Új Kelet, 1996. augusztus (3. évfolyam, 179-203. szám)
1996-08-14 / 190. szám
UJ KELET Közelkép 1996. augusztus 14., szerda 9 A megyeszékhely központjában megállítottunk három járókelőt, és mint a mesében, három (na nem kívánságot, hanem) kérdést tettünk fel nekik: 1. Ön szerint sok vagy kevés a bódé a belvárosban? 2. Járt-e már hivatalos ügyintézés végett a polgármesteri hivatalban? 3. Hogyan telt a nyár eddigi része? íme hárman a válaszolók közül: Csatlós Anita 1. — Lehet, hogy túl sok van, de az is lehet, hogy van rá igény. Annyiban mindenképpen jó ez a sok kis üzlet (legyen az akár bódé is), hogy legalább nem kell sokat menni, ha venni akar valamit az ember. 2. Nem jártam még ott. 3. Nem sok időm volt nyaralni, mert tanfolyamra járok. Legalább nem bosszant any- nyira, hogy nincs igazi nyári idő. A hátralévő néhány hétben még megpróbálok időt szakítani egy kis lazításra, de nem tudom, sikerül-e. Remélem, még egyszer-kétszer ki tudunk menni Vencsellőn a. Tisza-partra. Véghseő Béla 1. — Isten őrizzen attól, hogy még több legyen belőle. Jobb lenne ezeket is inkább kivinni a KGST-piac- ra, mint amikor a törökbazársort kitelepítették a Vay Ádám kőrútról. Ezek az üzletek alkalmatlanok arra, hogy kereskedelmi tevékenységet folytassanak bennük. Szűkek, levegőtlenek, és ha egy vevő bemegy, akkor az eladónak ki kell jönnie. Ráadásul a Kevés sétálóutcából veszik el a teret. 2. Igen, jártam már ott. Nagyon nehezen ment az ügyintézés, de ez általában is igaz a város intézményhálózatára. Még a kötelezően előírt harmincnapos ügyintézési határidőt sem tartják be minden esetben. Ast Ildikó 1. — Nem tudom eldönteni, hogy sok vagy kevés a bódé, mert attól függ, hogy mit árusítanak benne. Talán túl sok is az elárusítóhely a városban. Ruhásbutik és elektronikai szaküzlet már nem kell több, az. is sok, ami van. Valamikor volt egy olyan tanácsi rendelet, hogy egy utcában vagy egy körzetben egyféle szaküzletből csak egyre adtak engedélyt. Ma mindenki olyan boltot és ott nyit, ahol csak akar. Azt mondják az illetékesek, hogy majd a vevők eldöntik, kihez mennek vásárolni. 2. Rendszeresen járok a polgármesteri hivatalba, mivel én vagyok az üzlet tulajdonosa. Ami elintézni valóm akad, azt rendesen és időre megoldják. Én meg vagyok velük elégedve. 3. Az üzletemet most nyitottam két hónapja, így szabadságról szó sem lehetett. Most talán néhány napra be merek majd zárni, de akkor is első lesz a kereskedés. Azután már nem bánom, ha a hó esik, akkor is kiveszek néhány napot, mert muszáj egy kicsit lazítani. csak tey SZÓRA 3. Alapvetően kevés szabad idővel rendelkezem hét közben, de a hétvégeken rendszerint kimegyünk a ti- szadobi víkendházunkba pihenni. Nagyon remélem, hogy húszadika után már sikerül szabadságra mennem, és a világtól elzárva, vízparton nyaralhatok. Lehet így, lehet úgy, de a kérdés mindig ugyanaz Megint emelkedik a vízdíj? Képzeljék el azt a helyzetet, amikor a szomszédnak van kútja, de az utcában nekem kell locsolnom. Hiába van csak nekem megfelelő slagom, ha a szomszéd nem ad vizet, s ha adja, akkor is a maga kénye-kedve szerint és a maga szabta áron. S az utca lakója természetesen velem szemben ágál, hogy locsoljak, mert kiszárad minden az udvaron és a kertben, no és azért, hogy miért vagyok én ilyen drága? Tapolcai Zoltán_________ Szó szerint ugyanez történik Nyíregyházán az ivóvízellátási rendszerrel. Kútja az állam bácsinak van, azaz á Nyíregyházi Regionális Vízközműnek, slagja, azaz vezetékrendszere pedig a városnak. Amikor a nagy állami vagyont újraosztották, már akkor elhelyezték azt az időzített bombát, amelynek kanóca most kezd végig- égni. S a robbanás