Új Kelet, 1997. március (4. évfolyam, 51-74. szám)
1997-03-13 / 61. szám
1 Gazdaság 1997. március 13., csütörtök NAPfényes agrárjövő? Tanácskozás a mezőgazdaság fejlesztéséről Munkatársunktól________ Nagy Frigyes földművelésügyi miniszter részvételével tanácskozás kezdődik a Nemzeti Agrárprogramról (NAP) március 13-án, csütörtökön Gödöllőn, az Agrártudományi Egyetemen. A délután 15 órakor kezdődő fórumon a miniszter vitaindító előadásában ismerteti a NAP alapcélkitűzéseit és feladatait. A hozzászólók között lesz Dafgard Lennart, az Európai Unió PHARE-projekt- jének vezetője, Varga Gyula egyetemi tanár, kutató, valamint dr. Székely Csaba, az egyetem rektora, aki a magyar mezőgazdaság jelenlegi állapotát és a le- heteséges fejlesztési, kitörési lehetőségeket elemzi. A Nemzeti Agrárprogram alapelképzelése már négyöt évvel ezelőtt megszületett, de csak tavaly év végén jelentette be egy Debrecenben megrendezett agrárfórumon az elkészült tervezetet Horn Gyula miniszterelnök és Lakos László, volt földművelésügyi miniszter. Az agrárprogram azóta öt-hat alapvető fontosságú változtatáson esett át, de a kormány szándéka szerint a széles körű társadalmi vita és egyeztetés után még idén, lehetőleg az első félévben beindítható lesz. A miniszter meglátása szerint a mezőgazdaságra, a környezetvédelemre és a vidék- fejlesztésre az elkövetkező időszakban legalább a bruttó hazai össztermék 2,5 százalékát kellene fordítani, valamint tíz év alatt a duplájára szükséges növelni az agrárium exportbevételeit. A megfogalmazott célok szerint előtérbe kerül a mezőgazdaságból élők jövedelmi helyzetének javítása, a termelés fejlesztése, hatékonyságának növelése, illetve az ehhez szükséges piacszabályozó intézmény- rendszer megteremtése. A gödöllői rendezvényen megyénk agrárszakemberei és kamarai képviselői szép számmal vesznek részt. Gyűlölködés helyett összefogás kell Az együttműködés vonzóvá teheti a régiót A hazánkba áramló nyugati tőke hetvenöt százalékát az elmúlt években a dunántúli megyékben hasznosították. Ebből nem nehéz kiszámítani, hogy hány multinacionáis cég telepedett le térségünkben. A keleti régiók valamilyen oknál fogva nem csábítják a befektetőket. Kozma Ibolya (Új Kelet) Az ENSZ európai gazdasági bizottságának regionális tanácsadója, Szabó Antal segíti a Kárpátok Eurorégió munka- bizottságnak tevékenységét. Az öt megye - szlovák, lengyel, román, ukrán és hazánkból Szabolcs-Szatmár-Bereg - képviselőinek feltett szándéka, hogy közösen a régióra vonatkozó területfejlesztési koncepciót dolgoznak ki, amit hamarosan letesznek az Európai Unió asztalára.- Napjainkban egyre inkább érezhető, hogy Magyarország három részre szakad. A Dunántúl, a főváros és a keleti megyék fejlettségét évtizedek választják el egymástól - mondta Szabó Antal. - Az EU a társult országok számára alapokat határoz meg, amelyre kiváló projektekkel lehet pályázni. Leginkább a határ menti területek együttműködését támogatják. Ez ésszerű, hiszen a Nyíregyháza és Kassa közötti távolság kisebb, mint a szabolcsi megyeszékhely és a főváros közötti útszakasz. Külön-külön egyelőre egyik régió sem vonzó, de együttes erővel, tervekkel és azzal, hogy tízmillió ember él ebben a térségben, már csábítani lehet a befektetőket. Úgy tűnik, hogy az egymás mellett élő régiók akarnak tenni fejlődésük érdekében. Ukrajna vezetője például nemrégiben egy beszédet tartott Genfben, amit óriási tapsviharral fogadtak. Elmondta, hogy Ukrajna más utat választ, mint Oroszország, s mindenekelőtt a modernizáció útjára szeretnének lépni. Ez nem a nemzeti gyűlölködés szítását, ellenérzések kiváltását jelenti, sokkal inkább együttműködést és közös munkát kíván. Biztos vagyok abban, hogy a nemzetiségiek és az egymás szomszédságában élő népek nem egymást piszkálják, hanem a közös tevékenységet keresik. Szeretnénk fejleszteni az úthálózatot, az autópálya alapvető kritérium. Fontos, hogy az üzletemberek gyorsan és zökkenőmentesen eljussanak a kívánt településre. A határállomásokat meg kell erősíteni, mostanában Záhonynál ezerszámra állnak sorba az autók. Ez nem megengedhető. A Kárpátok Eurorégió tervezi egy barterközpont megalkotását, ez jó ötlet, de a