Új Kelet, 1996. december (3. évfolyam, 281-304. szám)
1996-12-31 / 304. szám
Jampec voltam Palotai István (Új Kelet) Nem tudom, emlékeznek-e még, milyen is az igazi jampec. Az igazi jampec „tizenhatos" csőnadrágban jár, nejloninget visel és hozzá aranyvagy ezüstszínű, pálmafás nyakkendőt. Gojzervar- rott — lehetőleg kék vagy zöld — cipőjén vastag szivacstalp legyen, haját báréba dobva viseli, és lehetőleg tripla taraja van. Mozgása laza, karja lóg, és rongylába mindig kész a rokira... Tízéves voltam — már nagy legény —, amikor elhatároztam, hogy jam- pi leszek. Vasárnap délelőtt volt, ezért igen fel kellett kötnöm a fehérneműt, hogy minden kellékem meglegyen. Szegény anyámat elkezdtem gyötörni, hogy egyrészt adja kölcsön délutánra zöld, szivacsos cipőjét, másrészt engedjen el egyedül Szentendrére HÉV-vel. Erre azért volt szükség, mert nem akartam, hogy felismerjenek. Anyám nagy keservesen engedett, és már csak a pálmafás nyakkendőt kellett unokatestvéremtől elkunyerálni. Nem volt nagy ügy, sikerült. így aztán fölültem a HEV- re és elindultan Szentendre felé. Csőgatyában, zöld, 37- es, szivacstalpú cipőben és ezüstszínű, pálmafás nyakkendőben. Ha egy órát sétáltam, hát sokat mondok. Meguntam, hogy bámulnak rám az emberek. Felültem a HÉV-re, és hazautaztam. Otthon levettem a szerelésemet... és soha többé nem akartam jampec lenni. Nem igazán különös szilveszterek Kézy Béla (Uj Kelet) Neked bizonyára vannak érdekes régi szilveszteri élményeid r- mondta vagy harminc évvel fiatalabb kollégám,y amikor arra kért, írjak a régi szilveszterekről. Törtem a fejem, de sehogyan sem jutott eszembe semmi különleges. Már csak azért sem, mert nem nagyon éreztem, hogy pont ezen a napon kellene a szokásosnál vidámabbnak lennem. Az is igaz, hogy általában igyekeztem kellemesen érezni magam a bőrömben, s ez az év utolsó napján sem esett nehezemre. Gyerekkoromban — az „átkos” szocializmus keményebb időszakában, az ötvenes években — a szüleimnek nemigen volt sem anyagi lehetősége, sem kedve szilveszterezni, bár a szűkebb család összejött valamelyikünknél ezen a napon is, s a karácsonyi beigli, meg néhány korty homoki vinkó mellett elbeszélgetett, elkártyázgatott éjfélig. Pezsgőről abban az időben csak hallomásból tudtam, s nemcsak azért, mert gyerekként amúgy sem ihattam volna belőle. Ahogy megkamaszod- tam, akadt szomszéd, ahol már volt egy-egy felhúzás lemezjátszó, 78-as fordulattal, jókora bakelitlemezzel s egy-egy oldalon egyetlen táncdallal. A lemezjátszós helyeken ösz- szejöttünk, volt ahol zongora is akadt, s elugrabugráltunk hajnali kettőig is. De ez egy nagyobb névnapon is előfordult, persze csak szombaton, mert akkor másnap alhattunk egy kicsit tovább. Az első „felnőtt" szilveszteremet 1959-ben, tizennyolc évesen Kisvárdán, a Béke nevű eszpresszóban töltöttük, ahol nemcsak ekkor, de a hét minden napján élőzene szólt, gyakran igazi bárhangulat volt. A harmonikát Seriff húzta, a szak- szofont Pipás fújta, s a dobokat Terebessy Attila döngette. Erősítő akkor még csak az énekhez kellett. Arra emlékszem, hogy ezen az első felnőtt-szilveszteren kissé bizonytalanná vált a járásom, s a vadiúj sötétkék öltönyömben sikerült beleülnöm a nyereménytortába, ami ugye, tovább emelte az amúgy is emelkedett hangulatot. Az öltönyt sikerült kitisztítani, a tortát meg ilyen rozzanton is megettük. Talán 1961-ben töltöttem először —és azóta sem — az év utolsó napját a budapesti Nagykörúton. Nekünk, vidéki legénykéknek óriási élmény volt a hatalmas tömeg, hogy a villamossíneken is jöttek-mentek a gyalogosok, hogy