Új Kelet, 1996. december (3. évfolyam, 281-304. szám)
1996-12-16 / 293. szám
8 1996. december 16., hétfő Kultúra UJ KELET Nyelvünk védelmében * Ut, utca, sor Nemrégiben közzé tettük a magyar nyelvért aggódók felhívását nyelvünk tisztaságának védelmére. Most újabb megfontolásra érdemes gondolatokkal szeretnénk hozzájárulni az ügyhöz. Mondhatnánk, apró ügy, nem fontos, de kétségtelenül szegényíti a magyar nyelvet a jelenség, amit ugyancsak leggyakrabban az üzleti életben (reklámban) tapasztalunk. (Továbbra is várjuk olvasóink észrevételeit, hozzászólásait!) A kórusvezető tanárnőnek a munka a hobbija Emlékplakett a ZIG-Singersért «0>S Erdélyi Tamás jegyzete E jelenségben nem az idegennyelvi hatás, hanem a nyelvi igénytelenség játssza a fő szerepet. Nem feltűnő, hiszen „mindegy”, hogy azt írjuk Rákóczi út vagy azt: Rákóczi utca. A nyíregyháziak csak egy útvonalra gondolhatnak, a belvárosból a Tokaj felé vezető négysávos, városi közterületre, úttestjével, járdájával, öreg vagy új épületeivel, itt-ott csenevész fáival. Az már meghökkentőbb, ha azt olvassuk: Dob út, Nyár út vagy Hengersor út(!). E kis poros utcácskák a rossz reklámokban, talán a két betű megtakarítása miat t(?) szinte megnőnek, hiszen „általában” az út nagyobb, hosszabb, fontosabb a tudatunkban, mint az utca. Azt pedig, hogy a sor is utca értelemben volt használatban régen, már szinte feledésbe ment, pedig egyszerűen azt jelentette, hogy az utcának csak az egyik oldala volt hajdan beépítve. Erre emlékeztet még ma is például az északi körút (az egész útívet értve alatta, a temetőtől a Rákóczi utcáig) egyik szakaszának, az Erdő sornak a neve, amit akkor kapott, amikor az északi oldala (Egészségügyi Főiskola, Tűzoltóság, gyakorló általános iskola) még nem volt beépítve. Ezek az elnevezések tehát egy kissé helytörténeti jelentőségűek, ezért is indokolt gondosabb megőrzésük. Eleink még érezték e Új Kelet-információ A nyíregyházi Evangélikus Általános Iskola és a Lakókörzeti Művelődési Házak Igazgatósága vezetői jótékonysági koncertet szerveznek december 18-án, szerdán este megyeszékhely evangélikus nagytemplomában. Johann Sebastian Bach E-dúr toccatáját Méhes Balázs orgonán, a c-moll csellószvitet Szentpáli Roland névmegjelölések megkülönböztető szerepét. Ha például valahová vezető útvonalról volt szó, belső szakaszát utcával, a külsőt (Mar- gócsy Jocó bácsitól tudjuk: a vámházon kívüli részét) úttal jelölték. Ilyenek voltak például a Kótaji utca és út, a Debreceni utca és út, a Kállai (Káliói) utca és út. Aztán a belső szakaszok rendre más nevet kaptak, amikor divatba jött azokat történelmi személyiségekről elnevezni. A város fejlődésével ez szükségessé vált, de a név toldaléka már nem irányadó, hiszen a nagyobb városokban a szélesebb utcákat kezdték útnak nevezni akkor is, ha „nem vezettek sehová”. Nem bűn tehát nem érezni megkülönböztető jellegüket (hiszen nem azonos a jelentőségük mint pl. a halom, domb, hegy sorozatnak), de nyelvi vétség és szegényedés nem helyesen használni ezeket a toldalékokat. Szabály: úgy kell használni, ahogy az a település hivatalos utcajegyzékében szerepel! Rövidíteni az út szót nem lehet, nem is kell; az u. csak az utca rövidítése. S még egy megjegyzés: a Szent István, Szent László stb. utca- és térnevek esetében nem csak hibás, félrevezető is a Szent I. és Szent L. jellegű névrövidítés, hiszen lehetne például Szent Iván és Szent Lukács utca is! Ha rövidíteni kell, inkább a Szentet lehet Szt.-re, mert ez nem vezetéknév, de a keresztnevet hagyjuk érintetlenül! tubán, az a-moll szvitet Kazi Tibor klarinéton játsz-sza. Az érdeklődők gyönyörködhetnek még Händel „Let the Bright seraphim” és az Alme Ingrate dallamaiban. A műveket a Liszt Ferenc Zene- művészeti Főiskola akadémiai tagozatának hallgatói adják elő. A koncert bevételét az evangélikus iskola és a borbányai művelődési ház eszközeinek bővítésére fordítják a szervezők. Berki Antal (Új Kelet) Dr. Bánhidiné Maróti Magdolna otthonra lelt Nyíregyházán. ígéretesnek induló énekesi pályát hagyott félbe, hogy férjét követve Nyíregyházán telepedjen le. Kezdetben a pesti lány idegenül mozgott a számára ismeretlen közegben, de az elhagyott fővárosért bőségesen kárpótolták az egymás után születő gyerekek, és a családi otthon melegsége. Tíz éve tanít a nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnáziumban. Első ténykedéseként megalapította a ZIG-Singers kórust. Ma már az együttes a város kulturális egyesületeinek élvonalába tartozik. A napokban Nyíregyháza város érdekében végzett tevékenységéért a kétszáztíz éves évfordulón emlékplakettel tüntették ki. — Amikor elkezdtem dolgozni itt a gimnáziumban, sokan figyelmeztettek, hogy az idejáró tanulók nem fogják szeretni a zenét, mert nem rendelkeznek megfelelő alapokkal, mivel eszük ágában sincs zenei pályát választani. Amolyan kötelező iskola penzumként fogják elbliccelni az óráimat, egyszóval szakmai sikerekre ne nagyon számítsak. Akkor arra gondoltam, van valami a tarsolyomban, amihez értek, amit szeretek, és ez a könnyűzene. Megpróbáltam a gyerekeket így közelíteni a zenéhez, és egy kicsit magamhoz is. Most már nyugodtan mondhatom, nem választottam rossz módszert. A klasszikus kórusokkal az ilyen jellegű iskolákban mindig gond van, de a könnyűzenén keresztül sikerült megszerettetni diákjaimmal a muzsikát, mert arra mindig nagyon odafigyeltem, hogy sokat énekeljenek. — Egy iskolai kórus tagjai rendszeresen cserélődnek, mennek a nagyok, és jönnek az elsősök, hogyan oldja meg az ebből adódó problémákat? — Ez a csere okozza a munka szépségét meg a nehézségét is. Amikor elbúcsúzik egy osztály, leérettségizik egy tehetséges szólista, akkor velük együtt a műsorszámtól is meg kell válnunk. Új repertoárt kell kialakítani, és ettől a kórusban végzett munka soha sem válik egysíkúvá. Arra is Dr. Bánhidiné Maróti Magdolna figyelni kell, hogy az elsősök közül kik azok, akik később szólistaként szóba jöhetnek, be kell építeni a kórusba az újakat, és ez borzasztóan izgalmas. Sokat segít ebben a munkában a zenekar. A zenészek állandó tagjai az együttesnek. Nélkülük nehezen tudnánk tartani az egyenletes színvonalat. Czesznák István, Racskó Tibor, Széles István és Túrosán András évek óta dolgoznak velünk. Honoráriumot nem tudunk fizetni nekik, de a zene szeretete összetart bennünket. — Hogyan sikerült Nyíregyházán berendezkednie? — Amikor férjhez mentem, végig kellett gondolnom addigi életemet. Bár — mondjuk úgy — szerencsésen induló énekesi pálya kezdetén álltam, döntenem kellett. Engem a szüleim fantasztikus szeretettel vettek körül, csodálatosan harmonikus légkörben nőttem fel, és ilyennek képzeltem el majdani önálló családomat is. Gyerekeket nevelni nagyon nehéz két turné között, van akinek sikerült, de nem sok ilyet tudok a szakmában. Sem az egyiket, sem a másikat nem lehet félszívvel csinálni. A család mellett döntöttem, és mondhatom, nem bántam meg. Van három gyerekem, boldogan élünk. Az elmaradt egyéni sikerekért pedig bőségesen kárpótolnak a kórus eredményei. Kilenc évig voltam gyesen, de észre se vettem, mert tényleg elfoglalt, hogy neveljem a gyerekeimet. A legkisebb hatéves volt, amikor tanítani kezdtem. — Mit jelent Önnek ez a kitüntetés? — Amikor idekerültem, honvágyam volt. Még mindig nagyon szeretem a fővárost, de már nem tudnék ott élni. Olyan régen vagyok Nyíregyházán, hogy mostanra minden ideköt. A régi barátaim az idők folyamán elmaradtak, és az újak ebből a környezetből kerültek ki. Most, hogy értesítettek a kitüntetésről, nagyon