Új Kelet, 1997. február (4. évfolyam, 27-50. szám)

1997-02-10 / 34. szám

1997. Kézilabda „Izomból” nyert örökrangadó Kézilabda NB I, férfiak •#<15 K február 10., hétfő 13 „Újra van kedvein a munkához” Kézilabda NB I B Az elmúlt ősszel harmadik NB I B-s évét kezdte el a Kölcsey DSE női kézilabdacsapata. Az első évben újoncként méltón érdemelték ki az év meglepetés­csapata címet, hiszen akkor ezüstéremmel zárták a tanulóévet. Az előző évadban hatalmas visszesés kö­vetkezett be, és éppen hogy sikerült megkapaszkod­niuk a mezőny alsó felében. Ennek oka az is, hogy többen távoztak a csapattól, köztük a gólzsák Kul­csár Anita, aki jelenleg az NB l-es győrieket erősíti. Előny a Bar­celonánál MTI Munkatársunktól _______ Az elmúlt ősszel, levonva az előző két év tapasztalata­it, reménykedve vágtak neki a bajnokságnak, célként ki­tűzve az erős középmezőnyt. Ez különböző okok miatt nem valósult meg, sőt, a csa­pat jelen pillanatban az utol­só előtti kiesőhelyen, mind­össze négy ponttal a tarso­lyában várja a tavaszi foly­tatást. A felkészülést Hado- bás István edző irányításával már hetekkel ezelőtt elkezd­ték. Ezúttal őket látogattuk meg.- Egy kicsit visszatekint­ve a bajnokság elejére, el kell mondjam, hogy a mezőny alaposan megerősödött. A korábbi nevesebb csapatok a mi csoportunkban marad­tak, mint például az NB 1-et is megjárt Testnevelési Egye­tem, Jászberény, Kőbánya, de az újonc Hódmezővásár­hely, Kiskőrös és a Debrece­ni Sportiskola is nagyon jó játékerőt képvisel. Ezzel szemben a mi csapatunk gyengült, hiszen az előző évben csak egy hajszállal maradtunk bent. és a mosta­ni bajnokságnak változatlan kerettel vágtunk neki.-• Az előző év kudarcaiból leszűrve a tanulságot, milyen cékitűzéssel vágtak neki az újabb bajnokságnak, főleg, hogy erősítés sem érkezett?- A szakosztályvezetők úgy gondolták, ha a csapat tisztességesen és jól dolgo­zik, akkor a mezőny első fe­lében tud végezni. Ebből vi­szont nagyon keveset sikerült eddig magvalósítani. Már az első fordulók után látszott, hogy komoly változtatások­ra van szükség a csapatnál. Az első négy meccsen kikap­tunk. Már. akkor utaltam rá, hogy - akár vérveszteség árán is - rendet keli csinálni a csa­pat háza táján, mert komoly problémákat láttam. Egyes játékosok magatartása, ed­zésmunkája és a mérkőzésen nyújtott teljesítményük csap­nivaló volt. így sürgősen lép­ni kellett.- Feltétlenül szükséges volt, hogy egy kezdő csapat távozzon?- Tudtuk, hogy a kezdő csapattól való megválás nehézséget fog okozni, de nem volt más választásunk. Bár az első négy elvesztett mérkőzés bizonyította, hogy azokkal az emberekkel sem tudtunk eredményeket fel­mutatni. Ugyanakkor a mo­rális problémák is szükséges­sé tették a változtatást.-A csapat helyezése azóta nem sokat változott. Nem bánta meg a „tisztogatást” ?