cél a fizetőképes kereslet megalkotása. Szeretnénk, ha turistautakat szervezhetnénk a térségbe, s ezzel fejlődhetne az idegen- forgalom, s többen látogatnának ezekre a területekre. Ukrajnában, Romániában és Szlovákiában a kis- és középvállalkozói réteget kell fejleszteni. Ebben segítséget adhat a PRIMOM Vállalkozói Közalapítvány. Csakúgy, mint annak a kérdőívnek a feldolgozásában, amit minden térség ki fog dolgozni. Ezzel arra keresünk választ, hogy milyen kitörési pontok vannak az adott területeken. Ezeket egyeztetjük, és elkészítjük a terveket, programokat. Elképzeléseink szerint egy csúcs- találkozó megszervezése után, amire az Európai Unió és a kormányok vezetőit is meghívnánk, benyújhat- nánk projektjeinket az EU- nak. Ez várhatóan 1998-ban lesz. Olcsóbban, de hatékonyabban Megyei energiafelhasználási tervezet Elkészült a megyei energiafelhasználás korszerűsítési elképzelést megalapozó pályázat, amelyet a napokban nyújtott be a megyei kereskedelmi és iparkamara az Energetikai Hivatalhoz. A pályázat célja, hogy a térségben egy teljes körű, országos mintaként szolgáló rendszer alakuljon ki. Munkatársunktól A kísérleti elképzelést a holland kormány finanszírozza a SCORE-projekten keresztül. A tervezet - nyertes pályázat esetén - két lépcsőben valósulna meg. Elsőként, mintegy négy-öt millió forintos beruházással létrejönne egy programkoordinációs iroda. Ennek feladata, hogy megteremtse a megyei munka elvégzéséhez szükséges szervezeti és strukturális feltételeket, továbbá kiterjedt marketing- és felvilágosító tevékenységet, lehetőségfeltárást, megvalósítási előtanulmányok kidolgozását végezze el. Kiemelt feladata lenne az iroda munkatársainak, hogy a fogyasztótól az energiatermelő bázisig bezárólag párbeszédet folytasson minden érintettel, bevonva a munkába a főiskolákat és kutatási intézményeket. A program második részében már - a reális lehetőségek ismeretében - konkrét energiaracionalizálási megvalósítási tanulmányok készülnek, valamint megkezdődhetnek az első hatékonyságjavítóköltségcsökkentő beruházások intézményi, települési, kistérségi és megyei léptékekben. A konkrét elképzelések megvalósításához - például távfűtés-korszerűsítés, energiatakarékos közvilágítás - a saját erő megléte mellett körülbelül 160-170 millió forintos külföldi pénzügyi segítség állna rendelkezésre. Amennyiben a pályázat a megye szempontjából eredményes elbírálásban részesül, a régióban megvalósult beruházások és programok országos mintává válnak majd. Vámpótlék-csökkentés Új Kelet-információ A Kereskedelmi Világ- szervezet (WTO) jóváhagyásával, a Bokros Lajos nevéhez kapcsolt stabilizációs program részeként vezette be a kormány két évvel ezelőtt az importvámot. A nyolcszázalékos kiegészítő pótlék a tavalyi évben csaknem 100 milliárd forintos pluszbevételhez juttatta az államot. A belső piaci szereplők versenyképességének javítását és megerősödését szolgáló pótlék nagyságát tavaly két esetben egy-egy százalékkal csökkentette a Pénzügyminisztérium, s március második hetétől további két százalékkal négy százalékra mérsékelte az importterhet. A kormányzati elképzelések szerint, amennyiben az ország gazdasági körülményei megengedik, úgy nyár közepére nullakulcsossá tehető a vámpótlék nagysága. A Phonetx végigszáguld a szupersztrádán Száraz Attila (Új Kelet)- A Phonetx Bt. 1995 decemberében alakult. Sok más dologgal is foglalkozik, tevékenységének csak egy része az internetes szolgáltatás — mondja bemutatkozójának elején Faragó Csaba rendszeradminisztrátor. - Tavaly januárban kezdtünk hozzá az internetes rész megszervezéséhez, a szakmai előkészítéshez. Gyakorlatilag másfél hónap múlva, február végétől kezdtük meg az üzemelést. Nyíregyháza és Budapest között van egy 64 kilobites vonalunk, amit az Isys Kft.