Új Kelet, 1996. április (3. évfolyam, 77-101. szám)

1996-04-06 / 82. szám

Szarkáné Kövi Mártával, a Vöröskereszt megyei szervezetének titkárával Beépülni a szociális ellátó rendszerbe — Vásárosnaményban születtem. Nagyon jó érzéssel gondolok vissza életem e szakaszára, gyermekkorom­ra, családomra, tanáraimra és barátaimra. Két gyerme­kem van, idősebb lányom harmadéves joghallgató, a kisebbik most érettségizik, közgazdasági egyetemre jelentkezett. Első diplomámat a Bessenyei György Ta­nárképző Főiskolán szereztem biológia—könyvtár sza­kon, majd a József Attila Tudományegyetemen bioló­gia középiskolai tanári szakot végeztem. Később a se­gítő kapcsolatokban történő alaposabb ismeretszerzés céljából a Magyar Testnevelési Egyetemen tanultam, és mentálhigiénikus lettem. Munkahelyeimet 1979-től tudatosan választottam, elkö­teleztem magam a segítségre szoruló embertársaim támogatására. 1979-től 1990-ig a Magyar Vöröskereszt megyei vezetőségénél dolgoztam; 11 évig menedzsel­tem a megye egészségvédelmi, szociális és ifjúsági szakterületeit mint a megyei vezetőség főelőadója, és több évig Nyíregyháza és vonzáskörzete (38 község) titkáraként tevékenykedtem. 1990-ben munkahelyet változtattam, a Szabolcs- Szatmár-Bereg Megyei Gyermek- és Ifjúságvédő Inté­zet igazgatóhelyettese, otthonvezetője lettem. Itt kerül­tem kapcsolatba a DOTE Egészségügyi Főiskoláján fo­lyó szociálismunkás-képzéssel. Az intézet ugyanis a szociális munkát hallgatók gyakorlóterepe volt. 1992- től tereptanári feladatokat is elláttam a gyermekvédő intézetben, ahol kiváló, lelkiismeretes szakemberekkel dolgoztam, akik igen sokat tettek és tesznek az állami gondozott gyermekekért. 1993 augusztusában pályázat útján kerültem a DOTE Egészségügyi Főiskolai Kar Általános Szociális Mun­kás Szakára mint főiskolai adjunktus. Gyermekvédel­met, közösségi szociális munkát tanítottam és szuper­víziót tartottam a nagygyakorlatot végző hallgatók szá­mára. Főiskolai éveim talán legnagyobb lehetősége volt részt venni és segíteni a szupervízió hazai bevezetése előkészítését. Az eltelt 5 év alatt a Vöröskereszttől soha nem távolodtam el. 1996. január 2-án jöttem vissza ide dolgozni, a megyei szervezet titkára vagyok. F. Sipos József □ Bemutatkozásakor em­líti, hogy mint a nyíregyházi városi vezetőség titkára ezt megelőzően már dolgozott a Vöröskereszt apparátusá­ban. Akkori távozásának okairól szóljon néhány mon­datot! — Az egyetem befejezése után tanult szakmámban, peda­gógusként a gyerekek között kívántam dolgozni. Igen jó le­hetőség adódott számomra, hi­szen a segítő szakma és a pe­dagógusmunka ötvöződött a Gyermek- és Ifjúságvédő Inté­zet részéről érkező ajánlatban, ezért szívesen elvállaltam. A főiskolán eltöltött idő volt éle­tem legeredményesebb része. Egy új, Magyarországon beve­zetésére kerülő képzés első éveiben a szakma arculata meg­teremtésében részt venni nagy feladat és nagyon izgalmas le­hetőség. A főiskola igen gaz­dag külföldi és belföldi kapcso­latai révén kiváló szakemberek­kel ismerkedtem meg. □ Ismereteim szerint az előző titkár, Bürget Lajosné nyugállományba vonulása­kor egy jól működő és távla­tokban is stabilnak tűnő szervezetet hagyott maga után. Be tud-e épülni elkép­zeléseivel a folyamatba, vagy gyökeres változtatásokat tart szükségesnek? —Egy jól működő, távlatok­ban is stabilnak tűnő szervezet­ben nem célszerű gyökeres toztatásokat végrehajtani. Most, a beilleszkedés, a vissza­illeszkedés időszakában pedig úgy gondolom, könnyelműség lenne. A Vöröskereszt ma hazánk legnagyobb társadalmi szerve­zete. Az egyesülési törvény ér­telmében alapszabály szerint működik, tehát alapfeladatai ezáltal deklarálva vannak. Vál­toztatni csak a munkamódsze­reken lehet. Talán úgy fogal­maznék, hogy a mozgalom stabilitását jelentő munka­formák mellé néhány felada­tot súlypontosítani szeretnénk. A megye jelenlegi gazdasági helyzetében elsősorban a szo­ciális és karitatív tevékenysé­gek körét kell szélesíteni, mind­ezt úgy lehet elérni, ha valami­lyen szinten be tudunk épülni a szociális ellátó rendszer­be. Mindez feltételezi azt, hogy az ehhez szükséges pénzesz­közöket