedig valahogy honorálni kell. Nagy kérdés persze az, hogy a részükre megszavazott pénzt milyen ütemezéssel tudja majd az önkormányzat kifizetni. Ebben meg kell egyezni. Lövei Csaba (SZDSZ): - A siker előtt elismeréssel adózom. Sajnos, a sportra szánt idei keret már fel van osztva. Annak elosztását a közgyűlés elfogadta. Nyíregyháza erejéhez mérten az idén is jelentős összeggel támogatja az élsportot. A város költségvetése nem teszi lehetővé, hogy abból pénzt szakítsunk ki a röplabdára. Mindenkinek meg kell értenie, hogy korlátozottak a lehetőségeink. Olyan fontos dolgokra nem tudtunk pénzt elkülöníteni, mint a magánerős út- és közműépítés, vagy a tavaly elfogadott lakáskoncepció, és még sorolhatnám az elmaradt, de betervezett beruházásokat, a fontos városüzemeltetési feladatokat. Ebben a helyzetben nem lehet jó érzéssel megszavazni a röplabdának a kért hárommillió forintot. Az azonban más helyzet, ha plusz, előre nem tervezett bevételhez jut az önkormányzat, vagy az előterjesztők megjelölik a röplabdára szánt millió forint forrást - és az elfogadható. Ez utóbbi két esetben természetesen én magam sem ellenzem a hárommillió forint megszavazását. Nyíregyházára Nisen át vezet az út Női kézilabda-világbajnoki selejtező Révay Zoltán (Új Kelet) Ezen a hétvégén újabb nemzetközi sporteseményt rendeznek a Bujtosi Szabadidő Csarnokban. A birkózók után a magyar női kézilabda-válogatott veszi birtokba a nyíregyházi arénát. Vasárnap délelőtt a jugoszláv női csapat ellen vívnak világbajnoki selejtező visszavágó mérkőzést. Előtte szerdán még Nisben szerepelnek, ott játsszák a csapatok az első találkozót. A magyar és a jugoszláv női kézilabda-válogatott egy világ- bajnoki selejtező csoportba került. A csoport harmadikja Olaszország, aki mind a négy mérkőzését elveszítette. Az elsőség és a továbbjutás kérdése Magyarország és Jugoszlávia között dől el. A magyar válogatott egy múlt hétvégi szlovákiai edzőmeccs után hétfőn délelőtt a Budapesti Sportcsarnok edzőtermében gyakorolt. Csík János üzent a nyíregyháziaknak A kilencvenperces edzés során elsősorban különböző támadási variációkat gyakoroltak, az edzés után Csík János szövetségi kapitány nyilatkozott: - Tizenhat játékossal utazunk, ennyien még soha nem voltunk, most viszont két kisebb sérültünk van. Másrészt nem könnyű a helyzetünk, és szeretném, ha ennek a felelősségét együtt vállalná mindenki.- Kik a sérültek?-Németh Helga elcsúszott az utolsó edzőmeccsen, Erdős Éva pedig összefutott Kökénnyel.- Milyen esélyeink vannak a továbbjutásra?- Ez a két meccs olyan, mint egy kupaforduló. Odakint szoros eredményt kell elérnünk, jó lenne egy-két góllal győzni. Igaz, hogy Nisben ötezer fanatikus szurkoló biztatja majd a hazaiakat. Ezért is megyünk utána Nyíregyházára. Remélem, hogy vasárnap olyan hangulat lesz a Bujtosi Csarnokban, mint a főiskolás vb-döntőn. A magyar válogatott az edzés után megebédelt, majd buszra szálltak a játékosok. Kiskőrösön még egy edzőmeccset játszottak, és utána indultak a vb-mérkőzés helyszínére. Hóban, esőben ••• Tájfutás Szárazom la (Új Kéjét) •Szombaton és vasárnap Csobánka