Új Kelet, 1996. április (3. évfolyam, 77-101. szám)
1996-04-24 / 96. szám
Magyar Távirati Iroda Izraeli támadás Izraeli harci repülőgépek kedd délelőtt elpusztítottak egy víztározót és egy hidat Dél-Libanonban. A tározó 20 falu vízellátását biztosította. A délelőtti órákban az izraeli hadihajók továbbra is tűz alatt tartották a Bejrut és Tirusz közötti autópályát — jelenti az AP és az AFP. A Hezbollah kedd délelőtt összesen 24 alkalommal támadott észak-izraeli célpontokat. Az orosz „rémálom ” Alekszandr Szolzsenyicin Nobel-díjas orosz író „rémálomnak” minősítette egy kedden megjelent interjúban, hogy az oroszoknak Borisz Jelcin jelenlegi elnök és Gennagyij Zjuganov kommunista jelölt között kell dönteniük a júniusi elnökválasztáson, mert — mint mondta — ez azt tükrözi, hogy az ország nem képes utat tömi magának a demokrácia felé. Szekeres Imre Bonnban tárgyal Szekeres Imre, az MSZP országgyűlési frakcióvezetője a német szövetségi parlament frakcióinak vezetőivel kezdett tárgyalásokat kedden Bonnban. Az MSZP politikusa kedden elsőként vendéglátójával, Rudolf Scharpinggal, az ellenzékben lévő Német Szociáldemokrata Párt (SPD) parlamenti frakcióvezetőjével ült tárgyalóasztalhoz. Találkozik majd Oskar Lafontaine-ne\, az SPD elnökével, valamint a kormányzó Kereszténydemokrata Unió (CDU) és az ellenzéki Zöldek frakciójának vezetőivel. Megbeszélést folytat Karsten Voigttal, az Észak-atlanti Közgyűlés elnökével is. Amerikai küldöttség Libériában A washingtoni külügyminisztérium közlése szerint magas szintű amerikai küldöttség tartózkodik Libériában, hogy előmozdítsa a hatalmi harcok dúlta nyugat-afrikai ország belső helyzetének a rendezését. Glyn Davies hétfői sajtótájékoztatóján beszámolt arról, hogy a múlt héten megkötött tűzszüneti megállapodás ellenére továbbra is előfordulnak szórványos lövöldözések a libériái fővárosban, és a kaotikus állapotok közepette folytatódnak a fosztogatások is. A háromtagú aniérikái diplomáciai csapatot William Twaddell, a külügyminisztérium afrikai ügyekben illetékes főcsoportfőnöke vezeti. Dudajev meghalt MTI Dzsohar Dudajev, a csecsen lázadók vezére hétfó're virradóra Gehi-csu falu térségében meghalt egy rakétatámadás következtében — jelentette gyorshírben az ITAR- TASZSZ hírügynökség Dudajev közeli munkatársára, Hozs- Ahmed Jarihanovra hivatkozva. A hírt a csecsen lázadók kormánya kedden hivatalosan is megerősítette. Dzsohar Dudajev életrajza Dzsohar Dudajev a hivatalos adatok szerint 1944. május 15- én született. Dudajev azonban azt állította, hogy nem tudja a pontos dátumot, és születési helyét sem. Sztálin ugyanis 1944. februárjában a német megszálló hatóságokkal való együttműködés gyanújával kitelepítette a csecseneket Kazahsztánba. Pavlodar közelében családjával együtt egy elkülönítő táborban élt a „népek atyjának" haláláig, azaz 1953-ig. A hét gyerek közül a legkisebb volt Dzsohar. A csecsen hagyományok szerint teljes neve Dudi Muszi Dzsohar Dudajev. A törzsi alapon szerveződött csecsének ugyanis a nagyapa és az apa nevét is feltüntetik nevükben. Apai ágon legalább hetedíziglen számon tartják az ősöket. A kazahsztáni orosz iskolában az orosz szokások szerint csak az apai nevet jegyezték be a születési dátum mellé, s ez szerepelt a későbbi hivatalos iratain is. Dudajev Tambovban végezte a repülőtiszti főiskolát, majd a Jurij Gagarinról elnevezett repülőakadémiát. Vadászrepülőként Szibériában, Ukrajnában, illetve Afganisztánban szolgált, majd az észtországi Tartuban egy hadászati repülőgéphadosztály parancsnoka volt, vezérőrnagyi rangban. Később Vilniusban nem kis megrökönyödést keltett a légiirányítók körében, amikor Csecsenföld elnökeként bejelentkezett, és leszállási engedélyt kért az általa vezeti Tu-134-es számára. Állítólag 1990-ben a hadosztály Groznijba történt áttelepítése után maga a légierő főparancsnoka, Gyejnyekin tábornok ajánlotta neki egy repülőhadsereg vezetését, vezérezredesi rangban. Dudajev azonban — ahogy maga fogalmazott egyik nyilatkozatában—„sorállományú csecsenként” inkább a politikát választotta. MSZP-munkacsoport a nyomozóhivatalról Szükséges az új szervezet MTI A Magyar Szocialista Párt parlamenti frakciójának a gazdasági élet rendellenességei ellen fellépő munkacsoportja keddi tanácskozásán foglalkozott a Központi Nyomozó Hivatal felállításával