a rendőrök semmiért nem szólnak, csak mosolyogva és persze irigykedve lesik a vidámságot. Autó még akkor alig volt, a villamosok meg csak nagy ritkán jártak szilveszter éjjelén. Mindenki butellákkal, demizsonokkal közlekedett, éjfélkor vadidegenek ölelgették, kínálgatták egymást. Arra már nem emlékszem, hogy a sokféle itó- ka után hogyan jutottam Váci úti albérletembe hajnaltájon, de másnap bizony jólesett volna egy korhelyle- ves, csak éppen nem volt, aki megfőzze. Voltak azután konszolidált társasági összejövetelek, ahol egy-egy közös főzésre összejöttünk, vagy össze- hordtuk a kaját meg az italokat. Osmagnós lévén általában én vittem a technikát meg a szalagokat. Az biztos, hogy bármilyen igyekezettel állítottam össze a talpaláva- lót, valakinek mindig valami más kellett volna, mint ami szólt. Egészen úgy éjféltájig. Utána azonban minden mindenkinek nagyon jó volt, mindenre táncolt mindenki. Az igazi buli mindig az volt, amikor egy jó alvás után másnap délután elmentünk takarítani, meg megenni a megmaradt kaját. Az igazság az, hogy voltam jó mulatságokon, de az igazi talán sosem a szilveszteri volt. Igaz, minden év utolsó napján reménykedtünk abban, hogy valami jobb következik jövőre. Akkoriban néha be is jött ez a remény. Mostsj •abc tanaban mar nem annyira. De talán csak azért, mert kezdek öregedni. Vitéz Péter (Új Kelet) A Galaxis útikalauz stopposoknak című zseniális mű megfogalmaz egy ugyan teljesen egyedi szituációban alkalmazott, de örök érvényű gondolatot: Ne ess pánikba! Ezt illik a mai, a nagybetűs élet küszöbén egyensúlyozó fiataloknak is megfogadniuk, elsősorban akkor, amikor a munkaügyi hivatal előtt kígyózó sorban vegetálva jobb időkre várnak. A Kánaán nincs is olyan távol, mint legtöbben gondolják. Egyelőre három a legfontosabb okok száma, amely idővel gyarapodik. Az első jelentős tényező, hogy Nyíregyháza lassan, de biztos utakon jár- V va Intelligens Várossá vá- ; ük, amennyiben a Nemzeti Informatika Infrastruktúra Fejlesztési Alap, illetve az EU kellően értékeli a tanárképző főiskola Számítóközpontjában megálmodott, de valós talajon álló, egészséges mintáéi- képzelést. Az örökké hátrányos helyzetű megye ezáltal regionális informatikai központtá nőhetne. Gyakorlatilag egyik napról a másikra a béka feneke alól a világ élvonalába ke- j rülhetne a térség. A másik lényeges ok az informatika. Az a tudó- ; mány, amelynek robbanásszerű fejlődése úgy sü- | völtött el a mai, már eg- zisztenciával rendelkező, úgymond befutott közép- | osztály mellet, hogy csu- $ pán a szelének árnyékát y. érezték meg belőle. Ez *■ nem túlzás. Számítástechnikai versenyen megtör- tént. hogy a bírák nem ér- J tették a versenyző diák készítette algoritmust, pedig j ők adták a feladatot. Egy- | szóval úgy tűnik, hogy a 9 bitbűvölés megmarad a fiatalok sportjának... Ehhez kapcsolódik a j harmadik fontos dolog. A i felnövekvő, az önmaga | agyi kapacitását 200-as IQ ' körülire értékelő generá- ♦! ció tagjainak természetes, | veleszületett dolog a szá- 1 mítástechnika. Az infor- J matika fejlődésével képe- J sek lépést tartani, azt to- , vább alakítani. Nos, amennyiben Nyír- 1 egyháza Intelligens Vá- I rossá, a megye regionális | informatikai központtá f válik, akkor hirtelen meg | fog nőni a munkaerő-pi- 9 aci kereslet az informatikusok iránt. Gyakorlatilag minden településen ötszáz lakosra vetítve legalább egy szakemberre szükség lehet. Az egyesület otthona Ne ess pánikba! Egyesület a vállalkozókért Összejövetelek, termékkiállítás, iparosbál... Czibula Józsefné egyesületi elnök Dojcsák