Új Kelet, 1996. február (3. évfolyam, 27-51. szám)
1996-02-01 / 27. szám
UJ KELET Megyénk életéből 1996. február 1., csütörtök 3 A honfoglalás ürügyén Lassan, de biztosan bontakoznak ki a honfoglalás 1100. évfordulója kapcsán megrendezésre kerülő események körvonalai. Lesz minden, hiszen mindenki akar valamit csinálni. Ki azért, mert valóban emlékezni akar az egykori tettre, ki azért, hogy mai aktuálpolitikai indulatait öltöztesse párducbőr kacagányba. Vetélkedő, szoborállítás, kiállítás, találkozó, tudományos ülésszak, kis- és nagygyűlés, táborozás, felvonulás éppúgy szerepel a tervekben, mint hivatalos aktus, tisztelgés. És ez valahol így lenne természetes. Azonban van már egy kísérőjelenség, ami az egészet homállyal futtatja be. Az, hogy azt, ami 1100 évvel ezelőtt történt, úgy akarják sokan feltüntetni, mint a ma lehetőségét arra, hogy valamiféle magyar fölényt, erőt, kizárólagos nagy- szerűséget hangsúlyozzunk. Ez pedig igen nagy hiba lenne. Kétségtelen, a honfoglalók nagy tettet hajtottak végre. Még akkor is, ha nem voltak mind Grál-lovagok, ha hajlamuk volt rabló kalandozásokra, ha egymást is ki-kicsinálták a hatalmi harcok közepette. De tény: jöttek, láttak, maradtak. Aztán keveredtek. Az egész történelem folyamán. Törökkel, kunnal, besenyővel, némettel, románnal, szlovákkal, franciával, göröggel, olasszal. Hogy csak néhányat említsek. És ettől lett erős a magyar nemzet. Nem véletlen, hogy Szent István zseniálisan ismerte fel az idegenekkel való jó viszony szükségességét. Szóval nem lenne jó vadmagyarkodni. Nem lenne jó, ha elfelednénk: ami akkor történt, az történelem, üzenete számunkra annyi: alkalmazkodj Európához, fogadd be az idegent, őrizd meg hagyományodat, és akkor megmaradsz. Nem kell többet belemagyarázni, az egész rendkívül prózai és reális. Az egész honfoglalás és ami utána jött, lényegében erre tanít, ha tanít, ma a realitásokat el kell fogadni. Még akkor is, ha azok nem mindig tetszenek. De mert realitások, nincs kiút. Árpádék körülnéztek, látták, hogy van itt szláv, bolgár meg ki tudja, miféle náció, megkonzultálták mindazt, amit a korábban érkezettektől hallottak, összevetették ezt a hírszerzés információival, és úgy döntöttek: itt jó lesz. Számunkra ma nincs más választás. Itt vagyunk. Igaz, kisebb az ország, mint akkor volt. De hát ez is realitás. Nincsenek echte magyarok. Mindenki keveredett mindenkivel. Ez is realitás. De 1100 év után nincs választás. Itt kell maradni, itt kellene jobban és boldogabban élni. Ha az ünnepségek ezt szorgalmaznák, akkor csak lelkesedni tudnék. Ha vérszerződés nélkül is tudnánk az egység felé törekedni, talán még meg is nyugodnék. De nagyon tartok az évszázadok alatt át- meg átírt történelem szellemétől, mely némelyeknek még azt sugallja, hogy ők a párducos Árpád és hadrontó népe utódai, akik különbek mindenkinél, és aki nem lengeti fokosát és nem fújja Lehel kürtjét, az nem is igaz magyar. Minden politikai kurzus megtartotta az elmúlt évszázadok alatt a maga honfoglalását. Pufogó jelszavakkal, kisajátított érdemekkel. Hol kormánypárti, hol oppozíciós erők bizonygatták: ők az igaz utódok. A hétköznapi emberről akkor sem esett szó. Könyörgöm, hagyják, hogy ez az egykor elfoglalt honmaradvány legyen a miénk. Indulatok nélkül. Kevert utódoké, akik magyarnak vallják magukat. Igaz, nem mindennap. A csendesebb, sikeresebb, békés és egységet mutató 1996 talán szebb ünnep lenne, mint a banclériumos, dobpergős kulisszamagyarkodás. (bürget) Mínusz