Új Kelet, 1996. szeptember (3. évfolyam, 204-228. szám)

1996-09-16 / 216. szám

UJ KELET Gyermekek 1996. szeptember 16., hétfő 9 Ladikon az öreg Túron A nomádok halászlét is főztek Mese — csak a kicsinyeknek Háború! Berki Antal (Új Kelet) A katonai sátor nehezen bírta az állandó esőt. Be­ázott rendesen. Húsz gyerek feküdt a sátorban, de nem estek kétségbe a váratlan égi áldástól. A még alvókat felköltötték, összehordták a cuccokat egy helyre, és na­gyokat nevettek a kitartóan csordogáló esővíz látvá­nyán. Amúgy is hajnalodon már, nem volt messze a tényleges ébresztő ideje. Rendbe rakták a száraz ré­szeket, edényeket raktak a vízfolyások alá, és ki-ki tet­te megszokott dolgát. Reg­geli után az eső is elállt, nem zavarta tovább a napi tevékenységet. Nem akár­mire készülődtek a gyere­kek, kenutúrára indultak az „öreg” Túron. Ez már a tá­borozás ötödik napja volt. Ami eddig történt velük, az városi gyerek számára iga­zi újdonságot jelentett. Egyik sem ivott még soha frissen fejt tehéntejet, most meg is fejhették a tehene­ket. Sütöttek lángost, vetet­tek vályogot, és fociztak a sonkádi pályán. Most izga­tottan várták az indulást. A hatalmas csónakokat teher­autó vitte a kölesei Túr­partra. A gyerekek úszó­mellényt kaptak, és elhe­lyezkedtek a csónakokban. Mindenhová jutott egy fel­nőtt. És a karaván elindult. A kanyargós folyócska mesebeli látványt nyújtott a túrázóknak. Soha nem látott növények, vízbe nyúló ágak, amik között igazi na­vigációs bravúr volt to­vábbevezni. Korhadt fahi- dak, olyan alacsonyan, hogy a kenukban le kellett Az ember rohan, az ember ideges. Hajtja az időt és úgy tereli maga előtt az életét, mint egy eszeveszett csordás a teheneket. Még ennyit, na még annyit, akkor ezt, de ha eset­leg ezen felül, akkor ta­lán még arra is... Ismerős jelenség. Aztán az ember haza­megy. Pihenni szeretne, de nem tud. Hajtja szí­vét a robot, a nyolc kávé és a három doboz Szimfónia. Aztán az ember csak eldől. Szívinfarktus. Aztán, ha szerencséje van, rájön, hogy az élete annyira célirányos volt, hogy attól lett már szinte céltalan. Az hasalni. A bátrabbak átvet­ték az evezést. Gyorsan ha­ladt a kis csapat. Békák, halak, siklók és egyéb ví­zinépek kísérték őket útju­kon. Az idő is mintha meg­emberelte volna magát, ha nem is sütött ki a nap, de legalább az eső nem esett. Amúgy is volt részük ben­ne bőven. Szinte egész hé­ten zuhogott, de a friss él­mények elnyomták a kelle­metlen időjárás okozta ba­jokat. A nyaralás, még eb­ben a zimankósra sikeredett augusztusi hétben is jól si­került. A csónakok kitartó­an haladtak előre. Már lát­ták a vízimalmot. A túra Túristvándiig tartott. A ki­kötés után nekiláttak meg­főzni az ebédet. Az összes gyerek ott szorgoskodott a bogrács körül. Hatalmas kondérban főtt a tiszai ha­lászlé. Már félkész állapo­tában is csodálatos illatot árasztott. A jó étvággyal el­fogyasztott ebéd után elta­karították a táplálkozás nyomait, mosogatás, a tá­borhely kitakarítása és in­dulás vissza Fülesdre. Esté­re még egy program várt rájuk, a minden esti diszkó. Nem olyan igazi, csak amo­lyan tábori. Kezdetleges eszközökkel, de mégis han­gulatosan. Aztán már csak a takarodó. Sokáig nem jött álom a gyerekszemekre, pe­dig fáradt volt mindenki, de a csónaktúra, az új ismere­tek élménye senkit nem ha­gyott elaludni. A sötétben itt is, ott is izgatott gyerek­hangok tárgyalták a nap eseményeit, aztán elcsende­sedett minden. A fülesdi nomádtábor ötödik napja véget ért. élet nem tárgyak megszerzésé­ből áll. Az élet szerves része, hogy fiam szemébe nézhessek akár többször is naponta. Az az élet, ha hagyok időt magamat sze­retni, hogy képes legyek rá én is. Csendesen, tisztán, akár szótlanul... Jussom kell hogy legyen: gyermekemet elindul­ni látni az életben, és neki is jussa emlékeznie rám. Jussom van ennyi halhatatlansághoz... Jussunk van egymáshoz, Egyik reggel Krókusz meg­jelenik a Sárkányok Birodalmá­ban egy fehér zászlóval és azt mondja a királynak: — Hallgasd meg a javaslato­mat! Ahelyett, hogy