térségében került megrendezésre a Ti- sza-kupa és a Kilián-em- lékverseny. Szombaton csak hideg volt és eső esett, míg vasárnap 15 centiméteres hó is hullott. Az NYVSC versenyzői közül többen a rossz időjárás ellenére is felkapaszkodtak a dobogóra. Eredmények, Tisza- kupa, N 21 A: 3. Oláh Anikó (NYVSC), F 35 A: 3. Moravsiki János (NYVSC). F 21 B: 3. Orosz Attila (Titász). Kilián- emlékverseny, F 21 A: 3. Jécsák Attila (NYVSC). F 35 A: 1. Moravszki János (NYVSC). N 21 A: 2. Oláh Anikó (NYVSC), 3. Vavrik Andrea (NYVSC). Szőke István Ismét a Bujtosi Csarnokban! Fullajtár András (Új Kelet) A hét végén a kézilabdát kedvelő szurkolók ismét a kis- padon láthatják Szőke Istvánt, aki edzőként az eddigi legnagyobb sikereket érte el az NYKC NB I-es féricsapatával. A népszerű szakember ezúttal a jugoszláv női válogatott szak- tanácsadójaként érekezik a Bujtosi Szabadidő Csarnokba, abból az alkalomból, hogy vasárnap délelőtt 11 órától kerül sor a Magyarország-Jugoszlá- via vb-selejtező visszavágó mérkőzésre. Nem ez az első eset, hogy Szőke valamelyik válogatottat segíti. Bizonnyára még emlékeznek rá a szurkolók, hogy az elmúlt év végén és ez év elején a megyénkben megrendezett főiskolás világbajnokságon a jugoszláv főiskolás válogatottat segítette dobogóra a volt nyíregyházi edző. — Örömmel jövök ismét Nyíregyházára, mert sok szép emlék fűz volt csapatomhoz, és nem utolsósorban a közönséghez. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy felkértek, segítsem a jugoszláv női válogatottat. A jugoszláv csapat jelenlegi összetétele jó, de ez a keret nagyon keveset dolgozott együtt, így mindéképpen hiányzik az összeszokottság. Két hónappal később sokkal többre lennének képesek. A szövetségi kapitány is új,Zorán Nisevics mindössze három hete dolgozik együtt a lányokkal. Reálisan mérlegelve az esélyeket, azt kell hogy mondjam, a magyar válogatott ebben a pillanatban esélyesebb a továbblépésre. Lehet, hogy a holnapi mérkőzés végeredménye szorosan fog alakulni, de Nyíregyházán Csík János csapatának lehetősége lesz feltenni az i-re a pontot — vélekedett Szőke István.- Más célja is van az újabb nyíregyházi felbukkanásodnak?- Nem titok, korábban szó volt arról, hogy a bajnokság végén leülök az NYKC szponzoraival, és megtárgyaljuk a visszatérés lehetőségét. Nos, erre a beszélgetésre is sor fog kerülni, de én úgy tudom, hogy két évre eldőlt az edzőkérdés Nyíregyházán. Mindenesetre szeretném megragadni az alkalmat, hogy végleg elbúcsúzzak a fiúktól.- Az adai csapatod most felkerül az első osztályba. Maradsz velük, vagy más elképzelésed van?- A bajnokságot végigviszem velük. Van ajánlatom egy szlovén és egy olasz csapattól. Még nem döntöttem el, hogy hol folytatom. Egy biztos: maradok a pályán. Elmaradt a bravúr ••• Teremlabdarúgó NB I A tavalyi bajnok akkor újított, amikor a legnagyobb szüksége volt rá. A 32. percben még „iksz” volt az állás, aztán szép lassan elúszott az Argentum-„hajó”, végül számára megnyugtató előnnyel nyert a Külker KFC. Huszáros csengeri finis Kézilabda NB II Hét meccs - hat pont. Ez megyei csapataink mérlege a tizenötödik