Új Kelet, 1996. szeptember (3. évfolyam, 204-228. szám)
1996-09-17 / 217. szám
UJ KELET Városlátogató 1996. szeptember 17., kedd 5 Nagykállói Napok íMmmmmmmM CSAK 16Y SZÓRA Nem volt kedvünkre való nyár, de az ősz sem ígérkezik jobbnak. így az emberek még kedvetlenebbek, komoran szemlélik a hideg, esős napokat. A város főterén sétálgattunk, és szokásunkhoz híven az utca emberével is szót váltottunk. Első kérdésünk az volt, hogy ebben a lehangoló időjárásban éppen mire gondol és mi foglalkoztatja. Másodikként azt kérdeztük meg, hogyan telt a nyaruk. 1. —■ Talán éppen ennek a rossz időjárásnak köszönhetően megvagyok fázva és fejfájással bajlódok, emiatt a hangulatom sem a legjobb. Amúgy, foglalkoztat az a probléma, hogy a városban nincs egy megfelelő szórakozóhely a fiataloknak, emiatt kénytelenek vagyunk Nyíregyházára bemenni moziba vagy más helyre. Viszont színesnek ígérkezik a már hagyományos Kállói-napok rendezvénysorozata, ami általában jól szokott sikerülni. De ez csak egyszer van egy évben... 2. — Munkával töltöttem a nyarat. Ennek oka, hogy az időjárás sem volt valami jó, de a pénztárcám sem engedett meg egy kis kiruccanást. Aztán föld is van a családban, besegítettem a művelésébe. Végül is ezt a nyarat nem lesz nehéz elfelejteni... 1. — A magánügyeimet tekintve az foglalkoztat a legjobban, hogy családon belül elég sok betegség van, amit jó lenne gyorsan túlélni problémamentesen. A közügyekkel kapcsolatosan azon bosszankodom, amivel az egész ország tele van. Mikor alakul már végre olyanná az úgynevezett középosztály helyzete, ami közelítené a nyugati országokban lévő állapotokat? Ehhez kellene továbblépni, helyi szinten és magasabb régiókban is. Sajnos itt is sok a munkanélküli, és sokan várják a segélyt, ami végül nem old meg semmit. Itt a tél mindenki előtt, és már látom, hogy nagyon sok családban gond lesz a fűtőanyag-beszerzéssel és a fűtéssel. Számos szülőnek az iskolakezdés is gondot jelentett, meg jelenteni fog, végig a ven adott elfoglaltságot. Emellett még jó idő sem volt a nyáron... tanévben, mert nagyon sok pénzbe kerül az iskoláztatás... 2. — A pihenésem munkával telt, mert a családon belül számos költözködés volt. Közben a lakásunkat alakítottuk át, de szívesen csináltam. Kimondottan nyaralás nem volt az idén, de az időjárás is csapnivaló volt. Abban reménykedünk, hogy lesz még jó idő, amikor lehet kirándulni, kikapcsolódni. Jeles évfordulóhoz érkezett a már hagyományosnak számító Nagykállói Napok egy hétig tartó rendezvénysorozata, amit az idén szeptember 30. és október 6. között, ötödik alkalommal rendeznek meg a városban. A rendezők — a II. Rákóczi Ferenc Művelődési Központ, a Körösi Csorna Sándor Általános, Zene- és Szakiskola és a Szivárvány Óvoda — színes és tartalmas kulturális és sportprogramokat ígérnek az érdeklődőknek. De lesz szüreti felvonulás a „kisbíró” vezetésével, amit szüreti bállal zárnak és természetesen sor kerül a szüret szépe megválasztására is. Tízéves a Nagykálló— Metzingen testvérvárosi kapcsolat, ennek az emlékére vá- rostábla-avatás is lesz. Az ünnepélyes önkormányzati testületi ülést október 6-án 13.30- tól tartják, melyen több neves vendég is részt vesz, többek között Német Miklós, az EBRD alelnöke. Az V. Nagykállói Napok rendezvénysorozatának záróünnepségén átadják a város Díszpolgára címet, majd ünnepi műsort ad a 45 éves Kállai Kettős Néptáncegyüttes. Fibi Katalin bolti eladó Szabó Tiborné \ 1. — Éppen bevásárlásból jövünk a picivel, és nagyon bosszantanak a naponta emelkedő árak, ráadásul elég hiányos az ellátás a településen. Például a húsra szinte vadászni kell. Sertéshúsból, de baromfiból sincs megfelelő kínálat, amikor meg kapni lehet, nem valami friss. A gyereknek szerencsére mindent meg tudok venni az egyik butikban... 