Új Kelet, 1996. augusztus (3. évfolyam, 179-203. szám)
1996-08-09 / 186. szám
UJ KELET Interjú 1996. augusztus 9., péntek „Otthonom a vers” Gyüre Ágnes (Új Kelet) Szöllősi Zoltán Kölcsey-dí- jas költő-műfordító, a Vigília című egyházi-művészeti folyóirat nyugalmazott főszerkesztő-helyettese július 11-éig a Ratkó József-olvasótábor „tanára” Harangodon. Itt beszélgettünk vele. — Ön életének jelentős szakaszait töltötte megyénkben. Kérem, meséljen azokról az élményeiről, amik ehhez a vidékhez kötik! — Bár Jánoshalmán születtem, édesanyámék már néhány hónapos koromban Balkány egyik tanyájára, Tamáspusztára költöztek nagyapámék- hoz. Itt nevelkedtem 14 éven at. Ä nagyszüleimtől láttam, mit jelent tisztán, egyértelműen, sallangtalanul, mértékkel élni. Nagyapámat még a pénz szaga sem érintette meg. A világi hívságokra gyakran mondta: ha utánam dobnák, akkor se kéne. Az ötvenes években egyszer elrakott saját magának egy kis dohányt. Felfedezték a rendőrök, és azt mondták neki: ha nem fizeti ki a bírságot, börtönbe viszik. Végül anyámék adtak el valamilyen bársony ágytakarót, hogy ne legyen semmi baj. Ám nagyapám akkoriban sem izgult egy percig sem. Később a feleségemmel 4 évig tanítottunk a Tamáspusz- tához közeli Abapusztán egy olyan iskolában, ahol még a cserépkályha is szétesett. Megtapasztaltam, milyen romlásnak indult a tanyákon minden. Rónay György buzdítására megírtam a Homoklidérc című szociográfiát, ami 1972- ben jelent meg a Vigíliában. Igaz hogy Végh Antal azt mondta rá: ő miért nem írhat ilyet? Ám a hivatalos körökben iszonyú botrány keletkezett belőle. Megjelent a pusztán „a nagy fekete autó”. Az emberek csak azt tudták: a tanító bácsi most vagy nagyon jót tett, vagy nagyon rosszat. Az elvtársak meg azt kérdezték: hát mi olyan rossz nekem? Mi hiányzik? Akkor a Vigília az állam részéről maximálisan megtagadott lapnak számított. Szerencsém volt, mert Ratkó József— aki Nagykállóban könyvtároskodott — kiállt mellettem. (így cselekedett egyébként akkor is, amikor visszakerültem erre a tájékra, s állást kerestem a nejemmel. Idegenekként kezeltek, ferde szemmel méregettek minket, mindaddig, amíg Jóska meg nem jelent.) Alig valamivel a Homoklidérc után Alexa Károly esztéta (jelenleg a Magyar Távirati Iroda vezetője) bemutatott a Kortársban (az írószövetség lapjában), amely végre már nem tartozott a mostoha újságok közé. Abban az időben publikáltam a Nők Lapjában is, amely nagyon rangos versrovattal büszkélkedhetett — Galsai Pongrácnak és Szom- ráki Sándormak köszönhetően. Olyanok adták oda a költeményeiket, mint Weöres Sándor. Ennyi szereplést az illetékesek már sikernek könyveltek el. Valójában inkább ki akartak mozdítani a magam közegéből. Elkerültem Kisvárdára, a művelődési házba előadónak. Közben a Bessenyei György Tanárképző Főiskola biológia—földrajz szakára jártam. Mit mondjak? Nem sokáig volt maradásom. Tudni kell, hogy én már dolgoztam népművelőként Izsákon. Sőt mi több, én voltam az ország legfiatalabb—tizenkilenc éves—művelődésiház - igazgatója. Ám meguntam a sok magyamóta- meg operettestet szervezni, elegem lett az éppen érvényesülő kultúrpolitikából. Huszonkét évesen odébbáltam. Izsák után Pécsen, az uránbányában lettem csillés, majd a dél-dunántúli vízügyi igazgatóságnál figuráns, ezt követően pedig az Atheneum Nyomdában nyomdász. Érdekes volt a mesterek reakciója, ha a gépek éppen az én versemet nyomták. A csodálkozásba belevegyült a tisztelet, amikor megszólaltak: hát te ilyesmit is csinálsz? —Álljunk meg egy kicsit az önre jellemző örökös vándorlásnál, a lakhelyek és a foglalkozások sűrű cseréjénél! Lát a saját történetében valamilyen tipikus értelmiségi sorsot, vagy csak egyéni útkeresésről van szó? Engedje meg, hogy megkérdezzem: ott, legbelül, megnyugodott-e mostanra? — Pedig nem soroltam el az összes állásomat! Például tanultam a kecskeméti mező- gazdasági főiskolán is, voltam statiszta oprettekben, betanított telefonszerelő és szabadfoglalkozású író is... Hosszú ideig azt éreztem: egyetlen otthonom a vers... Nézze! 