Új Kelet, 1996. június (3. évfolyam, 127-151. szám)
1996-06-28 / 150. szám
UJ KELET Megyei krónika 1996. június 28., péntek 5 Két pályázat PHARE Demokrácia Program Új Kelet-információ Az Európai Unió magyar- országi képviselete pályázatot hirdet a PHARE Demokrácia Program mikroprojekt- jeire Magyarországon. A pályázat célja, hogy a civil szervezetek erősítésével járuljon hozzá a demokratikus társadalmak megszilárdulásához tizenegy közép- és kelet-európai országban. A PHARE Demokrácia Program a mikro- projektek keretébe elsősorban a helyi, kis civil szervezeteket támogatja az alábbi célok megvalósulásában: — A parlamentáris gyakorlattal és struktúrával kap- csoatos ismeretek és módszerek bővítése, illetve átadása helyi és országos szinten; — A pluralista demokratikus társadalom megteremtése Magyarországon; — Demokratikus gyakorlattal és jogállamisággal kapcsolatos szakismeretek és tapasztalatok átadása szakmai csoportoknak és szervezeteknek. Az Európai Unió 1996-ban 600 ezer ECU-val (körülbelül 111 millió forinttal kívánja támogatni a hazai civil szektor fejlődését. Az egyes projekteknek nyújtható támogatások összege változatlanul 3 ezer ECU-tól 10 ezer ECU-ig terjed. Pályázni csak pályázati űrlapon lehet, mely az Autonómia Alapítványtól szerezhető be. A pályázatok beérkezési határideje 1996. július 31. A pályázattal kapcsolatos további tájékoztatás az alapítvány címén, illetve telefonszámán kérhető: Autonómia Alapítvány, 1021 Budapest, Budakeszi út 55/D. P/7. V/2. Tel.: 06 1 -393- 0937, 393-0621, 176-7435 (Nun András vagy Scsaurszki Tamás). Befejeződött a nagyszabású orvoskongresszus Kevés volt a háziorvos-résztvevő A Kossuth Társaság pályázata Új Kelet-információ ______ A debreceni Kossuth Társaság pályázatot hirdet Kossuth Lajos és az 1848—49-i forradalom és szabadságharc emlékei Hajdú-Bihar és Sza- bolcs-Szatmár-Bereg megyében címmel. Pályázhatnak mindazok a 10—18 éves korúak, akik Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megye valamelyik oktatási-nevelési intézményének tanulói, és befizetik pályázatuk beküldésével egyidőben a Debreceni Kossuth Társaság 200 forintos tagdíját. A pályázat terjedelme mindkét kategóriában — 10-től 14 és 15-től 18 éves korig — minimum 5 gépelt oldal. Elfogadnak szép kézírással írt dolgozatot is. Beküldési határidő 1996. november 15. Értékelés mindkét kategóriában külön- külön. Díjátadás 1997. január 5-én, az Első Debreceni Kossuth Napon. A pályázatot a társaság elnökének címére — Pethő Gábor, 4024 Debrecen, Teleki u. 20.1/3. —kell küldeni. (A befizetést a Kereskedelmi és Hitelbank Rt. 10403428- 34217555-00000000 számú számlájára, 4024 Debrecen, Piac u. 52. címre várják.) Á A tanácskozás szünetében * , ■ Fotó: Bozsó Katalin a nyíregyházi Zay Anna Egész- A több teremben zajló szek- ségügyi Szakközépiskolában cióüléseken százharmincnál is Tegnap délután, a két órakor megrendezett többnapos tudó- több tudományos előadást halikezdődő szekcióülések zárták mányos orvoskongresszust. hattak az orvosok és az érdekUri Mariann (Uj Kelet) Fizikatanárok tanácskozása Befejeződött a jubileumi ankét Letter György (Új Kelet) Csütörtökön délben véget ért a nyíregyházi Váci Mihály Városi Művelődési Központban rendezett Országos Általános Iskolai Fizikatanári Ankét és Eszközkiállítás (OFA), amely az idén jubilált: huszadik alkalommal újból Nyíregyháza adott neki otthont, miként az első országos tanácskozásnak is. A négy napig tartó rendezvény a tervezett program szerint haladt, valamennyi neves meghívott részt vett a tanácskozás munkájában, akadémikusok, miniszteri vezetők hallgatták végig az Megyénk várja az osztrák tőkét (Folytatás az 