2. — Építkezünk, így nem sok idő jutott a pihenésre, de a két gyerek nevelése is bőÚj tanév, új iskolában Hazataláltak a volt kettes diákjai Az új tanév indulásakor pedagógusok, szülők és gyerekek egyaránt fellélegeztek, amikor a két évvel ezelőtt műszakilag teljesen alkalmatlanná vált kettes iskola helyett megépült új intézményben kezdődött el szeptember elsején az oktatás. A tanévnyitáskor egyben névadót is tartottak a külsőleg és belsőleg is impozáns általános iskolában, ami Nagykálló neves padagógus szülöttének, Szilágyi Istvánnak (1819—1897) a nevét vette fel. — Ezt is megértük, és mindannyiunknak nagyon jó érzés, hogy két év után normális körülmények között, és főleg együtt, egy helyen folytathatjuk iskolánkban az oktatást — fogad Földesi Rezső iskolaigazgató. — Az elmúlt két tanévben öt telken és nyolc szükségteremben tanítottunk, ami a harminc évvel ezelőtti állapotokra emlékeztetett, mint például az olajos padló, a víizeskupa vagy a lavór... Az új iskolán belül és kívül is vannak még tennivalók, de azok már nerr^ zavarják a munkánkat. Viszont újTehetőségeink is nyíltak. Például az udvaron szabadtéri sportpályákat építünk. Megvan a feltétele, hogy rövid időn belül létrehozzunk egy számítástechnikai termet, ami lehetővé teszi, hogy beindítsuk a szá- mítástecnika és informatika oktatását is. De további tanterem-kialakítási lehetőségeink is vannak. Egyelőre a fizika, a kémia és a technika tantárgyak oktatásánál megvalósítjuk a szaktantermi rendszert. Aztán az ősz folyamán az iskola szomszédságában elkezdődik egy nagyméretű tomacsar- ső tagozatos osztályban jelen- nok építése, amit egy éven be- leg 421 gyerek tanul, 32 peda- lül átadnak, és városi célokat is gógus irányításával — fejezte szolgálni fog. Egyébként isko- be az iskola bemutatását az igazlánkban nyolc alsó és nyolc fel- gató. Hulladékpapírból bútor Ügyes kezű alkoholbetegek Mondjuk meg őszintén, sok esetben nem örülünk a házról házra járó gyerekeknek, akik hulladékpapír reményében kopogtatnak be hozzánk. Pedig nem is gondolnánk, hogy milyen hasznos gyűjtőmunkát végeznek. Erre gondoltam, amikor a Nagykállói Elme és Ideggyógyintézet bútorüzemében jártam. A már kész bútorokon — heverők, fotelek, puffok, szekrények... — a laikus szemlélő csak azt veszi észre, hogy szépek, tetszetősek. Viszont a készülőiéiben lévő termékeken valami különleges látszik, ami eltér a szokványostól, a váza és szerkezete többrétegű újrapapírból van, amit hulladékból állítanak elő a papírgyárak. A nem mindennapi alapanyagból készülő bútorok feltalálója és szabadalmaztatója Bódi László és ifjú Vágvölgyi János. —Hogyan jött az ötlet, hogy papírbútorokat készítsenek? — Jó pár évvel ezelőtt történt, hogy a barátom lakást kapott, de bútorra már nem tellett neki. Akkor jött az ötlet, hogy próbáljunk valami fekvőhelyet készíteni hétrétegű hullámlemezből — halljuk Bódi László művezetőtől. — Igaz, hogy harmadszorra sikerült a heverő, de tökéletes lett. A sikeren felbuzdulva az egész lakást berendeztük. Ebből a próbálkozásból született meg végül ez az üzem. — Valami közelebbi kapcsolata van a papírral, hogy ilyenre vállalkozott? —Természetesen van. Papíripari szakmunkás vagyok, és 25 évig a Dunapack Rt.-nél dolgoztam. Ez idő alatt lehetőségem volt alaposan megismerkedni a papírral. — Bemutatná a minibútorgyárukat? — Már negyedik éve dolgozunk az intézet keretein belül. Rajtam kívül még két főfoglalkozású szakember van, az egyik kárpitos, a többi 10—15 munkás mind alkoholbeteg, akik a gyógyulás reményében tartózkodnak az intézetben, és foglalkoztatásúk beleillik a munkaterápiás kezelésbe. Az itt készült különféle bútorok 98 százaléka papír, de van olyan temékünk, ami száz százalékban az említett hétrétegű hullámlemezből készül, ezek főleg