Új Kelet, 1996. április (3. évfolyam, 77-101. szám)
1996-04-06 / 82. szám
4 1996. április 6., szombat Közélet UJ KELET Tarnavölgyi György szombati jegyzete Levelet írhat Horn Gyulának... ...elektronikus úton, aki az Internet használója. A hálózaton megtalálható ugyanis a magyar Miniszterelnöki Hivatal lapja is, a kormányfő „e-mail” címével. Mutatós, okos dolog, márcsak azért is, mert például Clinton elnök jó ideje elérhető ilyen úton. Az „elérhető” persze, képletes kifejezés. A vonal túlsó végén nem Horn Gyula üldögél arra várva, hogy válaszolhasson, hanem — vélhetően — a titkársága nézi át időnként, mit kapott a miniszterelnök. Ezt viszont tessék szó szerint érteni. Milyen levelet kapott — és „mit kapott”. Mert ez a modem népfórum, amit az elektronikus levelezés jelenthet, magában hordozza azt is, hogy a címzett alaposan megkapja a magáét. Kíváncsi vagyok, milyen a levélforgalma a miniszterelnöknek ezen az úton — meg is kérdezem. Természetesen az Internet révén. Örült a Nyírtávhő embere... ...Nyíregyházán a minap, csaknem tánclépésben mérte fel a lakás alapterületét. Boldogságának igen prózai oka volt: mint elmondta, pályafutása során első alkalommal fordul elő, hogy a lakásokban, ahová becsönget, kifejezetten szívélyesen, mi több, nagy-nagy örömmel fogadják. Jó hírt, meglepetést visz ugyanis: közölheti a lakókkal, hogy kevesebbet kell fizetniük a távfűtésért! Nyíregyházán több tucat lakás március elsejétől alacsonyabb lett. Ez úgy tessék érteni, hogy a távhőszolgáltató döntött: a régi építésű, nagy belső magasságú lakásokban teljesíti a lakók régi vágyát, és csak három méterig számolja a légköbméter után fizetendő díjakat! Ehhez tudni kell, hogy nem egy ilyen lakás négy méternél is magasabb! Hogy miért kell újra mérni, miért nem elég hárommal szorozni az alapterületet? Bármily meglepő, a Nyírtávhő nem tudja, mekkorák e lakások, ők csak a légköbméter adatait kapták annak idején a Házkezelő Kft.-tői. így hát most újra mérnek, s ez kiváló alkalom arra, hogy közös öröme legyen lakónak és távhőszolgáltató dolgozónak egyaránt. Rájuk fér. A cigarettareklám hatástalan! A mindent elöntő reklámok nem növelik a cigarettafogyasztást, nem gyarapítják a dohányzók számát. Ártalmatlanok— legalábbis ezt állítják a dohánygyárak. Kézzel-láb- bal tiltakoznak az ellen, hogy tiltsák vagy korlátozzák a dohányreklámokat. Kimutatták, hogy ezek betiltása mily rettentően sújtaná a nemzetgazdaságot, milliárdokat veszítene az ország, plakátragasztók százai kerülnének az utcára és így tovább. Majdnem el is hiszi az ember, olyan szívhez szóló a szövegük. Csak egy idő után ébred rá a polgár, hogy átverik. Mert vajon melyik az a hülye kapitalista, aki százmilliókat költ olyan reklámra, mely nem növeli a terméke fogyasztását? Mellébeszél a dohánylobbi, ez bizonyos. Csak az a baj, hogy egy dologban igazuk van: a cigaretta utáni bevétel jelentős része az államkasszába vándorol, ugyanúgy, mint a szeszes italok esetében. Óriási érvágás lenne az államnak, ha hirtelen kevesebbet bagózna és piálna a magyar nép. Nem érdeke hát senkinek, hogy tiltsák a reklámot. Kivéve talán azt a sok-sok ezer embert, aki belehal. Mintha a fal fehér inai... ...látszanának ki, úgy fest a rajta kúszó kábelt takaró műanyag csík. Bevezették a telefont sok helyre, ennek nyomai látszanak. Örül az ember, hiszen végre túljutottunk azon, hogy Európa telefonnal legrosszabbul ellátott országai közé tartozzunk. De sír a szépérzéke, amikor ezeket a virító fehér csíkokat látja. Ezek tudnillik a továbbra is meglévő igénytelenség kiváló példái. Jön a szerelő, örvend a lakó, sipsupp, húzzák a vezetéket a falon, aztán eltakarják ezzel a fehér micsodával. Ami okos dolog, védi a drótot, csak éppen kissé nagyon ronda egy színes házfalon. Joggal mondhatja persze a szerelő, hogy ez van, fehéret lehet kapni és kész. Igaza van, nem ő tehet róla. Inkább a cége, amely a telefont szolgáltatja és beköti. Tízezrével szerelik az új telefonokat országszerte. Vajon nincs sehol e világon színesben ez a bizonyos kábeltakaró? Hogy választani lehessen, a falhoz illeszteni színben