- Egyáltalán nem. Mind­össze azt sajnálom, hogy nem korábban küldtük el azokat a játékosokat. A szak­osztályvezetésen belül már korábban is figyelmeztettek engem, hogy célszerű lenne bizonyos rendcsinálás, de én bíztam abban, hogy jó útra tudom terelni azt a gárdát. Ez végül nem sikerült. Helyük­re az ifistáink léptek, és in­kább felvállaltuk, hogy egy teljesen új csapatot építünk. Elmondhatom, hogy mi va­gyunk a mezőny legfiatalabb együttese. Az átlagéletkor még a 17 évet sem éri el. Je­lenleg a legnagyobb nehéz­ségünk, hogy egyszerre kell csapatot építeni, és ugyanak­kor eredményt is produkálni. Morálisan, edzésmunkában hatalmas előrelépés történt a csapatnál, és ami a legfonto­sabb, mindenki egy irányba húzza a szekeret, és személy szerint nekem is újra van ked­vem az edzői munkához. Az átalakított csapattal négy pontot szereztünk, és a jövőt illetően nagyon biztató, hogy az élmezőnyhöz tartozó Jász­berényt megvertük. Az is öröm számunkra, hogy az őszi szezon után Kocsik Vik­tória az NB I B Keleti cso­portjában 117 góllal vezeti a góllövőlistát.- A téli szünetben történt-e valamilyen változás a keret­ben?- Gyakorlatilag január ele­jén ugyanaz a 16 játékos kezdte el a tavaszi szezonra való felkészülést, akik együtt maradtak. Később annyi vál­tozás történt, hogy korábbi játékosunk, Mandula Viktó­ria - külföldön töltött egy évet - játékra jelentkezett, és mi szívesen látjuk, illetve egy ceglédi NB Il-es kézilabdás is nálunk szeretné folytatni.- Hol tart a felkészülés?- Túl vagyunk az erőnléti felkészítésen, és most kezd­tük el a labdás alapozómun­kát. Egyre nagyobb szerepet kapnak a taktikai és techni­kai elemek, illetve a bajnok­ság kezdetéig szeretnénk több edzőmeccset játszani, de ez nem olyan egyszerű, szűkös anyagi lehetőségeink ennek gátat szabnak.- A szakosztályvezetők minden bizonnyal mérlegel­ték a csapat jelenlegi helyze­tét. Mit hozhat a tavasz?- Mindenképpem megpró­bálunk javítani a helyezésün­kön, és eltökélt szándékunk, hogy kiharcoljuk a bennma­radást. Tudjuk, hogy ez nem lesz könnyű, mert a tavaszi sorsolásunk elég nehéznek tűnik, de becsületes munká­val minden elérhető.- Anyagilag hogy áll a szakosztály?- Nagy fájdalmunk, hogy az előzetes tervek szerint má­jus 31-ével megszűnik a sportiskolái tagságunk, mivel a város sportkoncepciójában nem vagyunk benne. Érde­kesség vagy fonákság, hogy a számunkra rossz hírt az elmúlt év végén, azon a napon tud­tuk meg, amikor Kulcsár Ani­ta, volt játékosunk válogatott kerettag lett. Nem dúskálunk az anyagiakban, de a zavarta­lan működésünknek megvan a feltétele. Ugyanis ígéretet kaptunk, hogy a kilépés után is kapunk támogatást. Fullajtár András (Új Kelet) A legutóbbi Kárpát-Hús Nyíregyházi KC-Debreceni Dózsa NB I-es férfi kézilabda­mérkőzésen mindenki azt vár­ta, hogy végre jó mérkőzésen, tiszta játékkal nyernek a mie­ink. Végül a közönség szem­pontjából is valóban jó derbi volt, hiszen egy percig sem ül­hettek nyugodtan a lelátón, de akispadis „forró’ volt ,Köstner edző végig állva dirigálta csa­patát. Az első félidő végére küszködve némi előnyre tett a szert a hazai együttes, de a má­sodik félidőben a Dózsások megkongatták fejük felett a vészharangot, és bizony örül­hettek, hogy a végjátékból ők kerültek ki győztesen.