Új Kelet, 1996. szeptember (3. évfolyam, 204-228. szám)

1996-09-23 / 222. szám

1996. szeptember 23., hétfő Hazai krónika A házszabálytól a reklámtábláig Alkotmánybírósági ülés MTI Az Alkotmánybíróság hét­főn teljes ülést tart. A testü­let elé kerül az az indítvány, amely az országgyűlési ház­szabálynak az új alkotmány megalkotására vonatkozó részét kifogásolta. Az alkot­mánybírák megtárgyalják azt az indítványt is, amely szerint mulasztást követett el a törvényhozó, mert az ön- kormányzati bérlakások el­ajándékozása esetére nem kötötte ki a bérlők hozzájá­ruló nyilatkozatát. Megtár­gyalják azt az indítványt is, ami szerint sérti az alaptör­vényt, hogy a megyei jogú városok választópolgárai nem vehetnek részt a megyei közgyűlés tagjainak megvá­lasztásában. Egy másik in­dítványozó azt kifogásolta, hogy nem kell részletesen megindokolnia az illetékhi­vatalnak, ha elutasítja az ügyfél vagyonátruházási il­letékmentességet kérő bead­ványát. Több indítványozó sérel­mezte, hogy az egészségbiz­tosító táppénzfizetési köte­lezettsége helyett, a munkál­tatóra hárítják a távolléti díj és a táppénz-hozzájárulás fi­zetését. Egy másik indítvá­nyozó a csődeljárás azon sza­bályát kifogásolta, amely szerint a kártérítésért felelős személy rendkívüli méltány­lást érdemlő körülmények esetén részben mentesül a fe­lelősség alól. Szerepel a na­pirenden az az indítvány is, amely szerint az alkotmány­ba ütközik a közös tulajdon intézménye, illetve a Polgá­ri Törvénykönyvnek a tulaj­donostársak szótöbbséggel született határozatára vonat­kozó szabálya. Megvitatja a testület azt az indítványt is, ami szerint alkotmányelle­nes az a rendelkezés, hogy a közút felett tilos reklámtáb­lát elhelyezni. Kamarai összefogás MTI Az északkelet-magyaror­szági kereskedelmi és iparka­marák az országrész leszaka­dásának megakadályozása, a nyugat-magyarországi régió fejlettségi szintjének elérése érdekében együttműködésre lépnek; ennek első lépése­ként kezdeményezik egy re­gionális területfejlesztési ta­nács megalakítását — közöl­te az MTI tudósítójának ér­deklődésére Fülöp Gábor, a Heves megyei Ipari és Keres­kedelmi Kamara főtitkára. A hat megye — Borsod-Abaúj- Zemplén, Hajdú-Bihar, He­ves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Szabolcs-Szatmár- Bereg — kamarájának veze­tői rendszeres egyeztetésben és információcserében álla­podtak meg egymással. Az összefogást annál is inkább szükségesnek tartják, mert ré­giónként nagyobb eséllyel pályázhatnak európai uniós támogatásokra. Fülöp Gábor elmondta azt is, hogy Heves megyében jó ta­pasztalatokat szereztek egy kamarai tanácsosi rendszer mű­ködtetésével; ennek lényege, hogy a kamara képviselői a megye valamennyi önkor­mányzati ülésén részt vesznek, és hallatják hangjukat a gaz­daságot érintő önkormányzati döntésekkel kapcsolatban. Erre lehetőséget ad a kamarai tör­vény is, amely kimondja, hogy a gazdasági kérdésekben a helyhatóságnak kötelessége kikérnie a kamarák vélemé­nyét. A megyék közti együtt­működés keretében e rendszer működésének tapasztalatait is át kívánják adni társszerveze­teiknek. Minapi megbeszélé­sükön abban is megegyeztek, hogy rendszeresen részt vesz­nek egymás vásárain, egyéb kereskedelmi rendezvényein, gazdasági fórumain. lurr bele, 1 laby 1" Drámaíró-verseny MTI A leggyorsabb, a közön­ségdíjas és a zsűridíjas író egyazon személy — Szilágyi Andor — lett a szeptember 21-én Budapesten megtartott II. Magyar drámaíró verse­nyen. Drámájának címe Durr bele, Baby!. Ezzel elvitte az összes fődíjat, vagyis három­szor százezer forint értékű utalványt. Természetesen neki dukált a győztesnek járó serleg is. A József Attila Színházban lezajlott verseny ceremónia­mesterének tisztét mindvégig Gyurkovics Tibor látja el. Az idén versenyző három író: Márton László, Nagy András és Szilágyi Andor volt. A témát — szokás szerint — a Mai Nap című napilap következő számának cikkei­ből húzta ki egy arra felkért személy. Az ez évi téma há- lásabb volt az eddigieknél, címe: Csoportszex az autó­gyárban. A cikk hosszan taglaja, hogy manapság a munkahelyi szex helyett a szexuális