Új Kelet, 1996. szeptember (3. évfolyam, 204-228. szám)
1996-09-23 / 222. szám
UJ KELET Falujáró 1996. szeptember 23., Az omladozó szeszgyár Munkahely csak egy-kettő A polgármesteri hivatalba csak nehezen lehet bejutni. A tető beázott, majd a falak vi- zesedni kezdtek. Ezért a község vezetői úgy gondolták, ideje felújítani a falu házát. Az önkormányzatnál Bihari Károly jegyző úr fogad a javításoktól hangos épületben. Fehérvári László alpolgármester az iskolából sietett a hivatalba. — A polgármester-választást követően a képviselő-testület jelölte ki az alpolgármestert — mondja Fehérvári László. — Akkor még azt gondoltam, hogy alkalmi feladatokat kell majd ellátnom. Lassan már egy éve, hogy betegsége miatt helyettesítem Kóródi László polgár- mester urat. — A tanítás mellett nehéz lehet összeegyeztetni a munkát... — Az iskola a munkahelyem, ahol a gyerekek és a kollégáim nem igazodhatnak hozzám. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy amire ígéretet tettem, amit a magam elhatározásából elvállaltam, azt Fehérvári László alpolgármester Bihari Károly jegyző végig is kell vinnem. Délutánonként és a nyári vakáció ideje alatt a falu ügyeivel vagyok elfoglalva. — Milyen hosszú távú céljai vannak? — Nem szeretnék a polgár- mester helyébe lépni, és kitúrni a székéből. A feladatom, hogy helyettesítsem a vezetőt, és minden a megszokott rendben haladjon tovább addig, amíg vissza nem érezik. A gázprogram önkormányzati munkálatain túl vagyunk, már csak a lakásokba kell bekötni a gázt. A közelmúltban mondtuk vissza a szennyvízprogram elindítását. A környező települések összefogva vállalkoztak volna erre a beruházásra. Mivel a forrásaink nem elegedőek ehhez, visszamondtuk a társulást. Szeretnénk enyhíteni a lakosság szociális gondjain. Sajnos munkahelyteremtő beruházásra nincs lehetőségünk, ezért ez nehezen valósítható meg. A hivatalon, az iskolán, az óvodán és az orvosi rendelőn kívül munkahely alig van a faluban. Az oldalt írta és szerkesztette: Kozma Ibolya A felvételeket Csonka Róbert készítette Nadrágszfjföldek a bekesseg jegyeben Elsők az országban Az alpolgármester, Fehérvári László és Bihari Károly jegyző a földkiadás sikerességére a legbüszkébb. A munkát az országban az elsők között fejezték be. A polgármesteri hivatal külön bizottságot alapított, melyet megbízott ezzel a feladattal. Mester Ferencné tősgyökeres encsencsi, ismeri az egész határt. Férje évtizedeken át volt a termelőszövetkezet elnöke, így ő is sokat segített. Őszi betakarítás lévén az almáskertben találtuk meg Magdikát. — A munka java részén már túl vagyunk — mondja. — Jó volt tudni, hogy az önkormányzat minden döntésemben mellettem áll. Gyorsan és jól akartuk befejezni a ránk bízott munkát. Természetes, hogy mindenki jó földet szeretne magának, de sovány az encsencsi határ. Az emberek megszokták, hogy háztájiban termelnek ezt is, azt is. Van egy tábla föld, ami a legjobb minőségűnek mondható a környéken. Mindenki ahhoz ragaszkodott volna. Ezért azt felosztottuk egy- holdas, és nyolcszáz öles parcellákra. Nadrágszíjföldek ezek, de így nincs harag. A békesség kedvéért jó, de a gazdaság szempontjából nem. Mindenki mást termel a parányi területén, és a növények megfertőzhetik egymást. Az igénylőknek két-három helyen is van birtoka. A jobb földben is, a rosszabban is. A volt termelőszövetkezeti tagok, a résztulajdonosok és a kárpótoltak kaphattak termőterületet. Mindössze három fellebbezés érkezett a hivatalba. Kissé elkeseredtem, úgy éreztem, mégsem elégedettek a munkámmal. A megyei bizottságok tagjai nyugtattak meg, elmondták, hogy más településeken sokkal zűrösebb viták vannak a földkiadás körül. Úgy gondolom, nemhiába jártam a határt az igénylőkkel együtt. Sokszor még most is megkeresnek: Magdika, mutassa már meg, hol van a mi földünk! Becsukott szemmel is eltalálnék bárhová. Ismerem a határt, mint a saját tenyeremet. Több tó, nádas volt a környéken. Az utóbbi évek aszályos időjárása miatt beszáradtak, így termelésre hasznosíthatóvá váltak. így több föld maradt kiosztatlanul, mint amennyi aranykoronája volt a lakosságnak. Nem szeretnénk, ha parlagon maradna egy talpalatnyi terület is, ezért azt is szeretnénk kimérni. „Nem láttam a könnyektől” Csöröge a munkaszolgálatra Két lányt megerőszakoltak az oroszok Encsencsen a második világháború idején. A fiatal leányzók Debrecenből'érkeztek vendégségbe Jakab Andrásék- hoz. Hogy tetszettek meg a katonáknak, hogy nem, arról már senki sem tud a faluban. Kivitték őket a határba. Sokak szerint nem lett volna semmi baj, ha az oroszok nem portyáznak hetekig a környéken, de nem tudtak továbbvonulni. A németek tartották a szomszédos településeket. Jakab András bosszút