huszonkét forint haszon Zsellérország leszünk... Nyírkércs. Bárány László agrármérnök, magánvállalkozó csibekeltető telepe. Hatalmas térség, nagy épületek. A legmodernebb francia importtechnológia. Az előnevelőben naposcsirkék tízezrei, a keltetőben 400 ezer tojás. Lehet, hogy mindez veszendőbe megy? Bárány László így sorolja gondjait: — Mi, mezőgazda- sági vállalkozók, akik fokozottan vártuk a megígért kormány- programot, a legnagyobb megdöbbenéssel vettük tudomásul, hogy a baromfiexporttól is jelentős támogatást vontak el, aminek az lett az eredménye, hogy az élőállat-előállítás a termelőknél veszteséges lett. Mi mindannyian a termelőkből élünk, és nem tudjuk meggyőzni a termelőt, hogy csirkét fogadjon, neveljen, ezáltal megszakad a termelés-feldolgozás folytonossága. Nincs, aki a csirkét fogadja, nincs, aki árualapot neveljen, és az üzemekben is jelentősek a veszteségek, mert kellő mennyiségű alapanyag nélkül ráfizetéses lesz a feldolgozás is.-—Hány csirkét indított útnak a Parlament elé? — Majdnem ötezret, annak reményében, hogy java részét szét tudom osztogatni. Ingyen, sőt, még két—három napi takarmányt is adunk hozzájuk. A csibék speciális, fűtött és erre a célra készült tehergépkocsiban utaznak. — Politikai, gazdaságpolitikai demonstrációnak szánta elhatározását? — Figyelemfelkeltő akciónak. A nyírkércsi probléma nem egyedi, hanem országos. Kizárólag a gazdasági kényszer vezérel. Kiirtani sémiképpen sem akarjuk a csirkéket. Amit itt lát az ólban, az is három keltetésnek a kényszerű elhelyezése. Egyszerűen nem visz rá minket a lélek, hogy megsemmisítsük ezeket az ártatlan kis állatokat. — Tavaly milyen eredmény- nyel zártak? — A vállalkozás új, 1995. január 23-án indult. A tavalyi év a beruházások, a fokozatos fejlesztés éve volt, így összesen mintegy 2 millió—2 millió 300 ezer csibét keltettünk, de ebben az évben már képesek vagyunk négy és fél—ötmillióra is. — Mennyi menne ebből exportra? —Hatvan—hatvanöt százalék. — Ön szerint a történtek miatt emelkedhet a csirkehús ára?-— Az biztos, hogy a piac beleremeg. Sajnos, nem először — és nem csak a baromfi esetében — tapasztalhatjuk, hogy ezeknek a nyugtalan mozgásoknak az eredménye áruhiányt okoz, majd elönti a piacot a méregdrága importáru. Ezt először is meg kell fizetni, de a hazai kapacitáscsökkenés miatt — a gazdaság törvényeinek rendje szerint—önköltség-növekedés következik, amit azonnali áremelés követ. > — Ez többszörös veszteséget jelent... — Sokszoros veszteséget! Az exportkiesés, az importköltség egymást követi. Ehhez a jelenséghez már szinte kezdünk hozzászokni, például a tejtermékek esetében. Rogyadoznak a pultok a drága importsajtoktól. Valószínűleg hozzá kell szoknunk annak látványához, hogy holland, francia csirkehegyek vannak az üzletekben. Amit mi adtunk dollárért, azt mi vesszük majd — szintén dollárért. — Kemény szavak. Sötét jövőkép. Ha le kellene állnia az üzemmel, mibe és mennyi időbe kerülne az újraindítás? — Ez folyamatos üzem. A leállítás úgy kezdődik, hogy a tojóállományt le kell vágni. Ezer forint önköltségű állatokról van szó, arról nem is beszélve, hogy a tojóállomány újraindítása időben huszonhat hetet követel. Ezt három hetes keltetési, majd végül kéthetes nevelési ciklus követi. Ez összesen harminchat hét! Magyarán: ha ma „kihúzom a csatlakozót”, de holnap meggondolom magam és visszadugom, harminchat hetet kell vámom, hogy eladható csirkém legyen. —Ha most ön nem húzza ki a dugót és valahogy eladja a csirkéket, abból az államnak busás adóbevételei lesznek. Legalább annyi, mint az elvont támogatás összege. Hol van itt a logika? — Embereket foglalkoztatunk tisztességes bérért. Ennek természetesen van személyi- jövedelemadó-vonzata. A terméket végigkíséri az áfa is, ami nagyon jelentős tétel. Magyar munkaerőt foglalkoztatunk, magyar takarmányt etetünk. Ettől jobb gazdasági rendet el sem lehet képzelni! — Eddig mennyi volt a kára? — Nem mertem még összeadni, ugyanis nem látom a dolog végét. A csődhelyzet küszöbén vagyunk. Ha ez így megy tovább, akkor a brojlerszektorban 15—20 milliós kár is keletkezhet. —Hány ember munkáját veszélyezteti ez a helyzet? — Közel harmincán dolgoznak a cégünknél. Kizárólag szabolcsi telepeim vannak, ahol a munkanélküliségi arány 30— 40 százalékos. Ezeknek az embereknek a munkája részben vagy egészen feleslegessé válik. — Mit remél a Parlament előtti akciótól? — Abban reménykedem, hogy lehet még beszélőviszonyba kerülni a hatalommal. Remélem, lesz.valaki, aki hajlandó lesz velünk együtt számolni. Magyarországon igenis érdemes baromfit nevelni. Ez az ország — többek között — ehhez is ért. Bizonyítják ezt az elmúlt évek kedvező exportár- bevételei, nevezetesen az a 3— 400 millió dollár, amit ez az ágazat hozott a konyhára. —Remél azonnali reakciót? — Nem. Csütörtökön Kiskunhalason találkozik az egész ágazat, és ott próbálunk majd egy olyan javaslatot tenni a kormánynak, ami alkalmas a kitörési pontok közös megkeresésére. —Mióta foglalkozik csibeneveléssel? — Már a nagyapám uradalmi baromfitenyésztő volt. Édesapám 1935-ben lett a Dél-ma- gyarországi Baromfitenyésztők Országos Egyesületének keltetője. Családi tradícióról van szó. — Ez a telep mennyi beruházást igényelt? — Harmincötmillió forintot. Ezt némi bankkölcsön is terheli. Az üzem a teljes vertikumot öleli fel: szülőpártelepek, tojóépületek, keltetők, csibenevelők, tárolók és takarmánykeverők összességét. Tizenöt—húsz község szemesterményét vásároltam fel, abban a reményben, hogy ezzel a takarmánnyal etethetünk. Ha elsorvasztják a sertés- és a csirketenyésztést, ki fogja felvásárolni a kisgazdaságok terményét? Zuhanni fog a gabona ára. Ettől a föld is értékét veszti! Vagy lehet, hogy éppen ez a cél? Mindenesetre már mozgolódnak abban az irányban, hogy a föld is eladható legyen külföldieknek. Különben az élelmiszeriparban már csak a baromfitermelés és a húsipar az, amire a külföldi tőke még nem tenyereit rá. Itt bizony sötét összefüggések sejlenek... — Mennyire gazdaságos a csirkenevelés? — Az egész baromfiágazatban egy kiló vágócsirke száz forintra vetített „haszna” mínusz huszonkét forint. Ezen a mínuszon lehet „osztozkodni”! — palotai — / ; A gazdaság fejlesztésében akkor tudunk sikereket felmutatni, ha nemzetközi szinten is versenyképes feltételeket tudunk kínálni a befektetőknek. A verseny- képesség nem függetleníthető megyénk adottságaitól, de a gazdasági folyamat fejlődése, változása esélyt adhat korábban periférikusnak emlegetett régiónk fel- emelkedésére. A befektetők számára Nyíregyháza célállomás lehet — mondta dr. Csillag László, az Észak-Kelet Magyarországi Regionális Fejlesztési Társaság igazgatója az elmúlt héten rendezett budapesti sajtótájékoztatón. — Hiszen Nyíregyháza ma már a Kelet és Nyugat közötti kereskedelem egyik centruma. A város infrastruktúrája lehetővé teszi a kelet-európai piacra termelő ipari bázis európai szabályoknak megfelelő kiépítését. Ötven kilométeres távolságban kiépül Záhonyban az a