- Jól kezdtünk, hiszen a má­sodik percben már 2-0-ra mi vezettünk. Utána viszont sorra kimaradtak a helyzeteink. A nagy akarás miatt sok volt a hiba és kapkodás, ami jellemző volt a Debrecen játékára is. Ez vár­ható volt, mert a két szomszéd­vár rangadója mindig nagy csa­tát hoz, ami nem minden eset­ben a színvonalban tükröződik vissza. így volt ez most is. Az első félidőben mindkét kapus jól védett, és nálunk Bé­csi eredményessége tűnt ki. Két fő oka volt, hogy szoros maradt az első félidő vége. Az egyik, hogy a védelmünk képtelen volt Amentet semlegesíteni, kü­lönösen Déváid hibázott sokat. A másik gond az volt, hogy a kettős, sőt, hármas emberelő­nyös helyzetünket a sorozatos taktikai fegyelmezetlenségek miatt képtelenek voltunk a ma­gunk javára fordítani. Ráadásul ebben az időszakban még hét­métereseket is hibáztunk. Az első félidei kudarcok rá­nyomták bélyegüket a folyta­tásra. Az ellenfél ki is használta a hibáinkat, amivel magunkra hoztuk őket. Személy szerint ott követtem el hibát, amikor 10- 10-nél időt kértem, hogy meg­nyugtassam a fiúkat, és próbál­jam őket helyes mederbe terel­F. A. (Új Kelet) _________ A Kisvárdai SE NB I-es női kézilabdacsapata már nem bán­ná, ha véget érnének az őszi szezonból erre az évre áthozott bajnoki mérkőzések. Nyo­masztólag hat a csapatra, hogy még február közepén is a rosszul indult őszt folytatják. Jó lenne már „tiszta lappal” elkezdeni a tavaszi kört, ami talán több kellemes meglepe­tést tartogat a közönségnek, és a csapat is eredményesebben fog szerepelni, ami azt jelenti, hogy kiharcolják a biztos benn­maradást. De a második erő­próbáig még két mérkőzés hát­ra van az ősziből. Pénteken Kiskunhalast fogadják hazai pályán, míg az utolsó forduló­ban a Ferencváros otthonában lépnek fel. Az elmúlt hét végén Békés­csabán vendégszerepeit a csa­pat, mint ismert, súlyos veresé­get szenvededtek. Ötvenöt per­cig partiban voltak egy szoros meccsért, ám az utolsó öt perc­ben lerohanta őket az ellenfél, ni. Akkor még nem gondoltam, hogy az időkérésre később még nagyobb szükség lett volna, ugyanis a vendégek a 48. perc­re három góllal elhúztak. Ekkor fogta fel igazán mindenki, hogy ezt a meccset akár el is lehet ve­szíteni. Aztán időben váltott mindenki. Szabó a kapuban zic­cereket és büntetőket hárított, és a támadójátékunk is eredmé­nyesebb lett. De fizikailag is jobban bírtuk a hajrát. Végül örültem neki, hogy a végjáték­ban azt játszottuk, amit megbe­széltünk a találkozó előtt. A játékosok közül Szabó nyújtott egyenletesen jó telje­sítményt. Bécsi az első fél­időben volt eredményesebb. és megsemmisítő, nyolcgólos vereséget mért a szabolcsi csa­patra.- Most is azt mondom, hogy a nagy arányú vereségünk el­lenére a csapat a mérkőzés ne­hezét megoldotta. Felállt fal ellen mindössze 6-7 gólt kap­tunk, annak ellenére, hogy számos jó átlövőjük van. Páll is jól védett. A támadásaink is jók voltak, a góljainkon hét ember osztozott. Arra viszont nem számítottunk, hogy a játékvezetők - különösen az egyik - a kritikus időpon­tokban 4-5 vitatható ítélettel súlyt bennünket, ami miatt végleg a hazaiak javára dőlt el a mérkőzés. Mondhatnám úgy is, hogy a két játékvezető kétfelé fújt. Természetesen nem csak a játékvezetőket okolom a ku­darcért, időnként a lányok sem tudták fejben követni az ese­ményeket. Pedig egész héten nagy akarással készültek, és reménykedtünk a sikerben. Mindenképpen reálisabbnak tartottam volna egy 3-4 gólos míg a második játékrészben próbálták kiiktatni, de voltak jó passzai. Rajtuk kívül még Ha- buezki teljesített átlagon felü­lit. Szegyükön látszott, hogy még nem épült fel betegségéből, míg Kun is megoldotta a rá bí­zott feladatot - összegzett a rangadó után Köstner Vilmos edző. Köstner edző mérkőzés utá­ni öröme nem sokáig tartott, mert az izgalmas mérkőzés ide­je alatt eltűnt a rádiótelefonja. Az edző szerint a mobiltelefon a kabátja zsebében volt, amit az irodájában hagyott! Kéri, ha valaki megtalálná a készülékét, jutalom ellenében adja le az NYKC irodájában. vereséget, de a kimaradt három hétméteresünk akár a mi ja­vunkra is eldönthette volna a találkozó sorsát. A 40. percben még 15-12 volt az állás, majd mindkét ol­dalon egy fejvesztett rohanás következett. Mi ebben az idő­szakban ordító helyzeteket hagytunk ki. így az 53. percig semmi sem változott. Ekkor kerültünk kettős emberhát­rányba, amit aztán kihasznált az ellenfelünk és lerohantak bennünket. Még most is érthe­tetlen számomra, hogy az irá­nyító Vass miért kapott három kétperces kiállítást, amikor egyáltalán nem agresszív típu­sú játékos. A nyolcgólos vereség nem azt tükrözi, ami a valóság. Vé­leményem az, hogy a követ­kező körben bizonyítani fog a csapat. Már most, a legközeleb­bi mérkőzésen, amikor hazai pályán fogadjuk Kiskunhalast, nem tudok más eredményt el­képzelni, csak a győzelmet - értékelt bővebben a mérkőzés után Rácz Sándor edző. A férfi Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén a Pick-Szeged a világ egyik legjobb klub­csapatát, az FC Barcelonát látta vendégül. Az izgal­makban és fordulatokban bővelkedő színvonalas összecsapás hajráját a spa­nyolok bírták jobban ide­gekkel, s megnyerték a ta­lálkozót. A lefújás előtt 90 másodperccel 24-24-es ál­lásnál Soler a katalánokat juttatta vezetéshez. A kö­vetkező támadásnál egyen­lítési alkalmat szalasztott el a Pick: Avar büntetőjét Barrufe kapus hárította. Az utolsó másodpercekben Csepkin két gólra növelte a vendégek előnyét, majd a lefújás pillanatában Bar­tók állította be a végered­ményt. PickSzeged- FC Barcelona (spanyol) 25-26 (12-12) Szeged, 3000 néző V.: Bülow, Lübker (német) Pick Szeged: Tyetyák Ti­bor - Radovics Sándor 1, Bajusz Sándor 7, Borsodi Péter, Mezei Richárd 5, Bartók Csaba 4, Avar György 4/4 Csere: Nagy Zoltán (kapus), Sándor Ist­ván 1, Jevgenyij Petru- sevszkij 1, Dalibor Brajdic 2, Dobos László az FC Barcelona góllövői: Ma­teo Garralda 7, Rafael Gui- josa 4/2, Quino Soler 4, Andrej Csepkin 3, Ignacio Urdangarin 3, Antonio Or­tega 2, Enric Masip 2, Xa­vier O'Callaghan 1/1 Vasas-bravúr Kellemes meglepetésre az EHF-kupa negyeddön­tőjének első mérkőzésén a Vasas-Dreher női kézilab­dacsapata idegenben egy góllal legyőzte a spanyol Urbana Valencia együtte­sét. A magyar gárda a fél­időben még vesztésre állt. Urbana Valencia (spanyol)-Vasas- Dreher 20-21 (10-9) Visszavágó: jövő vasár­nap. Győzött a Löki Háromgólos győzelmet aratott a női kézilabda EHF-kupa negyeddöntő­jének első mérkőzésén a DVSC-Symphonia. A cím­védő magyar együttes a ro­mán Otelul Galatit verte. DVSC-Symphonia- Otelul Galati (ro­mán) 17-14 (11-7) Győri vereség dpa Súlyos vereséget szenve­dett a női kézilabda City- kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén a Győri Keksz ETOKC. Frankfurter HC (némety-Győri Keksz ETO KC 26-18 (14-9) Szergyuk betegen is fontos gólokat lőtt Fotó: Racskó Tibor Nyomasztó őszi mérkőzések Kézilabda NB I, nők

Next

/
Oldalképek
Tartalom