Új Kelet, 1996. június (3. évfolyam, 127-151. szám)
1996-06-05 / 130. szám
UJ KELET Évforduló 1996. június 5., szerda 5 PÉLDAKÉP: Nagy Imre mártír miniszterelnök Dragos Gyula Ki is volt valójában Nagy Imre, akinek neve az 1956-os forradalom és szabadságharc méltó jelképe? Ez a név a XX. század progresszív erőinek olyan kiemelkedő személyiségét jelöli, aki mint ember, mint politikus és mint államférfi követendő példát mutatott a mindennapok emberének, a politikusoknak és az államférfiaknak. Erről Rainer M. János kiváló történész, kutató írta: „Nagy Imre neve összekapcsolódik a jelenkori magyar történelem fordulópontjával. 1945 után „földosztó miniszterként” érkezett haza, szinte teljesen ismeretlen hazai...” Az ő neve táplálta a reményt a Rákosi-féle restaurációval szemben 1956. október 23-án ezzel a reménnyel skandálták a budapesti tüntetők: Nagy Imrében a bizalmunk! A forradalom elnökeként nevéhez fűződik a többpártrendszer deklarálása, a Varsói Szerződésből való kilépés és Magyarország semlegességének kihirdetése: kommunista létére az addig ismert szovjet kommunizmustól megszabadulás jelképe lett. Tőrbe csalása, titkos pere és kivégzése nagy tanulsággal szolgál. Számos dokumentum bizonyítja, elsősorban csodálatos családszeretete jellemezte. Tisztelte szüleit és nagyszüleit. Sajnos, sorsa ezért nem jutalmazta hosszú élettel. Hűséggel szerette kedves feleségét — Égető Máriát—, nagy gondoskodással nevelte leányát, Nagy Erzsébetet. Rajongásig imádta unokáit, Jánosi Ferencetés Katalint. Családja tagjaitól ugyanezeket az érzelmeket kapta vissza. Ezt a példás családi életet és harmóniát örökítette meg írásban leánya — megjelent a Magyar Hírlap 1993. december 24-ei számában. „...Emlékezetemben egyetlen felhőtlen karácsony él, 1953 karácsonya... Együtt volt a családunk. Velünk volt az ómama, mosolya maga volt a szeretet, ahogy fiára nézett, ahogy valameny- nyiünket mosolyával simogatott. Ott volt édesanyám... első férjem, Jánosi Ferenc teli hittel és odaadással édesapám és az egész család iránt. Ott voltak édes gyermekeink, Feri és Kati, a két unoka, akiket az én édesapám igaz nagyapaként mindennel elhalmozott... most is magam előtt látom édesapámat. Nagy Imrét, a boldog embert, aki az élet egyik legnagyobb adományának tartotta a meleg családi fészket. A családja és még nagyobb családja — édes hazája, a dolgos magyar nép — volt számára mindig élete során a legfontosabb...” Erzsébet asszony Nyíregyházán, egy közéleti fórumon a feltett kérdésekre többek között kijelentette: — Családi otthonunk szeretetteljes és meghitt lérköre egy életrevaló tanulsággal szolgál... szilárdan összetartó szeretetünk és féltésünk igazi tiszta forrásból fakadt... Édesapám élete, sorsa példakép lehet honfitársai szeretetében, tiszteletében, megbecsülésében és a sorsukért vállalt személyes felelősségében. A krónikák szerint példaképe lehet minden antidemokratikus, hatalmi törekvés elleni, megalkuvás nélküli következetes küzdelemnek. Példaképünk lehet a vitákban tanúsított kulturált, a másságot tisztelő magatartásban. Példaképül fogadhatjuk el emberi hibáinak szigorú önvizsgálatában, majd azok felelősségteljes kijavításában. Őt mindig változtatásra kész, változtatni akaró emberként ismerhettük meg. __ Hű maradt Pé ldakép lehet a ma hatalmon lévő, vagy arra törekvő politikusoknak, elsősorban egy emberközpontú politika megfogalmazásában, megvalósulásában. Nagy Imre közéleti tevékenységének kezdetétől 1956-ig fokozatosan radikali- zálódó reformer, honfitársai és nemzete létfontosságú érdeke- it képviselő programokkal, majd politikusi pályájának csúcsán — 1956-ban — önként meggyőződésből vállalta fel a forradalom, a szabadságharc programját, amelyhez élete végéig hű maradt. Erre azért volt képes, mert erkölcsi és politikai normái hazánk, népünk kívánalmait tükrözték. Nagy Imre politikusi életútjának a történészek három kiemelkedő szakaszát emelik ki. Az egyik: az 1920-as évektől 1953 közepéig a magyar agrárpolitika kiváló szakértője, alakítója, formálója volt. E periódusban szinte csak agrárkérdésekkel foglalkozott, de úgy, hogy mindig az összparasztság érdekeiért szállt síkra, amiért sorozatos megtorlásokkal sújtották. A 30-as években ezért bélyegezték , .kuláknak” és fenyegették meg. 1949-ben opport- tunistának tartják és száműzik a magyar politikai vezetésből. 1955-ben megfosztják minden rangjától és beosztásától, és szinte a létminimum határára kényszerítik. A második: 1953 júliusában már kormányprogrammal lépett az ország közvéleménye elé. mint a Rákosi Mátyást leváltó miniszterelnök. Reménység, bizakodás töltötte el a lakosság minden rétegét, de ez sajnos csak Nagy Imre 1955 eleji száműzetéséig tarthatott. A nép azonban nem felejtett, sőt! A harmadik: 1956. október 23-án a forradalom követelése emelte ismét a miniszterelnöki székbe. Ebben a minőségben a forradalmi szervezetek és küzdőtársai hatására feltétel nélkül vállalta, törvényesítette, állami rangra emelte a forradalmi követeléseket, ezzel segítve győzelemre az 1956-os forradalmat és szabadságharcot. Ezért a magatartásáért az életével kellett fizetnie! Mártíromsága adja magyarázatát az október 23-át követő bizonytalanságának is. Ha valaki, akkor ő jól tudta, hogy fog reagálni az „ügyeletes” — szovjet vezető csoport a magyar forradalom fő követeléseire a szovjet hadsereg elleni fegyveres harcokra, a hadsereg azonnali kivonására, a Varsói Szerződés felmondására, a magyar semlegességünk kimondására. Tudta, hogy ez „halálos bűn” a szovjet vezetők szemében, amit azok feltétlenül megtorolnak, ha a forradalmunk elbukik. A Jaltai Szerződés miatt nemigen számíthatott az ígért nyugati segítségére sem. Ha így van, miért tette azt, amit tett? Nagy Imre a hazája, a népe sorskérdéseinek forradalmi megoldására szavazott döntésével, nem hajolt meg az idegen akarat előtt, és e döntéséhez hű maradt haláláig! A történészek szerint a budapesti jugoszláv nagykövetségen tartózkodott 1956. november 4. és 22. között, azt követően a romániai Snagovban töltötte száműzetése fél esztendejét; majd a vizsgálati fogság és a per után kivégezték. Sokakban felmerült a kérdés: — Nagy Imre és társai hogyan kerültek a jugoszláv nagykövetségre? 1956. november 4-én hajnali négy órakor azzal a szigorú tűzparanccsal indult meg a szovjetek ötödik hadosztályának második támadása, hogy bármi áron döntse meg és ejtse fogságba Nagy Imrét és kormányát, valamint a vidéki forradalmi központok vezetőit. Feladatuk volt, hogy állítsák vissza a szovjetektől függő egypárti diktatúrát. A jugoszláv kormány már november 2-án ismerve Hrus- csovék támadási tervét, arra utasította budapesti nagykövetét — Szoldaticsot —, hogy ajánljon fel menedékjogot Nagy Imrének és vezető társainak. Nagy Imre és közvetlen munkatársai november 4-én reggel hat és nyolc óra között lépték át a jugoszláv nagykövetség kapuját: 43 személy, köztük 13 gyerek kapott menedéket. Nagy Imrééknek meg kellett tenniük ezt a lépést, mert nem volt más választásuk. Emberrablás Nagy Imréék politikai helyzete kétségbeejtően kellemetlen volt. Elszakadtak a külvilágtól. Nem telefonálhattak, nem érintkezhettek a családjukkal, rokonaikkal, barátaikkal. Hírekhez csak a nagykövetség szűrőjén keresztül tudtak esetenként