Új Kelet, 1996. július (3. évfolyam, 152-178. szám)

1996-07-03 / 154. szám

UJ KELET CSAK EGY SZÓRA Nyíregyházán, az Ungvár sétány környékén járókelőket szó­lítottunk meg, és három kérdést tettünk fel nekik: 1. —Mit szól ahhoz, hogy a bevásárlóközpont építése miatt az MDF-piac nagyobbik részét elkerítették? 2. — Kell-e benzinkutat építeni a Garibaldi utca sarkára? 3. —Éppen most hova megy (mennek)? Hárman a válaszolók közül: KERTÉSZ SÁNDORNÉ: 1. — Nekünk nagyon jó, hogy itt van a lakótelep sarká­ban a piac. Úgy hallottuk, meg akarják szüntetni, és egy bevá­sárlóközpontot építenek a he­lyére. Ha mindent egy helyen meg tudunk majd venni, akkor szükség van rá, különben fe­lesleges dolognak tartom. 2. — Nem érdekel különö­sebben, de már soknak tartom a benzinkutak számát a város­ban. Azt azonban sajnálom, hogy egy sportpályát szüntet­nek meg emiatt. 3. — Az OTP-be megyünk, a fizetést felvenni. BEZZEGH BÉLA: 1. — Keveset jártam oda, de jó volt, hogy nem kellett mindig a Búza térre menni mindenért. 2. —Nem értem, miért kell még ide is egy benzinkút, hisz a temető túloldalán egymás mellett kettő is található. Ha már mindenképpen építeni akarnak, akkor miért nem a Sóstói út környékén teszik? Ott egy sincs. 3. — Megyek az orvoshoz a táppénzes papíromért, me­net közben segítek a szomszé­doknak a bevásárlásban és egyéb ügyes-bajos dolgaik i n 7P n SZAKÁCS JOZSEFNE: 1. — Indokolatlannak tar­tom a piac elsorvasztását. Na­gyon jó volt, amikor szomba­tonként mindent meg tudtunk venni egy helyen, és az árak is olcsóbbak voltak, mint má­sutt. Nem tudom, milyen lesz majd a bevásárlóközpont, de túl drágán nem árusíthatnak majd, mert senki sem fog ott vásárolni. 2. — Nem hallottam róla, de nem is érdekel, mert nincs autóm. 3. — Este elromlott a hű­tőszekrényünk, és most me­gyek a szerelőhöz bejelente­ni a hibát. Közelkép Energia, biztosítás, betegszabadság 1996. július 3., szerda Szemétszállítás drágábban Új Kelet-információ A hulladékszállításhoz és -kezeléshez igen komoly gépi háttér szükségeltetik. A drasz­tikus energiaár-emelések ko­moly költségnövekedést jelen­tenek. A gépjárművek átlag- életkora 7—8 év. A fenntartá­si, felújítási kiadások — figye­lembe véve az alkatrészárak emelkedését — 20—30 száza­lékkal növekednek. A kft. dol­gozói összetétele miatt a beteg- szabadság 10-ről 15 napra való emelése még pontosan nem is­mert, de jelentős költségnöve­kedést jelent, éppúgy, mint a kötelező gépjárműfelelősség- és vagyonbiztosítás, valamint a gépjárműadó növekedése. Az említettek indokolják a szak­emberek véleménye szerint a szemétszállítás díjának 40 szá­zalékos emelését. A szolgálta­tás emelésének kialakításakor a Köztisztasági Kft. a jelenlegi létszámával számolt. így a te­lepszerű többszintes beépítési területekről — több mint 28 ezer lakásból — hetente két, a családi házakból pedig egy al­kalommal viszik el a szemetet. A szemétszállítás és -ártalmat­lanítás díja július 5-étől a táb­lázat szerint alakul: A Köztisztasági Kft. külön kérelemre, indokolt esetben — Nem büntetik az árusokat Új Kelet-információ Biztosan sokan emlékeznek , még néhány héttel korábbi írásunkra, melyben arról szá­moltunk be, hogy egy június 1-jén életbe lépett döntés ér­telmében meg kell szüntetni az ABC-k előtti őstermelői zöldség- és, gyümölcsárusítást. Mivel azonban az önkormány­zatnak jelenleg nincs piactar­tásról szóló rendelete, minden­képpen találni kellett egy köz­tes megoldást. Mint azt Angyal Lászlótól, a polgármesteri hiva­tal műszaki osztályának ve­zetőjétől megtudtuk, Fazekas János jegyzővel egyeztet­ve arra a döntésre jutottak, hogy a rendelet megszületé­séig a közterület-felügyelők nem szabnak ki bírságot az árusokra. Egy tavaly életbe lépett törvény alapján a helyi önkor­mányzatok rendeletben kötelesek meghatározni—töb­bek között — a szilárd és folyékony hulladék össze­gyűjtésének és ártalmatlanításának módját és díját. Tekintettel a lakosság folyamatos anyagi leterheltsé­gére, az önkormányzat továbbra is a díj egy részét át­vállalja, és a Köztisztasági Kft. nonprofit szolgáltatás­ra törekszik. A kft. ez évi költségei 1996-ban a vállalko­zástól független központi tényezők miatt növekedtek. saját szabályzata alapján — a tulajdonosoknak kedvezmé­nyeket adhat. Az említett díjtételek a táro­ló melletti műanyagzsák­ban maximálisan 50 liter hul­ladék szállítását is tartalmaz­zák. 1,5 helyiség: (szoba+főzőkonyha) 149 forint/hó 2,0 helyiség: 171 forint/hó 2,5 helyiség: 208 forint/hó 3,0 helyiség: 244 forint/hó 3,5 