Új Kelet, 1996. február (3. évfolyam, 27-51. szám)
1996-02-01 / 27. szám
UJ KELET Információk 1996. február 1., csütörtök ÉSZREVÉTELEIM Tisztelt szerkesztőség! 1996. január 24-ei számukban (4. oldal, Méltánytalan című cikk) olvastam, hogy kérésre készséggel küldenek másolatot arról a rendelkezésről, ami az év elején lépett életbe, s a mozgáskorlátozottakat érinti. Mivel családunkat is érdekli ez az új rendelet, köszönettel venném a másolat elküldését. Más témára áttérve, tetszik a Csak egy szóra című cikkük, gyakran megismételhetnék olyan közérdekű kérdésekkel, amelyek bizonyára nagyon sok embert foglalkoztatnak és érdekelnének, csak nem tudnak róla, vagy különböző ügyekben azt sem tudják, kihez, hová forduljanak, hogy érdemi választ, intézkedést kapjanak. Gratulálok Bürget úr Nyugállományban című cikkéhez, s ahogyan ő írja: „Nos, rajta. Beszélgessünk! De ne csak egymás között.” Szerintem jó lenne „sorozatot” készíteni belőle, ahol a nyugdíjasok az őket érintő, érdeklő ügyekről kérdezhetnének, választ kapnának, esetleg tippeket adhatnának, kiki az általa felfedezett, megtudott lehetőségekről. (Pontos név és cím a szerkesztőségben) A kért másolatot postára adtuk. * TÁMOGATÁS, VAGY...! Tisztelt szerkesztőség! A lapjukban 1996.1. 24-én a 4. oldalon megjelent, Méltánytalan című cikket olvasva szántam e pár sor írására magam. Többször elolvastam, és mint egy rejtvényt próbáltam megfejteni az 1996.1. 13-ai lapban Változások a súlyosan mozgás- sérültek támogatásában közzétett tájékoztatót. Sajnos a leírtakat összerakva sem találtam meg, hogy kinek adható közlekedési támogatás. Ugyanis: aki a 7. pontot eléri, az már biztos rokkantnyugdíjas, vagyis utazási igazolvánnyal rendelkezik vagy 70 éven felüli, négy éven aluli, diák, katona, átképzésben részesülő, vak, süketnéma, emelt összegű családi pótlékban részesülő, szociális segélyben részesülő, ágyhoz kötött, csak mentővel szállítható. Ezek mind ki vannak zárva. Sajnos, ír a cikkíró ötezer? tízezer? tizenötezer? forintról, de akiket felsorol, azok mind benne vannak a kizártak listájában, hiszen ha valaki tanuló, az diák vagy átképzős. Nehezen tudok olyan munkavállalót, aki a 7. pontot elérve munka- viszonyt tud létesíteni. Ha pedig első- vagy másodfokú rokkant, nem dolgozhat, viszont mindegy, hány kiskorú gyermeke van a támogatás a rokkantnak jár(na). A rendelet szerint alá kell írni egy nyilatkozatot a nyomoréknak, hogy nem veszi igénybe a rokkantak utazási igazolványát, és ha az iroda az ellenkezőjét veszi észre, rosszhiszeműnek nyilvánítja a nyomorékot és megbünteti!!! Vagyis most már van olyan iroda, amely szelektál, felülbírálja az orvosok véleményét. Részemről ez a rejtvény megfejteden maradt, illetve a támogatás szó helyett megvonás jött ki! Nem értem, mi tette indokolttá e rendelet megalkotását, ezt a nyomorékoktól való drasztikus elvonást, akkor, amikor a sajtóból azt olvasom, hogy a miniszterek, képviselők, bírák stb. fizetését harminc százalékkal tudja emelni a kormány. Akkor, amikor a köztisztasági dolgozók azt mondják, a milliomosnegyedekben tele vannak a kukák ételmaradékkal, kenyérrel, kiflivel, használható ruhaféleségekkel, akkor, amikor a milliárdosoknak adni tud a kormány, akkor van arra szükség, hogy a