zaklatásnak minő­sülő cselekmények feljelen­tése a divat. Természetesen a kártérítés sem marad el, ha a feljelentés jogos. Az e téma feldolgozásával készült darabokat három ren­dező — Eri Kovács András, Salamon Suba László és Tasnádi Csaba — állította színpadra. A színészeket a József Attila Színház művé­szei közül választották. A legjobb színésznő díját Ván­dor Éva kapta, a legjobb szí- nészét Józsalmre. A legjobb rendezőnek Tasnádi Csabát találta a Magyar Bálint kul­tuszminiszter elnökletével működő zsűri. MSZP—SZDSZ találkozó Kevesebb bakival! MTI _____ A kormányzatnak sikerült a gazdaság kritikus helyzetét rendeznie, és elkerülnie a fize­tésképtelenséget, a stabilizáci­ót viszont nem tudta teljes mér­tékben megvalósítani. A kö­vetkező időszakban ezért erre kell koncentrálnia, s az eddi­gieknél kevesebb ügyetlenség­gel és bakikkal végrehajtania Zsúfolásig megtelt a Deb­receni Református Nagy­templom a Vitézi Rend szombati avatási szertartá­sán. A megjelent közel két—háromezer meghívott között 540-en voltak, akik öröklési jogon felvételüket kérték a vitéz Nagybányai Horthy Miklós által 1920- ban alapított rendbe. Tudósítónktól Az avatási szertartás zász- lószentelésel egybekötött öku­menikus istentisztelettel kezdő­dött, amelyet Papp Csaba re­formátus püspökhelyettes ce­lebrált. Bosák Nándor római katolikus püspök köszöntőjét a 75 éve hagyományos program, a Vitézi Rend koronaőreinek őrségváltása követett, amely rendtagokat 1921-ben, az első vitézavatási szertartáson Horthy Miklós ütött lovaggá. Dr. Bercsényi Miklós orszá­gos törzskapitány emlékbe­szédében elmondta, hogy a nagyapáik által a hit, az erkölcs és a hazaszeretet szellemében nevelkedett gyermekek és uno­kák önként vállalják a felava­tásukkal azt a küldetést, amely­Palotai István (Új Kelet) Pápán megint lezuhant egy MÍG 21-es harci repülőgép. A „lökős” előbb a taszári állo­mányt erősítette, majd áttele­pült Pápára. A honvédség ille­tékesei szerint nem az a baj a gépekkel, hogy nincs pénz és hogy ez a masina is huszonkét éves volt, hanem az, hogy nincs megfelelő alkatrészellátás és rossz a szerviz is. Világos. A gyártó ilyen „hülyeségekkel már nem foglalkozik, és való­színűleg a taljándörögdi Bu- mugya és társa Bádogos Kft. gyártja és szállítja a pótalkat­részeket, szervizelni pedig az ohatpusztakocsi Gelkába jár­nak a MIG-ek... Végtére is, amíg idejében ki tudunk ugrál­ni, és nem kell a hazát sem meg­védeni, addig így is elvagyunk. Legfeljebb jókat röhögnek raj­tunk... * * * Mostantól ajánlatos lesz a vállalkozóknak egy dúsgaz­dag amerikai nagybácsit tarta­ni. Az sem baj, ha welfair-on (szociális segélyen) él az öreg, csak szorgalmasan küldözze ide azokat a feketepénzeket, amelyeket a vállalkozókám „valahogy kijuttat” neki. És ha az 1994-ben elhatározott kor­mányprogramot. Ezzel egy időben nagyobb figyelmet kell szentelnie a szociális feszült­ségek kezelésére is. Ebben ju­tottak egyetértésre a Magyar Szocialista Párt és a Szabad Demokraták Szövetségének is­mert politikusai, akik vasárnap kötetlen eszmecserére gyűltek össze az MSZP kispesti köz­pontjában. nek célja, hogy a Vitézi Rend által ápolt hagyományokat to­vábbadják, a legszélesebb kö­zönségnek átadják, hogy ezzel is hozzájáruljanak Magyaror­szág felemelkedéséhez. A kö­szöntő után következett az ava­ez a dolog működik, hát jöhet a APEH új jogosítványostul, adómegbecsüléstől a púpra! „Nem a cég virul, hanem James bácsi Buffalóban! Egy másik lehetőség: a svar- cot beteszik egy lízingcégbe csendestőkeként, és ennek fe­jében mindent: — rózsadombi villát, medencét, őrzőebet, sze­mélyzetet, Maserattit, Merce­dest és Rolls-Royce-t, soffőrt, stílbútort, nercet a mamának, bőrcuccot a cicának, gombos­tűt és konditermet — magya­rán mindent, ami ég és föld között van; lízingbe ad a vál­lalkozónak, aki többszörö­sen nyer majd az üzleten, mert a lízingdíjakat így kiadásként el is könyvelheti. Mivel aztán ezáltal az adóalapja is módfe­lett csökken. A rendelet jó, csakhogy Magyarországon va­gyunk... * * * * Kaptunk a múlt héten negy­ven darab páncélozott szállító­járművet az orosz államadóság