háborúz­nánk, rendezzünk a Mesélő Erdő és a Sárkányok Birodal­mának lakói között egy kötél­húzó versenyt. Ott azután kide­rül, hogy ki az erősebb. És leg­alább nem lennének sebesült­jeink. — Ez aztán okos ötlet! — ör­vendezik a sárkány király. — Még akkor is, ha te találtad ki. Én se mondhattam volna job­bat. Krókusz megkönnyebbülten belecsap a király tenyerébe, és elégedetten hazamegy. Délután már mindkét tábor­ban nagy az izgalom. Először kijelölik a mező középpontját, azután a csapatok felsorakoz­nak és elfoglalják helyüket. Az egyik oldalon a Sárkányok Bi­rodalmának serege gyűlt össze, élén az öreg sárkánykirállyal. — Elkészültetek?—kérdezi tőle Krókusz, mielőtt jelt ad a kezdésre., — Az igazat megvallva, nem bánnám, ha elmaradna ez az egész — dörmögi a sárkányki­rály. — Öreg vagyok én már ehhez. Egy hete le sem huny­tam a szemem a hadsereg ki­képzése miatt. — Az semmi! A múlt héten gyakorlatozás közben egy egész órán át a nedves földön kellett feküdnöm. Gondolha­tod... még mindig fájnak a csontjaim—panaszkodik Kró­kusz is. hogy épülhessünk és épít­hessünk. Hogy apa és gyer­meke maradhassunk! Hogy a család ne csak terhek hor­dozója, ne csak a társada­lom villámhárítója legyen, hanem oka az örömnek, he­lye az ünnepeknek. Mert igenis jogunk van önmagunkhoz is. Hogy újra megtanul­junk beszélgetni egy­mással. Mert igenis jogunk van önmagunkhoz, éle­tünkhöz, mert nem irányít­hat mindent mindenki más... Hogy egymás szemét ke­ressük és feloldódjunk ben­ne, mert itt, e Földön nincs más feloldozás... — Szamárság, de most már nincs visszaút — sóhajt a sár­kánykirály. — Igen, már túl késő — he­lyesel Krókusz is, aztán elkiált­ja magát: — Felkészülni! Vi­gyázz! Rajt! Győzzön a jobbik! A két sereg teljes erővel nekigyürkőzik a kötélnek. Húz­zák, rángatják, sikertelenül. Egyik fél sem mozdul eh a helyéről! Nem lesz nyertes? Nem lesz vesztes? Ebben a pillanatban Zörgőfű, az éjszín tündér jelenik meg a mező fölött, de senki sem ve­szi észre. A zsebéből elővesz egy csillogó gyémántot, és a nap felé tartja. — A Nagy Csodatündér megtiltotta, hogy beavatkoz­zam. Azt mondta, csak vigyáz­zak a rendre. Éppen azt csiná­lom — motyogja maga elé, miközben a fénysugarat a kö­tél közepére irányítja. Biztosan ti is kitaláltátok, hogy mi tör­tént: a kötél elszakadt, és a kö­télhúzók lehuppantak a földre. Az egyik csapat balra, a másik jobbra. De olyan robajjal, hogy azt sok mérföldről is hallani lehetett. Krókusz és a sárkány­király tanácstalanul pislog kör­be. Hogyan szakadt el a kötél? Először Krókusz hangja tér vissza: — Ez van! — mondja, mert jobb nem jut az eszébe. — Ez van — ismétli a sár­kánykirály, mint a visszhang. — Döntetlen? — Igen, döntetlen! Krókusz, miközben a sereg­hez fordul, arra gondol, hogy ez a sárkánykirály tulajdonkép­Kozma Ibolya (Új Kelet) Sok első osztályos gyerek most gyakorolja, tanulja az írás­olvasás tudományát. Egy-egy könyv olvasása közben bizonyá­ra nem is jut eszükbe, hogy va­laha még nem is léteztek betűk. Aztán ugyan megalkották őket, de csak nagyon kevesen ismer­hették meg ezeket. A középkor elején csak a papok tudtak ími- olvasni, illetve pár gazdag em­ber, akiknek volt pénzük házita­nítót fogadni gyermekeik mellé. A többiek képekről, festmé­nyekről olvastak. A fontos, em­lékezetes eseményeket már az ősemberek is lerajzolták, illetve kőbe vésték. Olyan figurákat ta­láltak ki, amelyekből ráismertek pen egész rendes fickó. Odaki­ált a Mesélő Erdő döbbent csa­patának: —Téljetek már magatokhoz! A végeredmény döntetlen, s ez a fontos. A becsületünket meg­mentettük. Menjetek és rázzatok kezet az ellenféllel. — Krókusz ezután barátságosan a sárkány­királyhoz fordul: — Látogassa­tok meg minket a törpefaluban. Egy pohár mézédes bor mellett mindent megbeszélhetünk, és közelebbről megismerhetjük egymást. Úgy vélem, nagyjából egyidősek vagyunk. Melyik év­században is születtél? Hamarosan önfeledt beszél­getésbe merülnek. A Mesélő Erdő és a Sárkányok Birodalmá­nak lakói lassacskán más szem­mel