Új Kelet, 1996. szeptember (3. évfolyam, 204-228. szám)
1996-09-02 / 204. szám
6 19%. szeptember 2., hétfő Képzőművészet IJ KELET Szoborköszöntő Kötetet adott ki a nyírbátori Bethlen-szobor alkotója „A rend a világban igenis létezik” Igényes képzőművészeti kötetet tett ie az érdeklődők asztalára a közelmúltban Rideg Gábor gondozásában Kiss György Munkácsy-díjas festő- és szobrászművész. A kiadvány az alkotó Báthori István Múzeum-beli — 1997. január elsejéig látogatható —, második kiállításának alkalmából jelent meg. A tárlatnak otthont adó intézményen kívül a gazdag katalógus elkészültét a nyírbátori önkormányzat, az ugyancsak ottani Szárnyas Sárkány Kulturális Vállalkozás, valamint a KF and T Vállalkozási Iroda és Kereskedőház Kft. támogatta. Az előszót és a bevezető interjút Krasznahorkai Géza írta. Bürget Lajos publicisztikája Mindig öröm, ha egy város vagy község szoborral gazdagodik. Még inkább az, ha az alkotó igazi művész, elhivatott alkotó. A műalkotás, a szobor minősít. Minősíti azt a közösséget, mely a nem könnyű anyagi viszonyok között is tud, hajlandó áldozni arra, hogy települését gazdagítsa. Az elmúlt napokban megyénkben több helyen lepleztek le művészeti alkotást, szobrot. Olyan időben, amikor sokan arról beszélnek, hogy szegénység közben hallgatnak a múzsák. Hallgatnak, ha nincs, aki megszólaltassa őket. Láthatóan városainkban vannak, akik tudják: a szobor nem rongyrázás, nem flanc. A szobor egy település önbecsülésének jele. A született alkotások, ha igazi művész készítette őket, ha a megbízó is igényes, akkor nemcsak egy-egy utca vagy tér díszei. A szobor gondolatot, szellemiséget testesít meg, hordoz, sugall. A polgár, aki elmegy mellette, aki megnézi, aki büszkén mutatja meg másoknak, akarva vagy akaratlan átvesz valamit abból, amit az alkotás kifejez. Mindegy, hogy a hét vezérről, egy antik püspökről, egy turulmadárról van szó. A művet ihlető erkölcsi, hazafias, gondolati szándék hatni kezd. Kétségtelen: szobroktól, képektől, szép házaktól nem javul meg a világ. LegalábGyüre Ágnes (Új Kelet) A ma délután 18 órakor, a Zrínyi Hona u. 7—8. alatt megnyíló Huszár-Mellicher Galériában a tulajdonos Huszár István képein kívül Ba- racsiné Molnár Ibolya, Horváth János, Balogh Géza, bis nem egy csapásra. Haszna sem mérhető. Mégis, ki merem jelenteni, hogy igazi műalkotások, szépen tervezett terek, utcák, házak nélküli városok, települések erkölcsileg is lezüllenek idővel. Mert nem lesz szellemiségük, nem lesz karakterük, nem testesítik meg az ott élő polgár emberi vonásait, vágyait. Aki nem akarja tudomásul venni, hogy egy kor öröksége akkor teljes, ha alkotásokba öntött szellemi üzenetet is tartalmaz, az ne csodálkozzék, hogy feledésre ítéltetett. A szobor, az emlékmű, egy-egy település közterületének új éke, dísze mindenki számára láthatóan jelzi: a millió napi gonddal küzdő önkormányzati testületek igényes tagjai, vállvetve a megbízó polgárokkal tudják, hogy mivel tartoznak a mának és a holnapnak. Mentsen az ég attól, hogy most mindenkit szoborállításra biztassak. Azt viszont kimondhatjuk, ahol az évek, évtizedek alatt jutni fog arra, hogy emlék hirdessen híres embert, faluszülöttet, magyar gondolatot, történelmi személyiséget, szentet, huszadik század végi korszelemet, ott az utókor megannyi névjegyet talál majd. Szobornál és ércnél maradandóbb