1945- ben születtem, és csak 40 éves koromra tűnt számomra úgy, hogy talán felnőttem. Persze igazán nem is akartam „megérni”. Most úgy gondolom: rajta vagyok egy úton. Megyek, megyek, s úgy hiszem, jó irányba haladok. Nem indulnék másfelé. Másfelől: a legutóbbi időkig olyan kor jutott nekünk, amikor egy országot mozgattak meg. Folyt a történelmi, nagy menetelés. — Ön egy olyan időszakban —1977-től ’ 83-ig—volt szellemi szabadfoglalkozású, amikor még ez nem volt jellemző az értelmiségre. Ön miért vágott bele? — Őszinte legyek? Én akkor elsősorban nem az írásból éltem, hanem a kétkezi munkából. Csempéztem, asztalos- kodtam és így tovább... Csakhogy kaptam egy szívink- fartust, úgyhogy ezt az életformát nem lehetett folytatni. Nagy Gáspár ajánlására bekerültem a Vigíliához. Mi kezdtük először közölni Hamvas Bélát. Hárman dolgoztunk a szerkesztőségben. Iszonyú mennyiségű kéziratot kellett átolvasnunk. Aztán 1986-tól rokkantnyugdíjba mentem. — Számos verseskötete megjelenése után két évvel ezelőtt műfordítóként ismerhettük meg a Nyolcvan gyertya című opuszból, mely a kazanyi tatár népköltészetet mutatja be. Ezután netán más népek lírájának magyarításával kíván foglalkozni? — Nem. Egyáltalán nem bánom, hogy ezzel is megpróbálkoztam. Tartoztam vele többek közt egy néhai karcagi barátom, Mándoki Kong úr István turkológus emlékének. Ám nem csinálnám még egyszer. Hogy miért? Mert nem véletlen az sem, hogy Babits Mihály tíz éven keresztül ültette át a mi nyelvünkre Dante: Isteni színjátékát. Felelőtlen fürdőzők a szeszélyes folyón Szárazon a vízimentők?! Úri Mariann (Új Kelet) A nap szerelmeseinek őszinte bánatára sajnos az idei nyár sem kényeztetett eddig bennünket jó idővel. Akik csak magyarországi nyaralást terveztek, és azt nem júniusban ejtették meg, ugyancsak bosszankodhatnak a már-már állandóvá váló rossz idő miatt. A rossz idő miatt, amely sajátos módon csaknem minden hétvégénket igyekszik elrontani... Az időjárási viszonyoktól függetlenül a Magyar Vöröskereszt megyei szervezetének csengeri vízi-mentőszolgálata minden szombaton és vasárnap lemegy a gergelyiugomyai Ti- sza-partra és végzik önkéntesen vállalt társadalmi munkájukat. Gönczy Józseffel, a vízi-mentő- szolgálat vezetőjével az idei nyár tapasztalatairól, az örömökről és a gondokról beszélgettünk. — Komoly mentésünk minimális számban volt eddig, ami részben annak tudható be, hogy az idén nem alakult kia Tisza— Szamos torkolatánál a már megszokott második homok- pad. Sokan ugyanis — főleg a feljebb lévő faházakban nyaralók — olyankor nem sétálnak le a strandig, ahol bólyákkal van kijelölve a biztonságos fürdőhely, hanem csak a közeli partra szaladnak le. Ott azonban nincs kijelölve a strand, nem felügyeli úszómester a lu- bickolókat, és rendkívül szeszélyesen változik a folyó mélysége. Egyik helyen éppen csak térdig ér a víz, két lépéssel arrébb pedig több méter mély is lehet a folyó. S aki nem ismeri a Tiszának ezt a sajátosságát és megijed, hogy nem ér le a lába, leblokkol, és még ha jól tud úszni, akkor is bekövetkezhet a tragédia. Éppen ezért szoktunk egészen odáig felmenni jár- őrözni a motorcsónakkal, hogy szükség esetén közbeavatkozhassunk. Szerencsére az idén, a már említett okok miatt kevesen fürdőznek arrafelé. Emellett a rossz idő is „a mi malmunkra hajtja a vizet”. Az állandó esőzés és a viszonylag hűvösebb idő miatt jóval kevesebb nyaraló és fürdőző van, mint szokott lenni. Ez persze nem azt jelenti, hogy a krónikus feltűnési viszketegségben szenvedők is elkerülik a strandot. Nem egyszer előfordul, hogy részegen, az italtól nekibátorodva elindulnak átúszni a folyót, aztán szerencsésebb esetben a túlsó parton, szerencsétlenebb esetben félúton elfogy az erejük, és nekünk kell partra szállítani őket. És némelyik még háborog is utána, hogy minek szedtük ki a vízből, tud ő úszni. Az ilyenek csak rossz példát mutatnak a többieknek, és bosszúságot okoznak nekünk, de nem tudunk ellene semmit sem tenni, —Hogy állnak az anyagiakkal? — Legnagyobb örömünkre megérkezett végre a német szervezettől a már nagyon várt 55 lóerős Yamaha motor, így két üzemképes hajóval tudjuk ellenőrizni a felügyeletünkre bízott