Új Kelet, 1996. október (3. évfolyam, 229-242. szám)

1996-10-14 / 240. szám

ÚJ KELET Készíts magad játékot! Gyurmabasa gyurmaágyban Sokszor érdekesebb a ma­gunk fabrikálta játék, mint amit méregdrágán anyuék vá­sárolnak a boltokban. Egy le­fekvéshez készülő gyurmaba­ba készítésének módját mu­tatjuk be. Különböző színű gyurma, ceruza, tolikupak, tompa he­gyű kés, kávéskanál, szívó­szál és sodrófa szükséges hoz­zá. Egy vastag gyurmahen­gert nyújtsatok ki sodrófával. Ebből lesz az ágybetét. A pár­nát kisebb, a négy sarkán el­vékonyított, lapos gyurmada­rabból lehet formázni. Gyur­magolyóból készítsétek el a fejet, és tegyétek egy mélye­désbe a párnán. Egy vasta­gabb hengerből formázzátok a testét. A vékonyra nyújtott gyurmából vágjatok ki egy négyszögletű formát, ez lesz a takaró. Egyik végét hajsátok vissza, a takaró legyen széle­sebb, mint az ágy. A baba kar­ját két gyurmahengerből, a kezeket pedig kicsi gyurma­golyóból készítsétek! A szí­vószál végével vagy a tollku- pakkal mintát nyomhattok a takaróra. Takaijátokbe a gye­reket a takaróval. Kívülről tegyétek rá a karokat, te­gyétek fel a hajat, jelöljétek a szemét és a száját. Készíthet­tek a babának játékmackót is, a következő módon: a fejet piciny gyurmagolyóból, az orrot még kisebbekből. Te­gyétek a baba mellé, a takaró alá! Az ágy mellé szőnyeget is készíthettek, hogy teljesebb legyen a berendezés. A szőnyegkészítés módja: Nyújtsatok ki egy kis gyur­mát fólián és vágjatok belőle egy téglalapot. Szívószállal nyomkodjátok rá a mintát, a szélét pedig vagdossátok be késsel. Ha nincs otthon gyurma, könnyen készíthettek, har­minc dekagramm liszt, har­minc dekagramm só, egy evőkanál olaj és két deciliter víz szükséges hozzá. Kever­jétek össze késsel a hozzáva­lókat egy nagy tálban. Rugal­mas tésztát kaptok, de ha mégsem, akkor adjatok még hozzá egy kis vizet. Borítsá­tok ki lisztezett deszkára és addig nyújtsátok, amíg ruga­nyos és sima nem lesz. A tész­tagyurmának jót tesz, ha áll egy kicsit, finomabb lesz és kevésbé szemcsés. Legjobb, ha a felhasználás előtti napon készítitek. A nyers tésztagyurmát kor­látlan ideig tárolhatjátok a hűtőszekrényben műanyag zacskóban. Ha túlságosan megpuhulna, használat előtt gyúrjatok hozzá egy kis lisz­tet. Természetesen a házi gyurmát is lehet színezni. Ha ételfestéket kevertek a vízhez, akkor már készítés közben színezhetitek a gyurmát. Ége­tés közben a szín egy kicsit fakul. Ételfesték hozzáadása helyett, inkább kiégetés után fessétek ki a gyurmát. Hasz­nálhattok vízfestéket vagy temperát. A festék átmeneti­leg megpuhítja a tésztát, ezért hagyjátok egy kicsit szárad­ni. Gyermek 1996. október 14., hétfő A könyv születése A lúdtolltól a számítógépekig úgy, hogy a számítógép min­dig a megfelelő betűhelyet küldi a fénysugár útjába. A lé­zerfény áthalad a betűkön, és ráfényképezi egy érzékeny papírra. Mindez olyan gyor­san történik, hogy csak a fo­lyamatos szöveg megjelenését veszszük észre. Gondolkodtatok már azon, hogy milyen bonyolult egy könyvet elkészíteni? Számunkra már természetes, hogy tankönyveiből tanulunk, képeskönyvekből olvasunk mesét, és ha valamiről többet szeretnénk megtudni, lexikonokat veszünk elő. Nem