meg kell teremteni: pályázati úton, szponzorok ke­resésével, esetleg normatív fi­nanszírozású feladatok átválla­lásával. Komoly lehetőséget látok a házigondozói hálózat fejlesztésében, az ebbe történő bekapcsolódásban; egy hatéko­nyabb jelző és érdekképviselő szerep felvállalásában a közös­ségi szociális munka terüle­tén, a telefonos lelkisegély­szolgálat kiszélesítésében, a segélyezettek körének bővíté­sében stb. Ezekre a feladatokra termé­szetesen fel kell készíteni a munkatársakat és az önkénte­seket; s ebben, úgy tűnik, szé­les körben támogatókra talá­lunk. Szakmai segítségre a DOTE Egészségügyi Főiskolai Kar oktatóitól és hallgatóitól számíthatunk. A közeljövőben — sikeres pályázat függvényében — ter­vezzük egy Home care típusú, otthoni ápolói szolgálat kísér­leti jelleggel történő beindítá­sát egy háziorvosi körzetben. Ha a kísérletünk sikerül, eset­leg több körzetben és városban is kezdményezzük ezt. Úgy gondolom, az elkövet­kező időben fontos feladat lesz a helyi szervezetek megerősí­tése, a vöröskeresztes mozga­lom önkénteseinek bővítése. A jelenlegi függetlenített szakem­berlétszám mellett (18 főállású dolgozója van a Vöröskereszt­nek a megyében) lehetetlen a feladatokat megoldani a területi önkéntesek és a társadalom tá­mogatása nélkül. A Vöröskeresztnek a megyé­ben jelenleg 448 szervezete működik, melyekben 23 628 önkéntes és tag vállal feladatot. A szervezetekkel történő rend­szeres kapcsolattartás igen nagy feladatot és anyagi terhet jelent. □ Ön egy pártszerűen fel­épített társadalmi szervezetet hagyott itt annak idején, ahol a mozgalmi munka irá­nyítása volt az elsődleges fel­adat. A társadalmi és gazda­sági változások azóta gyöke­resen megváltoztatták a szer­vezetet. Melyek voltak a legszembetűnőbb változá­sok, okozott-e meglepetést néhány dolog? — A szervezet mögött egy olyan időszak áll, mely komoly gazdasági, társadalmi változá­sokkal terhelten próbára tette az intézményeket, vállalatokat és az egyéneket egyaránt. Számos tényező negatívan, illetve pozitívan befolyásolta a mozgalom alakulását. Negatív tendenciák voltak például, hogy megyénkben is folytató­dott a munkahelyek (üzemek, vállalatok, intézmények stb.) privatizációja, megszűnése, szétaprózódása, s mindezek egyenes következményként a munkanélküliek számának gyors növekedése. így sok he­lyi szervezetünk megszűnt és az önkéntesek százai lettek munka- nélküliek. Sajnos ezt a folyamat még napjainkban is tart. A megye lakossága nehéz anyagi helyzetbe került, így az átalakulás, az adaptálódás idő­szakát élő Vöröskereszttel szemben irreálisan megnőttek az elvárások. Amikor a munka­helyi és a községi alapszerve­zetek felbomlottak, a megélhe­tésért küzdő önkénteseknek egyszerűen nem maradt ener­giájuk, szabad kapacitásuk mások problémáinak felválla­lására. Munkájuk így egy-egy segélyakcióra, véradásszerve­zésre korlátozódott. A szervezet korábbi felépíté­séről és a mozgalmi munka irá­nyításáról az a véleményem, hogy társadalmi szervezet nem működhet társadalmi támoga­tottság nélkül. Tehát szerveze­ti keretre, tagságra ma is szük­ség van. Ezt mondja ki az egye­sülési törvény, az alapszabá­lyunk és a VIII. kongresszus még napjainkban is élő határo­zatai. Az más kérdés, hogy mindez a megváltozott körül­mények függvényében nehe­zen tartható, hiszen a szerveze­tek munkáját az alkalomszerű­ség jellemzi. Nehezen tarthatók a ma is követelményként élő gyűlések, a beszámolási köte­lezettségek és a rendszeres szervezeti élettel kapcsolatos elvárások. Ma már nem „gaz­dálkodhatunk” úgy a mások idejével, mint korábban. □ Emeljük ki a főbb fel­adatokat, beszéljünk ezek je­lenéről és jövőjéről! Gondo­lok itt elsősorban a véradó­mozgalomra, a szociális fel­adatokra, a vízimentő-szol- gálatra, az elsősegélynyúj­tás-oktatásra és -vizsgáz­tatásra, az ifjúság nevelé­sére. —A hozzánk fordulók gond­jai súlyosbodtak, a lakosság hangsúlyozottan elvárja tőlünk a szociális gondjaikra történő fokozottabb érzékenységünket. A rászorulók igényelik anyagi és természetbeni segítségünket, elhelyezkedési gondjaik meg­oldását, gondjaikban való ér­dekérvényesítésük