Új Kelet, 1996. október (3. évfolyam, 229-242. szám)

1996-10-14 / 240. szám

1996, október 14., hétfő Fiatalok Európai program Kozma Ibolya (Új Kelet) A nyíregyházi Zrínyi Ilo­na Gimnáziumot sajátos fel­adattal bízták meg. Nemcsak a szabocs-szatmár-beregi, de a Hajdú-Bihar megyei álta­lános és középiskolák koor­dinátorai lesznek egy euró­pai uniós programban. A SOCRATES az Európai Közösség több országot is érintő oktatási-együttműkö­dési programja, amelyet ta­valy márciusban fogadtak el és 1999-ig tart. Célja, hogy segítsen az oktatás minő­ségének javításában mind a gyermekek, mind a felnőttek és fiatalok részére. Igyek­szik fejleszteni az európai együttműködést, és elér­hetőbbé tenni az európai ta­nulási lehetőségeket. Arra törekszik, hogy a tanulókat megismertesse tantárgyuk európai dimenziójával, és lehetővé teszi, hogy minél többen szerezhessenek sze­mélyes tapasztalatot a konti­nens országairól, erősítse az európai azonosságtudatot, valamint elősegítse a változó gazdasági és társadalmi kör­nyezethez való alkalmazko­dást. Az általános közép-, sőt még a főiskolák is különböző forrásokra pályázhatnak. Egy magyarországi és Európa más táján lévő iskola is együttmű­ködhet, közös programokat szervezhetnek. Tanárok utaz­hatnak ki valamely európai országba, és cserébe más kül­földi kolléga tanítja a magyar diákokat. A SOCRATES nagyon sok lehetőséget ígér. Az iskolák vezetői bátran kérjenek infor­mációt a nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium tanárától, Szilágyi Lászlótól vagy az in­tézmény vezetőjétől. Liga a fiatalokért Munkatársunktól ______ Fő városi szakemberek közreműködésével Buda­pesten 1989-ben megalakult az Országos Gyermekvédő Liga. Néhány évvel később, 1994 novemberében ennek mintájára Nyíregyházán is összeállt egy kis csapat, a gyermekek és fiatalok érde­keinek védelmére. A kezdeményezés jónak bizonyult, s alig egy év múl­va már képzett szakemberek csapata várta és várja első­sorban a középiskolás kor­osztályt. A regionális szer­vezet az Ifjúsági Centrum­ban kapott helyet, ahol min­den kedden és csütörtökön délután három és öt óra között várják a segítségre szoruló fi­atalokat. A lelki problémákat ez idő alatt Szarkáné Kövi Márta és dr. Harasztosi Éva orvosolja, a tanulási nehézsé­gekkel küzdőknek dr. Szabó Antal segít, munkaügyi taná­csokat Rusinné Nagy Melinda és Kővári Zoltánná ad. Termé­szetgyógyászati kérdésekben Bojda Valériához lehet fordul­ni, a beszédhibák javításában Décsyné Varga Anikó, az ifjú­ságvédelmi kérdésekben Sza­bó Zoltán segít. A szenvedély- betegségek terén az ÁNTSZ szakemberei adnak felvilágo­sítást. A rock and roll-mártír MTI A rock negyvenesztendős története sajnos hemzseg a tragédiáktól. Még a kifejezet­ten rock and raliban jeles- kedők közül is több tucatnyi­an távoztak már az élők sorá­ból. Elvis Presley, Bill Haley, Buddy Holly és Eddie Coch­rane — hogy csak a leghíre­sebbeket említsük közülük. S pontosan 25 esztendeje, hogy az egyik legeredetibb előadó, Gene Vincent a ze­nével gyakran együtt járó zaklatott életmódjának áldo­zata lett. A pontatlan króni­kák egy része úgy tudja, hogy idén töltötte volna be 60. élet­évét. Az mindenesetre biztos, hogy zenészkarrierje negy­ven esztendeje kezdődött. Vincent tengerészként kezdte munkáséletét, de va­lamilyen, azóta is tisztázat­lan baleset kövekeztében lába maradandóan megsérült, így a zenerajongók szeren­cséjére, úgy 1955 táján át­nyargalt a zenére—rock and roll énekes lett. A pergőbb rit­musokat kedvelte. Már a kö­vetkező évben megjelent első, s azóta is felülmúlhatat­lan a Be-bop-lula című dal volt, amely nemcsak korosz­tályának, hanem a következő fiatal generációknak is egyik kedvence lett. Feldolgozásainak száma egy egész hanglemeztárat is megtöltene. Még berobbaná- sának évében készült a Race With The Devil, és a Woman Love című slágere is. Kitűnő