Új Kelet, 1996. február (3. évfolyam, 27-51. szám)
1996-02-21 / 44. szám
UJ KELET Megyénk életéből 1996. február 21., szerda 3 Hector Minden bizonnyal nem így hívták azt a német juhász kutyát, amelyik még a nyáron szegődött hozzánk. Mi ragasztottuk rá ezt a nevet. Kiverték valahonnan, és néhány napig ott őgyelgett az utcánkban. Senki közeledésére sem volt kíváncsi, és az élelmet is csak nehezen fogadta el tőlünk. Egy hétbe telt, mire hagyta magát megsimogatni. Nem akartuk mi befogadni, de annyira megsajnáltuk (és a gyerekek is unszoltak), hogy nem volt más választásunk. Hamar rájöttünk, hogy idomított kutyával van dolgunk, ismeri még a kézjeleket is. Kicsit sokba került a két kutya (volt már egy házőrzőnk), de nem nagyon bántuk a dolgot. Hector egy idő után császárként kezdett viselkedni az udvaron. Bennünket tisztelt ugyan — és kan kutya lévén kis szukánkat is —, de semmi más jószágot nem tűrt meg maga körül. Először gyors egymásutánban három tyúk is áldozatul esett ronda természetének. Mi már kezdtünk haragudni rá, de a gyerekek még meg tudtak neki bocsátani. Amikor azonban a lányok egyik cicájának gerincét csak úgy futtában roppantotta ketté, hát, azt már ők is megelégelték. Hamar döntött a családi tanács: Hectornak mennie kell! A sóstóhegyi állatmenhely tűnt a legjobb megoldásnak. Egy hét huzavona után végül mégis befogadták, mert látták rajta méltóságteljes tartását és intelligenciáját. Mi csibészked- tünk egy kicsit (nem közöltük részletesen az előzményeket), és csöppet sem bántuk, hogy elválnak útjaink. Azóta fél év telt el, és még mindig gyakran felemlegetjük a kóbor kutyát. Hova került, mi lett vele, nem tudjuk. Csak remélni merjük, hogy jó gazdára talált. És azt is, hogy ott nincsenek sem tyúkok, sem cicák. — Fekete Tibor — Szakma után érettségi Ebben az évben szakmunkásvizsgázik az olcsvaapáti Szászi Zsuzsanna. Élelmiszer- és vegyiáru-eladó lesz a tizennyolc éves lány. Egyik héten a vásárosnaményi szakmunkás- képzőben tanul, a másikon a keresztanyja boltjában gyakorolja választott szakmáját. A vitkai városrészen lévő boltba a kompon jár át. Jól ismeri ezt az úszóalkalmatosságot, mert édesapja az egyik révész. Nyári szünetekben szokott segíteni a komp kezelésében, igaz, a láncot nem bírja tekemi, de a partot érést már ügyesen irányítja. A csónakban az evezéssel is elboldogul, sőt, a part mentén a melegebb napokon még az úszást sem veti meg. Most, a téli napokon a szakmunkásvizsgára készülődés mellett váija, hogy a jegyese a katonaságtól hazalátogasson, Szászi Zsuzsanna Fotó: AB A de ha nem jön a fiú, akkor küld neki egy kis hazait valamelyik együttszolgáló bajtársával. Aztán a téli estéken előveszi kedvenc furulyáját, és eljátszik egy-egy nótát. Szövögeti álmait is, hogy még férjhezmenés előtt leérettségizik, mert a szakma már csak így ér valamit. A vakokért A mátészalkai Holdsugár nyugdíjasklub és az egyesített szociális intézmények március 4-én délután két órai kezdettel teadélutánt rendez csökkentlátó és vak embertársaink részére a szálkái városi művelődési központ kamaratermében. A nyugdíjasklub alapelve: a szeretet, egymás tisztelete és az önzetlen segítségnyújtás. Ennek jegyében hívják meg a rendzevényre a vakokat és a gyengénlátókat, ezzel is elősegítve egy klub létrehozását számukra. A Holdsugár nyugdíjasklub tagjai kis műsorral kedveskednek majd a résztvevőknek: verselnek, zenélnek, dalolnak. A