általunk tör­ténő felvállalását, segítését. Egyes városi területeken folya­matosan, máshol heti, havi is­métlődéssel tevékenykedő szo­ciális boltunk működik. Célja kettős: egyrészt a lakosságot olcsó áruféleségekhez juttatja, másrészt az így képződő nye­reséget visszaforgathatjuk szo­ciális programjaink szervezésé­be. Bérleményeinkben gyógyá- szatisegédeszköz-kölcsönzőt, segélyraktárat és segélyhelyet működtetünk. Jelentős sikere­ket értünk el a házigondozó­képzésben. A megyében az elmúlt cik­lusban több mint 3000, alap­vető élelmiszerekből álló cso­magot osztottunk szét a bete­gek, egyedülállók és a kórház­ban lévő idős emberek között. Nyíregyházán évente 50 haj­léktalan számára biztosítottunk karácsonyi szentestéjén ünne­pi vacsorát, valamint fenyőfát állítottunk a hajléktalanszállá­sokon. Jelentős elismerése szervezetünk szociális tevé­kenységének, hogy a Debrece­ni Orvostudományi Egyetem Egészségügyi Főiskolai Kará­nak Szociális Munkás Szaka te­repintézményévé választotta a Vöröskeresztet. Az apparátus munkaidejének több mint felét (60 százalékát) a véradások szervezésével, a véradásokon való részvétellel tölti. A Vörös- kereszt talán egyetlen hatósági munkáját az elsősegélynyújtás területén végzi, hiszen a gép- járművezetői képzéshez kap­csolódó vizsgáztatás a Vörös- kereszt feladata. Területünkön egy különleges segélyszolgálat működik, a vízimentőké. Több éve felkészülten, folyamatos képzéssel — az utánpótlás biz­tosítása mellett—, eredménye­sen, lelkesen dolgoznak. A pár­éves működésük alatt közel 160 embert mentettek ki a ger- gelyiugomyai strandon a Tiszá­ból. Csónakmotor vásárlására lenne szükség, melynek léte a mentés alapfeltétele. Sajnos az ára igen magas, meghaladja az 1 millió forintot. A szolgálat 28 tagja június, július és augusz­tus hónapokban térítésmente­sen, társadalmi munkában vég­zi életmentő feladatát. Ifjúsági programjainkhoz (speciális, szociális táborok, rendezvé­nyek, versenyek stb.) pályáza­tok és szponzorok keresése út­ján igyekszünk megteremteni az anyagi feltételeket. A váro­si, területi szervezetek a részt vevő gyermekek költségeit mindig biztosítani tudták. Igen szép és eredményes munka fo­lyik a tanárképző főiskolán működő szervezetünkben, ahol az egészségvédelem, a véradás, a szűrővizsgálatokra történő mozgósítás és az elsősegély- nyújtás hagyományokkal bír. Gratulálunk tanár-elnöküknek, Boronkay Ferencnének, aki ez évben Nyíregyháza Város Díszpolgára lett. A mező- gazdasági főiskolán és a Görög Katolikus Hittudományi Egye­temen mozgalmunk megtorpa­nását tapasztaljuk, fellendü­lőben van viszont az egészség- ügyi főiskolán folyó munka. □ Végül, nem véletlen a jelmondat: „Segíts, hogy se­gíthessünk!” Prózaira for­dítva ez azt jelenti, hogy a működéshez pénz kell. Biz­tosítva van-e a szervezet jövője, meg tudják-e tartani eddigi pozíciójukat a jelen­legi gazdasági környezet­ben? — A jelenlegi pozícióinkat mindenképpen szeretnénk megtartani, hiszen a működé­sünkhöz szükséges pénzeszkö­zöket eddig is megteremtettük. Pénz hiányában az alapfelada­taink körébe tartozó programok még soha nem maradtak el. A munkatársak a komoly erőfe­szítések ellenére is igen kis számban találnak szponzoro­kat. A szociálisbolt-hálózatban történő árusítással és folyama­tos pályázatírással igyekszünk anyagi alapot biztosítani műkö­désünkhöz. Az, hogy a mozgalom 115 éven keresztül megtartotta ma­gát hazánkban, önkénteseink, tagjaink hitén, munkáján, kari­tatív érzékenységén múlott és múlik. Szerencsére a minden­napok embert próbáló nehézsé­gei ellenére is sokan segítenek nehéz sorsú embertársaikon. Napjaink munkavégzésének nehézségeivel kapcsolato­san egy Konfucius-idézet jut eszembe: „Chan Kin azt mondta: — A Mester tanításait min­denek fölött szeretem. Megva­lósításához azonban erőm ke­vés. A Mester így szólt: — Ha erőd kevés, a fele úton kidőlsz, de ne feküdj le az út elején.” Mi, a Vöröskereszt főállású dolgozói hisszük, hogy önkén­teseink és támogatóink tovább jönnek velünk ezek az úton. Ösztönözzük, segítjük egy­mást, hogy végig talpon marad­junk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom