Új Kelet, 1997. február (4. évfolyam, 27-50. szám)
1997-02-10 / 34. szám
1997. február 10., hétfő Kevesebb pénz a sportra? Csütörtökön elfogadta idei költségvetését a megyei közgyűlés. Sajnos, a sportra szánt pénzek közül egyelőre csak a diák- és utánpótlás-nevelésre szánt 5 millió forint biztos. Kikerült a költségvetésből a sportszervezési feladatokra szánt 3,34 millió Ft és a Megyei Testnevelési és Sport Intézet felújítására szánt 2 millió Ft. Száraz Attila (Új Kelet) Sulyok József, a megyei közgyűlés pénzügyi bizottságának elnöke, Tiszavas- vári polgármestere így látja a sportpénzek kikerülését: — Vérző szívvel tettük ezt, de taktikailag muszáj volt így cselekedni, hogy legyen költségvetésünk. Kevésnek tartom a sportcélú támogatást, méltánytalanul alacsony. Emlékszem azért arra, hogy tavaly mennyit tudtunk pluszba hozzátenni az előzetesen tervezetthez. Bízom abban, hogy az idén is tudunk többletforrásokhoz jutni, amiből majd részesül a sport is. Most úgy érzem, tulajdonképpen lélegzetvételhez jutottunk, mert a költségvetésben nagyon sokféle tétel, sokrétű funkció között nemigen figyelt volna senki erre. Lázár János, a megyei közgyűlés sporttal foglalkozó alelnöke vegyes érzelmekkel jött ki a szavazás után a teremből: - Örülök annak, hogy a sport megyei feladatai nincsenek veszélyben. Ötmillió forint jut a kötelező feladatokra. Tudjuk finanszírozni a megyei versenyrendszert, a diákolimpiákat. Sajnos, egyelőre nincs pénz a sportbizottság feladataihoz, illetve várni kell a sportintézmény felújításával is. Bizakodva várom a következő megyegyűlést, ahol várhatóan ezek a tételek a helyükre kerülnek. Az el kell mondanom, hogy a sportra szánt összegek nagyságát senki sem vitatta, de annak a táblázatnak a többi részét igen, amelyben ez is szerepelt. Nem tehetünk mást, várunk...- Miközben a kiemelt nagyegyüttesek támogatást kapnak a megyétől, jól látszik, hogy az első osztályú csapataink nem számíthatnak segítségre a megyétől. Mi lesz akkor, ha valamelyik NB Il-es labdarúgócsapatunk NB 1-be kerül?- Magam is nagy labdarúgó-rajongó vagyok. Tavaly egyszeri, lehetőségeinkhez mérten komoly támogatást kapott mind a két csapat. Most nem látok erre esélyt, év elején nem tudom megmondani, biztosan lesz-e olyan tartalékunk, amelyből átcsoportosíthatnánk erre a célra. Ez persze nem zárja ki azt, hogy ha év közben NB I- be kerül valamelyik labdarúgócsapat, ne beszéljünk a megyegyűlésben a támogatási lehetőségükről. Egy NB 1-es labdarúgócsapatnak óriási a reklámértéke a megye szempontjából. Jómagam mind a két együttesért egyformán szurkolok, kívánom nekik, hogy eredményességükkel hozzanak bennünket nehéz helyzetbe... Kobe a legjobb zsákoló Kosárlabda AP, MT A magyar idő szerint hétfő hajnalban megrendezendő Kelet-Nyugat Ail-Star gála előtti napon bonyolították le a hagyományos hárompontos-dobó, illetve a zsákolóversenyt. A tripla-dobó számban nem született meglepetés, hiszen a győztes Steve Kerr az észak-amerikai profi kosárlabda liga (NBA) idei bajnokságában legjobb százalékkal „hajigálja” a hárompontos kosarakat. A Chicago Bulls játékosa azt a Tim Legiert előzte meg, aki címvédőként érkezett Cleve- landbe. A döntőben Kerr 22:18 arányban bizonyult jobbnak ellenfelénél. A győzelem mellé 20 ezer dollár pénzjutalom is járt.- Ez egyszerűen hihetetlen. Sok néző már a verseny előtt jókívánságait fejezte ki, remélve, hogy én leszek a győztes. Jó érzés volt magam mögött tudni a közönséget - nyilatkozta Steve Kerr. A másik fontos versenyszám a zsákolóviadal volt. Hatalmas meglepetésre egy 18 éves játékos, Kobe Bryant bizonyult a legjobbnak, és ezzel élete nagy vágya teljesült.