hozzájutni. A nagykövetség épületét szovjet fegyveres páncélos egység vette körül. A jugoszláv nagykövet már az első napokban közölte Nagy Imrével Tito üzenetét: mondjon le, és támogassa a Kádár-kormányt. Nagy Imre határozott nemmel válaszolt. Tito erre a pulai beszédében teljesen szem- befordult Nagy Imrével, szökevénynek minősítette, és helyeselte a szovjet hadsereg november 4-ei támadását. Ezután tárgyalások, alkudozások kezdődtek Titóék, Hruscsovék és a megalakult új magyar kormány között. Végezetül ígéretet kaptak; nem emelnek büntető eljárást Nagy Imre és társai ellen, szabadon visszatérhetnek otthonaikba. November 22-én este fél hétkor léptek ki Nagy Imréék a jugoszláv nagykövetség kapuján, és szálltak be abba az autóbuszba, melyet Münnich Ferenc küldött hazaszállításukra. Az autóbusz azonban nem az otthonukba, hanem Mátyásföldre, az akkori KGB-rezidenciára vitte őket. Az emberrablás nemzetközi visszhangja végül is azt eredményezte, hogy Nagy Imrét és társait családtagjaikkal együtt szovjet repülőgépeken erőszakkal a romániai Snagovba deportálták. 1956. november végétől 1957. április közepéig tartott Nagy Imre és társainak rabsága, a velük együtt elvitt, semmiben sem vétkes családtagok számára pedig 1958. végéig, két keserves évig. A forradalom miniszterelnökét és társait több esetben megkeresték magyar vezetők — köztük Kállai Gyula—, valamint román pártvezetők megbízottai, azzal a céllal, hogy lemondásra és önbírálatra késztessék őket. De közvetítő tárgyalásaik nem vezettek sikerre. 1957. március 19-étől április 14-éig folyamatosan tartóztatták le a csoport férfitagjait — amire se a magyar, se a nemzetközi jog szerint nem kerülhetett volna sor egy idegen állam területén — és szállították őket vissza Budapestre a Fő utcai börtönbe. Elsőként Fazekas György, miskolci születésű újságírót tartóztatták le, majd Donnáth Ferencet, Losonczi Gézát, s utolsónak Nagy Imrét. Mi lett a családtagok sorsa? A férfiak letartóztatása után a családtagokat összeköltöztették, új szálláshelyre vitték őket, ahol mostoha körülmények között teltek napjaik. 1958 augusztusának elején rabtartó parancsnokuk a felnőtteket egy szobába rendelte, a gyerekeket őrzés, felügyelet mellett az udvaron kint hagyták. A parancsnok így szólt hozzájuk: ...most egy fontos hírt fogok felolvasni a magyar Népszabadságból és a román Előre-ből. El- elcsukló hangon olvasni kezdte a Nagy Imre-perben hozott ítéletről szóló közleményt. Szomorúsággal teli, mélységes gyászban eltöltött hónapok következtek 1958 karácsonyáig, amíg mindenki hazatérhetett... Mint már arról szót ejtettünk, Nagy Imrét 1956. november 22-én tartóztatták le, pere 1958. június 15-éig tartott. Az elhúzódó fogság és a per hosszú ideje Hruscsovék és Titóék pártja és kormánya feloldhatatlan ellentéteivel magyarázható. Felháborítóan arcpirító, hogy ebben az ellenségeskedésükben a tét egy harmadik ország miniszterelnökének szabadsága, a feje, az élete volt. A szovjetek kezében Nagy Imre túsz volt. Mit tett és hogyan gondolkodott életének utolsó 14 hónapjában Nagy Imre? Felismerte, tisztában volt azzal, hogy az ellene felhozott vádak koholtak, érzékelte az ördögi kör koncepcióját, a reá váró ítélet mértéklét. Jól ismerve a korábbi koncepciós perek tragikus tanulságait, tudomásul vette, teljesen mindegy, ha bűnösnek vallja magát, vagy akár tényekkel, adatokkal, okmányokkal bizonyítja a maga és társai, a forradalom igazát, a diktatúra, a kegyetlen sors már döntött felette, illetve felettük. Eldöntötte, hogy nem vallja magát bűnösnek, mert ha ezt tenné, úgy minősítené társait is, de a forradalom, a szabadságharc