kapcsolatos kormányzati elképzelésekkel. A munkacsoport nem tudott konkrét véleményt nyilvánítani ez ügyben, mivel még nem kapta kézhez a új törvénytervezetet. Mindazonáltal néhány alapkérdésben előzetesen körvonalazta álláspontját. Szabó Lajos, a munkacsoport vezetője az MTI érdeklődésére elmondta, hogy a tanácskozás során a szocialista törvényhozók egyöntetűen megfogalmazták: elégedetlenek a gazdasági bűncselekmények jelenlegi kezelésével. Fenntartják ezért korábbi véleményüket, hogy meg kell teremteni a súlyos gazdasági bűncselekmények és az azok kialakulását segítő jelenségek kiemelt kezelését. Kinyilvánították, hogy ezt elsősorban nem szervezeti kérdésnek tartják, ugyanakkor nem tagadják, hogy ma Magyarországon a probléma kezelése szervezeti megoldásokat is igényelhet. Ez utóbbi esetben a munkabizottság két lényeges szempontot tart követendőnek. Fontosnak ítélik egy olyan szakmai csoport létrehozását, amely képes a gazdasági bűn- cselekmények egy behatárolt körének kezelésére. Egyelőre megoszlanak a szocialista vélemények abban, hogy e szakmai csoportot hova telepítsék: a már meglévő, kialakult bűnüldözési hierarchiában helyezzék el, avagy új szervezetet hozzanak létre. A feketegazdaság elleni munkacsoportban vannak olyan vélemények, hogy szakmailag a Legfőbb Ügyészség keretein belül lenne a legcélszerűbb a kiemelt gazdasági bűncselekményekkel foglalkozni. A munkacsoportban az is felvetődött, hogy ugyanezen bűncselekményi körrel a bíróságon belül szintén külön szakmai csoportnak, bírói kollégiumnak kellene foglalkoznia. A szocialista munkacsoport egységes viszont abban: a szervezeti megoldások nem helyettesíthetik a kormányzati szervek jobb, összehangoltabb munkavégzését, és végképp nem pótolhatják a meglévő kiskapuk bezárását célzó törvényhozási munkát, valamint a feszes jogalkalmazás megkövetelését. Munkakezdés MTI Az Országgyűlés kedden reggel kilenc órakor megkezdte plenáris ülését. A napirend előtti felszólalásokat követően a Ház megkezte A Magyar Köztársaság csatlakozásáról a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez (OECD) címet viselő ország- gyűlési határozati javaslat általános vitáját. Ezután a képviselők folytatták a Budapest Bank részére juttatott 12 milliárd forintos állami támogatás körülményeinek vizsgálatáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitáját. Délután, az interpellációs időszakot és a határozathozatalokat követően a.parlament megtárgyalta a tb pénzügyi alapjainak 1994-es költségvetésének végrehajtásáról szóló törvény- javaslatát. Napirend előtti felszólalások Az Országgyűlés keddi plenáris ülésén Latorcai János (KDNP) — napirend előtt — a kutatás-fejlesztés fontosságára hívta fel a figyelmet. A kereszténydemokrata képviselő úgy vélekedett, hogy a magyarországi ipari vállalkozások többségénél elavult berendezéseket használnak és termékszerkezetük korszerűtlen. A Genfi Világgazdasági Fórum megállapításai is azt mutatják, hogy hazánk — az innovációs listán — csak hátul kullog. A kormány ugyanis — az elmúlt ciklushoz képest — csökkentette a kutatás-fejlesztésre fordított költségvetési támogatást, így a GDP másfél százalékánál is kevesebbet költ ma hazánk az innovációra. Lányi Zsolt (FKGP) kétperces felszólalásában hangoztatta, hogy a magyar kutatók és feltalálók nincsenek megbecsülve; közülük sokan megélhetési problémákkal küszködnek. Dobos Krisztina (MDF) szerint a kormány — ígéretei ellenére — nem rendezte a tudományos fejlesztést és kutatást szolgáló alapok ügyét. Magyar Bálint, a művelődési tárca irányítója elmondta, hogy a felsőoktatási törvény módosítása után az egyetemeknek és főiskoláknak járó normatíva 20 százalékát kell majd innovációra fordítani. Pokorni Zoltán (Fidesz) hangoztatta, hogy hazánk jelenleg a GDP- nek mindössze 3 tizedét fordítja erre a célra. Szabó Iván (MDNP) úgy vélekedett, hogy pusztán pénzzel nem lehet az innováció ügyét megoldani; komplex kezelésre van szükség. A honfoglalás 1100. évfordulójának esztendejében, nemzetünk jövője iránt érzett felelősségtől áthatva, őszinte tisztelettel fordulunk minden magyar emberhez, akit nemcsak saját magának és szű- kebb környezetének anyagi boldogulása érdekel, hanem a magyarság szellemi értékeinek, kultúrájának megőrzését és gyarapítását is fontosnak tartja. Mostanában egyre többen