volt ez mindig ilyen természetes. Sok száz évvel ezelőtt, amikor még csak ke­vesen tudtak ími-olvasni, sok­kal kevesebb könyv volt. Miből tanultak akkoriban a gyerekek? Joggal kérdezheti­tek. Régebben nem járt min­den gyerek iskolába, sőt, is­kola sem nagyon volt. A sze­gény gyerekek a szüleiktől tanulták meg a szükséges is­mereteket, a gazdagabbak mellé pedig házi tanítót fogad­tak. Könyvük azonban nekik sem volt. Lehetett e nyomta­tás nélkül könyvet készíteni? Igen, de nagyon fáradságos módon. A középkorban be­tűről betűre, lúdtollal másol­ták a köteteket. A kolostorok­ban éltek olyan szerzetesek, akiknek ez volt a feladatuk. Pontosan megformált betűket írtak és gyönyörűen kifestet­ték, díszítették azokat. Kora hajnaltól késő estig dolgoz­tak, sokszor gyertyafénynél is folytatták a munkát, mégis évekig tartott egy-egy könyv elkészítése. A szerzetesek áj-, tál írt könyveket kódexeknek nevezik. Ezek értéke ma már felbecsülhetetlen. A királyok, főurak aláírásukkal vagy egy jellel hitelesítették leveleiket és rendeleteiket. A kínaiak ezek rajzát fatáblába vésték, s amikor szükség volt rá, csak bekenték festékkel, s rányom­ták egy papírra. Később az európai kolostorokban is így sokszorosították a szentképe­ket. A nyomtatás feltalálását Gutenbergnek köszönheti a világ. Több mint ötszáz évvel ezelőtt neki jutott eszébe, hogy az ábécé betűiből bélyegzőket lehet készíteni. Mindegyik betűből többet is, így a sok-sok betűből bármi­lyen szót össze lehetett állíta­ni, majd pedig sokszorosíta­ni. így jött létre az első nyom­da. A bélyegzőbetűket egy fa­keretbe rakták és festékkel lekenték. Gutenberg még éle­tében tökéletesítette az eljá­rást. Az első nyomdagépet, amely betűket hagyott a papí­ron, óriási lelkesedéssel és örömmel fogadták. Az első könyv, amit kinyomtattak, a Biblia volt. A nyomdatechnika termé­szetesen Gutenberg óta to­vábbfejlődött. Például fontos állomás volt az ólomból ön­tött betűkkel nyomtatás, illet­ve annak a nyomdagépnek a kitalálása, amelyikkel már tel­jes mondatokat, szövegeket lehetett gépi úton összeállíta­ni. Ma már ez a módszer is el­avultnak számít, az igazán modern nyomda leginkább egy számítóközpontra hason­lít. A legmodernebb rendszer szerint egy tárcsa, amely va­lójában nem más, mint egy lemez, és számítógép vezére­li. Rajta körben az ábécé be­tűi vannak belyukasztva. A le­mez nagyon gyorsan forog, A kódexeket festményekkel díszítették Az újságok is a nyomdában készülnek. A számítógépek­kel összeállított újságok olda­lait a levegőn kersztül műhol­dakkal továbbítják egyik helyről a másikra, s ott hely­ben nyomtatják ki a megfelelő példányszámban. Azokban az országokban és városokban, ahol nem ezzel a módszerrel dolgoznak, ott is többfélekép­pen történik a nyomtatás. Másként készítik a napilapo­kat, a színes magazinokat és a könyveket. Az újságokat óriási gépsoron nyomtatják ki. Amilyen hatalmas, olyan gyorsan dolgozik, egy óra alatt akár százezer újságot is ki tud nyomtatni. Még szeren­cse, hogy a csomagolást is gép végzi, különben a munkások kapkodhatnának, amíg annyi lapot becsomagolnának. A tudomány fejlődésével újabb és újabb technikát talál­nak ki, amellyel sokkal szebb