együttest szervezett maga köré — a Blue Caps kíséretében be­utazta egész Amerikát és Euró­pa akkoriban elérhető részét. A hatvanas évek elejéig rend­szeresen kirukkolt egy-egy kitűnő „nótával”. A Blue Jean Bop, a By The Light of the Silvery Moon és más szerzemé­nyei a korszak legeredetibb da­rabjai. Közben a zenésszokások­nak megfelelően ő is habzsol­ta az életet. Botrányaival tele volt az akkori sajtó: drog, ital, feldúlt szállodai szobák és minden más, ami belefért. Ta­lán Jerry Lee Lewistől iri­gyelte meg, ő is igen zsenge korú, mindössze 15 esztendős feleséget választott. 1960 áp­rilisában — minden bizonnyal ittasan — száguldozott motor- kerékpárján énekestársával, az ugyancsak nagyszerű Eddie Cochrane-nal. Fának ütköz­tek, s Cochrane a helyszínen szörnyethalt, ő maga szinte roncsként tengette tovább éle­tét. A zenét egy ideig még foly­tatta, bár korántsem akkora si­kerrel, mint pályája elején. A hatvanas évek első felében még „jól futottak” dalai, a len­dület azonban egyre fogyott. Az alkohol viszont maradt, s ez teljesen felőrölte szerveze­tét. Egyes hírek szerint szívro­ham, mások szerint gyomor­vérzés végzett vele 1971. ok­tóber 12-én. Tanácsok a pályaválasztáshoz Pályaválasztás előtt egy ti- zenhárom-tizennégy éves gyerek még nem igazán tudja eldönteni, mi is az, amivel szívesen foglalkoz­na, amivel képes lenne megkeresni a kenyerét. Az önkormányzat intézménye­ként Nyíregyházán is mű­ködik a Pedagógiai Intézet­ben a pályaválasztási ta­nácsadó. Arról, hogyan segítenek a bizonytalan­sággal küzdő fiataloknak, Szalanics János, pályavá­lasztási tanácsadó beszélt. Sikli Tímea (Új Kelet) — A mi munkánk valójában egy szolgáltatás, mely teljesen ingyenes. Minden ellenszol­gáltatás nélkül végezzük a fel­méréseket, adunk tanácsokat. Az viszont, azt hiszem, magá­tól értetődik, hogyha szak­könyvre is szüksége van a hoz­zánk betérőnek, azt meg kell vennie. Feladataink közé nem­csak a pedagógiai tanácsadás tartozik, hanem az egészségi­leg valamilyen fokon károso­dott és a döntésképtelen gyer­mekek alkalmassági, pályape­dagógiai vizsgálata is. Mivel a legtöbben úgy jönnek ide, hogy még elképzelésük sem nagyon van arról, hogy mihez is kezdjenek. így aztán ne­künk kell elmondanunk, hová milyen feltételekkel és tanul­mányi eredményekkel lehet beadni a felvételi kérelmet. Sokan még saját képességeik­kel sincsenek tisztában, ezért aztán itt próbáljuk felderíteni azokat. Ez azért is nagyon fon­tos, mert az lenne az igazi/ha mindenki olyan pályára men­ne, ahová egyénisége és ké­pességei szerint igazán való. Természetesen minden eset­ben fel kell mérni azt is, hogy az adott pályán el tud-e majd helyezkedni az illető az isko­la elvégzése után. Felesleges olyan szakot, szakmát válasz­tani, ahová egyáltalán nem, vagy csak igen kis létszámban vesznek fel munkaerőket. A felmérő vizsgálatokat He­gedűs Sándorné végzi, míg pályaválasztási tanácsokat jó­magam adok. A vizsgálatokra minden esetben előre be kell jelentkezni, hiszen komoly „megmérettetésről” van szó. A tesztek kitöltésére általában egyszerre tíz fiatalt hívnak be, majd a következő alkalommal, amikor a gépi vizsgálatokat végezik, már csak hármat-né- gyet. Az így kapott eredmé­nyek alapján történik a szint­felmérés, s ez után tesznek ja­vaslatokat a választható pálya­körökre. Hétfő és szerda kivé­telével mindennap munkaidő­ben bárkit szívesen látok a pe­dagógiai tanácsadáson, ahová nem szükséges előre bejelent­kezni. Nagyon megkönnyíti a vá­lasztást, ha valaki úgy jön el hozzánk, hogy ismeri önmagát és vannak elképzelései a jö­vőjéről. A „hogyan tovább?”