valamennyi résztvevője árulónak minősülne. Koholt vádak Döntött, hogy vállalja politikai tetteit, de cáfolni fogja azok ellen- forradalmi minősítését. Ezért nem volt hajlandó a vizsgálóbíró kérdéseire válaszolni, valamint aláírni annak jegyzőkönyveit. A KGB utasítására, a magyar vezetők egyetértésével a pernek 11 vádlottja lett, ebből hét vádlottra mondták ki a halálos ítéletet! A zárt tárgyalás 1958. február 5-én kezdődött dr. Radó Zoltán tanácsvezető bíró elnökletével. Őt néhány nap múlva dr. Vida Ferenc vérbíró váltotta fel, aki az előre megírt forgatókönyv alapján 1958. június 15-én hirdette ki a halálos ítéletet. Nagy Imre nem kért kegyelmet! Június 16- án. egy nappal kihirdetése után, a budapesti Kozma utcai börtönben hajtották végre a halálos ítéletet. Ezzel megismétlődött az 1849-es tragédia. Ismét életét kellett feláldoznia egy magyar miniszterelnöknek az elveiért, egy forradalom igazságaiért, a hazájáért úgy, mint gróf Battyány Lajosnak... Nagy Imrét, a forradalom és szabadságharc mártír miniszter- elnökét, s a forradalom aktív résztvevőit a magyar nép sohasem felejti el, szívébe zárta! Forrásmunkák: dr. Rainer M. János. dr. Litván György, dr. Kopácsi Sándor, Földvári Rudolf előadásai, Kovács László írásos anyagai. Összeállította: Dragos Gyula szóvivő, a NIT megyei elnökségének tagja. AZ ÉLETÚT KRÓNIKÁJA 1896. június 6.: Nagy Imre megszületett Kaposvárott. 1915. május 5.: behívták katonának. 1916. július 6.: orosz hadifogságba esett (Brezovka, Kelet-Szibériában 1918-ig). 1918. június 6.: belépett a bolsevik pártba és a Vörös Gárdába 1919: Irkutszkban pártmunkás 1921-ig. 1921. május 1.: hazatért Magyarországra. 1922-tó'l: banktisztviselő 1927-ig. 1925. május 17.: kizárták a Szociáldemokrata Pártból. 1925: a Magyar Szocialista Munkáspárt (Vági-párt) kaposvári szervezetének egyik vezetője 1927-ig. 1927. február 27.: kommunista szervezkedés gyanújával letartóztatták, de két hónap után szabadlábra került. 1928. március 3.: Bécsbe emigrál. 1928. szeptember 8.: Budapesten illegalitásban vezette a KMP falusi osztályát 1929. májusig. 1930: a Kommunisták Magyarországi Pártjának küldötte a II. kongresszuson. 1930. április 2.: a moszkvai nemzetközi agrárintézet munkatársa 1936. február 1-jéig. 1936 január: kizárták a pártból. 1938. március 5.: letartóztatták, de négy nap múlva szabadlábra helyezték. 1939. február 3.: megrovás büntetéssel visszavették a pártba. 1940. február 5.: a moszkvai rádió magyar adásának szerkesztője, 1944 szeptemberétől októberig a főszerkesztője. 1944. november 1.: az MKP (MDP) KV és PB tagja 1949. szeptember 1-jéig. 1944. december 22.: az Ideiglenes Nemzeti Kormány földművelésügyi minisztere 1945. november 4-éig. 1945. november 4.: belügyminiszter 1946. március 26-áig. 1946. április 3.: az MDP KV Titkárság tagja 1949. szeptember l-jéig. 1947. szeptember 2.: az Országgyűlés elnöke 1949. májusig. 1949. május 2.: egyetemi tanár 1950-ig. 1950. december 1.: élelmezési miniszter 1952. november 14-éig. 1952. november 14.: miniszterelnök-helyettes 1953. július 4-éig. 1953. július 4.: miniszterelnök 1955 áprilisig. 1955. december 3.: kizárták az MDP-ből. 1956. november 4.: Jugoszlávia budapesti nagykövetségén tartózkodott politikai menekültként november 22-éig. 1956. november 23.: Romániába derportálták. 1957, 'január 29.: Kállai Gyula az MSZMP KB ülésén javasolta Nagy Imre és társai bíróság elé állítását. 1957. március 27—29.: a magyar vezetők megállapodtak Moszkvában Nagy Imre bíróság elé állításáról. 1958. június 9—15.: Nagy Imre és társainak pere. 1958. június 16-án: a budapesti Gyűjtőfogház udvarán kivégezték. te