szervezők ezúton is kérik, hogy akinek kömyeze- tében van olyan embertársunk, aki szeretne eljutni a rendezvényre, szíveskedjen felhívni a figyelmét a lehetőségre. Természetesen a rendezők a teadélutánra szívesen látják azokat is, akik elkísérik a gyengénlátó vagy vak rokonukat, barátjukat, ismerősüket. Egy kellemes délután reményében minden érdeklődőt szeretettel várnak a Holdsugár nyugdíjasklub tagjai. —Szamosi— Kelet—Nyugat Expo és Agro-Food Hatalmas előzetes érdeklődés Az ipari, mezőgazdasági termékek és kereskedelmi szolgáltatások — a keresleti, vásárlói piacon kívüli — egymáshoz viszonyított szakmai megméretésének színtere a kiállítás és vásár, ahol bemutatják a termékeik és kínálatuk legjavát, illetve a résztvevők kapcsolatokat, üzljti ismeretségeket szerezhetnek. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye több nagy nemzetközi termékseregszemlének ad otthont, reprezentálva a megye termelékenységét és kapcsolatépítési készségét s bizonyítva a háromhatárszeg- letben rejlő lehetőségek kihasználását. A vásári felkészülésekről érdeklődve először Tininszky Gábort, a Fimex Fair Bt. menedzserét kérdeztük a Kelet—Nyugat Expo és az Agro- Food Mezőgazdasági Kiállítás és Vásár előkészületeiről. — Már a tavalyi Kelet—- Nyugat Expo zárásakor elkezdődött az idei vásár szervezése. Az előzetes jelenkezések alapján az 1995. évi 420 kiállítóhoz és a 72 ezer látogatóhoz képest várhatóan átlépjük a bűvös 500-as standszámot, illetve a 100 ezer feletti érdeklődői létszámot. Az idei expó a millecentenárium jegyében szerveződik, a kilenc- napos rendezvénynek június elsején lesz az ünnepélyes megnyitója. A nagy érdeklődés miatt lehet, hogy egy újabb pavilont kell majd építenünk, illetve tárgyalásokat folytatunk a nyíregyházi ön- kormányzattal a Szegfű utca esetleges lezárásáról és vásártérré alakításáról is. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján elmondható, hogy a kiállító cégek közel 20 százaléka külföldi, s a magyar vállalatok több mint fele megyei termelő és kereskedő lesz. A rendezvény alatt várhatóan kétnapos lesz az orosz nyelvterületű (lett, litván, ukrán, orosz) üzletember-találkozó, de mellette szervezünk román, lengyel, illetve szerb nyelvterületű (a volt Jugoszlávia országait érintő) találkozókat is. Továbbá előzetes tárgyalásokat folytatunk albán, olasz és angol kiállítókkal és üzleti körökkel. Fontos és egyedi kísérőrendezvényt szervezünk a Magyarok Világszövetségével közösen, aminek a célja, hogy a Kelet—Nyugat Expóra összehívjuk a távolba szakadt magyar, de leginkább kelet-magyarországi üzletembereket, s mellettük a nemzetközi szakmai élet reprezentatív képviselőit is várjuk. A másik jelentős szakmai rendezvény az Agro-Food Mezőgazdasági Termékbemutató és Szakmai Fórum lesz. A tavalyi rendezvénytől eltérően idén nem a kiállításra és vásárra helyeződik a hangsúly, hanem a termékbemutatóra és a szakmai előadásokra, ismertetőkre. Várhatóan a mezőgazdasági termelési ágak szerint szakosítva lesznek szervezve a szakmai fórumok, neves magyar és nemzetközi kutatók, gazdálkodók, vezetők vitaindító előadásainak kíséretében. —vip— Farsang a szociális otthonban A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat szociális otthonok és intézmények megyei farsangját rendezték meg a közelmúltban a mérki szociális otthon nemrég átadott új épületében. A megye 11 intézményéből — Hodász, Gacsály, Győrtelek, Tarpa, Nyíregyháza-Sóstó. Kisléta, Tiborszállás, Tiszavasvári, Szakoly, Nyírbéltek és a házigazda Mérk — közel 200 gondozott és dolgozó töltött el egy felhőtlen délutánt sok-sok vidámsággal, mókával, tánccal. Az intézetekben élők napjait egy-egy ilyen rendezvény teljesen megváltoztatja, hiszen a készülődés az eseményre, a farsangi mulatság ünneppé teszi a szürke hétköznapokat. A mostani farsang is a legnagyobb sikert és derültséget az ötletesebbnél ötletesebb jelmezek felvonulása jelentette. A mókában a betegek, a nővérkék, a dolgozók is aktívan részt vettek. A képen a mérki „skótok” Szamosi István Példakép lehetne Id. Molnár Gábor 85 éves. Idős kora ellenére hihetetlen dinamizmussal végzi mindennapi munkáját. A független kisgazdapárt városi szervezetében tart délelőtti ügyeletet, segít a hozzá fordulók ügyes-bajos dolgaiban. Nemcsak szellemi frissessége, de fizikai munkabírása is tiszteletet érdemlő, sokszor pont ő az, aki felszalad a második emeleti irodába, hogy az ügyeket intézze. Munkájában mindig végtelenül precíz, figyelmes és igényes. Talán nem túlzás azt állítani, hogy nyugodt szívvel meg lehetne róla alkotni a jövő idősemberképét. Nyíregyháza és Mátészalka egészen közel vannak már egymáshoz. Nem a köztük levő távolság, hanem az annak megtételéhez szükséges idő rövidült le az utakon száguldó kocsik és motorok segítségével. Ez, persze, csak ideig-óráig tartó javulás lesz, ha az úthálózat karbantartására, fejlesztésére nincs pénz. Emlékezzenek, hogy a vasúttal is milyen szépen indult... És ma, a 300 km/óra fölött száguldó francia TGV-k és a 160 kilométeres sebességre alkalmas Bécs—Budapest- vonal korában a fent említett városok közötti szerelvények átlagosan mindösze 30-cal róják útjukat. Néha gyorsabban, néha lassabban, attól függően, mit bír a 109 éves sínpár. Az 50 kilométeres távhoz majd két óra kell a vonatnak. Hosszú idő, ami alatt érdekes dolgokat láthat, hallhat, tapasztalhat, aki nem szundít el a monoton ringatózástól. Olyan a vonat, mint egy bölcső, de ezek a történetek nem mesék, csak pillanatok egy-egy végtelennek tűnő utazásból. Legendás a vonalon haladó szerelvények kényszerű lassúsága, ami mély benyomást tesz mindenkire, aki először utazik rajta. (És arra is, aki már sokadszor.) Reggel volt, a Mátészalkáról 7 óra 12 perckor induló vonaton középkorú, telt, pirospozsgás, erős hangú, és egy vékony fiatalasszony ültek egymás mellett. Az utóbbi tapasztalatait mesélte a vonalról, az idősebb viszont ekkor utazott rajta először. Kinézett az ablakon, majd a fejét ingatva így szólt: — Ez is sebesség?! Ha kilépek, lehagyom! Nem is volt olyan abszurd ötlet lehagyni a szerelvényt, hiszen bizonyos szakaszon maximum 20-szal mehetnek — mesélte egy mozdonyvezető ismerősöm. Vele történt meg az is, hogy egy ilyen lassú szakaszon a sínektől pár méterre fekvő országúton egy traktor haladt. A sofőr köszöntésképpen felemelte kezét, aztán rálépett a gázra és elpöfögött. Nemsokára nyomát sem látták. Sokféle leírását hallottam már ennek a lassúságnak. Legjobban egy barátom hasonlata fogott meg, ő a következőképpen írta le: — Menet közben le lehetne ugrani az első kupéból, egy helyben állva elszívni egy cigarettát, utána megvárni, míg mellém ér az utolsó kocsi, és felkapaszkodni. Ehhez kapcsolódik egy másik sztori, aminek hitelességét nem tudom bizonyítani, mert nem voltam jelen, de akitől hallottam, biztosított története