Új Kelet, 1996. február (3. évfolyam, 27-51. szám)
1996-02-27 / 49. szám
Falujáró 1996. február 27v kedd / UJ KELET — Fellendülhet a faluturizmus Tiszavid egyik csendes töltésoldali szögletében hatalmas házőrző kutya jelzi a gazdának, hogy idegen jár a faluban. A szomszédból előkerül a háziasszony, aki szállóvendéget sejt először a szemlélődő jövevényben. — A férjem szülőfalujába ’87-ben költöztünk vissza, amikor én is nyugdíjas lettem — magyarázta Petróczki Zoltánná. — A budapesti nyüzsgés után kicsit unalmasnak éreztem ezt a helyet, nem tudtam mit kezdeni a hirtelen jött sok szabad időmmel. A rádiót hallgatva, az újságot olvasva egyszer megtudtam, hogy szervezik a faluturizmus hálózatát, és írtam a felhívásra egy levelet, amire megjött a kedvező válasz. Ennek alapján egy régi, lebontásra ítélt házunk megmenekült, mert érdemes volt felújíttatni, benne vendégszobákat kialakítani. Jönnek is nyáron sokan a Tisza-parti csendbe, a falusi élet szépségeire, az udvaromon lévő lőcsös szekér, meg egyéb régi mezőgazdasági eszköz megtekintésére. Már most is a fél szezonra előre lefoglalták a helyiségeket, nevelem a csirkéket rövidesen, hogy jó paraszt ételeket készíthessek a vendégeknek. — Télen kevesen kopogtatnak be. Pedig a beregi táj télen is nagyon szép. Ráadásul akik ilyenkor jönnének, megtanítanám őket szabni, varmi, kötni, hímezni, csigatésztát készíteni. Egyszer majd csak rájönnek a városi emberek, hogy télen is kell egy kis pihenés, és akkor majd az üzlet is fellendülhet. „Nem lelem a tagkönyvemet” Százéves ház, idős gazda Varga Ferenc B ár államalapításunkkal egyidősnek datálják Tisza videt, mégis „pár éves” új település a falu. Történt ugyanis, hogy a Tisza- szalkával szinte „egybe- nó'tt” községet előbb kör- zetesítették a nagyobb településhez, aztán nevét is elvették, majd visszaadták Tiszaszalka „kerületének” a Tiszavid nevet, miután a lakosság petícióban kérte ezt. Önálló postája még most sincs az ötszázlelkes falunak, az óvodások, iskolások is Szálkára járnak. A református lelkész Tiszaadonyból látogatja a gyülekezetét. Nem rokonok Néha az újságíró is magyarázkodhat, mint ezúttal a jelen oldal anyaggyűjtésének hátteréről. Először megszólalt egy Petróczki nevű, aztán még egy, majd a harmadik ilyen nevű riportalany is. Nincs viszont szó semmiféle suskusról, az érintettek nem rokonok, nem egy família favorizálásáról van szó. Sok a Petróczki Tiszaviden, de hát ez legyen a település legnagyobb baja! Tiszavid legidősebb embere, a nyolcvanöt éves Varga Ferenc a tulajdonosa a falu legrégebben épült házának. Hűséges házőrzője csaholását csitítgat- va csoszogott a vendéget fogadni az idős gazda. — A lakás műemléki listán van — fogant a szó a kucsma alatt. — Messziről jött emberek is csodájára járnak ennek az épületnek, pedig alig múlt még százéves. Ebben a házban születtem, a szüleim húsz hold földjén gazdálkodtam. Menjünk azonban beljebb, mert fejhibám is van már a hidegtől, lejárt az én időm... Mégiscsak má- sabb itt benn, mindjárt megjavítom a vesszőkosarat. Amikor fiatalabb voltam, még csináltam is ilyeneket, meg balta- és kapanyeleket, de lejárt már az én időm... Méhészkedtem is öt-hat családdal kicsiben, lovaim, teheneim, disznóim voltak, ma már csak néhány baromfit gondoz a feleségem. Nem volt nagy kedvem a tsz-hez, mert nem szerettem azt a parancsuralmi rendszert, hogy ne azt vessek, amit én akarok. Sok volna arról beszélni, hogy mi voltam én a közösben, de jobb arról nem szólni, nem ide való beszéd az! Elmentem inkábh Pestre segédmunkásnak, csak! ne lássam, hogy a saját földemen parancsolnak. Most, amikor lehetett volna, nem kértem vissza a földet, mert a lányorrj és a vöm csak autózni szerpF nek, a földnek meg gazda kell! Nem tudom, az fontos-e: a Kisgazdapártnak a tagja vagyok. Na de ilyen csudát, hogy nem lelem a Torgyán-tagköny- vemet! Na de van nekem egy régi is, mert az harminchárom-i ból való, de eddig nem volt tanácsos dicsekedni vele, de hova tettem azt is? Pedig eszemnél vagyok, mert gyógyszert is egyszer adtak nekem, olyan babszem formájút, de azt sem szedtem, mert a végét várom, lejárt már az én időm. Kikísérem, de ne tartson fel sokáig, mert fejhibám is van már a hidegtől, meg lejárt már... Az első sorban a Don-kanyarnál Lembergben mentették meg — Hol is kezdjem a történetemet? — kérdezett vissza Petróczki Ferenc. — Az nemigen fontos, ami a második világháború kitöréséig történt velem. Szántottam-vetettem apámmal, anyámmal, húgommal a tizenkét hold földön. Már éppen azon törtem a fejem, huszonkilenc évesen megnősülhetnék, hogy magam gazdája legyek, behívtak azonban katonának, majd kivittek a szovjet frontra. Meg sem álltam a II. Magyar Hadsereggel a Don-kanyarig. Ott aztán beástuk magunkat, oldalunkon a románokkal és az olaszokkal, szemben az orosz csapatok. Haslövést, boka-, meg combsérülést kaptam. Vittek is hátra a szanitécek, amikor a több órás pergőtűz véget ért. Borzasztó állapotok voltak: szanaszét megmerevedett halottak, hörgő, nyögő sebesültek, akik vagy káromkodtak, vagy imádkoztak. Volt, akinek a két karja szakadt le, szemei roncsolódtak szét, ezeket előttem kezelték, mert én ahhoz képest könnyű sebesültnek számítottam. Fél napig nem éreztem szinte semmi fájdalmat, azután viszont egyre jobban nyöszörögtem én is. Jött a negyvenhét fokos hideg, fedél alig volt a fejünk felett, a repeszeket kapott combom megfeketedett, az ujj aim hegye megfagyott. Nagyon elkeseredtem, alig volt bennem élet, már arra gondoltam, sohasem látom viszont szülőföldemet, családomat. Lembergbe vittek, a kórházban megműtötték, fél év is beletelt, míg visszaadták az életemet. Nyár lett akkorra, falusi fiú voltam, igyekeztem haza sebesülten is, hogy lássam, mi van a húgommal, a szüleimmel, learatták-e már a búzát. Hétszer kaptam én ezután sas-behívót, de nem vittek a frontra, hanem a veszprémi újonckiképzőbe vezényeltek. Velem bizonygatták a harcba indulóknak, hogy a tűzvo- nalból is vissza lehet jönni, mert ahogy a vadászaton se lőnek minden nyúlra, az első sorban harcolók is visszatérhetnek, ha hősiesen viselkednek. Aztán bejöttek a szovjetek az országba, fogságba estem, és csak negyvennyolc novemberének végén szabadultam. Kilenc évet vett el az életemből a háború, amikor hazajöttem, harminchét évesen megnősültem. Italos ember soha nem voltam, csendesen megéltünk, az egy fiamat neveltük a feleségemmel. Most, majdnem nyolcvanévesen kaptam az elveszett évekért pár százezer forint kárpótlást, azt meg odaadtam az unokáimnak, nekem már az is elég, ha naponta elolvasom az újságot. Megötszöröződött vagyon Főállású polgármestere Tiszavidnek Petróczki Lajos. Másodszor választották meg erre a tisztségre, előtte a közös tanács elnöke volt. Beszélgetésünk alkalmával elsősorban az érdekelt, hogy az ismét visszakapott önállóság mit jelent a falunak. — Elsősorban azt, hogy most már önállóan gazdálkodhatunk településünk pénzével. Az első két évben még Tiszaszal- káról jártak ki a dolgozók az ügyviteli munkákat intézni, de mára már ez is a múlté, mert a körjegy- z ő s é g e n belül állandó ügyfél- fogadást tart helyben két alkalmazott. Ez a személyi rész. A gazdasági pedig az, hogy fejlődött az infrastruktúra. Megmentettük két fontos középületünket az enyészettől. A művelődési házat átalakítottuk többfunkcióssá, ebben van a polgármesteri hivatal is, a kéttantermes és szolgálati lakással is rendelkező iskolánkat felújítottuk, bár egyelőre az iskolásaink és óvodásaink Tiszaszalkára járnak. Mindent egybevetve azt mondhatjuk, hogy az önállósággal megötszöröződött a vagyonunk, hárommillió hiteltartozásunk van, ami nem nagy összeg. Szeretnénk, ha minél többen felfedeznék ezt a csendes Tisza-parti községet, ezért az iskolában átmeneti szállást alakítunk ki, amivel bekapcsolódunk az „Ismerd meg hazádat!” mozgalomba. Az oldalt írta és fényképezte: Aradi Balogh Attila Tisza-partról Tisza-partra Dombrádról költöztek Tisza- vidre hat éve Szántó Brigittáék, A most másodikos felszolgálótanuló szerette szülőfaluját is, de mostani lakhelyén csendesebb a töltésoldal, a füzes, és itt minden ember ismeri a másikat, mert oly kicsi a település. A választott szakmáját akkor szerette meg, amikor kisgyerekként látta a családban a fehér köpenyben kiszolgáló hozzátartozóját, aki szépen beszélt az emberekkel, és azok is kedvesen válaszoltak neki. Szeretné, ha mindig ilyen lenne a világ, hogy senkinek nem lenne bánata, és ő egyre több vb dáman szórakozó embert szolgálna ki leendő munkahelyén. Téli „ciruzás” Két éve kezdte el seprűkötő tevékenységét Tiszavidep Hamza Barnabás. Ezzel a táji munkával elkészít több ezer, nyélre szerelt cirokcsomót. Az alapanyagot részben termelik, nagyobbrészt viszont vásárolják a földművesektől. Az így elkészült árut piacokon, vagy a falvakat járva értékesítik a háziasszonyoknak.