nyomorékoktól, akik nem tudnak menni kukázni sem, azoktól még ezt a kis alamizsnát is szükséges megvonni? Mivel elolvastam igen tisztelt elnök asszonyunk Alkotmány- bírósághoz fordulunk című cikkét, abban reménykedünk, ott olyan úriemberek elé kerül az ügy, akik előtt ember az Ember, mindegy, hogy milliomos vagy nyomorék. Talán meghallgatják a nyomorékok panaszát és úgy döntenek, hogy élni azért a nyomorékoknak is joguk van. Andrássy Gyula Nagyvarsány Esze Tamás utca 46. ** MIKOR LESZ KÁBELTÉVÉ TISZALÖKÖN? Tisztelt szerkesztőség! Örültem a múlt héten megjelent a kábeltelevíziózással foglalkozó cikkükkel. A most már harmadik éves újságjuk igen tartalmas információkkal foglalkozik mindennap. A problémám mégis az, hogy a mi városunk kábeltelevízióügye nem kerülhetett most a felsoroltak közé. A mi városunkban Mile Sándor debreceni vállalkozó vállalta fel még a múlt évben azzal, hogy be is fejezi 1995-ben. Sajnos, ezt már módosította 1996-ra. azonban a múlt év decembere óta még a megállapodott, havonként fizetendő beszerelési részletért sem jön senki. Akaratunk ellenére is azt gondoljuk, talán már nem lesz ebből semmi. Nagyon megköszönnénk az Új Kelet szerkesztőségének, ha tudna bennünket tudósítani valami jó hírről. Kassai István Tiszátok Táncsics utca 61 c. (Mile Sándor debreceni vállalkozótól azt a választ kaptuk, hogy ő nem ígérte, nem is ígérhette meg a tiszalöki kábeltévé 1995-ben történő befejezését, hiszen jól tudta, hogy maguk az adminisztriációs munkák (szervezés, engedélyek beszerzése stb.) is áthúzódnak erre az évre. Jelenleg is ezekkel bajlódnak. Az érdemi munkákat február közepén kezdik el, s a jelentkezők nagy részének az olimpia idejére (július vége — augusztus eleje) lesz kábeltévéje. A munka befejezését a várható későbbi új jelentkezők számának bizonytalansága miatt nem tudja előre megmondani. A pénz beszedését — amit helyi megbízottak végeznek — is akkor folytatják, amikor a megrendelők saját szemükkel meggyőződhettek arról, hogy a vállalkozó nekilátott a feladat gyakorlati megoldásához. Vitéz Erdélyi Béla: Vérben, vasban Dokumentumsorozatunkban a szemtanú naplójából közlünk részleteket: a szerző a 2. Magyar Hadsereg tisztjeként harcolt az orosz fronton, és századának 184 embere közül 129-et hozott vissza a pokol küszöbéről. Az üldöző hadműveletek eredményeképpen 1942 nyarán az orosz csapatok kénytelenek voltak átkelni a Donon, s annak bal partján építették ki állásaikat. A magyarok is átkeltek Uriv községnél a folyón, és kisebb egységekkel elfoglalták a túlsó parttól hét kilométerre fekvő Davidovkát. Azonban nagyobb terepet nyerni, Davidovkát és környékét megtartani, esetlegesen hídfővé szélesíteni és ott berendezkedni, hadseregünk nem volt képes! Viszont e területen az ellenség nagyszámú, jól felszerelt csapatokat vont össze, és az ottani magyar erők ellen indított támadásaik sikerrel jártak: csapatainkat Davidovka feladására kényszerítették és a Don nyugati partjára visszavetették! Az oroszok sikere betetőző- dött azzal, hogy a magyarok után július 15-én ők is átkeltek a Donon, s elfoglalták Urivot és a tőle délre fekvő Ticsihát. E két községet erőfeszítéseink ellenére megtartották, sőt, 12 kilométer szélességben hídfőállást létesítettek e két falu