Tibor (Új Kelet) Kimondottan helyi szinten képviselni a vállakozók és iparosok érdekeit, akik így az eddiginél hatékonyabban tudnának dolgozni a városban, a városért. Ezzel a céllal alapította meg 34 vállakozó és iparos a Vállalkozók és Iparosok Mátészalkai Egyesületét. A szervezet december 9-ei cégbírósági bejegyzését megelőző egy év a tervezés és szervezés időszaka volt. A közeljövőben megvalósítandó konkrét terveikről és hosszú távú elképzeléseikről az egyesület elnökét, Czibula Józsefnét kérdeztük. — Mi ösztönözte önöket arra, hogy létrehozzák az egyesületet? — Nincs olyan érdekképviseleti szervezet, ami felvállalná a vállakozók érdek- képviseletét akár városi, akár magasabb szinten. Nem új dolog ez a mozgalom, mert a 20-as, 30-as években volt a településen vállalkozói érdekképviselet. Mi a valamikori Vállalkozói és Iparos Egyesület jogutódjának tekintjük magunkat, és ugyanazt a szerepet szeretnénk betölteni, amelyet elődünk. Az egyesületet 34, városi szinten jól menő vállakózás tulajdonosa hozta létre. Reméljük, hogy más városokban is követik a példánkat, mert bármilyen konkurenciaharc van a vállalkozások között, az összefogás mindannyiunk közös érdeke. — Jellemző, hogy milyen vállalkozások állnak az egyesület mögött? — Nem, a kereskedőtől az asztaloson, üvegesen át az elektromos szerelőig mindenki benne van. Korábban tárgyalásokat folytattunk az önkormányzattal arról, hogy bizonyos kérdésekben meg kellene kérdezni a vállalkozókat is. Ehhez szükség van egy olyan érdekképviseleti szervezetre, amellyel az önkormányzat képviselői leülhetnek tárgyalni. Különösen azért, mert a vállalkozók nem országos vagy megyei, hanem városi vagy falusi szinten érdekeltek, ott, ahol élnek. Oda fizetik az adót, ott vannak kötelezettségeik, ezért onnan várják el, hogy megkérdezzék őket, figyeljenek az érdekeikre, véleményükre. Látni kell, hogy egyre fontosabb lesz a vállalkozói réteg. A vállalkozók alkalmazottakat tartanak, munkahelyeket teremtenek, adóznak, kommunális adót fizetnek, az önkormányzat költségvetésének fontos részét jelentik a tőlük származó bevételek. — Megalakult az egyesület. Mi a következő lépésük? — Visszaigényeltük a volt művelődési központot, amely a 40-es évekig a vállalkozók székhaza volt. Az önkormányzat a közelmúltban meghirdette hasznosításra, de végül nem nekünk, hanem egy oktató bt.-nek adta oda. Az egyesület rövidesen ösz- szeül, hogy megbeszéljük a további lépéseket. Szeretnénk a vállalkozók ügyeit menedzselni, ezért óriási terveink voltak a székházzal. Tervbe vettük egy helyi menedzseriroda létrehozását, irodát akartunk adni a Szamos Televíziónak, és be szeretnénk kapcsolódni kereskedelmi és hirdető műsoraiba. Mindennap kihasználható jogi képviseletet nyújtanánk a vállalkozóknak, és összetartásukat erősítendő, megrendezzük az éves iparosbált. A vállalkozói székház állandó házként működött volna, államtitkári szintű kamaraelőadásokkal, politikusok, gazdasági szakemberek beszámolóival, termékkiállításokkal. A környék vállalkozóinak, iparosainak terveztünk rendszeres összejöveteleket, hogy megismerjük egymás gondjait, megosszuk tapasztalatainkat. Szeretnénk vásárokat rendezni, egyszóval szép tervei vannak a vállalkozói egyesületnek, de a jövőnk attól is függ, hogy tudunk megkapaszkodni, lesz-e megfelelő székházunk. Kikérjük jogi tanácsadónk véleményét, és ha úgy ítéli meg, hogy minket illetne a székház, akkor megfellebbezzük az önkormányzat döntését, mert az, hogy mi munkához láthassunk, legalább annyira a város és az önkormányzat érdeke, mint a vállalkozóké.
