Új Kelet, 1997. március (4. évfolyam, 51-74. szám)

1997-03-01 / 51. szám

úi társat találni végre Életünk folyamán mindnyájan megéljük és többszörösen átszenvedjük a magány kínzó érzését, ha előbb nem is, de az évek múlásával az ember óhatatlanul szembeke­rül egy komoly érzelmi válsággal: házastársá­nak elvesztésével. A gyász nyomában ott kísért a magány. »»Nagy csatákat vívunk...” Bár igaz, sokan és jól meg­vannak egyedül, és ez az élet­forma nem alacsonyabb ren­dű, ha barátokkal, progra­mokkal, partnerrel aktív mó­don élünk. Mindenesetre alapvető tudnivaló: megöz­vegyülés után nem szabad elveszíteni magunkat. Aki céltalanul tekint a jövőbe, akinek alapállásává lesz a lemondás, az előbb-utóbb befelé fordul, gyötrődve tépelődik a múlton, sajnálja önmagát, kialakul az állan­dó múltba nézés, és ez való­ban megbetegítő hatású. Minden napnak adni kell va­lamit, ha mást nem, egy sé­tát, egy látogatást, egy szín­házi estét, egy levelet, és már­is erőt lehet venni az unal­mon, a magányos érzésen. Megözvegyülés után - főleg annak, aki egyedül él - alapvető kérdés: fenn tud-e tartani egy olyan kapcsola­tot, amelyre problémáinak megoldásában akkor szá­míthat, amikor szüksége van rá. Tehát az érzelmi biz­tonság az, amire szükség van, és amire törekedni kell. De lehet-e újrakezdeni, új párra találni? Ennek gyakori akadálya a környezetben az előítélet. Ám - szerencsére - úgy látszik, kezdünk túllép­ni ezen: egyre több a házas­sági hirdetések között az időskorúak jelentkezése, akik társat, támaszt keresnek. Az időskori párkapcsolatok­ban van egy úgynevezett ér­zelmi hozomány, de nem le­het és nem szabad az előző partnerrel való összehason­lítás alapján megítélni az új kapcsolatot. így súlyosabb­nak tűnhetnek a másik fél hi­bái, mint amilyenek a való­ságban. Például: az özvegy­asszonyhoz egy alacsony, fe­kete férfi próbál közeledni, de ő a közeledést visszauta­sítja, mert a férje szőke és ma­gas volt, el sem tudja képzel­ni, hogy valaki ugyanazt, esetleg többet is nyújthat neki, mint a - megszokásból - egyedül elfogadhatónak tartott külsejű férfi. Az ember legmélyebb szük­séglete az, hogy leküzdje el­különítettségét, elkerülje egyedüllétének börtönét. így nem érzékeli annyira a külső világ idegenségét. A házas­társak - bármennyire hihetet­lennek tűnik -, egy felmérés tanúsága szerint, naponta át­lagban 12 percet beszélget­nek! Ez idősebb korban sze­rencsére változik. Újraházasodásnál ez szük­ségszerű, hiszen a gyöngéd­ségigény sokkal nagyobb, mint fiatalabb korban. Az érett partnerkapcsolat áttöri az egyént elválasztó falat, meg­sokszorozza az életkedvet, visszaadja, visszaadatja a gon­doskodás képességét és az önbizalmat. Sajnos, a szeretet lényegét sok ember abban lát­ja, hogy őt szeretik, s nem ab­ban, hogy ő szeret. Pedig az egyetlen ésszerű válasz a lét kérdésére a szeretet, amely nem beavatkozó, nem birtok­ló, s nem kisajátító jellegű. Minden embernek megvan­nak a maga szokásai, a mások szemében „bolondériái” - szükséges tehát, hogy ő is el­viselje a másikét. Az azonosu­lás és a gyengédség az együtt­élés alapvető szabálya. A pa­naszkodás, a féltékenység meg­mérgezi a levegőt. Az idős embernek és az idős emberpár­nak is a legfontosabb gyógy­szere az aktivitás. A megözvegyülés új kap­csolat teremtését teszi szüksé­gessé. Ezt okosan, bölcsen, sok szeretettel meg lehet oldani. Hiszen minden kornak meg­van az értéke. Az öregséget derűsen is megélhetjük... Kora tavaszi délelőtt van. Nyíregyházán, a Szivár­vány Szociális Otthonban még csak nemrég indult a nap. Az idős emberek már túl vannak a reggelin, többségük a társalkodó­ban ül, fejét a hatalmas ablakokon át beszűrődő fény felé fordítva. Köztük van Rostyó János bácsi is, a helyi kultúrcsoport vezetője. Mikor leülünk mellé, arcvonásai meg­élénkülnek, szívből örül a váratlan látogatóknak. Sikli Tímea (Új Kelet)- Elképzelni sem tudják, mi­lyen jó itt élni ebben az otthon­ban. Nyugalom van és békesség, s a nővérek úgy törődnek min­denkivel, mintha saját gyerme­keink volnának. Persze, ezt nem azért mondom, mintha nekem nem lenne családom. Bár sze­gény feleségem nincs már ve­lem, három gyerekemmel tartom a kapcsolatot. Az egyik fiam ép­pen itt, az intézetben portás. Ne­héz volt már nagyon nekem ott­hon