térségében. Uriv és Ticsiha a Don egy nagy kanyarulatában fekszik, melyet a későbbi napokon A csúszósak az utak, egyre több munkája van a mentősöknek és a baleseti sebészetnek ■ ■ jr KORKÉP A felsőoktatás lehetőségeiről Szolnoki Repülőtiszti Főiskola 5000 SZOLNOK, SZANDASZÖLLŐS TELEFON: (56) 343-422/4262 Hazánk egyetlen repülő- tiszti főiskolája három — repülésirányító, repülő-hajózó és repülő-műszaki — szakválasztási lehetőséget kínál a jelentkezőknek, egységesen négyéves képzési időben, szakmánként 25 férfi hallgató részére. (A repülésirányítás kivételt képez, itt hölgyek jelentkezését is elfogadja az intézmény.) Az 1996/97-es tanévben a Magyar Honvédség katonaszakember igényeihez alkalmazkodva nem minden szakon indítanak képzést. Idén az oktatott nyolc szakmából csupán négy — repülésirányító, helikopter-sárkányhaj- tómű, fedélzeti rádiótechnikai és fedélzeti fegyvertechnikai üzembentartó — szakra lehet beadni jelentkezési lapot. A választott katonai szakon a négyéves képzés után a polgári főiskoláknak megfelelő végzettséget is ad az intézmény. A repülésirányítói oklevél megszerzésével párhuzamosan közlekedésmérnöki, az üzembentartói szak eredményes befejezése után gépészvagy villamosmérnöki szaktudás birtokába jutnak a hallgatók. Az összes felsőoktatási intézmény közül a katonai főiskolákban a legszigorúbbak a felvételi követelmények. Háromszintű vizsga eredményes letétele után lehetnek a jelentkezők az intézmény hallgatói. Az alkalmassági vizsgálaton egészségügyi, pszichológiai és testifizikai repülőorvosi vizsgálatokon kell megfelelni, az ismeret- anyag felmérése matematika, fizika és idegen nyelvű tantárgyi tesztek alapján történik, s ezeket bizottsági elbeszélgetés követ. A sikeresen felvételt nyert hallgatók honvédelmi miniszteri rendelet szerint teljes körű — többek között elhelyezési, élelmezési, ruházati, tanszeres, havi illetményes — ellátásban részesülnek. A megszerzett diploma minősítésétől függően a hallgatók hadnagyi vagy főhadnagyi tiszti beosztást és polgári mérnöki végzettséget kapnak. Több évre visszamenőleg a felvételi körülményeiről elmondható, hogy a túljelentkezést a szigorú alkalmassági (főként az egészségügyi és a pszichológiai) vizsgálatok jelentősen megszűrik, de így is a tantárgyi megmérettetésen 1,5-2-szeres a túljelentkezés, emiatt a ponthatár a jelentkezők számától függően jóval 90 pont fölé kúszhat. 2. Hídfőcsaták a halálkanyarban Halálkanyamak neveztek el az ott harcoló katonák. Ekkor még Jány vezérezredes-főparancsnok nem tudta felmérni, hogy nagyerejű of- fenzíva indulhat ki innen. Ezeknek a hídfőcsatáknak a megvívásához tábornokainknak csupán annyi tehetségük volt, hogy elpusztítsák magyar katonák tízezreit. Arra már ebből a „tehetségből” nem futotta, hogy levonják a következtetést: a 2. Magyar Hadseregnek a Don mellett csak az elpusztulásra van esélye! Még inkább hiányzott az a történelmi felismerés és cselekvés, hogy pakolni, és megindítani a hadsereget vissza Magyarországba! Ehhez hasonló mulasztása államiságunk kezdete óta nem volt hadsereget vezénylő magyar fővezérnek! Őrjöngtünk a vesztes, tragikusan véres csaták miatt! Gyászoltuk szíveinkben elesett katonáinkat, kiknek nem lett volna szabad itt elpusztulniuk! ' 1943. j