Új Kelet, 1996. június (3. évfolyam, 127-151. szám)
1996-06-26 / 148. szám
6 1996. június 26.» szerda Panoráma UJ KELET Mitől félnek Sao Paulóban? A brazíliai Sao Paulo polgárai leginkább attól félnek, hogy valaki meggyilkolja őket. A bűnügyi statisztikákra jellemzően a város lakosai attól tartanak a leginkább, hogy egy gyilkos célpontjává válnak, vagy eltévedt golyó végez velük. A Folha de Sao Paulo című lap Latin-Amerika legnagyobb városában végzett közvélemény-kutatása szerint a lakosok 63 százaléka retteg attól, hogy megölik. Hatvanegy százalék az eltévedt golyóktól tart a leginkább. A Sao Pauló-i lakosok 45 százalékát már legalább egyszer megtámadták, s 20 polgárból legalább egyet már négyszer, vagy ennél is többször raboltak ki. A többmilliós városban 1996 első négy hónapjában 1815 embert öltek meg. Pótvizsgára ítélve GfoblCY — Hogy készülhetnék az életre, amikor mindig a könyv mellett kell ülnöm...? Fisher sakkot ad Sakkot ad és immár nem csak ellenfeleinek, hanem az egész világnak Bobby Fisher, az egykori világbajnok. A játék amerikai óriása egészen pontosan új sakkot ad, nevezetesen változtat a játék alapszabályain, amire fél évezrede nem volt példa. Az AP jelentése szerint Fisher újításának lényege a bábuk hátsó sorrendjének megváltoztatása, azaz a tisztek, továbbá a király nem a megszokott kockákon állnának a játszma kezdetén. Hogy melyik figura melyik helyről „startolhat”, az vaktában dőlne el, számítógép sorsolná ki az összesen 960 kezdési felállás-variáció közül. Fisher az újítással mindenekelőtt vissza akarja adni a sakkozóknak a kreativitás lehetőségét és az egyéni kezdeményezés becsületét. Az amerikai nagymester szerint a „régi” sakkban agyonismételtek a megnyitások, a sakkozók a szakkönyvek és a számítógépek rabjai, és emiatt már a fiatal versenyzők többsége is igencsak vastag szemüveg viselésére kényszerül. Fisher találmányának védelmére a kártyát hozta fel. Mint mondotta, a kártyajátékokban legalább minden osztáskor nagy valószínűséggel más-más lapok kerülnek a játékosok kezébe, s nem kell állandóan ugyanazokkal a kezdőlapokkal nyitni. A „Fishersakk” július 11- én debütál hivatalosan Argentínában: Pablo Ricardo amegtin bajnok és Eugene Torre fülöp-szigeteki nagymester összacsapásával. Maga Fisher egyébként 1972-től 1975-ig volt sakkvilágbajnok, s 1975-ben önkényesen vonult ki a döntőről, mert a Nemzetközi Sakkszövetség nem volt hajlandó teljesíteni a szervezet által elfogadthatatlannak ítélt követeléseit. Fisher 1992 nyarán ismét felbukkant a világ színe előtt, s Jugoszláviában 10:5-re legyőzte Borisz Szapsszkij exvilágbajnokot — 3,35 millió dollárért. Az Egyesült Államok kormányzata a Jugoszlávia elleni ENSZ-szankciók megsértésével vádolta őt meg. A A. e u — Bocs, de ebben a sötétben alig lát valamit az ember, úgyhogy azt hiszem, léket kaptunk Forradalom a papírgyártásban „Tiszta lap”, mindenáron A papírgyárak évszázadok óta a legjelentősebb környezetszennyező források közé tartoznak, még ha erre csak az utóbbi évtizedekben döbbent is rá az emberiség. Ahhoz, hogy az eredetileg barna cellulózból a technológiai folyamat végén minél fehérebb papír legyen, irdatlan mennyiségű klór felhasználása szükséges. E kémiailag igen agresszív elem az üzemek szennyvizével együtt kerül a folyókba, tengerekbe, ahol az élet minden formáját elpusztítja. Két évtizeddel ezelőtt némi javulás állt be, amikor a gyárak — a környezetvédő mozgalmak nyomására — áttértek a klórmentes fehérítésre, illetve más fehérítőkkel (oxigén, hidrogénperoxid, ózon) pótolták a klórt. Csakhogy a „klórmentes fehérítő eljárás” pecsét, amely újabban számos