is? Örvendünk, hogy kikecmergünk egy gödörből a sanyarú telefonhelyzetünket illetően, ugyanakkor benne ragadunk egy másikban, ami a kulturáltság hiányosságait rejti magában. Lepusztult, kátyús utak, járdák, omladozó házfalak, kopott kapuk és tetők, az ócska kocsik hada — mind-mind arról árulkodnak, hogy nem vagyunk gazdagok (finoman fogalmazva). Legalább ott próbálnánk hát „gazdagodni”, ahol az nem elsősorban pénz kérdése... Német kisebbségi önkormányzat Mátészalkán Tisztelni az elődöket A legutóbbi önkormányzati választásokon Mátészalkán létrejött a német kisebbségi önkormányzat is. A városban és környékén élő német kisebbségről, az önkormányzat tevékenységéről Csűrös Andorral, az önkor-' mányzat alelnökével beszélgettünk. — Mi késztette önöket az itt lakó német kisebbség érdekeinek képviseletére? —A kisebbségi önkormányzat megalakításakor elég sok motiváló tényező adódott. A háború után nekünk szégyenkeznünk kellett német származásunk miatt. Egészen a legutóbbi időkig szüléink, testvéreink szégyellték német mivoltukat, gyermekeiket nem merték német szóra tanítani, mert féltek, hogy annak következményei lesznek. Az akkori politika miatt tömegesen magyarosítottuk nevünket, így sorra „eltűntek” az eredei sváb nevek. A kisebbségi önkormányzat megalakításával — többek között — azt is szerettük volna elérni, hogy a mi gyerekeink, unokáink már ne legyenek hátrányos helyzetben. Célunk, hogy az utódok ismerjék meg őseik földjét, az elődök életét, a német kultúrát, és segítsük mindazokat, akik szeretnék elsajátítani a német nyelvet. — Az önkormányzat ugyan Mátészalkán működik, de ennél nagyobb terület német kisebbségét képviseli... — A kisebbségi önkormányzat főleg a Mérkről, Vállajról Mátészalkára került svábok képviseletét látja el, de élnek a városban Zajtárói idekerült német származásúak is. Tervezzük, hogy kiépítjük a kapcsolatot a megye más részein élő svábokkal, így a Raka- mazon, a Vencsellőn élőkkel is. Ugyanakkor szeretnénk együttműködni a szomszédos országokban lévő rokonainkkal is. Ez már a munkácsiakkal megtörtént, most keressük a lehetőséget a Nagykárolyban és környékén lakók megismerésére is. — Hogyan sikerült a kapcsolatfelvétel az anyaországgal? Az utolsó áremelés Az ígéret az energiaárak „ utolsó” emeléséről sajnos nem fedi a valóságot. Ez nem amolyan újságírói jóslat, hanem egy egyszerű gondolatsor eredménye. A „véglegesen” rögzített ár fogalma csak és kizárólag a terv- gazdálkodásos módszer sajátja — annak pedig befellegzett. Az energia szabadpiaci termék, és az miszerint „de jure” nem szabadáras, nem azt jelenti, hogy „de facto" nem az! Az energiaszolgáltató cégek külföldi privatizációjával ez a tény még inkább igazzá vált. A tőke nem azért fektet be, hogy ezt önzetlenül tegye, és ne húzza le a sápot arról is. A tőke nem „ tanácsi" szociális intézmény. Végleges áremelésekről (legyen szó gázról, villanyról stb.) azért nem beszélhetünk, mert a mindenkori áremelésnek mindig megvan a maga „jó" oka. A világon mindenütt infláció van. Ennek üteme — a szektort felvásárlók országaiban ugyan csak maximum 3,5 százalék lehet, de annyi, amennyi lehet, lenni is szokott! Ezt a reálhozam-csökkenést a tulajdonosok soha nem fogják a saját zsebükből kifizetni, hanem bizony mindig is átfogják hárítani ránk. A másik ok: hogy a magyar pénz inflálódásának üteme ennél sokkal gyorsabb, és ezt a különbséget is nekünk kell majd állni. Harmadjára pe- dig a fejlesztések, beruházások költségeit is. Ezért felelőtlenség végleges árakról beszélni! Az egyedüli megoldás az lenne, ha nem mi, állampolgárok állnánk szemben a tőkés vállalatokkal, hanem mondjuk a háztulajdonosok országos.szövetsége. Ha volna. Ez a nyugati gyakorlat. Az energiaárak a lakbérben vannak, ezért az alku nem a bérlőkkel folyik. Úgy talán jobbak lennének az alkuesélyek... Legközelebbi számunk április 9-én, kedden jelenik meg. — A közelmúltban négy német tanár járt városunkban, segítségükkel a németet tanító pedagógusok tovább fejleszthették tudásukat. A jövőbeni terveink között szerepel, hogy ellátogassunk őseink földjére, s szeretnénk, ha minél többen