Új Kelet, 1996. február (3. évfolyam, 27-51. szám)
1996-02-21 / 44. szám
4 1996. február 21., szerda Gazdaság UJ KELET Cérnaszálon függ a gazdaság Országrontó engedmények a húzóágazatban A kormány egyetlen tollvonással felére csökkentette a baromfiágazat állami támogatását. A rendelet hatása és következményei ismeretesek: eladhatatlan naposcsibék milliói. Az ágazat az összeomlás határára került. Az az ágazat, amely a tavalyi évet majdnem 400 millió dolláros exportbevétellel zárta! Dr. Kállay Béla, a Baromfi Terméktanács titkárságvezető igazgatója budapesti irodájában fogadta munkatársunkat. Elöljáróban az előzményekről kérdeztük. Nem mind igaz, ami közmondás Közmondásos, hogy a közmondások olyan alapigazságokat tartalmaznak, amelyeket nem kezd ki az idő. Nos, annak a ' közmondásnak a szerzője, amely így szól, hogy az egyik holló nem vájja ki a másik szemét, nem élt korunkban. De az a római, aki azt találta mondani, hogy similis simili gaudet, vagyis hasonló a hasonlónak örül, az sem tudta, hogy századunk végén nálunk ez a bölcsesség nem lesz igaz. Mert kérem a hollók vájják a hollók szemét és a hasonlók utálják egymást. Irigyek, mégpedig nagyon. Valahogy úgy, ahogy azt Zrínyi Miklós, a költő is mondta száz éve: dúl az örökletes irigység. Társadalmunk rákfenéje ez, kikezd családi, munkahelyi, baráti kapcsolatokat. Az az epés mondás, hogy ha az én tehenem megdöglött, dögöljön meg a szomszédé is, egyre inkább a napi igazságok közé emelkedik. Gyilkolja egymást vállalkozó, muzsikus, kerttulajdonos, boltos — hadd ne soroljam, hiszen még valaki kimarad és megsértődik. Keresem, kutatom az okát. Miért nem tudjuk elviselni a másik sikerét? Vajon mi az oka, hogy keresztbe teszünk annak, aki sikeres? Honnan hoztuk ezt az — talán turáni — átkot, hogy örök ellendrukkerek, örök irigyek vagyunk? Talán azért, mert sok siker mögött tisztességtelenség rejlik? Ez aligha ok, mert több az olyan eredmény, ami mögött valódi munka, tehetség, ész és értelem húzódik meg. Sokkal valószínűbb, hogy nem sikerült eddig megtanulni azt, ami egy kulturált polgári társadalom jellemzője kell, hogy legyen: fel kell mérni saját erőnket, tehetségünket, képességünket, és ez lehet a viszonyítási alap. Mindenkiben ott rejlik a siker lehetősége. Van egy közmondás, mely túlélte a vadkeleti kapitalizmus morális válságát, mégpedig az, amely szerint ki-ki saját szerencséjének kovácsa. Ha rossz kovácsok vagyunk, annak nem más az oka. Magunkba ritkán nézünk, sokkal könnyebb irigyelni mást, bántani a sikerest, irigyelni a győztest, fúrni a siker felé haladót. Sajnos, a gyűlölködés, a másik irigylése, a sikeres holló szemének kivájása csak sokasítja a bajokat. Gyanakvó és embertelen viszonylatok alakulnak ki, a sikeres szégyellni kénytelen azt, amire büszke lehetne, a sikertelen hol hangos, hol pusmogó intrikája mérgezi a légkört. Hogy van, aki már úgy tekint a társadalomra, hogy örvend a sikernek? Van. Hogy akadnak, akik nem ellenszurkolnak? Vannak. Hogy akad magyar, akiben nem dúl az örökletes irigység? Akad. De hogy a hollónál maradjunk: mindez ritka, mint a fehér holló. Bár az ő fehérségét is irigyli valaki. (bürget) „Az árakat mi diktáljuk” Tisztességgel adóznak — A GATT-egyezmény előkészítésekor — 1992-ben — kellett megadni az exportadatokat. Ennek az volt a lényege, hogy 1986—88 átlagadatait (támogatási és vámadatait) kellett termékenként, termékcsoportonként feltüntetni, amit akkoriban úgy intéztek el, hogy a listába csak a csirkét vették fel. Ennél csak az okozott nagyobb károkat, hogy a támogatási listára csupán a dolláros forgalmat mint támogatandó alapot vették fel. — Pedig, ha jól tudom, a rubelelszámolású mennyiség jelentősebb tétel volt. — Az export szempontjából 1987—88 volt a csúcs: 225 ezer tonnát adtunk el, és ebből csak 100—105 ezer tonna volt „dolláros”. — Beszéljünk a jelen közvetlen problémáiról! — Az idén 41 milliárdot akartak adni exporttámogatásra, és az amerikaiak erre azt üzenték, hogy az a 41 csak 19 lehet, mindez pedig azért, mert rosszak az alapadatok... — Lehet ez talán előszele a „harmonizált európai támogatási rendszernek” is? —Nem hiszem. Az amerikaiak mindenkit meg akarnak „ölni”, így a Közös Piacot is. Éppen a múlt héten panaszkodtak egy közös piaci delegáció tagjai az amerikaiak miatt. A baj az, hogy a mi köreinket nem csak ők, hanem a közös piaciak (főleg a franciák) is zavarják. Például ők sokkal jobb támogatási rendszerrel szállíthatnak a FÁK országaiba. — Lehet, hogy a Földművelésügyi Minisztérium azt hiszi: a kiesett támogatás összegét a baromfiágazat ki fogja valahogy gazdálkodni? — Naivság lenne a részükről, mégis azt mondom, ezt remélem. Az ugyanis, hogy tönkretegye ezt az ágazatot, nem lehet egy szakminisztérium érdeke. Ok a múlt év jó eredményeiből gondolták, hogy lehet még csavarni egyet rajtunk. Ez, persze, az alulinformáltság jele! Arról nem is beszélve, hogy három év kínlódás eredménye a tavalyi. Három—négy százalékos, bevételarányos nyereséget lehet elérni a baromfiiparban. Ez nem extraprofitos ágazat. Nem hiszem, hogy ezt valakiknek irigyelnie kell. Különösen nem a minisztériumnak! Azt ígérték, hogy az exportőr helyett a termelőt fogják támogatni. Kár, hogy ezt senki sem érzi közülünk. Ilyen rövid idő alatt nem lehet ekkora ütést mérni egy ágazatra! Az Agrár- rendtartási Hivataltól Botos úr ugyan azt mondta, hogy már novemberben közölték a megvonást, és ez elég. Ez egy ilyen ágazatban semmi! A nevelési forgóidő harminchat hét! A pulykáról ne is beszéljünk, mert ott a végtermék forgóideje fél év, a libáé szintén. Egy kisebb tételű elvonást meg tudnánk érteni. Nincs pénz, de az, hogy rögtön a felére és ennyi idő alatt, elfogadhatatlan. Ezt még tudomásul sem lehet venni! — Nem gondolja, igazgató úr, hogy esetleg idegen érdekek is szerepet játszhatnak? — Sajnos ezen is el lehet gondolkodni, egyeseknek ugyanis nagyon is érdekük, hogy szétvert baromfiágazattal és mezőgazdasággal kerüljünk be az Unióba, pedig nekünk csak úgy lenne szabad bekerülnünk mint meghatározó belső ellátó! Akinek nem ez a véleménye, menjen el a kormányból, mondjon le nagyon gyorsan minden kormányhivatalnoki tisztségről. Az nem magyar ember! Annak reményében, hogy egyes csoportok majd megjutalmaznak minket, nem szabad országrontó engedményeket tenni! — Élesen fogalmaz... — Ez a véleményem! Most inkább áldozatokat kéne hozni a költségvetés részéről! Ez húzóágazat! így akarják az adósságot lefaragni? Soha az életben nem