Új Kelet, 1996. április (3. évfolyam, 77-101. szám)
1996-04-01 / 77. szám
Megyénk életéből UJ KELET i^— Fejlesztőközpont gyerekeknek „Hozzánk nem kell beutaló” Sikli Tímea (Új Kelet) Immár tizenöt éve, hogy Magyarországon megalakult az Értelmi Fogyatékosok Országos Érdekvédelmi Szövetsége. Nem sokkal később Nyíregyházán a helyi szervezet is létrejött. A hét végén a fővárosból és az ország ösz- szes megyeszékhelyéről jöttek szakemberek, hogy megtekintsék a Korai Fejlesztő Központot és megvitassák az ez évi terveket. Az új létesítményről Tárnái Ottóné, a szövetség megyei titkára beszélt. — Szervezetünknek országos szinten közel kétezer tagja van. Legfontosabb feladatunk az értelmi fogyatékosok és családjaik érdekképviselete s az, hogy problémáikra megpróbáljunk megoldást találni. Ez év elején hoztuk létre a Korai Fejlesztő Központot, melynek célja, hogy a 0—6 éves, eltérő fejlődési! kisgyermekekkel foglalkozni tudjunk, összhangban a családdal, az óvodával, az iskolával. Csapatunk gyógypedagógusból, konduktorból, óvónőből, gyógytornászból, logopédusból, pszichológusból és gyógypedagógiai asszisztensből áll, így a gyermekek fejlődését, megfelelő programok keretében, szakemberek követhetik figyelemmel. Bár megyei szervezet vagyunk, a legtöbb segítséget, így a bér nélküli épületet is, a várostól kapjuk. A további fejlesztésekhez pályázatok útján próbálunk meg segítséget szerezni. Hozzánk nem kell beutaló, nincs sorban állás. A szülők bármikor felkereshetik központunkat Nyíregyházán, a Vécsey köz 4. szám alatt, ahol már kétéves kortól tudjuk kezdeni a rehabilitációs foglalkozásokat. Minifeszlivál Nagyhalászban Kamaszok játszanak kamaszoknak Berki Antal A didergős, de a Liszt Ferenc Kamarazenekar jóvoltából forróra sikeredett péntek esti koncert után a fesztiválon résztvevő ifjúsági zenekarok szombaton szétszéledtek a megye városaiba, és összesen öt helyen tartottak bemutatót. A művelődési ház nézőterén elsősorban fiatalok foglaltak helyet. Nagyon jó, mert a fesztivál nekik, értük szerveződött. Bevallottan cél, hogy zenét értő, szerető közönséget is neveljenek a vonószenekarok utánpótlása mellett. Lehet-e sikeresebb szoktató program, mint az, hogy kamaszok játszanak kamaszoknak muzsikát. Igaz, hogy komolyzenét, de menet közben azért az is kiderül, hogy ez a zene nem is annyira „komoly”, félni legalábbis nem kell tőle és dallamai vannak olyan fülbemászók, mint akármelyik könnyűzenei sláger. Szoboszlai Ottó Nagyhalász polgármestere köszöntötte a zenekarokat és az egybegyűlt szépszámú közönséget, mindjárt tolmácsolási problémákat is okozva, hiszen csak német közbeiktatásával sikerült a polgármester szavait a bolgár és lengyel zenekarok tagjaival megértetni. Elsőként a lengyel Malawski Zeneiskola növendékei léptek színpadra, Antoni Gurán vezényletével. Egy modem szerző, Kiral Orawa című műve előtt Bach D-moll kettős versenyét adták elő. Izgalmas volt hallani Bach művét közvetlenül a Liszt Ferenc Kamarazenekar után, de mert e tudósításnak nem célja az elemző kritika, csak annyit jegyzünk meg, hogy az ifjú zenekar és két szólistája Magdalena Kucab, Barbara Koniuszy nem vallottak szégyent világhírű elődjük árnyékában. Másodikként a bolgár zeneiskolások léptek porondra. Vezényelt Piámén Markov. Egy nagyszerű zenei tréfa mellett (Hristoskov: Kis Toccata) részleteket adtak elő népszerű művekből, így például Mozart F-dúr Divertimento első tételét és Vivaldi Négy évszak című művéből a Nyár tételt. Szólót játszott: Yana Deshkova. A zenekarok és a „komolyzene” nagy sikert aratott. Jó volt látni azt is, ahogy a „rivális zenészek” egymás produkcióit önfeledten, a másik zenekar sikeréért drukkolva hallgatták végigJó hírverése volt ez a nagyhalászi kiruccanás a zenének és a Pro Archi fesztiválnak. Kátyúznak Munkarársunktól Megyeszerte megkezdődött a télen megrongálódott utak kátyúzása. A szélsőséges időjárás több milliós károkat okozott az úthálózatban. A szakemberek tapasztalatai szerint a legnagyobb mértékben a 15 évnél idősebb aszfaltban keletkeztek az autósokra veszélyes gödrök. Az úgynevezett folyékony bitumenes eljárással készített utak jól bírták a fagyot és a sózást. Képünkön: Vásárosna- mény—Vitka belterületén az útjavítók a vasúti átjáró környékét teszik rendbe Pénzes László felvétele 1996. április 1., hétfő Postát nem zárnak be, de... Csökkenő forgalom Aradi Balogh Attila A gazdasági nehézségek a postára is „begyűrűztek”. Ennek hatására április 1-jétől megyénk több településén változások lépnek életbe. A részletekről kérdeztük dr. Kovács Józsefet, a Debreceni Posta- igazgatóság vezetőjét: — A rendszerváltást követően alkották meg a postatörvényt, mely szerint a hatszáz lélekszámot meghaladó településeken lennie kell postai szolgáltatásnak. A mi területi igazgatóságunkhoz Szolnok, Haj- dú-Bihar és Szabolcs-Szatmár- Bereg megye tartozik. A szatmári, beregi rész ebből a szempontból is az ország rossz adottságú területei közé tartozik, mert itt több község lélek- száma nem éri el még az ötszázat sem, mégis működik posta- hivatal. Szó sincs arról, hogy bárhol bezárjunk hivatalt. Szükség van viszont a nyitva tartások ésszerűsítésére, mert piaci tevékenységeinkben lényeges forgalomvisszaesés következett be. Leginkább a hírközlés fejlődése érint bennünket. Lassan alig van olyan fiókunk, ahol kézi kapcsolású telefonkészülékeket üzemeltetünk, ez mintegy húsz százalékos forgalomkiesést okozott. Pénzforgalmunk is visszaesett, részben a banki tevékenység növekedése miatt. Az áruszállítás is csökkent, mert a kialakult munkanélküliség miatt leapad a rokoni csomagküldések száma. Ugyanez mondható el az értékcikk-forgalmunkról is. Nem rajtunk múlott, hogy idáig jutottunk, de nekünk kell lépni, két fázisban. Április 1-jétől több Szabolcs- Szatmár-Bereg megyei településen csökkentjük a postahivatalok nyitvatartási idejét. Néhány községben csak akkor lép életbe ez az intézkedés, ha megszűnik a kézi kapcsolású telefonszolgáltatásunk, de már ezekre az esetekre is kidolgoztuk a megoldást. A nagyobb helyeken változatlan lesz a munkaidő. Igazgatóságunk területén négyszázhatvan hivatalból nyolcvanat érint a nyitvatartási idő csökkentése, annak is fele a fehérgyarmati térségben van. A távszolgáltatási változások, illetve a dolgozók bérfejlesztésének időszerűsége miatt vezetjük be most a változásokat. Az érintett települések polgármestereivel folyamatosan konzultációt tartunk, és elmondjuk: ha az önkormányzat átvállalja a nem kevés pluszköltséget, ami a nyolcórás nyitva tartáshoz kell, mi nem zárkózunk el az ajánlattól. Eddig azonban csak olyan megegyezések jöttek létre, hogy egy—két órával változtattuk a munkaidőt, és ennek ellentételezéseként az adott település a postaépület bérleti díját elengedte. Úgy látszik, egyelőre többre nincs lehetőség. Újdonság, hogy már működik egy postánk vállalkozásban Császlón. Az az érdekünk, hogy a hosszú ideje ott dolgozó alkalmazottaink vállalkozzanak, mert azoknak, akik most kezdenék ezt a tevékenységet, nemcsak a kauciót kell letenniük, hanem vállalniuk kell a szakmai ismeretek megszerzését is. Akár így, akár úgy, nekünk az alapszolgáltatásért felelnünk kell, a változásokról pedig mindig időben tájékoztatjuk a lakosságot. Virágvasárnapi avatás Lefler György (Új Kelet) A pápa máriapócsi látogatásakor egy új utcát nyitottak az egyházi búcsúk városában, Mária- pócson. A város képviselő-testülete a közelmúltban úgy döntött, hogy az egy éve súlyos betegségben elhunyt püspöki helynökről, dr. Bacsóka Pálról—aki sokat tett Máriapócsért—nevezik el az utcát. Az ünnepélyes avatás virágvasámap délelőttjén zajlott a bazilikában és az immár dr. Bacsóka Pál nevét viselő utcában. Több száz résztvevő jelenlétében Buzogány Béla személyes hangulatú vers elmondásával nyitotta meg az ünnepséget, majd többen — így dr. Mosolygó Marcell paróchus — mondtak méltató beszédet a magát csak „mezei” papnak tituláló kiváló egyházférfiről. Az utcanévtábla megáldását követően a résztvevők a nyíregyházi fúvószenekar kíséretében vonultak vissza a templomba. Pályázati felhívás A tiszadobi Egészség- és Családvédő Egyesület és a megyei balesetmegelőzési bizottság pályázatot hirdet általános iskolai tanulók részére. A pályázat témája: A biztonságos és balesetmentes közlekedés. Hogyan lehet megelőzni a közúti baleseteket? Én így szeretnék közlekedni! Műfaja: leírás, elbeszélés (megtörtént esetek leírása, megfogalmazása, saját elképzelés, fantázia írásba foglalása). A pályaműveket szakértőkből álló bizottság bírálja el. A győztesek tárgyjutalomban részesülnek. A díjat nyert pályázókat levélben értesítik. Kérik a pályázók adatait: név, lakcím, életkor, iskola neve, címe, osztálya. Beküldési határidő: 1996. április 30. Beküldési cím: Egészség- és Családvédő Egyesület, 4456 Tiszadob, Andrássy út 37. szám. Tel/fax: 06-60/355- 411.