anuár 3. Az új év kezdése új gondolatokkal foglalkoztatott bennünket. Kilátástalannak éreztük a jövőt. Egy téli hadjárat végzetes lehet. Elemeztem folytonosan, hogy mennyit bír el a zászlóaljam. Tiszti-legénységi állományának negyede idős, inkább túl vannak a negyvenen. Mi lesz? Hazánk messze van, nincs mögöttünk, hogy mint erős sziklának, hátunkat nekivessük! Otthoni harcokban nem lenne baj a negyven év! A hadrend a következő volt. Zászlóaljparancsnok: Császár István cső. alezredes. Nincs katonai tapasztalata. 52 éves. Korrekt, pedáns tiszt. Helyettese: Szigeti Jenő cső. főhadnagy. Nem a harcterekre képezték ki! Pedig igen jó adottságú tiszt. Zászlóalj-segédtiszt: Hallgató Géza hadnagy. Jól képzett tiszt. A századok parancsnokai: 1. század: Balogh Béla hadnagy, 2. század: Erdélyi Béla hadnagy, 3. század: Mató László főhadnagy, 4. század: Kecs- keméthy Mihály főhadnagy. A felettes parancsnokság: Magyar Királyi 2. Hadsereg Hadtáp- parancsnokság. Parancsnok: Torzsay Henrik ezredes. 1943. január 13. Amikor virradni kezdett, Novij Oszkolnál ijesztő erővel kezdődtek a dörejek. Ágyúk dörrenéseit hallottam kelet felől, ezért gyors cselekvésbe kezdtem. Beszéltem a sztarosztával, majd fölmentem az iskolába, ahol négy tanítónő tanított. De amint a sztároszta, a tanítónők sem tudtak fegyveres akciókról. A falu mellett egy másik kis község volt, beszélnem kellett ott is a mi megbízottunkkal. A két település között egy patak húzódott, most be volt fagyva, talán fenékig. A meder fél méter híján tele volt hóval. A hó mind mélyebbre süppedt alattunk, de valahogyan átvergődtünk azon. — Fekete! — szóltam a helyettesemül hozott szakaszvezetőhöz. — Parancs, hadnagy úr! — Figyeljen! Látja ott azt a házat? — mutattam egy saroképületre. — No, ha én abba a házba bemegyek, időnként két- három sorozatot lőjön ki! Ha tíz perc múlva nem lát kijönni engem, rúgja be az ajtót lövésre kész fegyverrel, aztán meglátja, hogy mit tegyen. De el ne hamarkodjon semmit! Az ajtó előtt pillanatnyi időre megállva hallottam, hogy több ember szenvedélyesen vitázik odabenn. Kopogtam, és beléptem a helyiségbe. Megdermedtem. Meghűlt bennem a vér, ahogy az ott lévő tíz em- bér vad tekintetét rámszegezte. Kavarogtak agyamban a gondolatok, a szemek szúrtak, felhalmozódott gyűlölet pattogott azokból, és fojtogatni kezdettek. Tudtam, ha egyetlen mozdulatot teszek, hogy géppisztolyomat kézbe vegyem, darabokra tépnek. Mit mondjak nekik? — töprengtem. De nem törhettem tovább ezen a fejemet, mert ha ezzel eltöltők néhány másodpercet is, elvesztem. Egyetlen pillanat elég volt ahhoz, hogy megértsem: erős összefüggés van a távoli ágyúdörgés és ezeknek az embereknek a tanácskozásai között. Agyam gyorsan dolgozni kezdett: mégis mondok nekik valamit, aminek a hatása alatt kiléphetek. Arcom görcsös vonásain enyhítettem, s kényszerű mosollyal mondtam: — Druzsba! Biccentettem a fejemmel, és kiléptem az ajtón. Nem jött utánam senki, nem lőttek le, hién- tem hátra sem nézve, a szakaszvezető felé. Mikor hozzáértem, nyomban kérdőre vontam, hogy miért nem lőtt? — Miért? — mondta természetesen. — Hiszen csak fél percig volt benn a hadnagy úr! — De ez a fél perc hosszabb volt, mint amióta orosz földön vagyunk! Felért egy esztendővel!