-ra így sokkal könnyebb megtalál­ni a választ. Újra itt az Unfit Ass Gál Attila (Új Kelet) Az Unfit Ass hét évvel ez­előtt alakult egy gimmnáziumi punkzenekar utódaként. A ban­da nevét több jelentésben hasz­nálhatjuk, úgymint alkalmat­lan társaság, de beilleszkedés­re képtelen emberek csoportját is jelentheti. A death stílusban játszó srácok első demóanyaga 1991-ben látott napvilágot, melyet hamarosan a második és a harmadik követte. Az ere­deti felállás, Nácsa László — gitár, Elek Ottó — dob, Ince Ottó — basszusgitár, hamar megváltozott, Csornai Miklós gitáros csatlakozásával. Ám a két évvel ezelőtt elkészült Manifest Maze című demo már Máté Szabolcs énekes és Boruzs Attila billentyűs közreműkö­dését is igényelte. A zenekar tagjai mindig arra törekedtek, hogy égy egészen másfajta stí­lust vállaljanak fel, így muzsi­kájuk ne legyen összehasonlít­ható más bandák zenéivel. Hogy ez mennyire sikerült, ar­ról a közönséget kell kérdezni. Valamit azért mégis elért az együttes, hiszen országos ze­nei folyóiratokban bukkan fel időről időre az Unfit AsS neve. A Metal Hammer, a Seaside, a Rockinform hasábjain a legna­gyobb elismeréssel szólnak a nyíregyházi zenekarról. Minden banda álma egy sa­ját album elkészítése. Erre a srácoknak ’92-ben, az Absurd Reality kazetta elkészítésekor nyílt lehetősége, melyet a Nagy Fefó Produkció adott ki. Ám ez csak a kezdet volt, a követke­ző állomás a Trottel Recorc Kiadó. A fentebb említett cég segítségével elkészült a Pulse címet viselő album. A 4000 példányszámban megjelenő anyag, mely CD formájában is eljutott a rajongókhoz, sikert aratott, jóllehet a terjesztéssel még mindig gondok vannak. Jelen pillanatban egy félig fel­futott, de profi színvonalon ját­szó zenekarról beszélhetünk, akik még mindig keresik a ka­put, mely a hazai és a külföldi rockéletre nyílik. Elsősorban nem csodára, inkább pénzre és külföldi koncertekre várnak, no nem tétlenül, ölbe tett kéz­zel, hanem minden követ meg­mozgatva. ÚJ KELET Beszéljünk róla i ■\ Dr. Porkoláb Zoltán S. T. (Új Kelet) ________ A legtöbb fiatal szégyen­letes dolognak tartja, ha egészségügyi problémája akad, és nem mer nyíltan beszélni gondjairól. Meglát valami elváltozást vagy a többiekéhez képest mássá­got a testén, és hosszú hete­ken, esetleg hónapokon ke­resztül gyötri magát, míg végül elmegy az orvoshoz. Pedig tudniuk kell, hogy nem történt semmi „bűnös” dolog velük. A nyíltságot és őszinteséget próbálja az el­következendőkben elősegí­teni dr. Porkoláb Zoltán uro­lógus elsősorban fiatalem­bereknek — a külső nemi szervek elváltozásáról — szóló gondolataival. — A külső nemi szervek betegségeinek kisebb része veleszületett, többsége azon­ban kisgyermek- és serdülő­korban alakult ki. Korai fel­ismerésükben sokat tesz a gyermekgyógyász, aki idejé­ben urológushoz irányítja a gyermeket. Bizonyos beteg­ségeknél sürgős szakorvosi beavatkozás szükséges, melynek elmulasztása esetén maradandó károsodások ke­letkezhetnek. A le nem szállt here vele­született betegség. Az utób­bi évtizedek vizsgálatai bi­zonyították, hogy amennyi­ben a herék hároméves ko­rig nem kerülnek a herezacs­kóba, a here spermiumterme­lő funkciója véglegesen ká­rosodhat. A herevizsérv is lehet veleszületett vagy ser­dülő-, illetve felnőttkorban kialakult. Ilyenkor a here körüli tömlőben folyadék felszaporodásáról van szó. A here normális működését lé­nyegében nem zavarja, és műtéttel véglegesen gyó­gyítható. A herevísszértágulat több­nyire serdülőkorban jelent­kezik, csaknem mindig bal oldalon. A here mellett és fölött az ondózsinórban a vénás erek kitágulnak. A be­tegség külsőleg nagyon ha­sonló a lábszáron gyakran látható visszerekhez. Vizsgá­latokkal egyértelműen iga­zolták, hogy a here körüli tágult vénákban lassan ke­ringő testhőmérsékletű vér a spermiumtermelődést káro­síthatja. A károsodás mérté­ke olyan súlyos is lehet, mely a termékenyítőképesség el­vesztéséhez vezethet. Kis műtéttel azonban meg lehet szüntetni a visszértágulatot, és így a here működéséhez szükséges feltételek újra adottak lesznek. Az elválto­zást minden serdülő köny- nyen észreveheti önmagán.

Next

/
Oldalképek
Tartalom