Új Kelet, 1997. április (4. évfolyam, 75-100. szám)
1997-04-22 / 93. szám
U LüAszv Labdarúgás 1997. április 22., kedd 11 Kozma: Egyesek könnyen kimaradhatnak ••• NB III Tisza-csoport Rég tomboltak ennyire a kisvárdaiak, mint ahogy azt szombaton tették a számukra győzelemmel végződött baktalórántházi mérkőzést követően. Október 27. óta nem nyert bajnokin a KSE!... Margineanszabadrúgása eldöntötte a három pont sorsát, ám a házi gólkirályjelölt boldogsága nem teljes: felelőtlensége révén mentesül a következő forduló alól. L. Tóth Lajos (Új Kelet) Ugyanis Marginean ápolása után bejelentkezés nélkül tért vissza a pályára, ez az attrakció sárga lapot ért. Mivel a korábbi fordulóban már két hasonló színű kártyát összegyűjtött a vendégjátékos, nem léphet pályára hétvégén a szikszóiak ellen.- Fő is a fejem emiatt - ismerte be Tóth János, a kisvárdaiak trénere, akinek ez volt a második meccse a csapat kis- padján, és a mérlege kedvező: egy győzelem, egy döntetlen. - Úgy érzem, taktikailag elképzeléseinket végig rá tudtuk erőltetni a baktaiakra. Nem tagadom, nekik is voltak ziccereik, de a három pontra egyértelműen rászolgáltunk. Ha az összképet nézzük, akkor kijelenthetem: a játék minden elemében ellenfelünk fölé tudtunk kerülni. A 42. percben szerzett gólunk után a második félidő elején kerestük a ritmust, amit megtaláltunk. Az egész csapatomat dicséret illeti! A tizennyolc évcsDí'áÁ'kilcncvcn percen keresztül bizonyított, becseréltem a tizenhat esztendős Gergelyt is, a baktaiaknál játszott a tizenöt éves Kozma J., tehát az új generáció letette névjegyét: övék a jövő! Kozma József, a baktaiak trénere bosszús volt a 0-1 -et követően. Nagyon bízott a Marics-Gdovin duóban, ám ők nem idézték közelmúltbeli önmagukat.- Eddig nagyon kevesen voltunk, sérülések, eltiltások hátráltattak bennünket abban, hogy a legerősebb összeállításban lépjünk pályára. Most, hogy elegen vagyunk, egyesek hozzáállásuknak „köszönhetően” könnyen kimaradhatnak az együttesből. Idegenbe úgy illik odamenni, ahogy azt a várdaiak csinálták, mi hiába dolgoztunk ki gólhelyzeteket, akaratosság nélkül nem megy ez a játék. Nehéz sorozat előtt állunk, hiszen megyünk Rakamazra és Deme- cserbe, mindenképpen rendezni kell a sorainkat—jelentette ki Kozma József. Gáli Sándor öröme ••• NB I, ifjúságiak Nyíregyházi Sl „A ’’-Vác FC „A ” 3-0 (2-0) V.: Tomasovszki. NYSI „A”: Balázsy (Kanócz) - Újvári, Tóth, Gerliczki - Puki (Szenes), Pámer (Horváth), Korpái, Székely, Poór (Martis) - Varga I., Fehér (Lakatos). Edző: Gáli Sándor. Gólszerzők: Fehér, Gerliczki, Korpái. Kiállítva: Krajecz (a váci kapus az 55. percben kapott piros lapot). Jók: a nyíregyháziak közül mindenki. Gáli Sándor: - Nagyon örülök annak, hogy végre nyertünk. Remélem, ezzel a győzelemmel megindultunk felfelé... Nyíregyházi Sl „B’’-Vác FC „B” 1-1 (0-1) V.: Resán. NYSI „B”: Polgári - Kertész (Gulyás), Kántor, Asztalos (Gégény) - Lakatos, Ambrusz, Török, Kiss, Dankó - Szécsi (Nyárádi), Kocsis (Király). Edző: Gáspár László. Gólszerző: Török. Jók: Lakatos, Gulyás, Gégény. Gáspár László: - Közepes teljesítménnyel jóval több ziccert hagytunk ki, mint a váciak. A védekezésünk rossz volt, kár, hogy elszalasztottuk a győzelmet. E hétvégén nem játszik az NYSI, legközelebb két hét múlva NYSI „A”-Stadler-Diósgyőr FC, illetve NYSI „B”- Stadler-Gömörmag FC meccseket