partszakaszt. Úgy tűnik, a bajorokkal nagyon jó testvér- kapcsolat van kialakulóban, ennek köszönhetően ajándékozták nekünk a motort is. Arról is szó volt, hogy a csapat néhány tagját meghívják magukhoz tapasztalatcserére. Ná- juk ugyanis jóval nagyobb figyelmet és sokkal nagyobb összegeket fordítanak a vízimentésre, ráadásul valamennyien főállásban mentik az emberi életet. Éppen ezért a közelmúltban tett látogatásuk alkalmával csodálkoztak azon, hogy embereink teljesen önkéntes alapon, szabadidejük feláldozásával végzik ezt a munkát. Arról nem is beszélve, hogy a Vöröskereszt anyagi gondokkal küzd, és ezt mi is nagyon megérezzük. Az idén mintegy 300 ezer forintot kaptunk, de legalább félmillióra lenne szükségünk ahhoz, hogy gond nélkül működhessünk. Nincsenek, pontosabban szólva nagyon kevesen vannak jószándékú, segítőkész szponzorok, akik kisebb-nagyobb összegekkel támogatnák ügyünket, így nagyon össze kell húznunk a nadrágszíjat. — Mi történik akkor, ha elfogy a rendelkezésre álló pénz? — Nem tudom. Az biztos, már most el kell kezdenünk takarékoskodni, hogy augusztus végén is vízre bocsáthassuk a két motorcsónakot. És hogy mi lesz jövőre? Ilyen kilátásokkal, ilyen szűkös anyagi lehetőségek mellett nem hiszem, hogy életképes tud maradni ez a nagyon fontos és nemes célt szolgáló szolgálat... Illusztrációink a Vöröskereszt vizimentő-szolgálatának mentési gyakorlatán készültek Fotó: Bozsó Katalin A Tisza szedi áldozatait Fullajtár András (Új Kelet) Döbbenetes, hogy az idei nyáron megyénk területén mennyien fulladnak a Tiszába. Eddig hét esetet regisztrált a szomorú statisztika. Ezek között van, aki saját maga választotta a hullámsírt, de legtöbben a felelőtlen fürdőzés áldozatai lettek. Például, június elején egy 26 éves beregsurányi férfi tiltott helyen fürdött, a hullámok elnyelték, majd egy hét múlva találták meg a holttestét egy lapályos részen partra vetve. Pár nappal később a tiszalöki szabadstrandon fiatalok vir- tuskodtak, az eredménye az lett, hogy egy 14 éves tanulófiút szintén elnyelt a telhetetlen folyó. A holtestet pár nap múlva találták meg a tragédia közelében. A felelőtlen fürdőzés áldozata lett egy 43 éves gulácsi férfi is, aki Tivadar és Gulács között tiltott helyen fürdött. A szeszélyes folyó könyörtelen volt, a hullámok elnyelték. A szerencsétlenül járt féri holttestét két nap múlva találták meg. a parton fennakadva. A legutóbbi tragédia Rakamaznál történt. Két férfi valószínűleg versenyt úszott, amikor a túlsó partról visszafelé tartottak, az egyikőjük, egy 20 éves fiatelember a folyó közepénél elbizonytalanodott és elmerült, hiába kiáltott segítségért, a társa már nem tudta megmenteni. A holttestét még nem találták meg... Az említett esetek csak a megyénk határát átszelő folyó innenső felén történtek egy része. A túlsó parton legalább ilyen súlyos a helyzet. A napokban hallotuk, hogy Cigándnál három kislány lelte halálát a hullámsírban. Az értelmetlen halál okai elsősorban az emberi felelőtlenségben keresendő. A legtöbb esetben a tiltott helyeken, vadvizeken történik a tragédia. A emberek tájékozatlanok a folyóvizekben való fürdőzésben, nem ismerik a sajátosságait. Az egyik helyen térdig ér a víz, egy lépéssel előrébb már több méteres a mélység. Különösen jellemző ez a Felső-Tiszára, ahol gyakori az örvénylés is. Nem véletlen az sem, hogy az eddigi áldozatok legtöbbje jó úszó volt! Ugyanis aki nem tud úszni, nem merészkedik a veszélyes részekbe, marad a bolyával, a kötéllel kijelölt helyeken. Gyakori baj okozója, amikor a fiatalok csoportosan fürödnek, és előtte alaposan felöntenek a garatra. Ilyenkor bátrabbak és nem ismernek lehetetlent... Olyan baj nincs, amit ne lehetne megelőzni. Még nincs vége a nyárnak, közeleg az augusztus 20., ami többnapos ünnep lesz, és biztosan sokan felkeresik a szabadvizeket, köztük a Tisza-partot. Néhány jó tanács, csak a kijelölt helyeken merészkedjenek a hűs habokba, ahol ha baj történik is van segítség. Ajánlatos, hogy a gyerekekre — még akkor is, ha jól úsznak — adjanak úszómellényt, különösen azokra, akik még nerrffü- rödtek folyóban...