elkerüléséért hónapok óta heves alkudozás folyik. Nyíregyháza és másik harminc település létrehozta a maga szolgáltató vállalatát, a Nyírségi Víz- és Csatornamű Vállalatot, a Nyitvicsavot. A tulajdonba kapott hálózattal kezdte el a szolgáltatást és a gazdálkodást. De a slaggal a kezében teljesen kiszolgáltatott volt a vizet adó Regionális Vízközművel szemben. Úgy gondolta — logikusan—, ha a kutak is az ő kezében és tulajdonában lennének, akkor olcsóbbá tudná tenni a szolgáltatását, és nyereségesebben tudna gazdálkodni. Egy kicsit megvakargatta a törvények passzusait is, arra döbbent rá, hogy jogos igénnyel állhat a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium elé, kérve a Regionális Vízközmű kezelésében lévő víznyerő komplexumok tulajdonjogát is. Ha pór, hát pör A minisztérium nem adta. Erre a harmincegy település Nyíregyháza vezérletével beperelte a minisztériumot. Első fokon megnyerte a pert, és mondhatni kommandós módon el is foglalta új tulajdonát. Erre fellebbezett a minisztérium és másodfokon nyert. Szóval döntetlen a mérkőzés. Egy minisztérium ellen lehet pert nyerni, de háborút nem. Keresztet vethetünk azokra a pályázati öszegekre, amelyek esetleg a minisztériumtól vagy másik tárcától jönnének, ha nagyon fitogtatnánk az erőnket, ha igazságunkat minden határon túl hajtanánk. Ezért kezdődtek meg márciusban az egyeztető tárgyalások. Ennek eredménye az a határozat, amelyet a nyíregyházi testület hozott korábban. Eszerint december 31-éig zártkörű részvény- társasággá kell alakítani, amelynek részese az állam is, a maga vagyonával, a maga kút- jaival. Nem a részvénytársaságé lenne a vagyon, csak ő kezelné. Ugyanis az önkormányzat kötelessége a vízszolgáltatás, ehhez tulajdonba kapta a szolgáltatórendszert, ezt nem adhatja oda semmilyen gazdasági társaságnak tulajdonba, csak működtetésre. Morcos a miniszter A leendő részvénytársaságban az önkormányzat lenne többségben, de az állam olyan aranyrészvényt” kapna vagyona használatáért cserébe, amelyik a legfontosabb döntésekben előnyhöz juttatja őt. Komoly beleszólás lenne a részvénytársaság közgyűlésén, igazgatótanácsában, a felügyelő bizottságban, azaz a vezetés minden pontján. A gond az, hogy így Nyíregyháza mit sem érne a többségével. S a mostani gazdasági társaság vezetése is ódzkodik attól, hogy egy „vének tanácsát” helyezzen a feje fölé. Az egyeztetések közben a 31 település beadta a perújra- felvételi kérelmét. Erre összeszaladt Lotz Károly miniszter úr szemöldöke, hiszen ő abban a hiszemben volt, hogy a megállapodás egyben véget vetett a pereskedésnek. Furcsa is lenne, hogy miközben a részvény- társaságban egyezkedik a két fél, a bíróságon vitatkoznak. A tárgyalást már kitűzték szeptember elejére, ezért a miniszter levélben kért magyarázatot a lépésre, valamint október 31 - éré előrébb hozta az átalakulás végleges időpontját. „Reméljük, nem kell...” Ez a kölcsönös zsarolás tipikus esete. A minisztérium erőből, a város dacból játszik. A megoldás azonban csak kölcsönös lehet. A hétfői döntés szerint Nyíregyháza visszavonja a perújítási kérelmét,- és a részvénytársasággá alakulás új időpontját elfogadja. Ennyi a csűrcsavar, s ami a fogyasztót érdekli, az az ár. A miniszteri levél szerint az átalakítást úgy kell végrehajtani, hogy Nyíregyháza polgárai ne érezzék meg. A képviselők között végzett gyors véleménykutatás legpozitívabb véleménye úgy hangzott, hogy „reméljük, nem kell árat emelnünk”. Csak akkor miért ment a hercehurca? S még egy kérdés: Ha Nyíregyháza kiszáll a perből, mi lesz a másik harminc településsel? Mert őket erről — mint ahogy a közgyűlésen elhangzott — nem kérdezte meg senki. Csalódott