Új Kelet, 1996. december (3. évfolyam, 281-304. szám)
1996-12-02 / 281. szám
8 1996. december 2., hétfő Kultúra UJ KELET Tanulni vágyó, fiatal pályatársaimnak Ellenőrzőkönyv Biológia 4. Verebes István Csípős, mérges, kellemetlen ellentmondás, hogy mindenért a színész okolható, miközben maga a színész, vétlen!... Hiszen sok minden a színészet, de elsőrendűen idegállapot, a belső bizonytalanságok érzékeny kivetítő- dése biztonságos eszközök révén, agy és szív, észlelet és test, akkor és ott!... A magyar színész pedig bizonytalan. Felelőtlen, pökhendi rendező, gondatlan színházvezető gondolhatja, mondhatja: magára vessen a színész!... Csakhogy a színész nem tehet róla, amiért ide juttatták. Abban a 40—50 évben, amikor a magukban méltán bízó, egykor felnőtt nagyok kihaltak, a színésszel azt tették berendezkedések, hivatalok, hivatalnokká züllött művészek, buta és merev testületek, intézmények, amit csak a politikai és az időszakra méretezett érdekeik éppen diktáltak. A trend az izmusokba való beleraga- dás lett, s míg vaskosodtak az általánosságra méltatlan iskolák, kimúlt az egyéniség elsődlegessége. Az alkalmazkodás vált érdemmé, a bizonyítás, a mindig, minden percben való megfelelés, s az öntörvényűség el- engedhetetlensége bűnné lett, a színész művészi és állampolgári önrendelkezése, kiváltságosán, önmaga által egyénített magánhatalma letöretett. A színész ma is bizonyítani akar, elsősorban bizonyítani, mindenek felett bizonyítani, minden egyebet, saját valóját is háttérbe rendelve bizonyítani. Ezért aztán mindig csinál valamit. Az alkotás pedig sohase lehet csinálás, csinálmány!... Az alkotás magától értetődő, természetes, áradóan laza folyamat, a jó csakis sok rossz könnyed kipróbálása révén születhet meg, az alkotás teremtődik, mert megfékezhe- tetlen kondíciók révén érvényesül, ha ezt a lendületet állandóan ellenőrizzük, ha közege folyton-folyvást vizsgáztatni citálja, s azt sulykolja, úgy légy jó, ahogy manapság a szakmai elit, a kritikai kar, az adminisztráció felügyelet, a lerohadó közízlés elvárja, akkor a színész megtorpan, megzavarodik és csinál valamit, amiről csak hiszi, hogy teljesítmény, de tulajdonképpen nem más, mint kapkodás, közhely, fölbuzdult bizonyga- tása az egyáltalán jelenlétnek. A színészt hagyni kell megnyugodni, hagyni kell, hogy legyen őt segítő, benne biztosan hívő közege megismerkednie feladatával, s feladatán belül önmagával!... El kell hitetni vele—de nem ál- nokul, hazudva neki a nem hittel! —, nem lehet kárára, hogy' félrefog!.. Meg kell győzi, hogy ő maga a legtöbb, minden más, amit képzel a színészetből, amit kívánnak tőle színészet címén, fölösleges és hasznavehetetlen. Hogyan?!... No, ezt képtelen vagyok rövid tőmondatokban megfogalmazni!... Harminc éve próbálom gyakorolni magamon és pályatársaimon. S még a munka felénél sem tartok!... Bálozásból tanszer Új Kelet-információ Kiválóan sikerült az újfehértói 2. Sz. Általános Iskola közelmúltban megrendezett jótékonysági bálja — tájékoztatta lapunkat Somosi Antal, az intézmény igazgatója. A rendezvényt magas színvonalú, másfél órás műsor nyitotta, melyen felléptek a Szabolcs táncegyüttes tagjai és a nyíregyházi 23. iskola táncoslányai. Természetesen a 2-es iskola diákjai is lehetőséget kaptak tudásuk bemutatására, az előadók között volt például Szűcs Zsuzsanna, az intézmény tanulója, aki megyei versmondóversenyt is nyert már. A hajnal fél ötig tartó rendezvényen, melynek a kúltúrcent- rum (Tornádó Disco) adott otthont, mintegy 150 —160 látogató jelent meg, de nagyobbra tehető azok száma, akik támogatták a szervezést, s ezzel segítették a nehéz helyzetű iskolát. A pénzadományok 5 ezertől 50 ezer forintig terjedtek, míg az egyéb értékes felajánlásokat (pulóvereket, cipőket)—szerencsés esetben — a tombolát vásárlók vihették haza.. Az igazgató várakozáson felülinek minősítette a rendezvény sikerét, más csak azért is, mert a tiszta bevétel meghaladta a 300 ezer forintot, s így előteremtették a szükséges pénzt ahhoz, hogy az iskola az oktatáshoz nélkülözhetetlen magnókat és szemléltető eszközöket vásároljon. Amatőrfilmes seregszemle Egerben A Nyíregyházi Városi Televízió műhelye kapta a szombati eredményhirdetésen annak az Országos Tematikus Független film és Videoszemlének a fődíját, amely Gazdag szegények, szegény gazdagok címmel pénteken kezdődött meg Egerben. Ugyancsak kiosztották az észak-magyarországi közösségi televíziók számára kiírt programpályázat díjait, amelynek vetítését a filmszemlével egy időben rendezték meg a Hevesi megyeszékhelyen. Az 5 résztvevő helyi televízió közül a Miskolci VTV szerepelt a legjobban, amelynek egy riport- filmjét oklevéllel jutalmazta a televíziós és filmes szakemberekből álló zsűri. (MTI) Hellman-bemutató a Krúdy Kamarában A kitűnő szereposztás meghozta gyümölcsét Lilian Heilman az amerikai drámairodalom egyik remek írója. Művei általában klasszikus és tipikus újvilági történetek, amelyek a századforduló tájékán élő emberek körében játszódnak, így — mintegy belülről — vizsgálja az akkoriban még meglehetősen amorf társadalmi közeget. A kis rókák—történetére nézv2 — is ilyen családi dráma, méghozzá meglehetősen romantikus felhangokkal, ahol a jó hófehér, a rossz pedig permanensen hollófekete. A megoldás viszont már kimondottan mai: a ha- rácsolás és a sötétlelkűség fényes diadalt arat... álló vulkán. És bár csak az előadás legvégén hangzik el utalás rá, mégis az elejétől kezdve tisztában vagyunk vele, hogy nemcsak lelki, hanem fizikai terror alatt is tartja feleségét, Birdie-t. Alakításának roppant értéke az itt-ott felcsillanó és a figurát gúnyoló humor, ami nélkül bizony meglehetősen nehéz lenne elviselni a gondolatot, hogy ilyen és ehhez hasonló verőlegények között élünk. Zubor Agnes Birdie-je idege- sítően jó alakítás. Az önsors- rombolás mintaképe, aki — bár tudja, hogy verni fogják miatta — kényszerű és permanenes alkoholmámorában fennen idézi a múlt idők szépségeit. Olyan asszony, aki már régen nem él itt, ezen a földön, és csak időnként egy-egy pillanatra száll alá, hogy figyelmeztesse az arra érdemeseket a készülő veszedelemre. Nagyszerűen építette fel szerepét a már említett légies, szinte csehovi alaktól egész a közönségesség határáig, ami alól azonban rögtön fel is mentjük őt. Róbert Gábor most végre olyan szerepet kapott, amelyben megmutathatta igazi művészi „farkaskörmeit”. Feladatát emlékezetesen oldotta meg, nyeglesége és szívtelensége sajnos nagyon is ismerős manapság. Hetey László szeméről nagyon sok esetben nem tudtam levenni a szemem. Benjamin Hubbardja egész egyszerűen színészi remekmű! Annyira aljas és annyira okos, hogy már igazán nem is lehet rá haragudni. Igaz, ő kerüli az erőszakot, és mindent a róka ravaszságával old meg... (Az utóbbi években Hetey László művészete — és erre remek példa a Korona Pódiumon látott alakítása is — hallatlanul elmélyült.) Kocsis Antal Marshallja hiteles és tisztán formált figura, Csorba Ilona Rose-áról pedig azonnal tudjuk, hogy néger szolgáló, annak ellenére, hogy nincs feketére festve!!! (Azóta is azon gondolkodom, hogy csinálja?) Szép, tiszta előadás volt. Az embernek szinte kedve támadna Birdie-t kézen fogni, itthagyni ezt a korcs világot, és „visszamenni Lionett-be”... Szabó Tünde és Zubor Agnes Fotók: Racskó Tibor Palotai István kritikája Ha nem magát a történetet vesszük górcső alá, hanem a darab kérdésfeltevéseit és a jellemek rendszerét, olyan érzésünk támad, mintha egy Ibsen- művel állnánk szemben. A gonoszság mélységes pokolbugyrai itt viszont szinte társadalmi