rendeznek. Megyei II. osztály A Dona Trade-csoport állása: 1. Kállósemjén 21 13 5 3 48-20 46 2. Tuzsér 21 12 6 3 46-16 42 3. Apagy 21 12 6 3 32-17 42 4. Kárpát-Hús V. 21 9 6 6 39-25 33 5. Jéke 21 9 6 6 34-29 33 6. Komoró 21 8 6 7 31-21 30 7. Anarcs 21 8 4 9 28-26 28 8. Kálmánháza 21 8 3 10 35-37 27 9. Ajak 21 6 9 6 30-35 27 10. Kótaj 21 6 7 8 30-39 25 11. Dombrád 21 813 32-47 24 12. Napkor 21 5 8 8 28-33 23 13. Nyíribrony 21 6 4 11 25-32 22 14. Nyírtura 21 5 7 9 24-32 22 15. Kemecse 21 5 6 10 18-36 21 16. Pócspetri A 2. 21 5 3 13 számú csoport állása: 18-53 18 1. Jánkmajtis 21 17 2 2 70-19 53 2. Nagyecsed 21 14 5 2 59-16 47 3. Tiszamenti SE 21 14 4 3 59-21 46 4. Nyíri ugos 21 14 3 4 60-8 45 5. Encsencs 21 12 1 8 40-37 37 6. Ny írbél tek 21 10 6 5 25-17 36 7. Balkány 21 11 2 8 45-30 35 8. Ópályi 21 9 4 8 31-25 31 9. Vaja 21 8 49 45-49 28 10. Nyírvasvári 21 8 2 11 39-45 26 11. Nyírmada 21 7 3 11 26-40 24 12. Olcsva 21 7 2 12 32-48 23 13. Tiszabecs 21 6 3 12 38-52 21 14. Hodász 21 6 1 14 24-47 19 15. Tarpa 21 318 12-77 9 16. Biri 212 19 11-84 2 Nem volt könnyű, nehéz lesz... NB II Keleti csoport Vasárnap hazai pályán 2-1 arányú győzelmet aratott a Kazincbarcika ellen az ASE Tiszavasvári labdarúgócsapata. Ezzel az eredménnyel felkapaszkodtak a dobogó harmadik fokára, és öt pontra megközelítették a második helyezettet, az ezen a héten pihenő Diósgyőrt. Szombaton a nyolcadik helyezett SBTC otthonában lépnek majd pályára... Száraz Attila (Uj Kelet)- Előre tartottam a Kazincbarcikától, és ez be is igazolódott - mondja B. Kovács Zoltán edző a mérkőzésről készített értékelő beszélgetésünk elején. - Nagyon nehéz meccs volt. A Barcika sokkal erősebb ellenfélnek bizonyult, mint azt a helyezéséből várni lehetett. Szerencsére mi azonban, ha nyögvenyelősen is, de hoztuk a mérkőzést.- Az első félidőben sok hibával játszottunk, nem sikerült tartós fölényt kialakítanunk. Nem voltam megelégedve ebben az időben a mutatott játékkal. A huszadik perc tájékán megszereztük a vezetést, amit hamar el is adtunk. Az első félidő vége előtt Rosu, ha kicsit jobban összpontosít, illetve ha Bánföldi jó helyre passzol, akkor újra előnyhöz juthattunk volna, de végül is 1-1-gyel tértünk pihenőre.- A szünetben azt kértem a fiúktól, vegyék észre, hogy az egy csatárral játszó ellenfelünk megszállja a középpályát, és milyen jól és gyorsan jönnek ki a kontrák alkalmával. Nekünk ilyen esetben nem szabad ívcl- getni, mert a „sűrű védők” kökos, aki minden idegszálával akarja a sikert. Az első vizsgálat szerint nem hiszem, hogy komoly baja van. Remélem, hamar rendbe jön.- Mit szól a játékosok által bemutatott kollektív gólörömhöz? Gyakorolták ezt a fiúk?- Nem tudok róla, bizonyára valamelyik nyugati adón látták. Mindenesetre engem is meglepett... Ez a dolog is mutatja, hogy mennyire örültek a sikernek. Hetek óta nem tudjuk átlépni a saját árnyékunkat. Most mindenki érezte, hogy ez a gól a 22. forduló után a dobogót jelentheti, ezért volt a nagy boldogság...- Szombaton újra nehéz mérkőzés vár a csapatra, az SBTC az ellenfél...