fogják tudni kifizetni! De még az unokáink sem! Ki kellett volna húzni, ki kellett volna alkudni az átütemezést. Úgy látszik, a Such- mann-féle bevételektől most „jóllaktunk” dollárral, ezért nem kell az export, miközben cémaszálon függ az egész gazdaság! A reálszféra mögött senki sem áll, csak a pénzzel manipulálnak, forgatják összevissza, termelési háttér nélkül. Nincs fejlesztés, nincs bővítés, minden termelői ágazat eredményei csökkennek és roskadoznak a terhek alatt. Ez bármelyik pillanatban csődbe sodorhatja az országot. —De hiszen azt deklarálják, hogy a termelőt segítik az új intézkedések... — Hogyne! Volt olyan gazda, akitől ezer forintért vették át a búzát a múlt nyáron. Tessék már nekem megmondani, hogy akkor miért két és félszeres áron forgalmazzák most? Akkor ezt a termelőt hogy segítették? A spekulánsokat nem tudják megfékezni, a paraszt meg megveheti két-, két és félszeres áron idén a búzáját! A brojl^rtakarmány ára tavaly 51 százalékkal emelkedett. Magas volt az infláció, de nem eny- nyi. — Ha jól tudom, a múlt hét végén Kiskunhalason leültek a baromfitermelők, hogy alternatív javaslatot készítsenek, amit a kormány asztalára tesznek. — A Baromfi Céh, tehát főleg a kis vágóüzemek, a kisebb termelők, tehát nem a Sárvárméretű óriások, képviselői ültek ott össze. Ok még kiszolgáltatottabb helyzetben vannak, mint a tőkeerős mamutcégek, sőt, függenek is tőlük. Próbáltuk keresni a kitörési pontokat. A pótvámok eltörlése is egy lehetőség a sok apróság között, amit javasolni fog a céh a kormánynak. Ugyanúgy az extraprofitos gabonaexport is támogathatná az ágazatot, hiszen érdeke. A felvásárlási árakkal is lehetne kezdeni valamit, ez belefér a GATT-egyezmény kereteibe. Követeljük, hogy a privatizációs bevételekből is csoportosítsanak át valamit. Ha a Mezőbank tud Bokrosnak adni csak úgy, hirtelenjében 9 milliárdot, hogy a bankos haverjait „kielégítse”, akkor nem tudom, hogy ebből mennyit kap majd az agrárágazat. Elvégre a Mezőbanknak agrárbanknak kellene lennie. Itt van Ózd meg Diósgyőr — megannyi feneketlen kút. A miránk költött pénz nem kidobottösszeg! Hamar visszaforog, akkor miért nem lehet inkább minket támogatni, mint azokat, akik csak viszik a pénzt?! Azt mondja a kormány mindig, hogy „átcsoportosítja” a pénzeket. Kérdem én, hová? Hol van az a pénz? Megint kezd eluralkodni a tszcs-szemlélet. Árasszak „megsegítése”. Hová vezet ez a tervgazdálkodásos út? — Milyen kiutat lát, Kállay úr? — Kérem, kimondom. Meggyőződésem, hogy most már látják: hibáztak. Ez már valami! A dolgot az teszi keservessé, hogy a pénzt már kidobálták. Mivel nincs más új forrás, mi azt mondjuk, hogy igenis tessék hozzányúlni a privatizációs bevételekhez! A kormánynak nagyon gyorsan kell határoznia, a parlamentnek meg dönteni. Minden nap milliókba kerül! A termelési kedv minden nappal csökken. A nyugati importáru már indításra kész. A védővámok terén sem tudtunk elérni semmit, pedig több mint két éve magyarázunk nekik! Az amerikaiak 800 dolláros tonnánkénti áron képesek az exportra. Ha ezzel ide betörnek, vége a magyar ágazatnak. — Van megoldás? — Nagyon reméljük, hogy a kormány is olyan kompromisszumkész, mint amilyenek mi vagyunk. Mi számokat tettünk az