fejében. Még a miniszterek is megmászták Záhonyban. (Le­het, ellenőrizni akarták, hogy nem akar-e Iván meggagyizni minket felöltöztetett Zapo- rozsecekkel...) Jó dolog ez az orosz adósság. Kaptunk már A találkozót követő sajtóér­tekezleten a két párt politiku­sai ellentmondóan nyilatkoztak a koalíció 1998 utáni jövőjéről. Vitányi Iván elképzelhetőnek nevezte, hogy a koalíció a vá­lasztások után is megmarad az MSZP és az SZDSZ között, Bauer Tamás viszont azt mond­ta, hogy a választások utáni együttműködésről egyáltalán nem esett szó a megbeszélésen. tás. Az 540 jelölt egyenként Habsburg József Árpád, a Vité­zi Rend Nagymestere, királyi herceg elé járult, aki Horthy ál­tal a Vitézi Rendnek adományo­zott pallossal bal vállon érintve rendtagokká fogadta őket. érte MÍG 29-eseket, tankokat, most ezeket a páncélozott izé­ket, és ha minden igaz, jön még 30 ezer darab Moszkvics sze­mélygépkocsi is. Ezzel aztán úgy ki leszünk stafírozva, hogy meg sem állunk majd a NATO kebeléig! Az M3-as következő Füzes­abonyig tartó szakaszát 1998-ban adják át a forgalom­nak, pontosabban azoknak, akik majd ki tudják fizetni a százhúsz kilométeres szaka­szért az ezerkétszáz forintot! (Mai árakon!) Mellesleg ha tetszik, ha nem, akkor is fi­zetni fogunk érte, — még ak­kor is, ha ki sem húzzuk a lá­bunkat a megyéből. Miért? Egyszerű. A nyugati irányból szállított áruk árában úgyis benne lesz! Mellesleg mindennel így van ez a világon. Sajnos úgy tűnik, bele kell törődni. A tele­töm sem ingyen kapjuk, a gázt sem, hát miért pont az úttal le­gyen ez másképpen? Minden­nek ára van ezen a cifra vilá­gon. Ezért hát mi sem tehetünk majd mást, mint hogy „mo­dernül” gondolkodjunk és ter­mékeinkre magunk is rende­sen rátegyünk. Ez van. Ezt kell szeretni... A kormány üléséről MTI 1 A kormány sürgős tárgya­lást kérve még hétfőn beter­jeszti az Országgyűlésnek a magyar—román alapszer­ződés megerősítéséről szó­ló javaslatát — mondta el Kiss Elemér, a Miniszterel­nöki Hivatal államtitkára a kabinet vasárnapi ülését követő tájékoztatón. A mi­niszterek ezen túl a jövő évi költségvetés vitás kérdései­ben egyeztették vélemé­nyüket, és nagy vonalakban megállapodásra jutottak. A fegyveres és rendvédelmi tes­tületek támogatásának reál­értéke jövőre megmarad, és ennek hatásaként a közpon­ti költségvetési szervek ere­detileg 6 százalékos átlagos támogatásnövekménye 15 százalékra nő. Az önkor­mányzatok és az agrárágazat esetében az illetékes tárcák által szükségesnek tartott el­mozdulásban állapodtak meg, míg a médiák költség- vetési támogatásának prob­lémájára egy olyan megol­dás körvonalazódott, amely az államtitkár szavai szerint „nem feltétlenül jár a média- törvény módosításával”. Göncz—Walesa találkozó MTI Göncz Árpád szombaton a Parlamentben találkozott Lech Walesa volt lengyel köztársasági elnökkel. A megbeszélésről Faragó András elnöki szóvivő szá­molt be az MTI-nek. Tudatta: a beszélgetés so­rán szó volt a közép-európai országok euro-atlanti integ­rációjáról, amelyre a magyar elnök reményei szerint tör­ténelmileg egyidőben kerül­het sor. Göncz Árpád szólt a csatlakozással együtt járó te­hertételekről, a társadalom áldozatvállalásáról, és be­szélt arról, hogy fel kell ké­szíteni az embereket a csat­lakozásból származó elő­nyökre és nehézségekre. A magyar köztársasági elnök kifejtette, hogy a jelenlegi kereskedelmi-gazdasági kapcsolatokból — a statisz­tikai adatok szerint — Nyu- gat-Európának számottevő előnye származik. Mindket­ten utaltak arra, hogy a társa­dalom teherbíró képességét jobban figyelembe kell ven­ni, hogy az emberek ne for­duljanak el a demokráciától. ÚJ KELET Véget értek a „Pécsi Napok” MTI A szőlő és bor egész na­pos ünnepével zárult vasár­nap a Pécsi Napok és az I. Bordái Világfesztivál prog­ramja. A szeptember 12-én kezdődött tizenegy napos városi fesztivál záróünne­pén kézművesvásárt, bor­bemutatót, népzenei műsort és szüreti felvonulást ren­deztek a főtéren. Felléptek a bordal-világfesztivál négy kontinensről érkezett résztvevői is. Vitézavatás Debrecenben Hit, erkölcs, hazaszeretet SZÍNPAD

Next

/
Oldalképek
Tartalom