gyermekek Erdélyi TamásjÚj Kelet) — Nem szedünk belépődíjat, mert a modellkiállítás nagy részét már tegnap elvitték, csak néhány darab látható már — közölte a nyíregyházi múzeumban vasárnap délelőtt a teremőr, amikor unokáinkkal meg akartuk nézni a bemutatót. Kérdésünkre, hogy miért zártak hamarabb, nem tudott választ adni. Bizonyára elégséges oka volt a lelkes társaságnak arra, hogy már szombaton bezárja kis kiállítását, ám ez sem mentség arra, hogy néhányun- kat elbolondítottak. Hiszen még nyáron is előfordul, hogy csak vasárnap ér rá a család kimozdulni hazulról, örültünk hát annak, hogy a plakátokon 11-éig hirdették a nyitva tartást. Bizony, igen nagy volt a gyermekek csalódása. Látnia kellett volna az arcukat azoknak, akik a korábbi zárásról döntöttek. Az meg felnőttes kívánság, a gyerekeken már mit sem segít, hogy legalább magyarázatot adjanak és elnézést kérjenek! Házigazdának lenni! Bürget Lajos jegyzete Nem is emlékezünk arra, mikor volt ilyen eseménydús augusztusa Nyíregyháza városnak. Egymást követik a színvonalasabbnál színvonalasabb rendezvények. Magyar és külföldi együttesek — énekesek, táncosok, zenészek, majorettek — látogatnak ide, politikusok, testvér- városi delegációk, egyházi méltóságok, tudományos emberek lesznek vendégeink. Nem véletlen, hogy a magyar és a külföldi sajtó máris megkülönböztetett figyelemmel érdeklődik, mikor mi történik majd. A programokkal kész a város, ezt mindenki megismerheti. De van valami, amit senki nem szervez, amit senki nem rendez. Az, hogy ennek a szép és nyitott városnak a lakói hogyan készülnek a vendég- fogadásra. Mert vendégfogadásról van szó. Arról, hogy tiszteljük meg a bemutatkozók produkcióit. Hogyan készülünk arra, hogy készséges tájékoztatók legyünk az utcákon. És fontos, hogy a vendéglátás miként készül fel arra, hogy nyelveket beszélőkkel álljon a kedves külföldi rendelkezésére. És hogy szépek-e a kirakatok, hogy tiszták-e az utcák, terek. Hogy képesek vagyunk arra, hogy türelemmel magyarázzuk az ide érkezőnek, mit hol talál. Mindenki tudja, ha lakásába, otthonába vendéget vár, akkor igyekszik megmutatni magát, a széppel, a figyelemmel megtisztelni a vendéget. Nem lehet ez másként egy város esetében sem. Kellenek az információs pontok a városban. Kellenek a kedves hostessek, akik útbaigazítanak. De még inkább kellenek a városlakó polgárok, akik a nem hivatalos, de annál fontosabb vendég- fogadói szerepet töltik be. Egy-egy üzlet, egy-egy vállalkozás is megtalálhatja a maga eszközét arra, hogy bemutatkozzék, hogy ízelítőt adjon a kül- és belföldinek arról, hogy létezik a magyaros vendégszeretet. Mindez része egy város arculatának. Mert jó tudni: aki ma nálunk jár, holnap hazautazik és mesél. Arról, amit látott, tapasztalt. Arról, hogy milyenek voltunk, vagyunk. És talán mindegy nekünk, hogy Japánban vagy Lengyelországban, Németországban vagy a Vatikánban hogyan ítélnek meg? Aligha. Nyíregyháza az utóbbi években egyre inkább divatba jön. Sok magyar város irigyli törekvéseinket, sokfelé dicsérnek. Ugyanakkor az itt élő várja a kitörési lehetőségek megteremtését. Ami kétségtelen, egyrészt hivatali kötelmek és tárgyalások sora. Másrészt viszont az itt élő legszemélyesebb dolga is. Mert egy várost meg lehet ítélni a számok tükrében, a paraméterek alapján. De mindenki, aki ide kíván hozni munkát, tőkét, aki itt kívánja tölteni szabadságát, azt is kérdi: milyen az itt élő ember? Egy-egy nagy esemény- sorozat alkalmat ad, hogy megmutassuk, nyitottan, nyugodtan, barátságosan, vendégszeretettel várunk mindenkit. A házigazda udvariasságával, szívélyességével. Ez a mi befektetésünk a saját jövőnk érdekében.