1. oldalról) — Kiemeltem, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg megye termőföldjeinek 10 százalékán, 50 ezer hektáron — amennyiben a folyamatos öntözést megoldjuk — stabil és jó minőségű zöldség-gyümölcs termelést alakíthatunk, amelyre reális pénzügyi háttérrel rendelkező piaci igény van. A feldolgozó- iparba várunk osztrák befektetőket. Eddig csekély volt az érdeklődés annak ellenére, hogy a megyénkben működő osztrák—magyar vegyesvállalatok túlnyomó része ereményes. Franz Vranitzky véleménye szerint a nemzetközi infrastruktúra hiánya miatt nem jön a tőke keleti szomszédainktól. A kancellárnak 15 megyénkben tervezett — fejlesztési, energiaracionalizálási, idegenforgalmi — projektet adtam át. Vendégünk élénken érdeklődött a záhonyi vállalkozási övezet és a nyíregyházi ipari park iránt. ígérete szerint osztrák szakemberek fogják a befektetési lehetőségeket megvizsgálni. Ausztria államfője tegnap reggel Debrecenben szálláshelyéről gyalog sétált — természetesen szigorú biztonsági rendszabályok közepette — a városházára, ahol dr. Hevesi József polgármester köszöntötte a tíz éve beiktatott kancellárt. Vranitzky, Hevesi és Lotz Károly közlekedési miniszter szándéknyilatkozatot írt alá a debreceni repülőtér fejlesztési koncepciójának kidolgozására. A kancellár rövid beszédében kiemelte: — Az Európai Unióhoz való magyar csatlakozásról a szavak helyett a tettek ideje jött el. Véleményem szerint, Ausztriához hasonlóan ötéves tárgyalások után — amelyek 1997- ben kezdődnek — Magyarország is tagja lehet az EU-nak. Nagy súlyt fordítunk a politikai stabilitásnak, mely alapját a gazdasági stabilitás és a határokon túli nemzetközi együttműködés jelenti. Franc Vranitzky ezt követően megtekintette az 51 százalékban osztrák tulajdonban lévő AKS Debrecen Városgazdálkodási Kft. — Magyarország legkorszerűbb — hulladéklerakó telepét, majd a debreceni Kossuth Lajos Tudományi Egyetemen az említett négy megye és azok székhelyeinek, valamint a vállalkozásfejlesztési központok vezetőivel tárgyalt. Hangsúlyozta: Magyarországnak is érdeke, hogy a korábbi ipari monstrumok helyett minél több kis- és közepes vállalkozás alakuljon ki. Megerősítette, hogy osztrák vállalkozók további piacokat szeretnének hazánkban feltárni, és Ausztriában figyelemmel kísérik a magyar energiaszektor privatizációját. A gazdasági fórumon Csabai Lászlóné, Nyíregyháza polgármestere a megyeszékhely közbiztonsági helyzetéről, a város kulturális és szellemi életéről tartott tájékoztatót. Kovács István, a Pri- mom ügyvezetője megyénk fejlesztési elképzeléseiről kész projekteket adott át a kancellárnak. A magasrangú osztrák vendég ellátogatott a Hortobágyra, majd repülővel a fővárosba utazott. előadásokat, és mondták el véleményüket a fizikatanítás problémáiról. A tanácskozás vezérfonala a Nemzeti Alaptanterv és a fizikaoktatás kapcsolódása volt. Az ünnepélyes zárás előtt az eszközkiállításokat értékelve a következő fizikatanárok értek el helyezést, illetve kaptak díjat a maguk készítette kiállítási darabokért, eszközökért: 1. helyezett dr. Vida József, az egri tanárképző főiskola fizika tanszéke tanára, aki régi kiállítóként egy egész „boszorkánykonyhát” mutatott be, egyben a közönségdíjat is megszerezve eszközeivel; 2. helyezettek: Bigus Imre és Szeder László, a sárospataki gimnázium tanárai és Sebestyén Zoltán, a pécsi Testvérvárosok téri általános iskola tanára; 3. helyezett: Zátonyi Sándor, a békéscsabai Szlovák Tannyelvű Gimnázium tanára; 4. helyezettek: Lehoczki Pál, a békéscsabai Hugganai Vilma EgészAz ügyeletekről jelentik Szerencsére csendes napjuk volt csütörtökön a tűzoltóknak, rendkívüli esemény nem történt. A mentőket két súlyos közlekedési balesethez is riasztották. Újszőlőskert és Magy között személygépkocsi ütközött kisteherautóval. A mentők öt súlyos sérültet szállítottak el a helyszínről, a hatodik személy a helyszínen életét vesztette. Nyíregyházán is karambol sérültjeit kellett ellátniuk, szerencsére itt a következmények lényegesen enyhébbek voltak. A Debreceni utcán két sérültet részesítettek elsősegélyben, egy kamion és egy személygépkocsi „találkozása” miatt. lődő szakdolgozók. Az előadások feldolgozták a modem orvostudomány csaknem minden válfaját, sőt, a kapcsolódó társ- tudományok képviselői is kaptak bemutatkozási lehetőséget. Az előadások színvonalasa^, jól felépítettek és lényegre - törők voltak. Új kezelési módszerekkel ismerkedhettek meg a résztvevők, és kicserélhették tapasztalataikat az egyes gyógymódokat illetően. Kissé szomorúan tapasztalta mindenki, hogy a várakozással ellentétben a háziorvosok — annak ellenére, hogy akredi- tációs pontokat gyűjthettek volna — közül nagyon kevesen jelentek meg a négy nap folyamán. Érdektelenségükre még az sem adhat magyarázatot, hogy hét közben volt a konferencia, hiszen az előadások reggel kilenc órától és délután két órától kezdődtek. Összességében véve—bár az első ilyen nagyszabású kongresszusra került sor megyénkben — a szervezők és a résztvevők is elégedetten távoztak, azzal a tudattal, hogy két év múlva újra találkozhatnak... ségügyi Szakközépiskola tanára, Bérczy Enikő, a Budapest XVII. kerületi Fizika Munka- közösség képviseletében. A különdíjat Jármezei Tamás nyíregyházi fizikatanár, egyéni vállalkozó kapta. A tanácskozást dr. Hadházy Tibor, a nyíregyházi tanárképző főiskola fizika tanszékének vezetője, főiskolai tanár és Rónaszéki László, az Eötvös Lo- ránd Fizikai Társulat általános iskolai szakcsoportjának elnöke zárta, eredményesnek ítélve az általános iskolai fizika- oktatást, miként a nyíregyházi fórumot is. A jelenlegi tervek szerint jövőre Eger a 21. OFA helyszíne. A tanácskozás első napján, munkája elismeréseként Mi- kóla Sándor-díjjal tüntették ki Kiss Gyulát, a besztereci Móricz Zsigmond Általános Iskola igazgatóját, az országos tanácskozás főszervezőjét. A vele készült interjút szombati számunkban olvashatják. Pedagóguskonferencia Tudósítónktól A Megyei Pedagógiai Intézet a Művelődési és Közoktatási Minisztérium támogatásával július 1—3. között rendezi meg a nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnáziumban az Oktatásirányítók és Iskolafenntartók I. Országos Konferenciáját. A konferencián a közoktatás létét, fejlődését és fejlesztését nagy mértékben meghatározó intézmény- fenntartásáról, oktatásirányításáról, az oktatást szolgáló rendszer megannyi gondjáról-bajáról lesz szó. A már elkezdődött államháztartási reform első veszteseinek az iskolák érezhetik magukat. Nyíregyházán az államháztartási reform, az oktatási törvény módosítása és a Nemzeti Alaptanterv, mint a tartalmi szabályozás legújabb dokumentumai lesznek a konferencia fő témái. A beszélgetés résztvevői az önkormányzati és egyéb iskolafenntartók, polgár- mesterek, jegyzők, egyházi személyiségek, oktatási bizottságok tagjai, szakértők és szaktanácsadók, önkormányzati ügyintézők és az iskolavezetők közül kerülnek ki. Az országban valamennyi olyan településének önkormányzata meghívást kapott a rendezvényre, ahol iskola van. Az eddigiek szerint nagy az érdeklődés a konferencia iránt. A megye iskolavezetőinek a rendezvény egyben tanévnyitó értekezletül is szolgál, augusztusban külön emiatt már nem jönnének össze. A résztvevőknek lehetőségük lesz felkeresni megyénk nevezetességeit is, szakmai tanulmányutak keretében.