akart állni húgaiért. Ütöt- te-verte az oroszt, majd elmenekült a faluból. A feleségénél keresték, de ő semmit sem tudott a férjéről. Megfenyegették, erre elvezette őket a tanyára, ahol sejtette az urát. Nem találták a férfit sehol. A bosszúra éhes katonák élve vágták le az asszony két mellét, majd megölték. Jakab András néhány nap múlva bújt elő. Kihallgatták, de el is engedték. Az oroszok összeszedték a falu férfijait, és munkaszolgálatra vitték őket Kijevbe. Semmit sem hallottak róluk éveken át. Kiss Györgyné férje is ott volt a száznyolcvan férfi között. — Itthon voltam a két gyermekkel — mondja — sokalltam, hogy még mindig nem jön haza az uram. Mondták, hogy munkára vitték őket az oroszok. Néhány óra múlva kiderült: már az iskolában vannak. Őrizték őket, mindenkit elzavartak a közelből. Ennek ellenére bejutottam hozzájuk az egyik terembe. Az uram már sejtette, hová viszik. Elővette a patkópénztárcáját, és adott pénzt belőle. Majd gondolt egyet, s ideadta az egészet. Gondolta, neki már úgysem lesz rá szüksége. Hazajöttem, s elkezdtem csörögét sütni. Itt vonultak el a kapu előtt. Két gépfegyveres lovas hátul, kettő elöl kísérte őket. Nem láttam a könnyektől, hiába figyeltem az uramat. A kísérő intett, adjam oda a kendőbe kötött csörögét. Egy kar kinyúlt érte és elvette tőlem. Ki volt, azt nem tudom. Remélem, szegény uram megkapta — mondja könnyek között Ilonka néni. — Azt mondják, hírt se hallottunk róluk. Három évvel később hatan hazajöttek közülük. Én hiába vártam, nem jött még levél sem. Mentünk utánuk, mert tudtuk, még Debrecenben vannak. Láttam messziről, megismertem a pepita nadrágját, de nem engedtek a közelébe. A többiek kavicsra kötött papírokat dobáltak át hozzánk. Ráírva, kit értesítsünk hogylétükről. Három napig vártuk, hátha elengedik őket. Harmadnap reggel jöttünk haza. Délután vagonba rakták őket, és meg sem álltak Kijevig. Még a mai napig várom. Hátha mégis hazajön. Egyedül neveltem fel a gyermekeimet. Nehezen haladtunk férfi nélkül, egyedül. Jakab András azóta is él. Budapesten lakik valahol egy nyugalmas fészekben. Soha többé nem jött Encsencsnek a közelébe sem. Tavasszal édes a levegő „Szemes Encsencs, vak Piricse, korpaszaró Béltek, egye meg Penészlek!” — a tréfás versike eredete nem tisztázott. A környék lakói úgy magyarázzák, hogy az encsencsi templomnak volt tornya, és azt messziről láthatta az arra járó vándor, Piricsé- nek nem, ezért az vak volt. Encsencs község néveredetét még nem tudták megfejteni. A falubeliek körében született néhány szellemes, de nem tudományos jellegű magyarázat. Egy 1864-es feljegyzés az Encsencs szót incsincs-re vezeti vissza. A tatárjárás idején a nyílt téren lakó emberek a hajdani erdősbe menekültek. Egymást rejtőzködésre, bújkálásra integették, s innen származhatott az incs- incs név, ami később En- csencsre változott. A török időkből megmaradt legenda szerint az éppen arra járó török úr betért az ivóba, és sietős dolga lévén magyarul próbálta gyorsabb kiszolgálásra bírni a kocsá- rost. Énts-ents — mondta. Hallották ezt a szomszéd község legényei és nevetésre fakadtak. Rajta maradt a falubelieken, hogy ents-ents-i, ebből alakult ki: encsencsi. Többnyire az Encs községnévvel is kapcsolatba hozzák, de valószínű, hogy személynévből lett földrajzi név. Esetleg a német Hentz vagy Entz magyar alakja. A falu neve először 1321- ben tűnik fel, Enchenck néven. Ekkor már egyházas hely, így ennél jóval korábban kellett keletkeznie. A középkorban az egymással rokonságban álló Báthori-, Rakamazi- és Zeleméri-családok birtoka. A XV. században a Szennyesi-, a XIX.-ben a Károlyi-család volt a földesura. Később gróf Zselénszky Róbeitnek volt itt nagyobb birtoka. A település lakói a középkorban magyarok voltak, később idegenek is betelepültek. A múlt század elején a faluban sok rutén származású emberéit. A második világháború idején a környék legtöbbet szenvedett települése volt. A zsidó lakosságon kívül szinte elhurcoltak a faluból minden olyan férfit, akit el tudtak fogni, összesen 179 főt. Főleg földműveléssel foglalkoztak és foglalkoznak jelenleg is. Megtalálhatók a régi hagyományokkal rendelkező növényi kultúrák: alma, rozs, burgonya, kukorica, szőlő, dohány. Ezek részbeni feldolgozására épült a század elején a szeszgyár, amely még az 1980-as években is működött. A ma is csodálatos épületben muzeális értékek várnak jobb sorsukra. Az épület a kisvárdai Várda Drink Rt. tulajdona. Megkapó az encsencsi táj szépsége, melyet akác-, tölgy- és fenyőerdeinek köszönhet. Azt mondják, akácfavirágzáskor olyan édes Encsencsen a levegő, hogy szinte harapni lehet. Akiknek már volt szerencséjük tapasztalni, tavasszal visszatérnek erre a vidékre.