bizonyítékot arra, hogy ars longa, vita brevis, azaz- a művészet tartós, az élet rövid. Mert az alkotások túlélnek minket. Egy kicsit a mi emlékműveinkké is válnak. Székhelyi Edit festő, H. Németh Katalin grafikus, valamint Mészáros Gábor és Fodor Ilda keramikus munkái láthatók. A megnyitó beszédet dr. Németh Péter, a Sza- bolcs-Szatmár-Bereg Megyei Múzeumok Igazgatóságának vezetője mondja. Gyüre Ágnes (Új Kelet) Mit érdemes tudnunk Kiss Györgyről? Kádár György festőosztályában végezte el a Képzőművészeti Főiskolát és a mesterképzőt 1971-ben. 1967 óta harminckét egyéni tárlata volt és ötvenkilenc közös kiállításon vett részt Kairótól Isztambulon át Stockholmig. A VI. Országos Erembiennálén, Sopronban elnyerte a Ferenczy Béni-nagydí- jat. Műveit a londoni British Museum, a ravennai Dante Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria is őrzi. Megyénkben többször is dolgozott a Sóstói Nemzetközi Eremművészeti Alkotótelepen. Ő készítette a nyíregyházi Váci Mihály Városi Művelődési Központ névadótábláját, a Nyírbátorban található Bethlen-emlék- művet és Országzászlót, valamint a helyi zenei napok és nemzetközi vonószenei tábor plakettjét. Piktorként első korszakát expresszív, vastagon festett, sötét vagy vörösebb tónusú képi világ jellemzi. „Egy idő után éreztem, hogy valahol a tapintható- ság is fontos, az ujjaknak is részt kell venniük ebben a folyamatban. Nem volt elég a kép két dimenziója, egyszerűen olyan vastagon vakoltam már a képeket, hogy az egy kis dombormű lett” — vallja. Idővel fokozatosan visszaszorította a színeket. Azt nyilatkozta: „Éreztem, hogy a szín sok. Egy kicsit elvisz, túl nagy az eszköztár az én tömörített gondolataimhoz.” Az alkotó egyik alapvető ihlető forrása a fertőrákosi kőfejtő. Erről így beszél: „A természetben a kő, az fantasztikus élmény! Monumentális, rávilágít az ember törpeségére, s van egy látható, de nem érthető rendje, ami az emberek életében soha nem volt meg, az enyémben különösen nem, mert én elég szertelen ember voltam. És ott láttam egy olyan rendet, amit megpróbáltam előbb magamban kialakítani, majd a festészetemben is. Jóval később nagy élmény volt a repülés, amikor felülről ez a rendezetlen világ nagyon rendezettnek tűnt, s az ember csodálkozott, amikor leszállt. Mert a rend a világban igenis létezik. Csak elég magasra kell szállni hozzá. Van, amikor soha nem tud olyan magasra szállni az ember, hogy ezt a rendet felfedezze, az eszeddel tudod, hogy mégse tudsz fölszállni, mert érthetetlen dolgok történnek.” Kiss György minden munkáját vissza lehet vezetni valamilyen konkrét élményre. Ezt ő maga így magyarázza: „...nem hiszem azt, hogy csak az ihlet fogja megszülni a művet, én a rendszeres munkában hiszek. És mennél többet dolgozik az ember, annál nagyobb a valószínűsége, hogy a munkák között egy- egy mű is megszületik.” Körülbelül ’82—83-ban felhagy a festészettel. „Ennek az az oka — olvashatjuk könyvében —, hogy azokat a gondolataimat, amiket én képekben képzeltem el, megfestettem, és kiderült, hogy meg sem közelíti vagy csak nagyon érintőlegesen fejezi ki azt, amit én szeretnék. Én nem tanultam érmészetet, azt sem tudtam, hogy Magyarországon létezik éremművészet. Ez biztosan meglepően hangzik, de mint kiderült, ebben az anyagban sokkal magától értetődőb- ben jött létre az, amit én mondani akartam. Egyre