Új Kelet, 1996. július (3. évfolyam, 152-178. szám)

1996-07-03 / 154. szám

2 1996. július 3., szerda A britek több mint 15 ezer lőfegyvert és több tízezer lőszert szolgáltattak be önként annak az egy hónapos amnesztiának az idején, amelyet a hatóságok a dunblane-i mészárlás nyo­mán hirdettek ki — közölte hétfőn a Scotland Yard. A júni­us 3-tól július 1-éig meghirdetett akciót azután határozta el a rendőrség, hogy március 13-án egy öngyilkos fegyveres tü­zet nyitott a skóciai Dunblane óvodájának tornatermében, és megölt 16 gyermeket, valamint egy tanítót. Fenyegető faxüzenetek Polgári célpontok elleni erőszakkal fenyegető leveleket küldtek a hét végén néhány szaúdi vezető telefonkönyben fel nem tüntetett otthoni faxgépére — közölte hétfőn az ABC amerikai televíziós csatorna világhíradója. Az ABC meg nem nevezett hírszerző forrásokat idézett, akik szerint a hívások Fahd király magántitkárának, a szaúdi titkosszolgálat vezetőjének és a belügyminiszter Najef hercegnek a faxgé­pére érkeztek. Az üzenetek polgári célpontok elleni erőszakos cselekmények végrehajtásával fenyegetőznek, ha a hatósá­gok nem bocsátanak szabadon több szaúdi vallási vezetőt, valamint 230 további szaúdi polgárt, akiket az 1994-es utcai tüntetésekben való részvételükért tartóztattak le. Támadásban a lázadók Hétfőn a csecsen lázadók 15 támadást indítottak az orosz egységek ellen, közülük tizenegyet Groznijban. Mint a Csecsenföldön harcoló orosz erők parancsnokságának saj­tóközpontjában az ITAR-TASZSZ tudósítójával közölték, az összecsapásokban 3 katona meghalt, 12 megsebesült. Ked­den reggel bomba robbant egy grozniji szavazóhelyiség előtt, az oroszbarát kormány épülete közelében. A robbanás nyo­mán a környező házak ablakai kitörtek, s többen megsérül­tek az üvegszilánkoktól. Mindennek ellenére a helyiségben a szavazás folytatódik. Csecsenföldön két napig (kedd reggeltől szerda estig) tart az orosz elnökválasztás második fordulója. Célpontban a gerillák Izraeli harci gépek rakétákat lőttek ki kedden feltételezett palesztin gerillatámaszpontokra Libanon délkeleti részén — jelentette biztonsági forrásokra hivatkozva a Reuter. Össze­sen négy rakéta csapódott be a Bekaa-völgy keleti részén, alig hat kilométernyire a szíriai határtól. Ez volt az első izra­eli légitámadás-sorozat libanoni palesztin célpont ellen az április 27-én megkötött tűzszünet óta, amely véget vetett Li­banonban a zsidó állam 17 napja tartó megtorló hadművele­teinek. Hillary Bukarestben Kedd délelőtt, nem egészen 24 órás látogatását befejezve elutazott Bukarestből, közép-európai kőrútjának első állo­másáról Hillary Clinton, az amerikai elnök felesége. A First Lady zsúfolt programja keretében a Forradalom terén talál­kozott a bukarestiekkel, AIDS-es gyerekeknek nyújtott át segélyt egy bukaresti kórházban, az Ódeon színházban részt vett amerikai segéllyel kiképzett egészségügyi káderek dip­lomaátadásán. Iliescu elnök hétfőn este vacsorát adott a tisz­teletére. Nem lesz egyházi csúcs A Kathpress hírügynökség értesülése szerint semmi sem lesz a tervezett egyházi csúcstalálkozóból: II. János Pál pápa és II. Alekszij moszkvai pátriárka nem találkozik szeptem­berben Magyarországon, a pannonhalmi bencés apátság ala­pításának ezredik évfordulóján. A Kathpress vatikáni forrá­sokra hivatkozva azt jelentette kedden, hogy megérkezett az elutasító válasz Moszkvából. Hivatalosan még nem erősítették meg ezt az értesülést, s megfigyelők csak az orosz elnökválasztás utánra várták a végleges választ Moszkvá­ból. Világkrónika Klaus maradt a miniszterelnök Lemondott a cseh kormány MTI Az új kormány megalakítá­sával az államfő ismét Klaust bízta meg. Az előzetes meg­egyezés alapján Klaus délután ismét fölkeresi az államfőt, hogy átadja neki az új kormány névsorát. A kabinet személyi összetételében még a múlt hé­ten egyezett meg a koalíció há­rom tagja: a Polgári Demokra­tikus Párt (ODS), a Keresztény- demokrata Unió-Csehszlovák Néppárt (KDU-CSL) és a Pol­gári Demokratikus Szövetség (ODA). Havel a hétvégén bejelentet­te, hogy jónak tartja az új kor­mány személyi összetételét, és egyetlen tagja ellen sincs kifo­gása. A tervek szerint