Új Kelet, 1996. november (3. évfolyam, 255-280. szám)

1996-11-13 / 265. szám

6 1996. november 13., szerda Riport Kis UJ KELET Ünnepel a nyíregyházi Anyás-csecsemő Otthnn A harmincadik születésnap Ebédidő van. Csörrennek a tányérok, s az apró kezek néha még kicsit ügyetlenül emelik szájukhoz a kanalat. Ám semmi baj. Mindig van mellettük valaki, aki segíti a félrecsúszott mozdulatokat, aki újra mosolyt csal a kis­gyermekek arcára. Nagyon sok gyermek úgy tekint fel rájuk, mint az édesanyjukra, hiszen többen vannak kö­zöttük, akik sohasem érezhették, milyen is az, amikor tényleg a mama zárja karjába őket. Am Nyíregyházán az Anyás-csecsemő Otthonban a gondozónők mindent megtesznek azért, hogy a gyermekek ne érezzék hiá­nyát a szeretetnek, helyettesítik az anyai gondoskodást. Az otthon a napokban ünnep- li működésének harmincadik évfordulóját. Ez alkalomból az intézmény igazgató főorvosá­val, dr. Pethő Ágnessel az el­múlt esztendőkről és a jövő fe- laSatairól, terveiről beszéltünk. — Nem ez az első csecsemő- otthon, mely a megyében fogad­ja a szülők nélkül maradt gyer­mekeket. A hatvanas években már volt ilyen intézmény Nyír­bátorban és Máriapócson. Ab­ban az időben is nagyon rossz volt a megye szociális helyzete, az országos átlaghoz képest na­gyon sok gyerek született ebben a térségben, és közülük számos csecsemőt nem tudott vállalni a családja. A nehéz szociális hely­zet miatt nagyon sok újszülött várt a kórházakban arra, hogy valamelyik gyermekotthon be­fogadja. Ennek tudatában dön­tött úgy 1962-ben a megye egész­ségügyi vezetése és az Egész­ségügyi Minisztérium, hogy a megyeszékhelyen építeni kell egy új, korszerű otthont, mely már nemcsak az kisgyermekek­nek, de a szoptatás idejére édes­anyjuknak is helyet tud adni. A tervek megszülettek, és néhány évvel később, 1966-ban már százhatvan gyermeket fogadott az Anyás-csecsemő Otthon. Az első igazgató főorvos dr. Lő- rinczi Margit volt, aki Westler Ilona, Rékó Mihályné, Biri Er­zsébet és Demeter Péterné fő­nővérek segítségével öt éven át irányította a csecsemőotthont. Évente átlagosan 100—120 gyermeket fogadtak, de zsúfolt­ság mégsem volt, hiszen szinte évről évre ugyanennyi gyerme­ket sikerült elhelyezni a vér sze­rinti vagy nevelőszülőknél. Az otthon vezetését nem sokkal később dr. Loós Tibor gyermek­tüdőgyógyász vette át, majd 1976-ban én kerültem az Anyás­csecsemő Otthon élére. — Milyen körülmények kö­zött élnek itt a gyerekek? — Már az első pillanattól kezdve arra törekedtünk előde­immel együtt, hogy a kisgyer­mekek a legharmonikusabban nevelkedhessenek. Ehhez azon­ban fontos, hogy ugyanazok a gondozónők ápolják, etessék, neveljék őket. Mindennek azért van nagy jelentősége, mert a kis­emberek életének ebben a sza­kaszában döntő fontosságú, hogy megtanulhassák a kapcso­latteremtés alapjait. Ez azonban csak úgy érhető el, ha nem kell minden héten más gyermeket, gondozókat megszokniuk ma­guk mellett. Ily módon elkerül­hetők a különböző intézményi ártalmak, de ennek megvalósítá­sa komoly szakmai feladatokat rótt ránk. Ehhez kaptunk óriási segítséget — csakúgy, mint a többi csecsemőotthon — a Cse­csemőotthonok Országos Mód­szertani Intézetétől. Az anya ál­tal elhagyott, veszélyeztetett csa­ládokban élő gyermekeknek a csecsemőotthonokban olyan szeretetteljes, biztonságos