helyiség: 255 forint/hó 4,0 helyiség: 260 forint/hó 4,5 helyiség: 267 forint/hó 5 vagy több helyiség: 276 forint/hó Emelkedtek a parkolási díjak Nem lesz kerékbilincs Mint már hírül adtuk, július elsejétől húsz százalékkal emelte a parkolási díjakat az üzemeltető kft. Nyíregyhá­zán. Az áremelés nem érte váratlanul a megyeszékhely autósait, a szükséges rossz elve alapján elfogadták. Munkatársunktól Szűcs Istvánt, a kft. vezető­jét éppen a legnagyobb csúcs- forgalomban kerestük fel. Júli­us első napjaiban váltják ki az autósok a havi, a negyedévi és a félévi bérleteket. Most azok jártak jól, akik előre megváltot­ták egész évre a bérletüket, mert az áremelés őket nem érin­ti. A húszszázalékos díjnöveke­dés a kft. vezetője szerint már elkerülhetetlen volt. A tíz— húsz, illetve negyven forintos tarifa több mint két éve van ér­vényben, és ez alatt az idő alatt a mostani áremelést meghala­dó volt az infláció. Bevált a kísérlet, a rendőrség előtti parkolóba felállított jegy­kiadó-automatát megszokták az autósok. Az ügyfelek nagy többsége örült a kezdeménye­zésnek, hisz nem kell sokáig keresgélni a parkolóőrt, hanem a tér sarkában mindig tudnak jegyet váltani. Mindössze annyi kifogásuk van egyeseknek, hogy papírpénzt nem fogad el és nem tud visszaadni. A fizetési morál tovább rom­lott. Az utóbbi egy évben mint­egy tíz százalékkal növekedett azon járműtulajdonosok szá­ma, akik „elfelejtenek” fizetni a várakozásért. Nyíregyházán is fontolgatták, hogy a budapes­tihez hasonlóan itt is kerékbi­lincset raknak a notórius nem­fizetők járműveire. A képvise­lő-testület várakozó álláspont­ra helyezkedett, és úgy döntött, hogy megvárja az Alkotmány- bíróság döntését. Mint azt hétfőn hírül adták, a legmaga­sabb jogi testület alkotmánysér- tőnektalálta az intézkedést több pontban is. Ezek után nem va­lószínű, hogy a megyeszék­helyen elrendelnék a használa­tát. Az elmúlt évi bevételekből rendbe tették a Búza utcai in­gyenes parkolókat és a bizomá­nyi áruház előtti járdaszakaszt. Mit lehet tenni? Fekete Tibor (Uj Kelet) Több pontban is alkot­mánysértőnek találta az Al­kotmánybíróság a Fővárosi Önkormányzat azon rende­letét, amely alapján a nem­fizető autósok járműveire a helyszínen kerékbilincset szerelnek. Le sem veszik mindaddig a lakatot, amíg a tulajdonos a díjat és a bün­tetés összegét ki nem fizet­te. A döntés indoklásában úgy ítélték meg, hogy a jár­mű várakozásával összefüg­gő tartozásokat csak polgári peres eljárásban lenne joga az önkormányzatnak behaj­tani. A tartozás összege aránytalanul kicsi ahhoz, hogy egy több millió forint értékű gépjárművet több órára zálogba helyezzenek. Még a közelmúltban is hallottunk olyan esetekről, amikor néhány száz vagy egy—két ezer forintos tarto­zás fejében nagyértékű szí­nes televíziót vagy videó- készüléket vittek el a végre­hajtók. A televízió Ablak című műsorában a jogásztól kértek tanácsot, hogy mit tegyen az, akinek 260 forin­tos kintlévőségéért a modem tévéjét vették zálog alá. Va­lóban nincs arányban az el­követett bűn és az okozott hátrány. A fővárosi döntés pikantériája, hogy az önkor­mányzat a főjegyző és a jogi bizottság más véleménye el­lenére vezette be. Az Alkot­mánybírósági döntés után mondhatnánk azt is, győzött az igazság, DE... Milyen igazság az, amikor a becsületesen fizető autó­sok róják le a bliccelők he­lyett is a várakozás díját? Amikor Nyíregyházán, a Zrínyi Ilona utcában, a par­koló autók mellett bün­tetlenül állhatják el az utat, és zárhatják le egy időre a forgalom elől az egyik sávot. Amikor a kiszabott közleke­dési szabálysértések egyre nagyobb része behajthatat­lan, és ráadásul nincs is visszatartó ereje. Nem azok ellen ágálok, akik önhibájukon kívül ke­rülnek olyan helyzetbe, hogy éppen akkor és ott nem váltanak jegyet. Ezek a má­sokat bosszantó járműveze­tők nem Trabanton járnak. Ha utánanéznék a parkoló kft. nyilvántartásában, az au­tótípusok között a legmoder­nebb nyugati márkák vezet­nének. Akiknek tellett több milliót érő autócsodára, ak­kor jusson parkolójegyre is, vagy vegyen éves bérletet. Ezek azt hiszik, mert nekik több pénzük van, mint má­soknak, akkor ők már törvé­nyen kívüliek, bármit bün­tetlenül megtehetnek, hisz övék a világ. A nevetsége­sen alacsony büntetést rö­högve és szivarzsebből fize­tik ki. Most végre volt egy olyan rendelkezés, ami alól ők sem húzhatták ki magu­kat, és rögtön kiderítették, hogy jogsértő. Tessék mon­dani, az nem alkotmánysér­tő, hogy mi fizetünk helyet­tük is?

Next

/
Oldalképek
Tartalom