meghatódtam, fantasztikus érzés volt. Mindig örömmel dolgoztam a gyerekekkel, soha nem gondoltam semmiféle elismerésre, azt is mondhatom: munkám a hobbim. Ez nagyon szerencsés állapot, és hogy ehhez még egy ilyen szép kitüntetés is járult, az csak ráadás, olyan ráadás, amitől kimondhatatlanul boldog vagyok. Liberális kultúrnihil Palotai István (Új Keletje Két állam van a világon, amelyről minden különösebb teketóriázás nélkül kimondható, hogy vegytisztán liberális, pontosabban liberális politikai keretek közötti társadalom: az Egyesült Államok és Svédország. Ugyanakkor pontosan ez a két ország az, amelyik a „liberalista társadalmi rend” két szélsőséges pólusát képviseli. Amíg az USA-ban a „találd fel magad, ahogy tudod, vagy dögölj meg” vadliberális világ jáija, addig Svédország a liberális „népotthon”, azaz a mindenre kiterjedő állami gondoskodás és csendes ellenőrzés mintaképe. Nézzük, milyen kultúrpolitikai eredményeket értek el történelmi léptékű fejlődésük után. Gondolom, az amerikai átlagember műveltségi szintjéről és kulturális igényeiről mindenki rendelkezik ismeretekkel, és nem mondok újat vele, ha azt állítom, hogy a legsötétebb tudatlanság pontosan arrafelé honol. Svédország mégis Európa. Amikor a lundi egyetemen megkaptam első évfolyamomat — nyelvész- és teológusjelöltek voltak — az első előadás alkalmával feltettem tanítványaimnak a kérdést, hogy a svéden kívül milyen idegen nyelvet beszélnek? A harmincöt főből harmincöt azonnal rávágta, hogy angolul! És még? Mély csend. Ki beszél franciául? Öten jelentkeztek meglehetősen bátortalanul: „Egy keveset tudunk”. Németül? Erre feláll megint egy az öt közül. Esetleg görögül? (A csoport fele teológusnak készült). Megint feláll ugyanaz a hallgató. Esetleg héberül? — Újra ő. Milyen nyelvet ismer még? Az ószanszkritot — mondja szinte szégyenkezve — és a latint. Hogy hívják? István Kovács... Egy másik eset ugyanonnan, Európa egyik leghíresebb felsőoktatási intézményéből: éppen azon morfondíroztam, hogy jómagam is jelentkezem nyelvi továbbképzésre, és nem tudtam dűlőre jutni magammal. Latint vagy izlandit? A „kisebb ellenállás iránya”, azaz az izlandi könnyebb tanulhatósága csábítóan hatott, viszont roppantul hiányoltam és ma is hiányolom, a latin nyelvek ismeretét. Ültem a tanáriban és a jelentkezési lapot szugge- ráltam, amikor bejött a terembe az archeológiái (!) tanszék vezető professzora, és leült az asztalom mellé. Gondoltam, megosztom vele a problémát és elmondtam, nem tudok dönteni. Rámnézett, majd így szólt: Latint? Választanád a latint? Hiszen az egy halott nyelv... Folytathatnám. Szólhatnék a humánértékek teljes haláláról, arról, hogy gépek nélkül már semmire sem képes senki, beszélhetnénk az abszolút szakbarbarizmusról is, azonban azt hiszem, ez a két példa mindennél többet mond... A ZIG-Singers Fotók: Racskó Tibor Zeneiskolások gordonkaversenye MTI Ifjú gordonkások háromnapos országos versenye zárult vasárnap Szolnokon a Magyar Honvédség helyőrségi művelődési otthonában. A zeneiskolások vetélkedőjét — immár nyolcadszor — a kiváló zenepedagógus, Friss Antal emlékére rendezték meg. A tehetséges növendékek négy korcsoportban mérték össze hangszeres tudásukat, és ennek során kötelezően előírt és szabadon választott kompozíciókat szólaltattak meg. Produkcióikat neves művészek és tanárok alkotta zsűri értékelte Onczay Csflba gordonkaművész, a Zeneakadémia egyetemi docense vezetésével. Győztesek: I. korcsoport: Farkas Olivia (Várpalota, tanára: Kühlné Szili Erika), II. korcsoport: Várdai István (Pécs, tanára: Mátrai Mária), III. korcsoport: Horvájh Károly (Budapest, XIII. kér., tanára: Szigetiné Kovács Ildikó), IV. korcsoport: Jávor Orsolya (Budapest XIV. kcr., tanára: Ozoray Szilvia). Zeneest az iskoláért