egyedül, ezért döntöttem úgy két évvel ezelőtt, hogy ké­rem a felvételemet. Hatvanhá­rom éves vagyok, úgy érzem, meg kell már pihennem egy ki­csit. Szinte egész fiatalságomat a tsz munkásaként töltöttem el, majd húsz évet a MAV-nál is lehúztam pályafenntartóként. Sokan azt hiszik, hogy az idősebb korosztálynak már nincs semmi dolga. Higgyék el, itt sem telnek tétlenül a napok. Működik egy kultúrcsopor- tunk, melynek tagjaival rend­szeresen állítunk össze kis mű­sorokat. Amióta megalakult az Őszi Rózsa Alapítvány, még jobb a sorunk, hiszen nagyon sok helyre eljutunk verses-ze­nés előadásainkkal. Számunk­ra ismét nagy dologba vágtuk a fejszénket, március 15-ére sze­retnénk összeállítani egy kis megemlékezést. A délelőttök jó része csende­sen telik. Reggeli után átnézem a napi sajtót, vagy ha van vala­mi érdekes műsor a rádióban, akkor azt hallgatom meg a szo­bámban. Ebéd után rendszerint ledőlök egy kicsit. Az egészsé­gem elég változó, de hát hogy is legyen ez már az én koromban? Szóval jólesik a delelés. Délu­tán összejövünk a társalgóban a barátokkal, és olyankor elő­kerül a kártya, a dominó és a sakk. „Komoly” csatákat ví­vunk, melyeken az asszonyok - akikkel szintén szívesen elbe­szélgetünk - csak jót nevetnek. Önkéntes verseny? Fekete Tibor (Új Kelet) A hárompilléresre terve­zett új nyugdíjrendszer kiegészítőjeként szabad utat engednek az önkéntes biztosító pénztáraknak. Azon még vitáznak a szak­emberek, hogy kötelezően választható, vagy teljesen önkéntes legyen-e a tagsá­gi viszony, de legalább ennyire izgalmas kérdés, hogy az önkéntes biztosító pénztárak mennyire jelen­tenek majd konkurenciát az államilag kötelező nyug­díjbiztosítónak. A jelenleg érvényes fel- osztó-kirovó rendszer két dolog miatt is működőkép­telenné vált. Az egyik, hogy a hirtelen megugrott infláció mértékével nem tartott lépést a jövedelem, így a járulékfizetés mérté­ke reálértéken csökkent. A másik, hogy a járulékfize­tési fegyelem is alaposan fellazult. Mind többen in­tézik úgy jövedelmi viszo­nyaikat, hogy „papíron” csak a minimálbért fizetik, ugyanakkor keresetük töb­bi részét egyéb, legális vagy illegális csatornákon ve­szik fel. A mind kevesebb járulékból pedig egyre csökkenő mértékben lehet nyugdíjat fizetni. Az Orszá­gos Nyugdíjbiztosító Pénz­tár évről évre jelentős hi­ánnyal zár, amit a központi költségvetés kénytelen ki­egyenlíteni. Végül mégis­csak a mi pénzünk bánja, csak más úton kerül a pénz­tár kasszájába. A nemfizetőkkel szem­beni jelenlegi szankciók­nak nincs visszatartó ereje. Még mindig jobban meg­éri kockáztatni azzal, hogy eltitkolják a jövedelmet, mint tisztességesen fizetni. És ez magának a rendszer­nek a hibája. Sokan véle­kednek úgy, hogy az elvo­nás mértéke ma Magyaror­szágon olyan nagy, ami miatt sok-sok vállalkozó menne csődbe, ha az utol­só fillérig eleget tenne fize­tési kötelezettségének. A 49 százalékos tb-járulék, az 1800 forintos egészségbiz­tosítási hozzájárulás, a sze­mélyi jövedelemadó, ezen felül a helyi adók, a kama­rai „adó” és a többi az ala­csonyabb jövedelműek­nek megfizethetetlen. Kü­lönösen a kényszervállal­kozók vannak nehéz hely­zetben, mert az ő tevékeny­ségük gyakran nem a piaci igényekre, sokkal inkább a családjuk lehetőségeire alapszik. Ebből pedig nem lehet kitermelni az adókon felüli, megélhetést nyújtó jövedelmet. És itt kapcso­lódik az állami nyugdíj- rendszer a vállalkozók jö­vedelmi viszonyaihoz. Ezek az emberek a minimum nyugdíjjárulékot fogják fi­zetni, mert gyakran nem is lennének képesek többre. Azok pedig, akik tddnának, de nem akarnak fizetni, ke­vés kockázatot vállalnak jö­vedelmük eltitkolásával, és akkor még nem is beszél­tünk a „nagyhalakról”. Félő tehát, hogy az önkén­tes pénztárak csak egymás­sal kerülnek versenyhelyzet­be, és az Országos Nyugdíj- biztosító Pénztárnál marad minden a régiben. Nyugdíjpénztár ahova belépési díjfizetés nélkül beléphet, és ahol a fedezeti hányad 96%, azaz a befizetett tagdíj első 1000 forintjából is 960 forint kerül az Ön egyéni számlájára: a FRATERNITÉ NYUGDÍJPÉNZTÁR. Igazgatótanácsának elnöke: Dr. Csehák Judit. Címe: 1113 Budapest, Ábel Jenő utca 23. Telefonszáma: 267-1291,185-0418,166-6307,209-2368, E-mail: Ceg.Posta@fraternite.datanet.hu

Next

/
Oldalképek
Tartalom