- Biztos, hogy nem lesz könnyű mérkőzés. A Salgótarján az utóbbi fordulóban kétszer is 1-0-ra kapott ki. Előbb otthon a Diósgyőrtől, most pedig Szolnokon. Ha most újra kikapnak, akkor nehéz helyzetbe kerülhetnek. Nekünk viszont pontot, pontokat kell szereznünk ahhoz, hogy továbbra is az élbolyban maradjunk. Hat mérkőzés óta tart a veretlenség, nagyon szeretnénk, ha ez nem szakadna meg. Annál is inkább, mert után a egy fordulót „pihennünk” kell. Egyébként most egy nagyon nehéz sorozat előtt állunk, hiszen a hátralévő hat mérkőzésből négyen idegenben lépünk pályára... Balázsyt „nyugisán” avatta az NYFC ... és akkor Domokos Béla hátát megütögette Révész Csaba. A sportiskolások edzője gólt kért a csatártól. Mire a futballista: „Hm, rajtam nem múlik. Meglátjuk...” S lön. Betalált. Nem egyszer - kétszer! A Nyíregyházi FC pedig háromszor. így esett, hogy a Sze- ged-Dorozsma temetői hangulatban buszozott haza. Vágó mester szerint lőttek a feljutásnak. Az NYFC jóvoltából... Kon ez Tibor (Új Kelet) ...és ámbátor a piros-kékek nem „rohamozzák” az NB I- et, azért a három pontot igencsak tudják értékelni. No igen. Kimondva, kimondatlanul ott vibrált a levegőben: „Most nem lehet veszteni!”- Minden győzelemnek nagy értéke van, de a szombati sikernek a mi helyzetünkben óriási a jelentősége — vélekedett Kiss Miklós edző. - Nem csupán azért, mert így a Dorozsma elé kerültünk. Sokkal lényegesebb, hogy nem kell hátrafelé pislantgatni a tabellán. Ennek veszélye ideiglenesen elhárult, s talán a csapat önbizalma, tartása is helyreállt. Csak az a kiállítás ne lett volna. Bosszant Kiss Gyuri hibája. Egy már megnyert meccs végén ilyen butaságot csinálni! ...és az NYFC túlélte az ijesztő perceket. Mező József kidőlt a kapuból. Nem akármilyen veszteség. A trénerbe pedig belehasított egy gondolat.- Amikor Mező lent maradt a földön, hirtelen átvillant a fejemben: hogyan tovább?... Ereztem, nagy baj lehet. Az előjelek amúgy sem ígértek sok jót, hisz eltiltás, illetve sérülések miatt „elfogytunk”. Ugyanakkor az egész heti felkészülés, a játékosok elszántsága, a kiadós beszélgetések jótékony hatása reményt keltett bennem. Szerencsére a mérkőzésen látottak engem igazoltak. Oly masszívan, fegyelmezetten védekezett a csapat, hogy a beugrani kényszerült fiatal Balázsynak tulajdonképpen nem volt nehéz dolga. ...és Balázsy Zoltán számára eljött a várva várt pillanat. Meg sem melegedett a kispa- don, máris a pályán találta magát. Hát persze, hogy a magas tini magas lámpalázzal húzott kesztyűt.- Délben még az ifimérkőzésen védtem, egy órával a kezdés előtt estem be a stadionba. Nem így szerettem volna bemutatkozni az NB II- ben, sajnálom, ami Józsival történt. Nagyon jólesett, hogy a pályára lépéskor biztatóan odaintett nekem. Egyébként azt hittem, rendbejön az ápolás után, de annak örülök, hogy sikerült megfelelő teljesítményt nyújtani. Tudtam: a srácok mellettem lesznek és segíteni fognak. Izgultam, bár úgy gondolom, ez tizennyolc évesen természetes. Mondták is gyakran a meccs közben: „csak nyugi”... ...és a nyurga fiú farmerbe bújt, aztán elment - Bulgáriába. A magyar tizennyolc évesek válogatottjának tagjaként, Eb-selejtező visszavágót vívni a kies balkáni országba. *** Az Achilles-ínszalagszaka- dást szenvedett Mező Józsefből lábára rövid időre gipszkötés került, hétfőn pedig megműtötték a kiváló kapust. Fecsku „zörge- tése” volt a jel K. T. (Új Kelet) _______ A „megye egy” jegyzett találkája. Erre a meccsre illik készülni. Ez más, mint a többi. Örökös örökrangadó az Ibrány—Nagyhalász derbi. Amióta világ a világ. Most kiváltképp: a két ősi ellenfél a „dobogón” tolakszik. Hogy ki nyer? Az mindig presztízs- kérdés. Nos, vasárnap este óta az ibrányiak mája hízik. A Fecsku-csapat hazai gyepen „bevasalta” a pontokat. A módszer sem volt udvarias. Négy gólt vágtak a halászi védelmet kormányzó Kormány kapus hálójába.