kérdezik: vajon lesz-e magyar nyelv, és ha igen, milyen lesz a következő évezredben? A kérdés felvetését a mai nyelvállapot és nyelvhasználatunk aggasztó jelenségei indokolják. A szónak napjainkban nincs meg a kellő becsülete. Nincs meg sem a mindennapi élőbeszédben, sem pedig a közéleti nyelv- használatban: a szónoklatokban, nyilatkozatokban, amelyekben mind gyakoribbak a pongyolaságok, ködösítések, csúsztatások. Történelmünk során — amikor erre szükség volt — nemzetünk nagyjai mindig figyelmeztettek az anyanyelv jelentőségére, nemzetmegtartó erejére. A múlt században Kölcsey ezt írta:, Jaj a nemzetnek, mely lakhelyeibül kiüldöztetett! Jajabb annak, mely ősi nyelvétől fosztatott meg!” Idehaza a nyelvtől való megfosztás még nincs napirenden, de a határainkon túl már megindult ez az aggasztó folyamat. Századunkban is megkaptuk a figyelmeztetést íróinktól, költőinktől, jeleseinktől. „Oh, vigyázz, mert anyád nyelvét bízták rád a századok / S azt kell megvédened” — írja A magyarokhoz című versének kezdő soraiban Füst Milán. „A magyar nyelv természeténél fogva az egyszerűséget és világosságot kívánja.” — emlékeztet bennünket „szavaink nagyfejedelme”, Illyés Gyula. „A nyelv adománya nélkül nem lehet sem kereskedni, sem országot igazgatni.” — vallja Déry Tibor. Az elmondottakból bizonyára minden gondolkodó ember előtt világossá vált, hogy az idézetekben foglalt megállapításoknak mai életünkben, nyelvhasználatunkban is irányadóknak kell(ene) lenniük. A valóságban nem így van, s különösképpen nincs így a közéletben. Pedig a pontos, igaz nyelvhasználat nem öncélú követelmény, hanem azért nélkülözhetetlen, mert hitelt érdemlő, kölcsönös bizalmon alapuló párbeszéd ember és ember, nemzet és vezetői között csak akkor jöhet létre, ha mindkét fél gondosan ügyel arra, hogy mondanivalóját, elképzeléseit pontos, egyértelmű és árnyalt nyelven közvetítse, minden kétértelműséget — véletlen vagy szándékos csúsztatást — mellőzve, sőt, kizárva. Csak ilyen közlésforma megvalósítása következtében alakulhat ki az a ma még hiányolt bizalom, amely a nemzet jövőjéért végA szó becsületéért! Az atomhatalmak moszkvai összejövetelén Ukrajna megfogadta, hogy az ezredfordulón végleg bezárja az 1986 áprilisában sajnálatosan elhíresült csernobili atomreaktor összes blokkját. A „hetek” megígérték, hogy annyi anyagi támogatást adnak majd Ukrajnának, amiből felépíthetnek egy akkora kapacitású — hagyományos —erőművet, mint amilyen Csernobilban volt, ugyanannyi termeléssel. Igazi öröm ez számunkra itt, a határ mentén! Most már csak annyit kérünk a Jóistentől, hogy a csernobili reaktorok kitartsanak még négy évig... *** A szlovák külpolitika újabb „kedves” húzása az volt; addig fúrta Gyarmati István nagykövet EBESZ- főtitkári jelölését, ameddig a magyar kormány úgy döntött, hogy visszavonja azt, nem akarván a szlovákok időhúzásával blokkolni a szervezet tevékenységét. Mellesleg, ha nem tesszük ezt, akkor is nagy a valószínűsége, hogy Gyarmati lett volna a főtitkár, hiszen jelölése teljes egyetértéssel találkozott a tagországok részéről — a szlovák kivételtől eltekintve. A szlovák—magyar viszony egyébként (a kisebbségi kérdés vitakörén kívül) egyáltalán nem indokolja Pozsony magatartását, így az meglehetősen nagy megütközést váltott ki Európában. A szlovák „héják” ezzel a manőverrel mindenesetre elérték, hogy az új főtitkár nem a visegrádi országokból kerül majd ki. Kétes győzelem. Hogy ne mondjam, öngól. zendő közös munkánk alapja, hőn óhajtott sikeres életünk záloga lehet. Ezért arra kérünk minden, a haza sorsáért felelősséget érző, itthon vagy a határainkon túl élő személyt, közösséget (intézményt, szervezetet, társaságot), akinek, illetve amelynek anyanyelvűnk azon kívül, hogy a kommunikáció nagyszerű eszköze, még kultúránk letéteményese, egyik legdrágább nemzeti kincsünk is, hogy képviselője saját környezetében a kimondott szó becsületének helyreállítását, ezzel is elősegítve a nemzeten belül ma még meglévő átkos széthúzás megszűnését és a szomszédos nemzetekkel való megbékélést. Abban a meggyőződésünkben, hogy felhívásunk a magyar emberek többségének véleményével egyezik, és ennek alapján igényével is találkozik, kívánunk sikeres új évezredet a nemzet minden polgárának a határokon innen és túl. Az Anyanyelvápolók Szövetsége Palotai István jegyzete