a kabi­net csütörtökön tenné le a hi­vatali esküt. Az alkotmány sze­rint ezt követően 30 napon be­lül kell a parlament elé terjesz­tenie programját. A három jobboldali koalíciós párt ki­sebbségi kormányt alakít, mert a 200 tagú Képviselőházban, a parlament alsóházában csak 99 képviselőjük van. A kormány- program elfogadása érdekében azonban a koalíció megegye­zett a szociáldemokratákkal, és támogatta, hogy jelöltjüket Milos Zemant válasszák meg házelnökké. Az 1993. január 1. óta önálló Cseh Köztársaság Václav Klaus miniszterelnök által vezetett első kormánya a Václav Klaus miniszterelnök kedden délelőtt fölkereste hivatalában Václav Havelállamfőt, és átnyújtotta neki a kabinet lemondását bejelentő dokumentumot. Az elnök a lemondást elfogadta, de felkérte a testületet, hogy az új kormány létrejöttéig maradjon még hivatalában. közép-európai térség legstabi­labb kabinetje volt. Négyéves működése alatt értékálló volt a cseh korona, amely tavaly ok­tóber óta konvertibilis. Folya­matosan csökkent az infláció, és tartósan alacsony volt a mun­kanélküliség. Végrehajtotta az állami vagyon privatizációját, majdnem egybillió korona ér­tékű vagyon került magánkéz­be, bevezette a piacgazdaságot, de a vállalati szerkezetváltás­ban óvatosabb volt. A cseh gazdasági reformot a külföld is elismerte, s Prágát a régióból elsőként vették föl az OECD-be. Ugyanakkor a Kla- us-kabinetnek nem sikerült tel­jesítenie programjának néhány lényeges pontját, elsősorban az állami közigazgatás, apparátus reformját és területi decentra­lizációját. Bár a szociális szfé­rában a jobboldali kabinet in­kább szociáldemokrata lépése­ket foganatosított, megoldatlan kérdés maradt az egészségügy. Karadzic a boszniai tévében Erősebb a különállás Radovan Karadzic boszniai szerb vezető hétfőn megje­lent a helyi televízióban, megsértve azt a májusi megál­lapodást, amelyet a boszniai szerbek kötöttek Carl Bildttel, a nemzetközi közösség boszniai főmeg­bízottjával, kizárva benne a háborús bűnökkel vádolt Karadzic nyilvános szereplését. MTI A boszniai szerb elnök na­cionalista pártjának, a Szerb Demokratikus Pártnak (SDS) a központi bizottsága előtt éles hangon ostorozta ellenségeit, és megerősítette, hogy legfőbb célja a Bosznián belül létreho­zott szerb államalakulat külön­állásának megőrzése. Tévén is sugárzott beszédé­ben kijelentette: a nemzetközi közösség az ő személyén ke­resztül az egész pártot, sőt, az egész szerb népet támadja. Az­zal a céllal indult kampány el­lene, hogy éket verjenek az párt és a boszniai szerb nép közé. Karadzic szerint a szerb nép külön akar élni, nem akarja, hogy más népekkel való keve­redésre kényszerítsék. A bosz­niai választásokon nem is lehet más célja, mint hogy meg­erősítse a Republika Srpska (a Bosznián belül létrehozott szerb államalakulat) különállá­sát, megakadályozza ennek be­olvasztását a boszniai föderá­cióba. A boszniai szerb elnöknek, aki ellen távollétében eljárás folyik a hágai Nemzetközi Tör­vényszéken háborús bűnök gyanújával, távoznia kellene elnöki posztjáról a délszláv há­borút lezáró daytoni béke­egyezmény értelmében. Eszak-Korea fenyegetőzik MTI Észak-Korea hétfőn azzal fenyegetőzött, hogy felül­vizsgálja nukleáris program­jának befagyasztására tett ígéretét, amennyiben nem kapja meg a cserébe ígért kőolajat —jelentette kedden Szöulból az AP. „Ha nem kapjuk meg idő­ben a megfelelő mennyisé­gű olajat, kénytelenek le­szünk felülvizsgálni a befa­gyasztásra tett ígéretün­ket” — közölte a hivatalos KCNA hírügynökség. Észak -Korea, az Egyesült Álla­mok, Japán és Dél-Korea 1994-ben állapodott meg ab­ban, hogy Phenjan mindad­dig évi félmillió tonna kő­olajat kap, amíg — 4,5 mil­liárd dollár költséggel — fel nem épít két új nukleáris re­aktort a jelenlegiek helyet­tesítésére. Tömeges nemi erőszak parancsra MTI A hágai Nemzetközi Tör­vényszék vizsgálóbizottsága által végzett kutatások azt tá­masztják alá, hogy Boszniá­ban „felső parancsra” történt a muzulmán nők tömeges megerőszakolása —jelentet­te a dpa. Az asszonyokat és lányokat megerőszakoló szerb katonák, rendőrök és félkatonai csoportok tagjai rendszerint azzal próbálták igazolni tetteiket, hogy