papírárun olvasható, távolról sem szavatolja az állat- és növényvilág kívánatos mértékű kímélését. Környezeti tanulmányok kimutatták, hogy a papírgyárak szennyvízcsövein át távozó klórmentes lé famaradványokat tartalmaz: olyan természetes vegyületeket, amelyek oxigént fogyasztanak, és szerves anyagokkal dúsítják fel az élővizeket, eutrofizációt okozva. A svéd MoDo Paper konszern radikális lépésre szánta el magát, hogy ne terhelje tovább a Botteni-öböl vizét; annak a Domsjö környéki részéről ugyanis a klórmentes technológia dacára eltűntek a lazacok, s a többi halfaj állománya is megritkult. A svédek — Európa egyik legnagyobb papírgyártói és a klórmentes fehérítő eljárás feltalálói — zárt technológiai folyamatot fejlesztettek ki, amelyben a megfőzött cellulózpépet több lécsőben fehérítik anélkül, hogy szennyvizet vagy rothadó rostokat engednének az élővizekbe. Szűrőberendezéseik segítségével szinte a nullára csökkent Domsjöben a kibocsátott káros tápanyagok (foszfor, nitrogén) mennyisége. Egyidejűleg drasztikusan lefaragták az üzemben felhasznált friss mosóvíz mennyiségét is. Míg a hagyományos technológiával egy tonna cellulóz előállításához 50 köbméter vízre volt szükség, a zárt láncú eljárás mindössze öt köbmétert igényel. A fehérítőszerek visszanyerhetek, a léből kiszűrt famaradványok pedig elégetve energiatermelésre használhatók fel — számolt be az úttörő módszerről a Der Spiegel. Carl-JohanAlfthan, a MoDo főmérnöke a német magazinnak elmondta: kezdetben akadtak problémák az új technológiával. Például a fából kioldódó gyanta eltömte a csöveket és szűrőket, a víztartályokban kalcium rakódott le, a mosólében oldott mangán és vas pedig lebontotta a fehérítőként alkalmazott hidrogénperoxidot. A svéd mérnököknek azonban furfangos szűrőkkel, valamint újfajta csövekkel és fúvókákkal sikerült úrrá lenniük a nehézségeken, kiválasztva a mosóléből a problematikus vegyületeket. A nagyobb fokú fehérség elérése érdekében a MoDo technológusai egyelőre továbbra is használnak minimális mennyiségű klórdioxidot (egy tonna papírhoz három kilogrammot). Ez azonban olyan sókká (klo- ridokká) alakítható át, amelyek nem okoznak gondot, a kész papírban pedig mennyiségük a kimutathatóság határán mozog — állítja Alfthan. Domsjöben időközben már egymillió tonna cellulózt és papírt állítottak elő nyírfából az új módszerrel. A gyár mérnökei most azon törik a fejüket, miként alkalmazhatnák a zártláncú, szennyvízmentes technológiát a problematikusabb fenyőfélék feldolgozásában. Külföldön élénk érdeklődés kíséri a svéd eljárást. Elsősorban az Egyesült Államok és Németország nagy papírgyártó cégei várják türelmesen, hogy a MoDo eljárása kinője „gyermekbetegségeit” — hogy azután ők is felugorjanak a robogó vonatra. Ölvén éves a mikrobarázdás lemez „...mikor Little Richard énekelt...” A napokban volt ötven éve, hogy először megjelent a mikrobarázdás hanglemez, amely jelentős fordulatot hozott a zenerögzítés akkor háromnegyed százados történetében. Kezdetben volt az úgynevezett normál lemez a maga percenkénti 78 fordulatszámával. A sellack — shellack — anyagú korong könnyen tört dirib-da- rabra. Az ötvenes évekre a változó ízlés, a rock and roll-őrület másfajta technikát igényelt. E kor szülötte a 45-ös fordulatszámmal lejátszható mikrobarázdás lemez, amely a korábbinál jóval strapabíróbb és rugalmasabb anyagból készült, s jobban megfelelt az újfajta tömegkultúra igényeinek. A régi technika az ötvenes évek végére teljesen átadta helyét az újnak. Elvis Presley, Chuck Berry vagy Little Richard hangja már percenkénti 45-ös fordulatszámú lemezekről szólt. Érdekes