asztalukra. Engedményeket is tettünk. Azt hiszem, néhány embernek fel kell állnia és el kell mennie a minisztériumból, csak akkor lesznek reményei az ágazatnak. Palotai Valaha szebb napokat élt meg a tiszaszalkai ÁFÉSZ. A beregi térség egy részének központja volt a település, több száz embert foglalkoztató gyárral. Ez a szövetkezet kereskedelmére és vendéglátására jótékony hatással volt. A jelen ennél sokkal bonyolultabb. Ez derült ki a Winkler János ÁFÉSZ-elnökkel folytatott beszélgetés alkalmával. — Keveset írnak róla az újságok, de a beregi térségben a munkaképes lakosság nyolcvan százaléka munkanélküli. Sokan még a kevés jövedelem- pótló támogatást sem kapják, és ez a kereskedelemre nézve majdhogynem katasztrofális. Az utóbbi években oda jutott a nép, hogy sokan az alapvető élelmiszereket sem tudják megvenni. Ez a szakemberek szerint lehet, hogy „csak” társadalmi probléma, de nekünk a tevékenységünket nehezítő helyzet, hiszen mi a forgalom után élünk. — Élünk vagy élnénk? — A tavalyi évet még ilyen körülmények között is, száz- hatvanmilliós bruttó árbevétellel zártuk. Ezzel a jó közepes szövetkezetek közé tartozunk. Mindezt olyan körülmények között értük el, hogy konkurenciaharcot nehezen tudunk vívni, mert mi csak számlán tudunk forgalmazni, és minden elért eredmény után, minden dolgozó után tisztességgel adózunk. Közben megfelelünk a napi népegészségügyi és munkavédelmi előírásoknak, ami szintén nagy költséggel jár. — Mintha panaszként mondaná ezt... — Nem méltatlankodás ez, hanem a valóság. Rajtunk számon kérhetik, de akik az utcán a vacakokat árulják, a sok magánkereskedőn nehéz az ellenőröknek ugyanezt behajtani. Az így kialakult egyenlőtlen helyzetért viszont nem a kiskereskedők a hibásak, hanem akik elnézik példul a roskadozó kocsikkal gázolajat szállítók, a számla nélkül árulók tevékenységét. Még ezek ellenére is álljuk a konkurenciával a harcot, mert az árakat mi diktáljuk a környéken. Csatlakoztunk ugyanis a PRO- COOP üzletlánchoz a barabási és a tiszaszalkai ABC-boltja- inkkal, egymást követik az úgynevezett extraakciók, vagyis minden időszakban másmás terméket lényegesen olcsóbban forgalmazunk. — A sűrű fillér elv alapján? — Az igazi kereskedő mindig is úgy gondolkodott, hogy a sűrű fillér többet ér, mint a ritka garas. Az idei évben, a nyereséget felhasználva, megoldhattuk a természetes selejtezéseket, és anyagi elismeréssel juttattuk kifejezésre dolgozóink megbecsülését. Aradi Balogh Attila Turistaparadicsom lehet Az alig ötszáz lelkes szatmári település, Olcsvaapáti a rendszerváltozást követően sokat fejlődött. Nemcsak a gáz bevezetésének, az utak korszerűsítésének örül a lakosság, hanem annak is, hogy a két folyó ölelésében lévő településnek a víz nemcsak az árvíztől való rettegést hozza, hanem előnyére is lesz a falunak. A Tisza és a Szamos háromszögében üdülőtelkeket parcelláztak, turistaparadicsom lehet a községből. Ez talán ismét megindítja a lakosság számának gyarapodását, mert szívesen költöznek ide családok, illetve maradnak szülőfalujukban a fiatalok. Akkor talán már a gyerekeknek sem kell a szomszéd településre járni iskolába. Csak azt kellene még megoldani, hogy az egykori olcsvaapáti földeket visszakapják jogos tulajdonosaik.