tanulhatnák itthon, illetve Németországban a nyelvet. E kezdeményezésünk része, hogy városunkban a 9-es számú óvodában játékos formában már tanítjuk a német nyelvet, és ide szívesen járatják a gyerekeket mind a német, mind pedig a magyar származású szülők. Az iskolásoknak — elsősorban cserekapcsolatok felvételével — szeretnénk a német kultúrából, természetföldrajzból, őseink életéből minél többet megmutatni. Ebben a kezdeményezésben a Széchenyi István Általános Iskola jár az élen, hiszen igazgatója, Konczili Vendel szintén sváb származású, aki egyben kisebbségi önkormányzatunk elnöke is. Az iskola jelentős németnyelvű könyvtárral rendelkezik, jól felkészült pedagógusok tanítják a nyelvet, és mindenben a segítségünkre vannak. Gyűléseinket, rendezvényeink nagy részét is ebben az intézményben tartjuk, tehát egyfajta központ szerepét tölti be a német kisebbség életében. — Adottak-e a feltételek a kisebbségi önkormányzat működéséhez, mire elég a pénz? — Működésünkhöz a pénzügyi fedezet teljes egészében megvan, egyedül a helyiségproblémánk megoldatlan. Azzal a pénzzel, amit kapunk, jelenlegi terveinket meg tudjuk valósítani, s az is biztos, hogy minden fillér jó helyre kerül. Tudtuk például segíteni a város iskoláiból nyelvgyakorlatra Németországba utazó fiatalokat, valamint karácsonykor az állami gondozott gyermekeket. Támogattuk a helyi óvodák jubileumi rendezvényeit, és szeretnénk a családsegítő központ alapítványára is pénzt befizetni. Ebben az évben kívánunk Mérken és Vállajon egy emléktáblát elhelyezni, a községekből málenkij robotra elhurcolt őseink tiszteletére. hogy megbántotta? Palotai István jegyzete Suchmann Tamás privatizációs miniszter meglehető» sen sajátos módon értelmezi a politikai stabilitás-dik- tálta elvárásokat, ami egy kormánytagra nézve etikailag kötelező. Nyilatkozatai — amióta megjelent a magyar politikában — nem egy esetben okoztak komoly megrökönyödést, arról nem is beszélve, hogy ezek tartalma többször súrolta a politikai értelmezhetőség határát. (Elég legyen példának az az eset, amikor „visszautasította” azt a „vádat”, hogy esetleges pénzügyminiszteri kinevezése után baloldali pénzügyi politikát akart volna folytatni.) A kongresszuson történtek azonban már minden eddigi politikai gyakorlatot felülmúltak. Suchmann miniszter úr megsértődött, mivel megmérettetése során csak ötven százalék alatti arányt ért el az MSZP-elnökségi be(nem)vá- lasztása során. Kiejelentette: úgy érzi, ilyenkor egy tisztességes politikusnak fel kell állnia és felajánlani a lehetőséget, hogy lemond miniszteri posztjáról, ha a kormány feje is úgy látja jónak. Ez eddig rendben is van. Az eset problematikus része ott kezdődik: egyben bejelentette kilépését a pártból és a frakcióból is, és az már korántsem világos, hogy ezt miként magyarázza Suchmann a megmérettetés eredményével? Csak addig hű a párthoz, amíg — valamilyen szinten — vezetheti is? Ezt a „sajátos” gondolkodásmódot az sem látszik világosabbá tenni, hogy két nap múltán „meggondolta magát”, visszavonta teátrális kilépési szándékát, bejelentette: a frakció tagja kíván maradni, és megbánta, hogy „megbántotta a kongresszust”... Olyan különös az egész. Az ember már-már hajlamos rá, hogy valamilyen mögöttes, profi szándékot véljen felfedezni. Mint minisztert -— a kormány és annak feje — folyamatosan istenítik, holott tevékenysége sokkal inkább emlékeztet amatörizmusra, mint privatizációra. Példának, azt hiszem, elég a tény, hogy az általa sokkal olcsóbbra taksált gázvállalatokért „reményeinek többszörösét érte el.” Ez tudniilik csak látszólagos győzelem, ugyanis az ár megajánlása — megálmodása — hozzá nem értésre utal! Vagy talán már ez sem számít, csak dőljön a dollár?! Vétkes felelőtlenség nem átgondolni: egyszer egy hasonló helyzet akár fordítva is elsülhet. Akárhogy is nézem, a leghalványabb fogalmam sincs róla, hogy mit „eszik” Suchmann Tamáson Horn Gyula? Mi az a — számunkra legalábbis — rejtett „érték”, ami arra készteti a kormány és a párt vezetőjét, hogy ennyi bonyodalmat vállaljon miatta? Hacsak nem az, he v eztán majd ő akolbólíthassa ki...