szüleménye volt ennek az átmeneti korszaknak a nylonlemez is, amelyet tetszés szerint lehetett „gyűrögetni”. Hangminőségről ezeknél a lemezeknél jobb nem beszélni, mégis, egy időben hihetetlenül népszerűek voltak ezek a hajlékony, olykor újságba, könyvbe vagy képeslapba préselt „szív küldi” lemezek. A mikrobarázdás hangrögzítés következő lépcsőfoka az volt, amikor a szórakoztató zenében, a popban és a rockban a nagylemezekre, albumokra is kialakult az igény — mind a zenészek, mind a közönség részéről. A Beatles, a Rolling Stones, Bob Dylan és Jimi Hendrix dalainak a 33-as fordulatszámú, 30 cm átmérőjű „nagylemezek” feletek meg leginkább. Ezekre „ráfért” 35—40 percnyi anyag a kislemezek 10, vagy a maxilemezek legfeljebb 15—16 percével szemben. S amikor már mindenki azt hitte, hogy ezekkel a lemezekkel évtizedekig elszórakozhat, jött a hangrögzítés újabb forradalma. A megnetofonról most nem érdemes szólni, hiszen annak hangminősége silányabb, mint a lemezé. Az 1982- ben Japánban a Sony által kifejlesztett kompaktlemez — a compact disc vagy CD —- érzékeny csapás a hagyományos lemezekre, mégha nem is seperte le azokat a piacról. A hagyományos lemezek mellett kitartók azzal érvelnek, hogy a rocknak nem tesz jót a CD túlságosan steril — üres? — hangzása. E fenntartás ellenére a CD elindult diadalútján, s évek óta tart a hagyományos lemezpiac haldoklása. Ebbe a versenybe még nem szállt be a néhány éves új csoda, a digitális magnetofon. Bolhákkal zsarolt Kilencmillió fontot próbált kicsikarni zsarolással egy brit hölgy a Harrods Áruháztól, ám pénz helyett nyolc év börtönt kapott. A Reuter jelentése szerint a 41 esztendős Lydie Bánót fenyegetési eszköztárában egészen sajátos módszerek is szerepeltek. így például kilátásba helyezte, hogyha nem fizeti ki neki a legelőkelőbbnek tartott londoni áruház a 2 milliárd magyar forintnál is nagyobb összéget, akkor egereket enged el a Harrods éttermében, s a vendégek bizonyára igencsak rossz véleménnyel lesznek a konyha tisztaságáról . A ruhaosztályt rágcsálók helyett aprócska vérszívó „kommandó” bevetésével, nevezetesen bolhák titkos betelepítésével fenyegette meg, s el lehet képzelni, hogy mit képzeltek volna az áruházról a legelőkelőbb britek — vakaródzás közben. A hölgy fő bűne azonban mindezeknél jóval komolyabb: ételek megmérgezé- sével is fenyegetőzött, s elsősorban emiatt ítélte őt nyolc év börtönre a bíróság. Az erényöv divatja Az „erényöv”, amellyel a középorban a kereszteshadjáratokba vonuló lovagok otthonmaradt nejük hűségét akarták biztosítani, állítólag a múlt század találmánya. Két szakértő, aki különösen jól ismeri a középkorból az újkorba átívelő időszak szexuális szokásait és mindennapi életét, a Sunday Times vasárnapi számában tette ezt a megállapítást. Ráadásul az utóbbi időben akadtak brit múzeumok, amelyek szép csendben eltávolították vitrinjeikből azokat a vasból és bőrből készült szerkezeteket, amelyek állítólag az asszonyok hűségének megőrzésére lettek volna hivatottak. Csodagyerek A művészetek kedvelői ifjú Picassónak vagy ecsettel alkotó Mozartnak nevezik a Los Angelesben élő Alexandra Nechitát. A média számára csodagyerek vagy „Nagy Alexandra”. A tévéállomások egymással versengve invitálják műsoraikba. Képe a magazinok első oldalán látható. A tízéves Alexandra máról holnapra az Egyesült Államok legismertebb művésze lett. Olyan kubista stílusban fest, mint hajdan Picasso. Színeinek ragyogása Matisse-ra emlékeztet. Absztrakt festményeinek mindegyike egy-egy történetet beszél el személyes élményeiből — olvasható a dpa tudósításában. Az oldalt MTI-ainagukból állítottuk össze
