Új Kelet, 1996. december (3. évfolyam, 281-304. szám)
1996-12-14 / 292. szám
UJ KELET Interjú 1996. december 14., szombat 5 Mrenkó Lászlóval, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének megyei titkárával Gyakorta panaszkodunk, hogy értékvesztett korunkban csak a mammon, a pénz az egyedüli üdvözítő. Manapság, amikor embertársaink válnak a szemünk láttára roncsokká, családok lehetetlenülnek el, csúsznak egyre visszább, s mindinkább csupán egyetlen fogalmat illethet a „tökéletes” jelző: a kilátástalanságot, bizony sokan nem találják a helyüket ebben a kalmárszellemű, spekulációra berendezkedett és meglehetősen zűrös világban. Elvakít, bántja a szemünket a korrupció színorgiája, ahol a munka fekete, az olaj szőke, és zöldet kap a vörös lámpafény. Valamennyien a közélet részesei vagyunk Lefler György (Új Kelet) Az meg aztán valóban fehér hollónak számít, ha valaki a köz érdekében teszi a dolgát, mondhatni hordja a rozsét szorgalmasan, amíg az élelmesebb, az ügyesebb, a „sokjelzős” ember csupán a pecsenyéjét süti a tűznél. De nem vagyunk egyformák. Nagyon nem! Beszélgetőpartnerem, Mrenkó László e „rőzsehordók” egyike, aki vállalja a közéletiség ódiumát, a szürke eminenciát, s a kisember személyes problémáját csakúgy a szívén viseli, miként a megye fejlődését. Mrenkó László a Területi Egészségbiztosítási Bizottság (TEB) elnöke, a Megyei Munkaügyi Tanács munkavállálói oldalának állandó tagja, a Megyei Fejlesztési Tanács tagja, és főállásban a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) megyei titkára is. Tőle érdeklődöm, miként látja e több lencséjű optikán át a megye fejlődését? — A „felsorolásban” talán elsőként mégiscsak a szakszervezetet kellene említeni, részben, mert a KASZ a kenyéradó gazdám, másrészt a többi feladatot is a szakszervezet révén „örököltem”. Még az elején leszögezném: nincs semmiféle cím- és rangmániám, egyszerűen az élet hozta, hogy ennyi feladat részese lehettem-lehe- tek. Mint szakszervezeti vezető, a munkavállalói kerekasztal megbízásából megalakulása óta tagja vagyok a Megyei Munkaügyi Tanácsnak, s a területfejlesztési törvény értelmében ugyancsak innen delegált a Megyei Fejlesztési tanácsba a munkavállalói oldal. Ez év tavaszán pedig létrejött a Területi Egészségbiztosítási Bizottság, amely akkor — a delegált munkaadók és a választott munkavállalók képviselete által — a bizottság elnökének szavazott meg. —A főállása tehát a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete. Milyen munkasikereket érhet el manapság egy megyei szakszervezeti vezető? — A megyei szövetséghez jelenleg huszonhárom ÁFÉSZ és tíz rt., illetve kft. dolgozói alkotta szakszervezeti alapszervezet tartozik. Az utóbbi időben megnőtt a piaci szereplők száma, megjelentek a multinacionális cégek egységei, a piacért folytatott verseny kiéleződött. A privatizáció következtében sajnos mind több kereskedelmi alkalmazott került máról holnapra a munkanélküliek táborába. Az állami tulajdon leépítésével a kereskedelmi területen több tízezer dolgozót bocsátottak el. A folyamat még ez évben is tartott. Minimális célként tűztük ki a törvényes juttatások megszerzését, amely a jól működő jogállamban a legtermészetesebb dolog, ám nálunk még esetenként a munkavállalók megalázása is megtörténik, a szerződések semmibe vétele is olykor előfordul. Ezek bizony a legkevésbé sem nevezhetők számomra munkasikereknek, de nem voltak, nincsenek könnyű helyzetben az alapszervezetek titkárai, a szakszervezeti tisztségviselők sem. Alapvető eredménynek tartom viszont azt, hogy minden munkahelyen megkötötték a kollektív szerződéseket, a változó jogszabályokat, módosításokat többnyire beépítik a megállapodásokba. A kollektív szerződésekkel szembeni elvárásom mindezzel együtt is egy más minőséget igényel, nevezetesen a keretjelleget fel kellene már végre váltania a helyi sajátosságokat, az adott kollektíva speciális érdekeit felvonultató és jobban kifejező, mondhatni személyesebb szerződésekkel. Ezek tökéletesítésében természetesen szak- szervezetünk is partner kíván lenni. A 33 kereskedelmi gazdálkodó szervezet vezetése a jó üzletpolitikának, a dolgozók szakmai felkészültségének köszönhetően mégiscsak eredményeket tud felmutatni, állják a verseny kihívását. A közelgő kongresszuson, reméljük, sikerül azokat a taktikai és stratégiai feladatokat