- Kezdettől fegyelmezetten, nagy odaadással futballozott a csapat. Ez a siker titka, semmi más - jelentette ki Fecsku István. Az ibrányi játékos-edző átírta a koreográfiát. Mert bár a Bardi- Muri-Onodi tengely, tartva jó szokását, most is élenjárt a gólgyártásban, legelőször a veterán Fecsku „zörgetett”.- Hál’ istennek ez is megtörtént. Az első bajnoki gólomat rúgtam a megyei első osztályban, mégpedig 20 méterről. Azt hiszem, nem volt csúnya... Mégis: az igazi boldogságot nekem az jelenti, ha a fiatalok eredményesek. Hisz övék a jövő. És hogy mit mond erre Lippai Lajos? A Nagyhalászt irányító tréner még hétfőn is bosszankodott...- Nem volt ekkora különbség a két csapat között. Csakhogy amíg mi kihagytuk a helyzeteinket, az Ibrány nem tette meg ezt a szívességet. Fecsku találata lélektanilag is sokat jelentett az ellenfélnek, majd a második félidőben, Hegyes kiállítása után összezuhantunk. Most már mindegy, túl vagyunk rajta. Feltett szándékunk, hogy az első háromban zárjuk a bajnokságot, ehhez vasárnap a Fehérgyarmatot le kell győzni! A felek egybehangzó állítása szerint a felfokozott légkörben olykor felhevültek a fiúk. De hát a perpatvar — úgymond — benne van egy Ibrány—Nagyhalász összecsapásban... Ronaldo marad a „Harcánál” MTI ____________ Jó sé Louis Nunez, a spanyol FC Barcelona labdarúgóklub elnöke szerint elképzelhető, hogy a következő idényben a hollandLow/.v van Goal a katalán együttes szakmai munkájának részese lesz. Ismert, az Ajax Amsterdam jelenlegi vezetőedzője az idény végén távozik az amszterdami együttestől. Hogy hol folytatja, erről egyelőre csak találgatások láttak napvilágot.- Legfőbb célunk az, hogy megszerezzük van Gaalt. Már hosszú ideje tárgyalunk vele. Van Gaallal és Bobby Robson vezetőedzővel szeretnénk kidolgozni a következő idény részleteit - nyilatkozta Nunez elnök. A hírek szerint a Barcelonánál megoldódott Ronaldo helyzete. A gólerős brazil csatárral megállapodtak a pénzügyekben, ennek köszönhetően marad a „Barnánál” - jelentette be Jósé Luis Nunez. zött úgyis elhalnak a labdáink. Passzolnunk kell, arra kell törekednünk, hogy folyamatos legyen a játékunk, és úgy eljutni az ellenfelünk kapujáig. A fordulás után aztán, ha nem is rögtön, de komoly nyomás nehezedett a barickai kapura. Ennek eredménye volt a gól is. A 2-1 után már vigyáztunk az eredményre. Bár az egygólos előny nem komoly, de úgy érzem, nem volt benne a játékban, hogy a Barcika egyenlíteni, fordítani tudna. Végül is örülök annak, ha minimális előnnyel is, de nyerni tudtunk. Felkapaszkodtunk a dobogóra, és ilyenkor bosszantanak igazán az elhullajtott pontok, az elszalasztott lehetőségek.-Lajkovics ezen a találkozón nagyon hasznosan játszott, tizenegyest harcolt ki, gólt lőtt. Nagy kár, hogy a hajrában rúgást kapott, és ezért idő előtt el kellett hagynia a pályát. Van-e már diagnózis?- Eredetileg úgy volt, hogy most is ő lesz a középhátvéd, de aztán előrehoztam a csatársorba. Papp Imre foglalta el a helyét a védelemben. Lajkovics valóban nagyon jól játszott, döntő érdemei vannak a gólokban. Mozgékony, gyors játéBSBBIÍIBhíH