fordulóban. A férfiaknál a hodásziak értékes győzelmet szereztek, a csengeriek is örülhetnek idegenbeli döntetlenjüknek. A nőknél papírforma-sikert érdemeltek ki a „pappkeresek”, a nyírbátoriak pedig remek hajrájuknak köszönhetően hoztak el egy pontot Debrecenből. L. T. L. (Új Kelet) ___ A k ezdőcsapat mezőnyjátékosai igencsak tekintélyt parancsoltak a vendégeknél. Mindannyian kispályás válogatottak! Ráadásul a fővárosiak a címvédők... Az Argentum FC részéről már a pontszerzés is komoly fegyvertény lett volna tegnap este a nyíregyházi Bujtosi Szabadidő Csarnokban megrendezett mérkőzésen, amire a rájátszás második fordulójában került sor. A vadonatúj Paris Saint Ger- main-mezben (Open Doors- felirattal) játszó vendéglátók egyenrangú partnerekként küzdötték végig az első tíz percet, aztán Jávor révén (egy nappal korábban még nagypályán, az NB H-es BKV Előre színeiben lépett pályára) a külkeresek kerültek előnyös pozícióba. Húsz másodperccel később Spisák egalizált, majd szintén ő juttatta vezetéshez az Argentumot. A második félidőben hamar fordítottak a budapestiek, de Spisák ismét egyenlített. A hajrában fellazultak a nyíregyháziak, amit kihasznált az ellenfél, a vége 7-4-es Külker- siker lett. (Bővebben holnapi számunkban számolunk be a mérkőzésről.) Új Kelet-információ Eredmények: Férfiak: Hodász-Nádudvar 21-20 (11-10). Góldobók: Tanczer 5, Andó, Kujbus 4-4, Szilágyi, Pálfí 3-3, Román 2. A hodásziak 17-19-es állásról fordítottak... Miskolc-Csenger 26-26 (13-10). Góldobók: Apáti 9, Juhos, Tamás 7-7, Erdős, Péter, Székely. A nagy akarással játszó csengeriek hét perccel a lefújás előtt még hétgólos (!) hátrányban voltak, innen mentették meg az egyik bajnoki pontot! Sárospatak-Nyírbátor 25- 23 (14-8). Góldobók: Simák 6, Kovács A., Molnár 5-5, Kuik 4, Szőke 2, Kerezsi. A debreceni Kordás-Szikszai bírópáros erőteljes közreműködésével érik a debreceni Bogáti KC bajnoki győzelme... Bogáti KC-Záhony 39-26 (21-8). Góldobók: Kovács S. 6, Jeszenszki 4, Nagy, Bőd, Bod- ka, Szántó egyaránt 3, Tóth 2, dr. Cseke, Pethő. A vendéglátók már az első félidőben jelentős előnyre tettek szert. Nők: Papp-Ker-Balmaz- újváros 22-11 (10-5). Góldobók: Nagy B., Bánszegi 5-5, Pataki, Nagy 1.4-4, Szo- bonya 3, Nádasi. A megfiatalított újvárosiak legyőzése nem okozott gondot a listavezető mátészalkaiaknak. DSI-Nyírbátor 23-23 (13- 10). Góldobók: Ésik 7, Cza- kóné, Huszti 5-5, Kovácsné 3, Szőnyi 2, Németh M. A jóval esélyesebb debreceniek otthonában úgy „ikszeltek” a bátoriak, hogy az első félidőben már nyolc találat volt a DSI előnye... Nádudvar-Tiszalök 37- 20 (18-10). Góldobók: Balogh 6, Németh T. 5, Burján 4, Dulinszkiné, Tanyi 2-2, Csáki Z. A bajnokaspiráns otthonában idei legtöbb góljukat szerezték a lökiek, azonban ez is a nagy arányú vereséghez volt elég. ■siimaiigiBg Áruházi körülmények, diszkont árak ERDÉLYI TÖLGYFA BÚTOROK asztalok, székek ÉRKEZTEK RENDKÍVÜL KEDVEZŐ ÁRON. M Nyíregyháza Címünk: Apagy-Maleghegy tvolt tMZ-tolop) T1 1421 248-025 Apagy Bútordiszkont avan ti benzinkút 20 km-es körzetben ingyenes házhozszállítás! tyta. H-P:9-17ySzo.:9-13j