-től bérelünk, ezen szolgáltatunk. Őszintén szólva, a pesti cég nem váltotta valóra a reményeinket, most készülünk változtatni. Az Isys vitathatatlanul magas szinten szolgáltat, de az ehhez kapcsolódó árszintet ezen a környéken nem lehet tartani. Tavaly az első három hónapban nagy összeget fordítottunk reklámra. Jócskán túlköltekeztünk, az az igazság, hogy az Internet-szolgáltatásból annyi bevételünk sincs, amennyiből a saját költségeinket fedezzük. Természetesen nem gondoltuk azt, hogy egy éven belül nyereségesek leszünk, de továbbra is látunk esélyt a megkapaszkodásra. Folyamatban van, hogy a Matávtól az Isys árától lényegesen olcsóbban béreljünk vonalat, ami minden felhasználónk számára olcsóbbá tenné a szolgáltatást. Mindenképpen szeretnénk előbbre lépni, növelni a felhasználók körét. Ennek egyik formája lehet, hogy a Szarvas utca elején lévő volt pártházat „behálózzuk”. Itt található a mi irodánk is. Arra gondoltunk, hogy az ott lévő cégeknek magas szintű Internet-szolgáltatást nyújtunk, megspórolva a saját kábelrendszerünkkel a borsos telefon- számlát. Amennyiben ez a házirendszer létrejön, akkora előzetes számításaink szerint - elmondhatjuk, hogy önfenntartó- ak vagyunk. ízléses, szellemes ottlappal (A cég számítógépes bejelentkezőlapja - A szerk.) igyekszik az Interneten magához becsábítani a felhasználókat és a partnereket a Phonetx Betéti Társaság. Ma még kevesen tudják, hogy a www.phonetx.isys.hu cím nyíregyházi szolgáltatót takar.- Mennyire érezhető az, hogy a Matáv a január elsejei új tarifájával alaposan kiszúrt az internetesekkel, hiszen a „kedvezményes” éjszakai díjat 68 százalékkal emelte?- Erről nem mondanék véleményt. Bár az kétségtelen, hogy bennünket is érzékenyen érintett az áremlés, hiszen a közel hetven százalék drágulás nehezen emészthető meg. Azt mindenesetre tudom, hogy a Matávnál jelenleg folyamatban van egy új tarifarendszer kidolgozása. Ennél már figyelembe veszik, ha valaki Internet-felhasználó.- Hogyan segíti a Phonetx az új felhasználóit? Mi az az alapkonfiguráció, amivel neki lehet vágni az információs szupersztrádának?- Igyekszünk nekik mindent elmondani, ami egy üzembehelyezés alkalmával elmondható. Természetesen telefonon vagy levélben (e-mailen) később is kérdezhet bárki bármit tőlünk. Már a kezdetekkor megadjuk neki az első tíz legnagyobb keresőszervert - mint például a lycos, yahoo, alta vista -, és ennek segítségével ő maga hamar válaszolhat a visszatérő kérdésre: mit, hol találok meg? Ezek a keresőszerverek nagyon gyorsan dolgoznak, szinte kimeríthetetlen adatbázissal. Az első próbálkozás után nem kell senkinek külön magyarázni az Internet adta lehetőségeket, mindenki megérti, milyen információbázis közelébe került. No és persze az sem mellékes, hogy egyre több minden érhető el magyar nyelven is, nemcsak angolul...- 200 ezer forint körül van egy olyan számítógép ára, amellyel érdemes bekapcsolódni az Internetbe. A minimális konfiguráció: Pentium-alap- lap, 8-16 mega memória, Windows ’95, winchester és színes monitor, hogy élvezni lehessen a vizuálisan szép web-helyeket. Nyilván 28800-as modemnél kisebbet nem érdemes venni, mert akkor az meglátszik a telefonszámlán.- Egy rendszeradminisztrátornak mi a kedvenc „kikötője’’ ? Merre szokott böngészni?- Ma már. nagyon kevés időm van arra, hogy csak úgy, cél nélkül böngészgessek. Természetesen az új dolgokat megnézem én is. A legkedvencebb és a legfontosabb helyeim a Microsoft oldalai. Felhasznált programjaink legalább kilencven százaléka ettől a cégtől származik. A saját hobbira nem marad idő, ma már arra használom az Internetet, hogy szakmailag lépést tartsak a fejlődéssel.- Az Internet tehát itt van, mindenki számára karnyújtásnyira. Mikorra várható a „nagy robbanás”, amikor magánfelhasználók százával ostromolják majd a szolgáltatókat?- Őszintén szólva, előzetesen tavalyra, vagy legkésőbb az idei évre prognosztizáltuk ezt a fajta „robbanást”. Ez nem következett be, de ez nem az Internet hibája. A távközlési díjak miatt az Internet-szolgáltatás díja is viszonylag magas. Nyilvánvaló, hogy az Internet nem lét- szükséglet mindenkinek. Egyszerűen nincs ma pénz Magyarországon az embereknél. Amint lesz, és tudnak ilyen célokra is áldozni, meg fog indulni a fejlődés. File £dit View fio Favorites jHeip Address [http: //www. phonetx. isys. hu/ ön a WIMtfeÜ-dlk látogatói» oldalunknak 19B7. Január ?-6ta, 2 PHONETX Microsoft Internet Explorei 'Cégfúttkrél’ Szolgáltatásaink' Üzleti oldalak Újdonságok iHasznps lehet I 4=>. <4> Q m c <a I J Sack . Fa?ward Stop Refresh Home Search F |