kevesebb sikerem volt a festészetben—nem a világ előtt — önmagam számára, mert festőként egyébként elismertek. Az éremben tulajdonképpen egy tenyérnyi felületen látom a világot. És nyugodtan mondom, hogy ezen a felületen belül biztonsággal mozgok. Az éremművészet mindenre alkalmas, a legtektonikusabb, a legmonu- mentálisabb dolgok, a természeti erők megjelenítésére is. Egyébként az érem egyszerre grafika, festészet és szobrászat is.” Kiss György munkásságában külföldi útjain szerzett élményei is sokat számítottak. „Mindig szerencsém volt, hogy éppen akkor találtam magam szembe egy adott országgal, egy adott tájjal, amikor arra nekem kimondatlanul vagy tudat alatt szükségem volt. Megtaláltak ezek az utazások... Ma is azt mondom, hogy én már láttam a világból azt, amire nekem szükségem van. 1975-ben Dániával kezdődött, ’77-ben Franciaországban szembesültem az ottani gótikával, a másik örök szerelmemmel, az építészettel. 1979 Svájc és Grúzia, majd később Görögország és Egyiptom következett, de voltam Koreában, Törökországban, Németországban, Angliában és Bulgáriában is. Tulajdonképpen most már nem nagyon vágyom utazni, ezekből az élményekből életem végéig tudok táplálkozni.” A köztéri szobrászatban a nyolcvanas évek végén tette le névjegyét. Ezzel kapcsolatban így vélekedik: „Más egy kis portrét csinálni és más köztérre portrét készíteni. Az utóbbi jóval nagyobb felelősség. Ha most, ötvenéves koromban kínálnának meg először ilyen feladattal, lehet, hogy el sem vállalnám. Egy biztos, az adott esetben én mindent megtettem, hogy a maximumot nyújtsam.” Kiállítás Egy japán művész, aki Budapesten él Az origamitól a filmezésig Gyüre Ágnes (Új Kelet) A nyíregyházi Jósa András Múzeumban szeptember 21-éig látható Mitsui Sen Magyarországon élő japán szobrászművész tárlata. Az ez alkalomból kiadott katalógusban azt olvashatjuk: finom, kézzel csiszolt márványremekei a végtelen horizont előtt állva átlépik térbeli korlátáikat és a néző szabadságérzetét kiterjesztik a belátható határokon túlra. Köztéri munkái a következők: az olimpiai emlékmű Tokióban, az Ugró szobra Hajdúszoboszlón, a Kapcsolat című alkotás Veresegyházán, a magyar—japán barátság emlékműve és a japánkert ugyanitt, a mobil térplasztika a fővárosi nyomdaipari szakközépiskola előtt és a japánkert a Budapest Bank központja előtt. Az ötvenhét éves művész tanulmányait Tokióban végezte. Az olaszországi Pietrasantában 1969-től 1976-ig lakott és dolgozott. Húsz éve Budapesten telepedett le. A szobrokon kívül grafikákat készít, a japán kultúrát népszerűsítő origami (papírhajtogató) foglalkozásokat tart. Kilenc esztendeje jelent meg A japánkert titkai című könyve, 1990-ben adták ki Tanizaki Junichiro A kulcs című regényéhez készített illusztrációit. Két éve főszerepet játszott Szaladják István Tosai utazás című tévéfilmjében, amelyet a világhírű X. századi japán könyv, a Tosaniki alapján forgattak. Huszonhét egyéni és számos csoportos kiállítást tudhat a háta mögött. Az érdeklődők láthatták tárgyait például Carrarában, Firenzében, Várnában, a Budapest Galériában, a Műcsarnok Dorottya utcai kiállítótermében. Mostani kiállításával a japánok azt az ajándékot szeretnék viszonozni, amit a Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola Cantemus kórusa adott, amikor többször is szerepelt a felkelő nap országában.