megfogalmazni, amelyek ágazatunk munka- vállalóit, a szakszervezeti tagság érdekeit védhetik. Jelenleg az alapszervezeti választások előkészítésének időszakában vagyunk. —A Megyei Munkaügyi Tanácsban szerzett tapasztalatai segítik-e az érdekvédelmi tevékenységét? — Feltétlenül. A munkaügyi tanácsban már nem csupán az ágazatot, hanem egy szélesebb kört, a munkavállalók egészét képviselem. A kereskedelmi dolgozók mellett az MSZOSZ megyei képviseletéhez tartozó, illetve a megye valamennyi munkavállalójának érdekeit kell szem előtt tartanom, amely azért már felelősséggel jár. — A munkaügyi tanácsnak milyen jogosítványai vannak? — Először is dönt a Munkaerőpiaci Alap foglalkoztatási alapjából a megyében rendelkezésre álló pénzek felhasználásának elveiről és az egyes támogatások arányairól. Figyelemmel kíséri a Munkaerőpiaci Alap pénzének megyei szintű felhasználását, továbbá véleményezi az alap rehabilitációs alaprészéből a megyében felhasználható támogatások pályázati tervezetét. — Hogyan értékeli a munkaügyi tanács munkájának hatékonyságát? — Úgy gondolom, hogy a kezdeti működés gyermekbetegségein már túl vagyunk. A működés hatékonyságát alapvetően meghatározza a megye foglalkoztatási helyzete, a rendelkezésre álló pénz nagysága. A fő problémát a munkanélküliség kezelése jelenti, hiszen tartósan 40—50 ezer ember van munka nélkül a megyében. Az országos 10 százalékos munkanélküliségi rátával szemben nálunk 20 százalék körüli ez az arány. Az elmúlt öt évben csak válságkezelői programot hajtunk végre. Ez az érem egyik oldala. A másik — remélem, nem okoz senkiben megütközést, de —, felvállaltuk annak vizsgálatát, hogy miért nem vállalnak munkát a munkanélküliek? Még azok sem, akik megtehetnék. A reprezentatív felmérés összegzése a következő tanácsülés témája. Itt és most nincs lehetőség a tapasztalatok elemzésére, de az a véleményem, hogy bölcsen döntött a tanács, amikor a dolgok mögé kívánt „kukkantani”. Mit mondjak? Igen érdekes, tanulságos megállapítások fogalmazódtak meg, amelyek a tanács újabb döntéseit erősen befolyásolhatják. — A területfejlesztési törvény lehetőséget ad a munkaügyi tanács munkaadói és munkavállalói oldalának, hogy a tagjaiból egy-egy főt delegáljanak a Megyei Fejlesztési Tanácsba. Önnek itt is bizalmat szavaztak... — Igen. Az elmúlt évben elkészült a megye fejlesztési koncepciója, a foglalkoztatási szakbizottság munkájában magam is részt vettem. Ez évben megalakult a tizenhét főből álló Megyei Fejlesztési Tanács, amely a napokban bővült újabb két taggal, a Földművelésügyi és az Ipari Minisztériumok képviselőivel. A fejlesztési tanács munkaszervezete a Megyei Fejlesztési Ügynökség. Munkánkat a közel másfél milliárdos pályázati keret odaítélésével kezdtük. Ez mindig nagy felelősséggel jár, hiszen megannyi érdek között kell dönteni, lehetőleg a legjobb megoldásnak prioritást adva. Az érdekek sorában „ágaskodik” a megyei, a városi, a kistérségi és külön minden egyes önkormányzati érdek. A hosz- szú távú fejlesztési koncepció hét stratégiai célt jelölt meg, amelyek a megye továbbfejlődésének a zálogai. Ezek a következők: a vállalkozások működési feltétel-rendszerének javítása; a humán erőforrások fejlesztése; az élelmiszer-gazdaság integrált fejlesztése; gazdaságfejlesztés; az elmaradott mikrorégiók felzárkóztatása; a humán szolgáltatások kiterjesztése; a megye külső megítélésének javítása. A programok becsült költségigénye 31,4 milliárd forint, amely az 1996—1998. közötti időszakra szól. A finanszírozás három forrásból történhet: először is saját erőből, amely lehet megyei, önkormányzati vonatkozású és vállalkozói tőke; származhat központi forrásból, vagy harmadikként, külföldi segélyprogramokból is megvalósulhat. Úgy gondolom, hogy mind a hét fejlesztési koncepció külön-külön is igen fontos, ám csak együttes teljesülésükkel következhet be a megye tervezett fejlődése. Kormányzati elhatározást és segítséget igényel viszont az M3-as autópálya megépítése az ukrán határig, valamint a határátkelők bővítése. Közgazdasági, pénzügyi támogató intézkedés szükséges a záhonyi vállalkozói övezet létrehozására. Mindezek a programok előfeltételei az általános fejlődésnek, az akut munkanélküliség csökkenésének. A Megyei Fejlesztési Tanácsban a munka- vállalókat képviselő tagként a munkahelyteremtő célok megvalósítását szorgalmazom, veszek részt