könyveket, újságokat lehet készíteni jóval rövidebb idő alatt. Elképzelhető, hogy a most használatos módszer csak néhány évig, esetleg egy­két évtizedig marad forgalom­ban, s újra kitalálnak valami más, valami új technikát, ami még inkább megkönnyíti az emberek munkáját. A legrosszabb piknik Tóth Tibor 5. osztályos tanuló írása Biri Általános Iskola Egy napon az Óperenciás király lányai kimentek piknikezni a me­zőre. Finomságo­kat pakoltak a ko­sárba, szendvicset, süteményt és üdítőt. A mezőn sétálgattak, beszélgettek és ját­szottak, majd amikor elfárad­tak és megéheztek, megterítet­tek áfák közötti tisztásra. Már mindenki leült a fűbe a finom­ságok köré, csak a király leg­kisebb lánya maradt állva. Kis­vártatva a kis királykisasszony is megpihenni készült, azonban nagy meglepetés érte: beleült egy sündisznóba. Sikítani, kiabálni kezdett a leány, s amint kitalálták, hogy miért ordítozik, rögtön értesí­tették a men­tőket és a kór­házba szállítot­ták. Amilyen gyorsan csak lehetett megműtötték. Az or­vos azt mondta a királynak, hogy ezentúl húsz párnát és húsz takarót rakjanak a ki­rálylány alá, ha leülni ké­szül. Aki nem hiszi, járjon utána. A nyughatatlan méhecske Móra Ferenc meséje Azt a nyughatatlan méhecs­két, amelyikről ezt a történetet írom. én már az ősszel is ismer­tem. Mégpedig nagyon akara­tos és kötözködő méhecskének ismertem. Ő még akkor is kint gubbasztott a dérverte ősziró­zsákon, mikor minden testvér­kéje aludt már odabent a jó meleg kaptárban. — Én nem vagyok olyan álomszuszék, mint a többi — döngicsélte a hullatag virág­bokroknak. — Egyik fülemü­leszótól a másik fülemüleszó­ig úgyis nagyon hosszú az éj­szaka. Bizony az őszirózsák is el­mentek már mind aludni, mi­kor a nyughatatlan méhecske még mindig kint bujócskázott a zörgő kórók közt. Utoljára is két öreg méhecskének kellett bekaroltatni a kaptárba. Bele­gyömöszölték egy viaszágyba, és a fejéhez tettek egy kis mé­zes fazekat: — Ebből kortyanthatsz egyet-egyet, ha megszomjazol álmodban — mondták neki, azzal nyugodalmas jóéjszakát kívántak, becsukták a kaptár ajtaját, és eltették magukat hol­napra. Azt hitték, szegények, föl se ébrednek tavaszig, de bíz a nyughatatlan méhecske na­gyon hamar fölébresztette őket. Hányta-vetette magát az ágy­ban, forgolódott jobbra-balra, utoljára fölkelt, és panaszos zümmögéssel csetlett-botlott a sötétben. — Hát téged mi lelt? — ri­adtak föl álmukból az öreg méhek. —Én már kialudtam magam — motoszkált a nyughatatlan méhecske az ajtó körül.—Azt hiszem, régen reggel van már. Az öreg méhek kikukucskál­tak az ajtóhasadékon és azt mondták, még csak most van éjfél, alig aludtak egy-két órát. Igazuk is volt, mert még csak karácsony felé járt az idő, s az jelenti az éjfelet a méhek éjsza­kájában. — Mindegy az, én már nem vagyok álmos — veregette össze a szárnyait a nyughatat­lan méhecske, és kereste a ki­lincset. Az öreg méhek megint csak visszabújtatták az ágyába, és álommézet kentek a szemé­re. — Ettől majd mélyebben el­alszik, mert az leragasztja a sze­mét — takargatták be a virág­szirompaplannal, és maguk is álomnak adták a fejüket. Egy-két órát aludt is a nyug­hatatlan méhecske jóízűen. Li- liomos kertben