- Kisgyerek korom óta arról álmodom, hogy megnyerem a „slam dunk” (a zsákolás amerikai megfelelője - a szerk.) versenyt. Csupán egy napot készültem kizárólagosan erre a számra - értékelt felhőtlen boldogságban úszva Bryant. Hivatalos totóeredmények 1. Castel di Sangro-Foggia 1-3 2 2. Chievo-Lucchese 1-0 1 3. Genoa-Cremonese 3-0 1 4. Padova-Lecce 0-0 X 5. Palermo-Brescia 3-2 1 6. Ravenna-Pescara 0-1 2 7. Reggina-Cesena 0-1 2 8. Salemitana-Empoli 1-1 X 9. Torino-Venezia 1-1 X 10. Como-Pistoiese 4-2 1 11. Modena-Carpi 1-2 2 12. Atl. Catania-Ancona 0-0 X 13. Ascoli-Acireale 0-1 2 Pluszmérkőzés: 14. Bari-Cosenza 1-0 1 Sport A Gabona megőrülte a Vasast Röplabda Extra liga, férfiak NYVSC Szabolcs Gabona-Vasas SC 3-1 (12, 6, -9, 10) Nyíregyháza, 300 néző V.: Békési, Hudák. NYVSC Szabolcs Gabona: Gebhardt, Kuznyecov, Pál, Pampuch, Dragichi, Bugyi. Csere: Horváth G., Veress, Horváth L. Edző: Balázs István. Vasas SC: Neizer, Dalacu, Bánhegyi, Pop, Novák, Sevcsenko. Csere: Glózik, Polányi, Smoguljev. Edző: Fodor Ákos. Révay Zoltán (Új Kelet) A nyíregyháziak az első fordulóban hazai pályán tudtak nyerni az azóta listavezető Vasas ellen, most ismétlésre készültek. 1. játszma: A meccs elején ritkán estek pontok, csak forgásokat tudtak kiharcolni a csapatok. A Pampuch ütötte az első pontot, aztán a fővárosiak kettővel válaszoltak, 1-2. Aztán Pampuchék visszavették a vezetést és 5-3-ig náluk volt az előny, de továbbra is hosszú ideig nem esett pont. Meglepetésre a vendégek kezdték el a pontgyártást és 8-5-re ők vezettek Dalacu és Sevcsenko pontjaival. Pampuch jó támadásaival 9-10 lett az állás, de ismát a vendégek húztak el 12-9-re. Ekkor a szélekről Kuznyecov és Dragichi voltak ponterősek, és öt pontot ütöttek egyhuzamban (14-9), de az első, és a második játszmalabdát nem sikerült értékesíteni. Harmadikra következett egy jó nyitás, és következhetett a második játék. 2. játszma: A vendégek vezettek 1-0-ra, aztán 4-1-re elhúztak Pálék kitűnően sáncol- va a fővárosi csapatot. Középről Pálék, és a szélekről Kuznyecovék is eredményesek voltak. Ezután felváltva estek a pontok, és a vendégek szép lassan felzárkóztak, (7-5). Kuznyecov szervái következtek, és hat pontot írtak egymás után a jegyzőkönyvbe a gabonásoknak (13-5). A jó szervák után kitűnő sáncok következtek, és a közönség folymatos tapssal jutalmazta az eredményes játékot. A tizennegyedik pontot Neizer vitatta, és sárga lapot kapott, de továbbra sem nyugodott bele a döntésbe, és újabb lapot kapott, ami a játszma megnyerését jelentette a gabonásoknak, az edzőjével és csapattársaival is balhézó feladó már nem is jött vissza.. 3. játszma: A vendégeknél Smoguljev jött a pályára, ezzel kicsit átrendezték soraikat. Az elején ez sem sgített a vendégeknek 5-5-ig fej-fej mellett haladtak a csapatok. Akárcsak az első játékban, percekig nyitáscserék voltak. Ekkor azonban megléptek a fővárosiak, előbb pontonként 5-8-ra, aztán négy ponttal egyhuzamban (9-12). Smoguljevék egészen a játszmalabdáig tovább meneteltek, ekkor azonban Dragichiék újra felálltak és 9-14-re szépítettek, de egy nyitásfogadási hibával befejeződött a szett. 