létjogosultságot nyernek, nem csoda, hiszen a tőkefelhalmozás korát élik... Míg Ibsennél a bűn önmagában hordozza büntetését, addig Heilman esetében csak akkor válik igazi bűnné, ha a hivatalos büntetés kézzelfogható közelségbe kerül, addig legfeljebb ügyes üzleti fogás. A szereplő személyek ábrázolása mintha maga lenne az amerikai társadalom eklektikus metszete: az „igazi” okos és rendíthetetlen amerikai mellett megjelenik a szívtelen jéghideg pénzember, a családját rettegésben tartó szadista, a minden vonatkozásban erkölcstelen és már-már lady macbethi mélységekig romlott és gonosz asz-szony, sőt Birdie, a már-már csehovi, múltba ré- vedő áldozat, aki azonban — és ez már az akkori Amerika — kényszerű iszákossága miatt olyan, amilyen. A darab folyamán — ahogy az esemény szálai bonyolódnak — egyre újabb és újabb érdekszövetségek kötődnek, és roppant érdekes az a hullámzó dramaturgiai szerkezet, amely állandóan új íveket és új érdekpilléreket teremt. Tasnádi Csaba rendező remek érzékkel közelített az anyaghoz. Nyilvánvaló törekvése a tizenkilencedik század végi Amerika és a mai magyar valóság hasonlóságainak felmutatása, a mammon imádatának és a gátlástalan pénz- hajhászat éles kritikája. Teszi mindezt a szerény rendezők módján, nem tolakodóan, hanem hagyván a gondolatokat „dolgozni”. A rendezés nagy erőssége ezenfelül a remek és hangsúlyozott tónusú emberábrázolás. Amivel vitába száll- nék, az a „családi album” és a befejezés koncepciója. Meglátásom szerint nem erősíti sem a történetet, sem a közönség Hetey László, Szigeti András és Bárány Frigyes befogadói aktivitását. A „pillanatfelvételek” technikailag kissé döcögősek — az első kettőt például műszaki zavarnak hittem. Az utolsó kép sincs igazán kimunkálva. A végkifejlet ilyetén „meglebegtetése”csak kérdéseket vet fel, és nem vállalja a döntés ódiumát. Az sem világos, hogy kinek az ítéletére dördül el hat lövés, hiszen csak négyen vannak, akik ezt kiérdemelnék... Csanádi Judit díszlettervező szép és játékra alkalmas teret teremtett, Húros Annamária kitűnő jelmezei korhűek és remekül jellemzik viselőiket... A fényes szereposztás meghozta gyümölcsét: a színészi- leg sziklaszilárd és kitűnő előadást. William Giddens szerepében Bárány Frigyes megint kitűnő önmagát hozta. Visszafogott és „eszköztelen”, gondolatai viszont úgy szikráznak ebben a csendben, hogy a néző szinte szavak nélkül is megérti őt. William Giddens — a pozitív hős—ebben a mocskos közegben még a bosszúra is képtelen, mert erőterei csak a tisztesség és a szeretet irányába hatnak. Tragédiáját Bárány Frigyes mélyen megrázó alakítása teszi hitelessé és ma is érvényessé. Szabó Tünde •— Olivia, azaz Giddens felesége szerepében — a szemünk előtt tárja fel a mennyet és a poklot. A shakes- peare-i aljasságokban könyékig vájkáló asszony pénzimádatát olyan erővel mutatja fel, hogy az ember már a kezdet kezdetén tudja: ezt a nőt egész egyszerűen nem lehet kiszorítani a hatalomból és a vagyonból. A második felvonás „gyilkosmonológjában” már-már ijesztő sátáni erőket szabadít fel... Az izzó gyűlöletnek ez a foka egyértelműen sokkoló hatású! Lányukat, Elisabethet, Gosz- tola Adél alakítja finoman és érzékenyen. Szerepe vezérmotívumát: a fiatalság szeretet- és életvágyát, amit lépésről lépésre egyre inkább elnyomorít a gyikos és erkölcstelen valóság, mély átéléssel vetíti elénk, és könnyekben úszó arcát nézve, bizony könnyen eszünkbe juthat: nem vagyunk-e néma cinkosai mi is ennek az aljas világnak, amelyben a pénzért ennyi minden megtörténhet... Charles Hubbardot, Olivia bátyját Szigeti András felvezetésében szinte szeretné a néző maga felelősségre vonni, olyan hiteles és ,,időszerű”az a buta, aljas szadista típus, amit a művész remek színekkel abszolvál. Olyan, mint egy kitörés előtt