nézik egymást. Egyre több beszélgető kis csoport alakul. Láthatóan elégedettek a verseny végeredményével. — A dolgok szerencsés ala­kulását közösen kellene meg­ünnepelni! — hallani mind gyakrabban. Mit csinál eközben Zörgőfű, akinek mindez köszönhető? Észrevétlenül eltávozott a harcmezőről, és királynőjének, a Nagy Csodatündémek korho- lását hallgatja: — Zörgőfű, Zörgőfű! Miért nem hallgattál rám? — De Felség! Csak azt tet­tem, amit parancsoltál. Vigyáz­tam a rendre. Úgy cselekedtem, hogy se nyertes, se vesztes ne legyen. — Tulajdonképpen igazad van. Hiszen mindenki elége­dett... — enyhül meg a Nagy Csodatündér. a tartalomra. Rengeteg fáradság­ba és időbe telt, amíg le tudta raj­zolni, amit el akart mondani. Egyes népek különböző figurák­hoz állandó jelentést vagy egy hangzót kapcsoltak. Ilyen volt az egyipomiak írása, a képírás. Az idő múlásával egyre több lett a papírra, azaz a kőbe vésni való, s a bonyolultabb ismeretek rög­zítése egyre nehezebb lett. A for­mákat egyre jobban leegyszerű­sítették. Úgy ötezer évvel ezelőtt már egyáltalán nem hasonlítot­tak az eredeti rajzocskákra. Az ék alakú jelek előbb szavakat, majd szótagokat jelöltek. Az ókori Föníciában forradal­masították az írást. Ahelyett, hogy minden tárgynak, cselek­vésnek más jelet adtak volna, a A természetért —az emberért Kozma Ibolya (Új Kelet) A Felső-Tisza Alapítvány környezeti nevelés témában továbbképzést szervez óvo­dapedagógusoknak szeptem­ber 24. és október 19. között Nyíregyházán, a Hősök tere 9. szám alatt, a második eme­leten (a régi irodaházban). Az előadások alkalmával—töb­bek között — a lakótelepi óvoda lehetőségeiről, a bátonyterenyei Tölgyfa óvo­da munkájáról és a szolnoki Tisza Klub nevelési program­járól hallhatnak beszámoló­kat. Az alapítvány környezet­és természetvédelemmel fog­lalkozik. Fő tevékenysége a gyakorlati természetvédelem, lakossági akciók, ismeretter­jesztés, kutatás. Emellett a környezeti nevelés, melyet eddig kísérleti jelleggel egy nyíregyházi óvodában végez­tek. Fontosnak tartják a még fogékony, rugalmasan gon­dolkodó gyermek szemlélet- formálását. Nevelésüket már óvodás korban érdemes és kell elkezdeni. Gondolkodá­sukban még érzelmi alapon, de már az alapvető összefüg­gések magyarázatával kiala­kítható az a viselkedésmód, amellyel az emberi környe­zet, élővilágunk állapota megőrizhető, javítható. Három éve indították el a „Zöld Óvoda” kísérleti prog­ramot, mely során játékos for­mában a legkisebbek megis­merkedtek mindennapi éle­tük valós problémáival. A foglalkozások alkalmával a gyerekek sokat sétáltak az erdőben, ismerkedtek a leg­gyakrabban látható állat- és növényfajokkal. Tanulták a természetben való viselkedés szabályait, és tapasztalták a felelőtlen emberi magatartás következményeit, melyekre a megoldást maguk keresték meg. Ezek a gyerekek ma is­kolások. Az alapítvány mun­katársai több intézményből kapnak jelzéseket, hogy má­sok is csatlakoznának a kör­nyezetvédelmi programhoz, készek konzultáción részt venni a szakmai továbbkép­zés érdekében. A továbbképzésre önkor­mányzati és minisztériumi tá­mogatást kaptak, ezért a rész­vétel ingyenes. Jelentkezni az alapítvány irodájában lehet: Nyíregyháza. Hősök tere 9. n/239. Telefon: 42/407-457. ábécéig beszédhangokhoz igazodtak: minden hangnak más-más írás­jegyet találtak ki, ahogy ma is tesszük. Például a méz szót azelőtt egyetlen ábra fejezte ki, a rovaré, amely viszont nemcsak mézet és méhet jelentett. Ma há­rom betű kombinációja: M, É, Z, s ezt semmivel sem lehet össze­keverni. A föníciaiaknak kö­szönhető, hogy ez az egész vilá­gon elteijedt. Fontos volt, hiszen körülbelül húsz írásjeggyel (ennyi betű volt az első ábécé­ben) bármilyen szót le sem lehe­tett írni. A föníciaiak írásje­gyeiből származik a világ összes ábécéje. Kivételek természetesen vannak. Kínában és Japánban még ma is alkalmazzák a kép­írást. Az oldalt szerkesztette: Kozma Ibolya Fotó: Racskó Tibor A betűvéséstől az Csak így Palotai István tárcája

Next

/
Oldalképek
Tartalom