4. játszma: A hazaiak újból belelendültek, középről ismét eredményes volt Pál és Bugyi. Az állás 5-4 volt, miután a vendégek már csak az eredmény után szaladtak. Elsősorban Smoguljev révén szerezték pontjaikat, de ő háromszor is a hármas vonalat átlépve támadott hátulról, és ezzel tovább nőtt a gabonások előnye (10-7, 13-9). A hazaiak három mérkőzéslabdát is értékesíthettek volna, de a Vasas visszavette a nyitás jogát, és egy pontot be is ütöttek, aztán Pampuch labdája ért földet, ami a mérkőzés végét jelentette. A nyíregyházi csapatból mindenki jó teljesítményt nyújtott, és különösen a második játszmában nagyon jól játszottak, ezzel felőrölték a vasasok ellenállását. Izgalmas, színvonalas mérkőzésen nyertek Pálék, és a bravúr a csepeliek Kazincbarcikán kikaptak - azt jelenti, hogy az ötödik helyet már bebástyázták, és ez az egyenes ági bentmaradást jelentheti! Balázs Isnán: - A Vasas ellen a mese folytatódott. Fodor Ákos: - Széteső játékunk érthetetlen. Úgy látszik, Nyíregyházán nem megy. Gratulálok a jól játszó hazaiaknak. Most már jöhet az osztályozó! Röplabda NB I, nők Hansa Plastik SC Sportula-Székes- fehérvári Radiant SE 3-0 (4, 2, 3) Nyíregyháza, 300 néző. V.: Csemák, Rakóczai. Nyíregyháza: Botos, Gaál, Szabó, Adorján, Lőrinczné, Erdősné. Csere: Parti, Kurunczi, Jakubovich, Korpái, Veress. Edző: Szekér László, Kolozsi János. Székesfehérvár: Kaposvári, Csertán, Fésűs, Homung, Borza, Karsai. Csere: Udvardi. Edző: Burda Mária. R.Z. (Új Kelet) 1. játszma: Álmosan kezdtek a csapatok, a nyíregyháziak 2-0- ra vezettek, de a dunántúliak egyenlítettek. Aztán 4-2 után ismét a vendégek ütöttek pontot. Botos jó szervái és Szabó, Gál sáncainak köszönhetően 8-3-ra alakult az állás. A vendégek értek el újabb pontot, aztán Erdőssné bombázott a hármas vonalon belülre, és ezzel megnyitotta a lehengerlő szetthajrát. Lőrinczné öt jó szervája után - ebből kettő érintés nélkül landolt az ellenfél térfelén - már 13^4~et mutatott az eredményjelző. Az utolsó két pontot Botos és Szabó sáncai biztosították be. 2. játszma: Ez a játék még annyira sem volt változatos mint az előző, elöl Lőrinczné Sándor Csilla volt eredményes, és percek alatt 6-1-re vezettek a „hanzások”. Adorján szervái következtek, Botos és Lőrinczné volt ellenállhatatlan szélekről, középen Erdősné „takarta” a vendégeket, 10-1. A játszmát Lőrinczné két. és Botos három sikeres sikeres szervája fejezte be. 3. játszma: Sorra lehetőséget kaptak azok a játékosok, akik általában a cserehelyről figyelik a meccseket. Tovább tartott a hazai lendület, Adorján és Lőrinczné szervái után 7-0-át mutatott az eredményjelző. Ekkor a vendégek három pontot ütöttek sorozatban, Botos unta meg a tétlenkedést, hatalmas ütése után ő szerválhatott, majd a támadást Szabó takarta be, 8-3. Forgások után Parti szerválhatott - szokás szerint néhány ászra „sikeredett”. A hetedik labdája is betalált, de az eredmény- jelző 15-3-at mutatott, és abbamaradt a rögtönzött bemutató. A tabella alján búslakodó vendégek nem tudtak igazi ellenállást tanúsítani. Sokszor már a nyitások fogadásánál elvesztették a pontot, vagy a támadásaikat takarta be a sportulás sánc, ha nem, akkor a hazai kontrák biztosan az ellenfél térfelén landoltak. A hátralévő két fordulótól függetlenül - a győri „diszkósok” érkeznek, és Miskolcra utaznak még Erdősnéék - már az osztályozóra készülhetnek a nyíregyháziak, és úgy, hogy két győzelmet vihetnek magukkal. Egy már most biztos, legalább tíz hellyel előrébb végeznek, mint tavaly! Szekér László: - Papírforma győzelem, a vártnál könnyebben. Burda Mária: - Tudtuk, hogy jobbak a hazaiak, de ilyen lélektelen játékra akkor sincs magyarázat! Adorján Anikó üt el az egyszemélyes fehérvári sánc m lett Fotó-: