Új Kelet, 1996. február (3. évfolyam, 27-51. szám)

1996-02-17 / 41. szám

SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI NAPILAP III. évfolyam, 4L szám — 1996. február 17., szombat Farkas Bertalan a nyíregyházi repülőtérért 3. oldal 8. oldal Elhunyt Berencsi Gyula Súlyos veszteség érte városunk közéletét. Tegnap délután fél négykor, kötelessége tel­jesítése közben, közlekedési baleset következ­tében életét vesztette Berencsi Gyula alpol­gármester. Szekszárdról, egy fontos tanács­kozásról tartott hazafelé, amikor a gépko­csivezető által szabályosan vezetett jármű, amelyben utazott, frontálisan ütközött egy vele szemben haladó kamionnal. Már nem tér­hetett haza szeretett városába. Valamennyi ol­vasónk nevében mondjuk: emlékét kegyelet­tel megőrizzük. * Rátkai Ferenc gépkocsivezetőt súlyos, életveszélyes ál­lapotban szállították a székesfehérvári kórházba. Mezőgazdasági hét A Felső-Dadai Kistérségi Társulás, a Primom Vállalko­zásélénkítő Alapítvány, va­lamint a megyei agrárkama­ra szervezésében mezőgaz­dasági hét nyílik február 19- én, hétfőn 17.30 órai kezdet­tel Ibrányban, ezt követően a hét többi napján is hasonló lesz a rendezvény kezdési ideje. A gazdag program helyszínéül a város közössé­gi háza szolgál. Szombaton és vasárnap bemutató és vásár várja az érdeklődőket, majd 26-án a terület vállalkozói zárják az ibrányi mezőgazdasági hetet. Ma felvételi a Korányiban Nagykállóban, a Korányi Frigyes Gimnáziumban ma dé­lelőtt tartják a felvételi vizsgá­kat az öt- illetve a hatosztályos kéttannyelvű gimnáziumi osz­tályokba jelentkező nyolcadi­kos diákoknak. Matematikából írásbeli, ma­gyar nyelv és irodalomból szó­beli vizsgát tesznek a jelentke­zők. Mint azt Fenigliné Tóth Irén lapunknak elmondta: nem kell vizsgázniuk azoknak a ta­nulóknak, akik a Jókai Mór Református Általános Iskolá­ban megrendezett német nyel­vi tanulmányi versenyen az első tíz között végeztek. A tév­hittel ellentétben nem kell néme­tül tudniuk a jelentkezőknek és erről nem is kell számot adniuk. A kéttannyelvű oktatás nyolc éve indult az iskolában osztrák és német vendégta-' nárok közreműködésével. Az iskolának mindkét országban vannak testvérintézményei. Ausztriában Mürzzuschlaggal és Eisenerzzel, Németország­ban pedig Jéna városával tar­tanak szorosabb kapcsolatot. Az iskola tanulói közül többen töltöttek fél, illetve egy évet német nyelvterületen. A gim­názium vezetői engedélyezik erre az időszakra a tanulmá­nyok megszakítását a diákok­nak. A fél (vagy egy) év eltel­tével különbözeti vizsgát te­hetnek a tanulók, így nem ve­szítenek évet. A kinti tanulmá­nyi idő költségeit a diákoknak kell állni. Többen közülük nyári munkát vállalnak, ezzel teremtik elő a kinttartózkodás anyagi fedezetét. Bezárnak egy iskolát? Az egyre szűkülő központi és önkormányzati források ál­dozatai az iskolák és az egész­ségügy. Heves városa közel ötszáz közalkalmazottja 20 százalékát tervezi elbocsátani, Ózdon bezárták a zeneiskolát, Szegeden több mint hetven pedagógusnak mondtak fel. Lapunk értesülései szerint a nyíregyházi önkormányzat a város anyagi nehézségei miatt egy iskola bezárását tervezi. A hírek szerint az 5-ös vagy 6-os számút vették „számításba”. A polgármesteri hivatal illetéke­sei nem kommentálták infor­mációnkat. Még dolgoznak a megyeszékhely ez évi költség- vetésén, emiatt — véleményük szerint — felelőtlenség lenne bármilyen konkrétumot mon­dani. ‘ Tavaly a nyíregyházi oktatá­si intézmények gazdálkodását felülvizsgálták, amit megszi­gorító intézkedések követtek. Ez éves szinten több mint száz­milliós kiadáscsökkentést je­lent a városnak. Egy iskola be­zárása a következő évben hozhat megtakarítást, hiszen az elbocsátások miatt ki kell fizet­ni a végkielégítéseket. A köz­gyűlés vezető frakciói február 17-én, szombaton tárgyalják Nyíregyháza ez évi költségve­tését. Hétfői számunkban re­mélhetőleg konkrétan tudjuk tájékoztatni olvasóinkat, hogy bezámak-e a megyeszékhelyen egy iskolát vagy sem. SzabóIván kiállítása Szabó Iván kétszeres Munkácsy- díjas szobrász kiállítását dr. Baja Fe­renc környezetvédelmi és területfejlesztési minisz­ter nyitotta meg tegnap a nyíregyházi Jósa András Múzeumban. Baleset a 41-esen Súlyos közlekedési bal­eset történt pénteken késő délután a 41-es úton, a besenyődi elágazás köze­lében. Két magyar rend­számú személygépkocsi frontálisan ütközött. A baleset következtében két személy nagyon súlyosan megsérült, egy pedig el­hunyt. A baleset okát a szakértők még vizsgál­ják, de valószínűleg sza­bálytalan előzés miatt következett be a tragédia. Reprezentatív szalont nyitott tegnap délelőtt a Honda cég Nyíregyhá­zán, a Hatzel téren. Picinyke ünneprontást jelentett, hogy a szalon építői vélt vagy valós sérelmek orvoslására az ünnepség előtt demonst­ratív megmozdulást tartottak, melyről a 4. oldalon számolunk be Gazdakörök megyegyűlése A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Gazdakörök Szövetsé­ge tegnap délelőtt tartotta Nyír­egyházán, a mezőgazdasági "főiskola nagyelőadójában me­gyegyűlését. A mezőgazdaság iránti felfokozott érdeklődést mu­tatja, hogy amíg az elmúlt évben a küldöttek mintegy harmincán vet­tek részt a szövetség hasonló ren­dezvényén, most több mint kétszáz érdeklődő hallgatta végig az előadá­sokat. A szövetség küldöttgyűlésén részt vett dr. Zilahi József, a megyei önkormányzat elnöke, dr. Lakatos András országgyű­lési képviselő, a megyei agrár­kamara elnöke, Jakab István, a MAGOSZ társelnöke, továbbá megyénk agrárgazdasági veze­tői. Az ülést Jakab Ferenc, a Gazdakörök Szövetsége me­gyei elnöke nyitotta meg, majd tájékoztatta a küldötteket a megyei szövetség elmúlt évi tevékenységéről s a jelen fel­adatairól. Csaknem valamennyi felszó­laló foglalkozott a mezőgazda- sági támogatási formákkal, a földügyekkel, a tulajdonvi­szonyok rendezésével, kárpót­lási kérdésekkel. A 81 milliárd forintos agrárgazdasági támo­gatás végrehajtási rendelete — sokak várakozására — két hét múlva jelenik meg. Halálos hagymapucolás Szokás szerinti italozás­sal indult a nap múlt év jú­lius 20-án Nagyhalászban, az L. családnál, majd min­denki békésen indult végez­ni napi munkáját. L. József (40) elment uborkát szed­ni. Az élettársa, Sz. Katalin (30) otthon maradt L. ap­jával, hogy ebédet főzzön. Előbb elment bevásárolni, de az ebédrevaló mellé ho­zott fél liter pálinkát is. A hazaérkezése után előbb fogott hozzá a pálinka el­fogyasztásához, mint a főzéshez. Az itallal kínálta L. apját is. de annak már nem nagyon kellett, mert reggel is ivott. A pálinka hamar elfogyott, az ember korgó gyomorral hazaér­kezett, de ebéd sehol. Emi­att összeveszett élettársá­val, bár ez nem volt kivéte­les alkalom köztük, sőt, nemegyszer ölre is mentek. Ittas volt L. József is, hiszen a reggeli 4—5 felesre még az uborkaföldön is jócskán rátöltött. Az asszony to­vább pucolta a hagymát, és vitatkozás közben a kést a férfi után dobta. Az felkap­ta, és az apja mellett ülő nőt mellkason szúrta, aki a helyszínen életét vesztette. Á tegnap megtartott tár­gyaláson a vádlott a történ­teket úgy mondta el, hogy amikor hazament, látta, nem készült el az ebéd, ezért mondta az élettársá­nak, hogy segít elkészíteni, és hozzálátott hagymát pu­colni. Sz. Katalin szemét csípte a hagyma, emiatt el­ejtette a kést, ő felvette, és ahogy fordult vele, úgy szúrta meg. Később elis­merte, hogy élettársa na­gyon feldühítette, és az őu­tána dobott kést döfte az asszonyba. Az esetnél tanú­ként jelen lévő L. édesapja egy korábbi vallomásában elmondta a valós történe­tet, de a bíróság előtt azt a tanúvallomását visszavon­ta. Most az állította, már csak arra ébredt, hogy a sértett halva fekszik a kony ha padlózatán. Az előző tanúvallomását az­zal magyarázta, hogy nem nézte meg, mit írt alá. Egy­értelmű volt, hogy ezzel fiát akarta menteni a felelősség alól. A tárgy alást újabb ta- nuk meghallgatásának szükségessége miatt elna­polták. PRO INT Kft. Nyíregyháza, Szabadság tér 9. fsz. Tel.: 06-30-554-050 Átalánydíjas javítás már 600 Ft/hó/géptől, garancia-átvállalás 2000 Ft/hó/géptől.

Next

/
Oldalképek
Tartalom