hitelességéről. Forró nyári napon történt az eset, amikor még a megszokottól is lassabban ment a vonat. A kupékat betöltő elviselhetetlen forróság elől az utasok a nyitott ablakoknál vagy ajtóknál kerestek menedéket. így tett egy fiatal srác is, aki kiült a vonat lépcsőjére, és ott bóbiskolt, mígnem egy döccenőnél kiesett a vonatból. Mielőtt azonban társai meghúzhatták volna a vészféket, már fel is pattant, és néhány kocsival hátrébb felkapaszkodott. Nagyobb szenzációt okozott, amikor egy Máriapócson felszálló zajos cigánycsoport tagjai közül lett rosszul az egyik asszony. Kékült-zöldült, nem kapott levegőt, aztán eldőlt az ülésen mint egy zsák. A társai élesztgették, a többi utas kinyitotta az ablakokat, de az asszony csak nem akart jobban lenni. Vészfékhúzás itt sem lett, mert nyílt pályán nem lett volna értelme, de amikor megállt a vonat Nagykállóban, a csoport akkor sem mozdult. Nekik Nyíregyházára kell menni, mondták. Minden csoda három napig tart, beteg társuk hogyléte már elvesztette szenzációértékét. Kártyáztak, beszélgettek, nevetgéltek, mindezt jókora hangerővel, aztán Nyíregyházán talpra állították az asszonyt, kétoldal- ról megtámogatták, és mentek útjukra. Egy nem is olyan régi estén késett a gyors, ezért késve indították az este nyolcas mátészalkai személyvonatot is Nyíregyházáról. Az első kocsi lassan benépesült, de még volt üres ülés, amikor felszállt egy öreg. Megállapíthatatlan volt, hogy a kortól vagy az alkoholtól, a mosakodás hiányától és a teljes ápolatlanságtól öregedett-e meg, mindenestre nem volt kellemes látvány. Vizelet- és izzadtságszaga ellepte az egész kocsit, a többi (jól öltözött és jól nevelt) utas pedig tűrte, mindössze Na, mit szól hozzá?! tartalmú pillantásokat váltottak, és igyekeztek olyan mélyen belemerülni olvasnivalójukba, hogy ne érezzék a bűzt. Egy fiatalember adta fel először a küzdelmet, talán azért, mert csak egy méterre ült tőle. Behajtotta könyvét, felállt, és tökéletes udvariassággal megkérte az öreget,- hogy ha egy mód van rá, keressen egy másik kocsiban helyet, mert nem lehet elviselni a szagát. Az öreg motyogott valamit piszoktól szürke szakállába, fogta motyóját és továbbindult. Érdekes bliccelési módszert tanultam — egy kalauztól. A csoportosan művelhető dolog lényege, hogy a csapat tagjai egymástól néhány ülésnyi távolságra foglaljanak helyet. Amikor néhányuknak megvizsgálta és érvényesítette jegyét a kalauz, és elfordult a másik oldalon ülő utasok felé, akkor gyufásskatyulyában hátradobják jegyüket a haveroknak. Amikor a kalauz elér hozzájuk, felmutatják a hitelesített jegyet, mondván, azok már rendben vannak. A Szálkára tartó vonaton történt, hogy a kalauz az új felszállók menetjegyét kérte. Aki olyan helyen szállt fel, ahol nincs jegykiadás, az a jegyvizsgálótól vehet jegyet, így tett egy férfi is, de meg akart spórolni egy kis pénzt magának. — Hol szállt fel? — hangzott a kérdés — Nyírmeggyesen! — mondta a férfi. — Ne vicceljen, ember, még csak Hodászon járunk! — válaszolta erre a kalauz. Egy öreg és egy fiatal jegykezelő emlegették fel a régi szép időket, amikor még olcsó volt a jegy. Egyikük kisiskolás, másikuk kezdő vasúti dolgozó korából idézte fel a kétforintos meg az egy-het- venes árakat. — Emlékszem, fekete volt a kezem az alumíniumpénztől — merengett el az idősebb. Hát, igen. Régen volt. Ma már ez is tiszta munka. Dojcsák Tibor Vasúti pillanatok