elöl» járóik kényszerítették őket, parancsba adták, hogy csinál­janak „csetnik-bébiket”. Mind­ezt Irma Oosterman, a vizsgá­lóbizottság tanúként meghall­gatott tagja mondta el kedden a törvényszék előtt a háborús bűncselekmények elkövetésé­vel vádolt Radovan Karadzic boszniai szerb vezető elleni bi­zonyítási eljárásban. — Mindenhol azonos mód­szert alkalmaztak — jelentette ki Oosterman eskü alatt tett ta­núvallomásában. — Az asszo­ny okai és, lányokat elkülönítet­ték a férfiaktól, és megerő­szakolták őket. A jelen lévő ka­tonatisztek és rendőrparancs­nokok ez ellen semmit sem tettek, sőt, gyakran maguk is részt vettek a kiszolgálta­tott muzulmán nők meggya- lázásában.” „Létezett egy olyan pa­rancs, hogy a katonáknak ezt kell tenniük”—mondot­ta Irma Oosterman, aki maga mintegy ötven áldo­zattal beszélt. A bizottság már több száz megerősza­kolt nőt hallgatott meg, de az áldozatok közül csak minden második volt haj­landó válaszolni a feltett kérdésekre. Magyar embercsempészek MTI A német hatóságok az elmúlt hónapokban 24 magyar állam­polgárt tartóztattak le ember- csempészés miatt. Túlnyomó többségében olyan taxisokról van szó, akik hamis magyar út­levéllel rendelkező utasokat szállítanak Münchenbe. Az utóbbi időben rendkívül elsza­porodott bűncselekményről Klaus Wellenschmidt bajor vizsgálóbíró kedden az MTI érdeklődésére elmondta, hogy fiatalemberek, valamint tisztes családapák magyarul egy szót sem tudó, hamis magyar útle­véllel rendelkező személyekkel érkeznek az osztrák—német határra. Amikor a magyar ok­mányt felmutató koszovói al­bán, kurd, szíriai utasokat lelep­lezik, a magyar taxisok rend­szerint azt állítják, hogy nem tudtak semmiről. Minden jel szerint az ilyen utakra vállalko­zó magyar taxisok és egyéb autósok nincsenek tisztában azzal, hogy az embercsempé­szést a német törvények rend­kívül szigorúan büntetik. Hírről « V hírre Palotai István (Új Kelet) ÚJ KELET Romániában sem lej­tettek örömtáncot... ...július elsején a „fo­gyasztók”, mivel meg­lehetősen drasztikus ár­emeléseket jelentett be a kormány. A kenyér 52 százalékkal, a villanyáram 60 százalékkal (a távfűtés is), a benzin pedig 32 szá­zalékkal lett drágább. Ha­sonló mértékben drágult a tűzifa, a szén és a palac­kos gáz is. Öröm az ürömben (már ha be is tartják), hogy ál­lítólag a kormány az így keletkezett lakossági többletkiadásokat teljes egészében kompenzálni fogja, illetve az áremelés mértékét ellentételezi. Minden szép és jó, csak éppen az a bibi, hogy hiá­ba kompenzálják ezeket a tételeket, mert éppen ezek azok az árucikkek és szol­gáltatások, amelyek min­den egyéb vonatkozásban is árfelhajtó szerepet ját­szanak... Az intézkedéssel Romá­niában a júliusi inflációs ráta eléri a hét százalékot, ami azt jelenti, hogy szep­tember végére az 1995. decemberi szintnél 25 szá­zalékkal lesz magasabb... A román hatóságok úgy kommentálják az esemé­nyeket, hogy azok a bel­földi ráfordítási árak nö­vekedésének, valamint a Valutaalap és az IMF lej­jel kapcsolatos várható in­tézkedéseinek következ­ményei... Romániában eddig sem fürödtek tejben-vajban az emberek. Hogy eztán mi­ben fognak, az még a jövő zenéje... Még egy év, és Hong­kong a kommunista Kí­na... ...integráns részévé vá­lik. Hogy akkor ihi is fog történni, arról halvány sej­telme sincs senkinek, leg­feljebb a reményekre, il­letve a kínai állam ígére­teire lehet hagyatkozni. Hogy ezek az ígéretek mennyit érnek, végképp megjósolhatatlanok. A politikusok (beleértve a briteket is) hajlanak rá, hogy higyjenek nekik, a hongkongi emberek már kevésbé. A nagyarányú kivándorlási hullám min­denesetre azt látszik iga­zolni, hogy nemigen hisz­nek az „egy ország, két rendszer” ígéretében. A nyugati logika végül is azt diktálja, hogy valóban mindent betartsanak, ami­re szavukat adták, hiszen a hongkongi ipar bevéte­lei csak akkor öröklődnek át Kínába is, ha nem zilál­ják szét a miniállam gaz­daságát. Mondom, a logika. Saj­nos azonban nem egyszer voltunk már tanúi annak, hogy egy kommunista or­szág a logika elvei elé he­lyezte az önmaga kreálta „ideológiai logikát”, ami­ből nem is egyszer tragé­dia keletkezett...

Next

/
Oldalképek
Tartalom