járt álmában, és aranyos napsugárban csillog­tatta a szárnyait. Piros tulipán kelyhében is vendégeskedett, és úgy kell lenni, hogy ott dör­zsölhette le az álommézet a sze­méről, mert egyszerre megint fölneszeit az ágyban. — Fülemüleszót hallottam — osont ki az ágyból, s nagy csendesen odalopakodott az ajtóhoz. Az ajtót bizony megrongál­ta egy kicsit a tél. Hó lepte, je­ges eső verte, s akkora nyílás támadt rajta, hogy a nyugha­tatlan méhecske szépen ki bírt csisszanni. — Én vagyok a legfrissebb — döngicsélte kevélyen, és repült egyenesen az ibolya­csárdába. Az ibolyacsárda azonban még csukva volt, és a nyughatatlan méhecskének el­múlt a dúdolhatnékja. Didereg­ve nézett körül, és szégyenkez­ve hallgatta a madárszót. Mert nem a fülemüle szólt, hanem a pipiske ugrált az országúton. — Kalács, kalács, kalács — kiabálta örvendezve, ha egy szem elhullott magot talált. — Zümm-zümm-zümm- zümm, jobb benn, mint künn — szomorodott el a nyugha­tatlan méhecske, és üres tarisz­nyával bandukolt vissza a kas­ba. Szundikált is egy kicsikét, de megint nyughatatlan volt az álma. Arra ébredt fel belőle, hogy a napsugár besüt a hasa- dékon. — De már ennek a fele se álom — készülődött fel a nyughatatlan méhecske, és megint kiment szerencsét pró­bálni. Nagy siettében rá is ta­posott a testvérkéire, de azok még csak meg se rebbentek, olyan mélyen aludtak. —A legkisebb a legfrissebb —dongott ki a nyíláson, s most már repült egyenesen a cse- resznyevirág-csárdába. Ott pe­dig szívesen fogadták, mert ő volt az első vendég. Ezer csészikéből kínálkozott felé a finom virágméz, s ő bizony sorba kóstolta valamennyit. Kerekedett is olyan kedve, hogy alig bírt bele. — Majd megmutatom én, ki a legény a csárdában! — száll- dosott egyik ágról a másikra. S bizonyosan meg is mutat­ta volna, ha a nagy dúskálódás közben egyszerre valami hideg csöpp nem hull a homlokára. — Nini, ki hajigálódzik it­ten? — tekintett föl a méhecs­ke, s nagyon elcsodálkozott, mikor látta, hogy mennyi cse­resznyevirág-szirom hull az égből. Az ám, csakhogy azok az égi virágszirmok hidegek voltak, és ráfagytak a gyönge szárnyá­ra. Télapó visszafordult az ég pereméről, és haragosan rázta a szakállából a sűrű havat. Nem bírt vele a nyughatatlan mé­hecske, akárhogy rázta is a szárnyát, s utoljára megder­medve hullott le a földre. A legkisebb a legoktalanabb — ezt döngicsélte utoljára. Jó szerencse, hogy én éppen akkor mentem végig a kerten, és kiszabadítottam a hóból a nyughatatlan méhecskét. Föl- szárítgattam a szárnyát, bele­tettem egy pohárba, s most itt élesztgetem a napon. Ha föl­éled, eresztem a testvérkéihez. De előbb megígértetem vele, hogy soha többet az életben nem nyugtalankodik éjszaká­nak idején. írjatok mesét! Kedves gyerekek! Küld­jétek be szerkesztőségünk címére kedvenc fogalrna- zásdolgozatotokat vagy megírt élményeiteket! Ha kedvetek van, írjatok mesét. Valamennyi — arra érde­mesnek tartott — írást meg­jelentetünk lapunk hasábja­in. Szívesen vesszük, ha raj­zokkal is illusztráljátok írá­saitokat. Címünk: Új Kelet Szerkesztősége, Nyíregyhá­za, Árok utca 15. Az oldalt összeállította: Kozma Ibolya

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom