Új Kelet, 1996. július (3. évfolyam, 152-178. szám)
1996-07-22 / 170. szám
8 1996. július 22., hétfő Horgászoknak UJ KELET Titkár, versenyző és boltos Haltrófeák F T. (Uj Kelet) — Egyesületi titkár, boltos és aktív versenyző is. Hogyan tudja összegyeztetni a három szerepkört ? — Néha én magam sem tudom különválasztani, de nincs is rá szükség. Jó az, ha egy kereskedő a gyakorlatban is kipróbálja az általa forgalmazott terméket, és még jobb, ha ínindezt versenykörülmények között teszi. A boltba betérő vevőknek is könnyebb úgy tanácsot adni, ha ismerem, mit tud a felszerelés. — Mint boltvezető, tapasztalata szerint hogyan változott a kereslet az utóbbi években? — Kettészakadt a piac. Vagy a nagyon olcsó, vagy a minőségi terméket keresik a horgászok. A középkategóriájú felszerelések teljesen eltűntek a polcokról, nincs rá juk ugyanúgy kötelező mérethatárokat és a fogási tilalmi időszakokat. Nem tudom, szabályellenes-e a téli jég alatti halászat, de mindenképpen etikátlan. A nagy hidegben elgémberedett halakat sportszerűtlen dolog hálóba keríteni. Még a hivatásos halászok is alkalmazzák ezt a módszert. Nagyon elterjedt még a var- sázás az orvhalászoknál, pedig ez is engedélyhez kötött halászati módszer. — A horgászok szeretik a halételeket ? — Sok olyan pecást ismerek, aki megfogja a halat, de utána visszaengedi a vízbe. Még mindig azok vannak többen, akiknek ez élelemforrás, esetleg megélhetési forma. De a horgászversenyeken még véletlenül sem szerepel az „étlapon” halászlé, vagy rántott hal. Nyíregyházán, az Egyház utcai horgászbolt előtt szinte mindig foglalt a parkoló.A vevők egymásnak adják — na nem a kilincset, hanem — a parkolóhelyet. A tulajdonos, Badar András egy percre sem hagyhatja el az üzletet, így a pult két oldalán állva beszélgetünk. Badar András — mögötte a „trófeák” fizetőképes kereslet. Évről évre több a horgász és kevesebb a hal. Komolyabb fogást csak minőségi bottal, damil- lal és horoggal lehet elérni. ! Hol van már az egyes zsinór? ! A legtöbben 0,6-os élőkével ; horgásznak, de már egyre többen még ettől is vékonyabbat keresnek a boltokban. És nemcsak a versenyzők, hanem a hétköznapi horgászok is inkább a jobb terméket ve- I sok meg. — Mint egyesületi elnöknek, mi a véleménye az engedély nélküli horgászatról? — Orvhorgászat mindig volt, van és lesz is. Ahol közel van a víz (különösen a Tisza partján), gyakorta a meg- jélhetés forrása a zughorgászat iés á halászat. így volt ez már az uradalmi időszakban is, és amolyan bocsánatos bűnnek számított. Sajnos, még ma is huncut összekacsintás kíséri az orvhorgászok ténykedését. Pedig a horgászegyesületek komoly anyagiakat áldoznak telepítésre, a környezet rendbetételére, és jelentős bevételtől esnek el, mert sokan nem fizetnek, mégis horgásznak. De nem csak az engedély nélküli pecásokkal van baj, a halászok sem tartják be a ráInkább gulyás vagy magyaros pörkölt a kedveltebb. — Mennyivel drágultak az idén az engedélyek? — Az állami horgászengedélyek ugyanannyiba kerülnek, mint tavaly. Változtak viszont a területi és az egyesületi (napi jegyek) díjak. Például a Tiszára a területi engedély négy évvel ezelőtt még ezer forintba került, most háromezerháromszáz egy évre. Az egyesületeknek egyre többet kell költeni a telepítésre. Mi is annyiért kapjuk a halat, mint bárki más a boltban. Legolcsóbb a keszeg, ennek 170—180 forint kilója. Az egyik legismertebb halfajta, a ponty, 400 forint körüli áron kapható. Legdrágább a harcsa és a süllő, ennek az ára nyolcszáz forint körül van. —A bolt falán kipreparálva tátognak a rekordpéldányok. Melyikre a legbüszkébb? — Két nagyon szép méretes halat fogtam életemben. Az egyik egy 13,5 kilogrammos amúr, a másik pedig egy 10,2 kilós csuka, amelyik a rekordlistára is felkerült. Ez utóbbit tavaly ősszel Sza- bolcsveresmarton a víztározóból fogtam ki. Párosverseny Tiszalökön A halakat visszadobták Fekete Tibor (Új Kelet) A horgászok népes tábora ma már sok verseny között válogathat, azonban a párosverseny még ritkaságszámba megy. Az országban több helyen is rendeztek már ilyet, a megyében most először, a tiszalöki malomtónál a napokban három megye tizenhárom párosa állt rajthoz (ült partvonalra) és kezdte meg maratoni küzdelmét. Hosszú távú viadal volt, mert általában háromórásra tevezik a versenyeket, most azonban öt órán át fogták a versenyzők a bot végét, és emelgették ki a halakat a vízből. Ottjártunkkor már elfoglalta helyét a tizenhárom páros, és a pecások egymás után kapkodták ki a halakat a vízből. A verseny szabályai nem sokban különböztek a máskor megszokottaktól. Könnyebbség talán, hogy a párosok mindenben segíthetnek egymásnak. Szigorítás azonban, hogy csak úszóval lehet halat fogni, és a két versenyzőnek egy haltartóba kell gyűjteni a kifogott zsákmányt. A verseny kiírói nem határozták meg, milyen méret felett számít be a fogás a végeredménybe. Akármekkora pi- rinyó is volt a hal, egy darab, az egy darab. A csúzli itt teljesen szabályos felszerelési eszköz. Ezzel a legkönnyebb a partról a megfelelő helyre „belőni” a csalit. Minden horgász féltve őrzött titka az etetőanyag összetétele, de sokan használtak gyári keveréket is. Változatos képet mutattak a botok, zsinórok és horgok. Ezen a szinten már nem lehet „nádpálcával” és „libatollal” komoly eredményt elérni. A botok legalább háromméteresek voltak, de akadt olyan versenyző, aki legalább hat méterre be tudott nyúlni a víz fölé. A dobogós helyen végzett horgászok szinte percenként emeltek ki egy-egy halat. A háromszáz perc elteltével megszólalt a gong, és kezKapásra várva __________!________________Éü Ho rgászbot erdő zsef—Tóth László duó végzett, míg a harmadik egy apa-lánya kettős lett, Németh Szilvia és Németh László. Ez utóbbi páros hölgytagja országos válogatott kerettag, és jó felkészülési lehetőség volt ez a verseny az augusztus végi szolnoki női horgász világbajnokságra. Nem maradtak jutalom nélkül a legnagyobb zsákmányt fogó pecások sem. Ladányi István és Czipó József Nyírtelekről érkeztek, és egy 260 grammos keszeggel érdemelte ki a külön- díjat. Velük holtversenyben, grammra azonos eredménnyel szintén különdíjas lett Beke Péter és Sadi Sándor, a hazaiak párosa. A Belvárosi Horgászbolt díjat ajánlott fel a legtöbb törpeharcsát horogra akasztó párosnak, ez Tóth Benjáminnak és Bardócz Tamásnak sikerült. A mérlegelést követően a kis halakat visszaengedték a vízbe, és nem várták el tőlük a három kívánság teljesítését. Számunkra meglepő módon a díjkiosztót követő ünnepi menü nem dődhetett az értékelés.A verseny végső sorrendjét a kifogott halak darabszáma alapján döntötték el. A legtöbbet a Mátészalkáról érkezett Szűcs Éva— Szűcs Attila unokatestvér-párosnak sikerült kiemelnie. A második helyen a Takács Jóhalászlé, hanem egyszerű gulyás volt. (Állítólag a pecások közül sokan nem szeretik a halat.) Mint a háromajtós ruhásszekrény... '£ i. ^ fíjt&é ’/Is Horgászkaland a tengeren Jóapám, az USA és Kanada keleti partvidékének tudora egyszer rávett, hogy menjek el vele, és pecázzuk együtt végig az egy hónap alatt azt a csekélyke, 3—4000 kilométeres partszakaszt, amit éppen kinézett magának. Palotaj István (Új Kelet) Megkezdődött a hadművelet előkészítése. Egy hétig rótta az utcákat Torontóban, egyik horgászboltból a másikba ment. Az eredmény megérte a fáradságot, mert boldog tulajdonosa volt vagy 150 darab tengeri vil- lantónak, meg mindenféle csodaketyerének. Amikor elindultunk, érzékeny búcsút vettem a kulturált világtól, ismervén apám vadevezős mivoltát. Vagy kétnapi száguldás után érkeztünk meg Észak-Karolinába, ahol minden pihenés, vagy alvás nélkül apám úgy döntött, hogy csupán a tájékozódás kedvéért jobb lesz, ha „letapogatjuk” azt a területet, amelyre szemet vetett. Kibéreltünk egy nagyobbacska csónakot, és elmentünk „tapogatni”. Őszintén megvallom, én leginkább aludtam, ami nem volt túlzottan nagy teljesítmény, mert egy kapás nem sok, annyi sem volt. Az öreg is feladta, vagy hat óra elmúltával, és utána roppant nagyot henyéltünk az autóban ülve. Ott már az időjárás is istenesebb volt, és nem fagytam karikára a tengeren a fütyülő szélben. Nem mentünk nagy halakra, mert nem horgászhajóval pecáztunk, hanem csak motorcsónakkal. Három napig maradtunk ott és minden lehető technikát kipróbáltunk. Jó volt a haljárás, így végül is minden módszer eredményes volt. Fogtunk villantóval tengeri „csőrös” csukát, egy csendes öbölben hatalmas műléggyel egy közel tizenöt kilós tengeri hólyagos sügért, úszóval egy negyed falka heringecskét és pátemoszterrel (ami tengeren teljesen szokatlan) több barra- kudát. A legsajátosabb élményem az volt, amikor egy öbölben békésen fenekezvén arra lettem figyelmes, hogy valami viszi a cejgot. De nem úgy, mint egy hal, hanem sokkal inkább mint egy alapjáraton működő úthenger. Mondom, csak beakasztok neki, hát, mintha egy háromajtós szekrény lenne. És megy szép lassan, de visszafoghatat- lanul. Annak ellenére, hogy nagyon kemény szerelésem volt (120-as sodrott tengeri selyemzsinór sodrott acélelőké- vel) attól tartottam, hogy ha erőltetem a madárkát, elillan, így hagytam, hadd húzza a csónakot szépen lassan, körbe-kör- be. Vagy tíz percet meneteltettük, amikor minden nógatás nélkül megindult felfelé. De csak szép komótosan. Vagy öt méterre volt a csónaktól, amikor a felszínre érkezett, és komoly méltatlankodással a pofáján jól megnézett magának. Ha túlzásokba akarnék esni, azt mondanám, hogy még most is ott ülök és csodálkozom. Őkel- me ugyanis egy akkora tengeri teknős volt, mint otthon a fürdőkád! A helyzet világos volt: ő a főnök. Van még egy eset: levágom a zsinórt, hadd menjen Isten hírével. Na de nem ezért megy az emberfia horgászni! Ha az ég teknőst adott, hát teknőst adott. Meg kell becsülni. Szerencsére könnyen tanult és hamar rájött: nem akarom, hogy mélyre menjen, és sokkal jobban élvezem, ha a felszínen úszva csónakáztat. Szerencsémre nem vette észre aljas cselvetésemet, hogy szépen a part felé terelem. Ez a manőver olyannyira jól sikerült, hogy őkelme még a partra is kigyalogolt. Szegény pára. Úgy négy hét elteltével már rézlábas díszasztalként folytatta lakásomban immár halhatatlan életét.