heverők, fotelek, kisbútorok. Nagyon minimális famennyiség van a kanapékban és a kihúzható heverőkben. — Mennyire strapabírók, időtállók ezek a termékek? — Az előzményekkel együtt nyolcéves tapasztalatom van a gyártásról, de eddig még nem volt probléma a minőséggel. Ma sajnos nagyon sok a szegény ember, éppen ezért elsősorban a „kis” embereket célozzuk meg bútorainkkal. Megpróbálunk olyan terméket előállítani, ami minden igényt kielégít. Talán még jobb is a hagyományostól, mert rugalmasabb és nem törik. Nem utolsósorban a mostani árakat figyelembe véve, mintegy 35—40 százalékkal olcsóbbak vagyunk. — Említette, hogy megfelelő irányítás mellett alkoholbetegek dolgoznak az üzemben... — A beutaltak az itt eltöltött kezelési időn belül munkaterápián is részt vesznek, ami segíti őket visszailleszkedni a társadalom körforgásába. Erre ad lehetőséget többek között a mi üzemünk is. Vannak közöttük nagyon értelmes emberek, mint például pedagógusok, mérnökök, azokat mindet idehozzuk. De azt kell mondanom, amellett, hogy alkoholisták, nagyon pazar emberek. Az általuk végzett munkához semmiféle szakértelem nem kell. Megmutatjuk a folyamatot, és másnap már önállóan dolgoznak. Mindehhez hozzá kell tennem, hogy a részlegünk fő célja az alkoholizmusból gyógyulni kívánók segítése a munkával. Éppen ezért a tevékenységünk nullprofitos... Nagykálló Hírek A megye valamennyi települését érinti, hogy a gáz közművagyon értékesítése kritikussá vált, amikor 1996. augusztus 14-én a gázberuházások gesztorai megegyeztek abban, hogy értékesítik az Itálgáz részére a közmű- vagyont, váratlanul a záhonyi térség 11 településsel együtt ebből kilépett. Újabb tárgyalások következtek az Itálgáz képviselőivel, akik végül úgy döntöttek, hogy Záhony és térsége kilépése ellenére is megveszik a megye önkormányzatainak törzsvagyonához tartozó gáz közművagyont. Ennek módja, hogy a gesztoroknak szeptember 20-áig alá kell írni a szerződéseket, akkor november 30-áig a vagyon negyven százalékát kifizetik az önkormányzatoknak, míg a fennmaradó 60 százalékot 1997- ben és ’98-ban, amire 15 százalékos kamatot számítanak. Ez Nagykálló város esetében azt jelenti, hogy 35 millió forintért veszik meg a körülbelül 85 millió forint értékű vagyonukat. Viszont ebben az évben a 13—15 millió forint nagyon jól jön a városnak, és ’97—98-ban is a 30- 30 százalék a kamataival együtt. Az értékesítésre a legutóbbi testületi ülés áldását adta... A TITÁSZ-részvényekkel kapcsolatosan két ajánlat érkezett az önkormányzathoz, de a testületnek még nincs végleges állásfoglalása. Az egyik ajánlat szerint a részvények 50 százalékát fizetnék ki a szerződést követő három napon belül. Ezt a testület egyelőre visszautasította, mert jobb ajánlatra számítottak. Viszont a pár nappal ezelőtti ajánlat csak 44 százalékot ígér, és nem azonnali fizetéssel. Emiatt várható, hogy napokon belül soron kívüli testületi ülést hívnak össze, amikor ennek a vagyonnak az értékesítését újra megtárgyalják. Ennek az a sürgető oka, hogy ebben az évben az önkormányzat hitelfelvétel nélkül gazdálkodott, de egyre szorosabbá válik a város pénzügyi helyzete. Ha ennek a két közmű- vagyonnak az értékesítése létrejön, akkor továbbra sem kell hitelhez folyamodni... Az utóbbi hetekben rendkívül nagy mennyiségű csapadék hullott Nagykálló és térségében. Néhány nap alatt több mint 100 milliméter eső esett, néhol felhőszakadás formájában. Emiatt több lakásnál kritikus állapotok alakultak ki. A víz okozta beázások, egyéb károk helyrehozására az önkormányzat a legutóbbi rendkívüli ülésén félmillió forint gyorssegélyt szavazott meg a rászorulóknak. (A hírek összeállításában Fodor János polgármester volt segítségünkre.) Az oldlat írta és szerkesztette: Fullajtár András Fotók: Bozsó Katalin Tóth Attila testnevelő tanár