a döntéshozatalban. —A munka világából és a megyei fejlesztési célok vázolásától elérkeztünk legfrissebb megbízatásához, a Területi Egészség- biztosítási Bizottság elnöki tisztségéhez. „Egészséges” dolognak érzi, hogy ennyi fontos és súlyos feladat mellett az egészségügy sürgősen megoldásra váró problémáiból is feladatokat vállal? —Hála istennek, egészségesnek érzem magam, s mint minden területen, itt is a feladat fogott meg. A TEB ez év elején jött létre, 13 munkavállalói és 9 munkaadói képviselőből. A Területi Egészségbiztosítási Bizottság fő feladata a tb járulékfizetőinek érdekképviselete. a megye egészségügyi finanszírozásának figyelemmel kísérése. A bizottság igen komoly munkát végzett az elmúlt hónapban: áttekintette az alapellátás, a szakellátás helyzetét, a Megyei Egészségbiztosítási Pénztár (MEP) ügyfélszolgálatának hatékonyságát, jelenleg pedig a tb megyei kinnlevőségét és a gyógyszer, a gyógyászati segédeszközök finanszírozását vizsgáljuk. Véleményem szerint a megye egészségügyéért felelős szervezetek és vezetőik, a különböző testületek jól együttműködnek. Ehhez ajánlottuk fel a segítséget a járulékfizetők megbízásából és az ő érdekükben. Úgy gondolom, hogy a bizottság összetétele garancia a feladatok elvégzésére. A 22 fős testületben megtalálható belgyógyász főorvos, fogorvos, háziorvos, gyógyszerész orvos. A többi delegált az élet- tapasztalatával és a tenni akarásával tudja hatékonyan segíteni a bizottság munkáját. — Említette a tb kinnlevőségeit. Mekkora ez a megyében? — Az országos gond mindenki előtt ismert. A megyében is elszomorító a helyzet, összesen 7,3 milliárd forinttal tartoznak a cégek, intézmények, vállalkozók a Megyei Egészségbiztosítási Pénztárnak. Mindez sérti a tisztességes járulékfizetők igazságérzetét, és meg is szenvedik, hogy az alapok hiánya zavart okoz a juttatásokban. Az élmezőnyben vagyunk a gyógyszerfogyasztás terén, országosan 72 milliárd forintot tervezett ez évre a tárca, ezzel szemben november közepére már meghaladta a 80 millió forintot a felhasználásunk. Arra, hogy mi, magyarok valósággal esszük a gyógyszert, Európa is felkapta a fejét. A drága orvosság ellenére továbbra is hajlamosak vagyunk az otthoni spájzolásra, s esetenként a minden ok nélküli „öngyógyításra”. Külön fejezetet megér a közgyógyigazolvány intézménye, az ezzel rendelkezők gyakori gyógyszerpazarlása. E területen nagy a felelősségük a helyi önkormányzatoknak, de e tekintetben a háziorvosoké sem csekélyebb. Ugyancsak fontos a gyógyászati segédeszközök háza táján az eligazodás. A mai helyzetre talán az a legjellemzőbb, hogy csak két ember nem megfelelően tájékozott e témakörben: maga az orvos és a járulékfizető. Vajmi kevesen vannak tisztában az itt nyújtható lehetőségekkel, legyen az egy egyszerű haskötő .pólya, vagy a cukorbetegek által igényelhető könnyű viseletű cipő, vagy sérülések esetén a járóka használata. A bizottság egyik feladata éppen e lehetőségek tárházának a bemutatása, a széles körű tájékoztatás megteremtése. A harmadik szelete munkánknak a lakosság egészség- ügyi és szociális helyzete. Egy angol mondással élve: Az egészség nem minden, de nélküle minden semmi! Éppen ezért a megye fejlesztésének egyik alapvető feltétele az egészségügy sürgős „gyógyítása”. — Azt mondják, hogy a jó tanulókat inkább a „kitartó” fenék jellemzi, mint az átlagosnál több ész. Ne vegye sértésnek, de e sok funkcióhoz is „türelmes" fenékre van szükség... — Arra bizony! Valóban sok ülésen veszek részt, de azért merem remélni, hogy ezeken a tárgyalásokon nem az említett testrészem a meghatározó a munkák eredményességét illetően. A tanulásról pedig annyit: nem szégyellem, annak idején szakmunkásként kezdtem dolgozni, mára pedig három diplomával rendelkezem. — A család hogyan viseli a gyakori, mondhatni állandó távollétet? — A gyerekeim felnőttek már, a fiam kezdettől fogva vállalkozó, a lányom pedig most harmadéves jogászhallgató a miskolci egyetemen. A feleségem nyugdíjas. Valóban, az ő segítségük, a biztos háttér nélkül nem vállalhattam volna ennyi megbízatást, amelyek mindegyikét szeretem csinálni. Sokan hátraarcot vágtak minden közéletnek, korábbi életterük hídjait is felégetve. Magam azon a véleményen Vagyok: az ember— akár akarja, akár nem, akár elismeri;-akár nem — a közéletnek is része és résztvevője. —Köszönöm a beszélgetést!