lég­kört kell teremteni, mely kom­penzálja a hátrányos indulást. — Ez az intézmény azonban nem csak csecsemőotthonként működik. — Harminc évvel ezelőtt, mikor az intézet először foga­dott gyerekeket, az édesanyák még csak arra az időre kaphat­tak helyet a házban, míg szop­tatták gyermeküket. Más teen­dőket nem is láttak el a csecse­mők körül, csak táplálták őket az anyatejjel. Az ápolás, gondo­zás teljes egészében az itt dol­gozó szakemberek feladata volt. Ma már ezzel szemben hatalmas előny, hogy az az anya, aki akar­ja és tudja is vállalni gyermekét, bármikor bejöhet ide. A kilenc­venes évektől lehetőség van arra is, hogy az anyák szakmai se­gítség mellett megpróbáljanak önnállóan gondoskodni gyer­mekeikről. Tudjuk nagyon jól, hogy bármilyen odaadással is gondozzuk ezeket a gyerekeket, az igazi megoldás mégis csak az számukra, ha minél hamarabb visszakerülhetnének a vér sze­rinti családokba vagy örökbe fogadó szülőkhöz. — Hogyan készíthetők fel a gyermeknevelés nem mindenna­pi feladataira a gondozónők? — Mindazoknak, akik az egészségügyi szakközépiskola elvégzése után úgy döntenek, hogy ezt a pályát választják, munka mellett mindenekelőtt meg kell szerezniük a csecsemő- és kisgyermekgondozói szakké­pesítést. Az intézeten belül még tovább képezzük őket, hiszen meg kell tanulniuk, hogyan te­remthetik meg a kisgyermekek számára az intézeten tjeiül a leg­optimálisabb körülményeket, és meg kell ismerniük a rájuk bí­zott gyermekeknek nemcsak a testi, de lelki fejlődését is. Eze­ket a gondolatokat adják tovább később azoknak az édesanyák­nak, aki azzal a szándékkal jön­nek hozzánk, hogy gyermekü­ket saját otthonukban, önállóan nevelhessék. Az Anyás-csecse­mő Otthonban jelenleg három olyan főnővér dolgozik — Kiss Józsefivé, Orosz Anikó ésPávlicz Éva —, akik a negyven szak­képzett gondozónő munkáját irányítják. —A ten ek szerint a közeljövő­ben kicsit megváltozik az otthon arculata. Mit lehet erről tudni? —A huszadik század végén, a huszonegyedik század elején már kicsit más kihívásokkal is szembe kell néznünk, mint az intézet megalakulásakor. Az or­vostudomány mai állása szerint, már olyan egyének is megélhe­tik a reproduktív kort, akik szá­mára ez korábban elképzelhetet­len volt, illetve egyre több sérült gyermek látja meg a napvilágot. Van, aki túl kicsi súllyal szü­letik, fogyatékos, vagy gene­tikai rendellenességei, esetleg anyagcserezavarral születik. Ha már megszülethettek, ha már életben maradhattak, kötelessé­günk segíteni őket abban, hogy boldog, teljes emberi életet élhes­senek. Éppen ezért, az Anyás­csecsemő Otthon egy része a közeljövőben — ha a közgyűlés is jóváhagyja — habitációs, re­habilitációs otthonná alakul majd át. Ugyanezen a helyen, ugyan­ennyi pénzből, kevesebb gye­rekkel és gondozóval speciáli­sabb ellátást fogunk nyújtani a hozzánk bekerülő gyermekek­nek. A most meglévő szakmai középvezető gárda mellé speci­ális szakembereket is alkalmaz­nunk kell majd, hogy a sérült gyermekek minden segítséget megkaphassanak. Úgy érezzük, ha terveink valóra válnak, a ház képes lesz egy szeretetteljes, gye­rekeket tisztelő anyás-csecsemő otthont mellett egy beteg gyere­keket elátó habilis, rehabilis ott­hont megteremteni. Sikh Tímea és Harascsák Annamária riportja

Next

/
Oldalképek
Tartalom