logisztikai központ, amely az áruk világméretű kereskedelmében Ázsia és Európa nagy jelentőségű találkozóközpontja lehet, és elegendő munkaerő, szakember található megyénkben, a pénzügyi-gazdasági, oktatási és humán szolgáltaltások alkalmasak egy nagyobb léptékű ipartelepítésre. Csaknem száz hektár terület áll rendelkezésre az ipari park kialakítására, amit a későbbiekben, ha igény van rá, lehet bővíteni. A park új és korszerű infrastruktúrát kínálna a kis-, közepes és nagyvállalkozások számára. A helyi önkormányzat külön kedvezményekkel támogatja majd az ipari park lakóit, és a kormány területfejlesztési programjában is kiemelt szerepet kap a Sza- bolcs-Szatmár-Bereg megyei gazdaságfejlesztése. Ez a tény is mutatja, hogy érdemes ide befektetni. A parkot Nyíregyháza belterületétől délre, a város központjától öt kilométerre készítik majd el. A terület határvonala mentén húzódik a 4. számú fő- közlekedési út és a Budapest— Záhony villamosított vasúti fővonal. Mindkét közlekedési vonalról elérhető a záhonyi vállalkozási övezet. A park területe a vállalkozások igényeihez igazodva kerül majd felosztásra, ezzel biztosítva a szükségleteknek megfelelő, leginkább költségtakarékos terület fel- használását. Az ipari park létrehozása gazdasági vállalkozás keretében valósul majd meg, a megalakítás alatt álló gazdasági társaság tulajdonosai és a projekt szervezői a székesfehérvári Loranger Kft. és a nyíregyházi Északkelet-Magyarországi Regionális Fejlesztési Kft. A tulajdonosi összetételből adódóan jól körülhatárolják a feladatokat a két szervezet között. A Loranger Kft. biztosítja azt az üzleti jogot, ismereteket tapasztalatokat, amiket Székesfehérvárott nagyon sikeresen alkalmaztak. Az Északkelet-Magyarországi Regionális Fejlesztési Kft. vállalja az ipari park kialakításában a regionálisan biztosítandó feltételek megteremtését, a koordinációt a Ipari park Nyíregyházán közreműködő helyi szervezetek között. A társaság vállalja, hogy befektetési politikájának megfelelően megjelenik az ipari parkba betelepülő vállalkozások esetében is mint potenciális tőkekihelyező. Nyíregyháza önkormányzata vállalta, hogy a rendelkezésre álló eszközökkel segíti a park létrehozását. A fejlesztési projektek támogatásában számítanak a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Fejlesztési Tanács munkájára is. Az ipari bázis kiépítése során a betelepülő vállalkozónak figyelembe kell venni a régió adottságait és tradicionális szerkezetét, de a fejlesztések során elő kell mozdítani a régió gazdasági szerkezetátalakítását, vagyis új tevékenységek meghonosítására kell törekedni. Az élelmiszerfeldolgozó ipar ajánlatos lehet, hiszen nyersanyag és szakképzett munkaerő bőven van a \ megyében. Olyan iparfejlesztési célokat tűztek ki, amelyek nagy tömegű betanított munkaerőt igényelnek, anyagszükséglete viszont alacsony szintű, vagy a közeli szomszédos országokból gazdaságilag előnyösen kielégíthető. Csillag László szerint a tervek alapján a fejlesztések ez év derekán kezdődnének, és az első vállalkozó még ebben az évben megkezdhetné a munkát az ipari parkban. Reálisan három—négy nagybefektetőre számítanak, a fennmaradóhe- lyet pedig közepes vállalkozások számára tartanák fent. A tervek öt és hét év közötti időtartamra készülnek, ez az idő szükséges ahhoz, hogy a tervezett terület a befektetők részére teljes mértékben hasznosításra kerüljön. Az ipari park alapításával remélik, hogy jó néhány munkahely létesítésére lesz lehetőség. K.I.
