Új Kelet, 1996. január (3. évfolyam, 1-26. szám)
1996-01-31 / 26. szám
BALOGH MÓNIKA LENGYEL KRISZTINA KÓRIK LÁSZLÓNÉ Önt mi bosszantja? ^ Nyíregyházán, a Petőfi téri buszpályaudvaron járókelőket szólítottunk meg, és a címben szereplő kérdést tettük fel nekik. íme hárman a válaszadók közül: — A nyáron elvesztettem a munkahelyemet, és azóta még nem tudtam elhelyezkedni. Egyik napról a másikra nagyon nehéz megélni. A férjem keresetéből és az én munkanélküli járadékomból élünk azóta. Havonta 15—20 ezer forinttal lett kevesebb a jövedelmünk. Ezt nagyon megérezzük. Huszonkilenc évig megszakítás nélkül dolgoztam, és megszoktam ezt az életritmust. Nagyon nehezemre esik a semmittevés, és hogy nem tudok ellene tenni. Negyvennyolc évesen új életet kezdeni szinte lehetetlen. — Sch — — A félévi bizonyítványom bosszant. A 107-es számú szakmunkásképzőbe járok, másodikos nőiruha-készítő tanuló vagyok. Valószínűleg közepestől nem lesz jobb a félévi eredményem. Ettől azért többet vártam. Naponta vidékről járok be busszal. A reggeli órákban óránként közlekednek a buszok, de még így is nagyon korán kell felkelnem. Délben, ha nem érem el a 12.45 perckor induló járatot, akkor csak két óra múlva megy a következő. Amelyik nap hat tanítási óránk van, olyankor majdnem egy órát kell itt ácsorognom. Gyakorlati ok- tátási héten szerencsésebb vagyok. — Egyre gyakrabban lopnak a boltban. Legutóbb is egy középkorú házaspár és egy idős néni együtt jött be az üzletbe — első ránézésre nem is gondoltam, hogy tolvajok —, és amíg elterelték a figyelmemet, addig a néni a táskájába süllyesztett egy farmernadrágot. Rendszerint a legmagasabb polcon lévő árut kérik, és úgy, hogy az eladónak hátat kelljen fordítania nekik. Ezeknek a zsiványok- nak néhány másodperc is elég, hogy lopjanak. Ha rajtakapom őket, akkor mindhárman ellenem vallanak, nekem pedig nincs tanúm. Még ha sikerülne is rájuk bizonyítani a tett elkövetését, akkor is megúsznék pár ezer forintos pénzbírsággal. Ellenben, ha egy APEH-el- lenőmek nem adok számlát, akkor ötvenezer forint a bírság összege. Államtitkári látogatás Dr. Kökény Mihály, a Népjóléti Minisztérium politikai államtitkára lesz Nyíregyháza vendége február 2-án, pénteken. A polgármesteri hivatalban Giha Tamás alpolgármester fogadja az államtitkárt, aki délelőtt a Pacsirta utcai szociális otthont, délután pedig a Bokréta utcai hajléktalanszállót adja át. Kökény doktor ellátogat még a vérellátó állomásra, és részt vesz a szociális kerekasztal fórumán. KvZ Reggel a nyíregyházi piacon Tessék, csak tessék...! Kedd reggel fél nyolc, mínusz négy fok. A nyíregyházi piaccsarnok előtt néhány didergő nő ácsorog. Talán már órák óta várakoznak, arcuk szederjes a hidegtől, kezüket kiszárította a téli szél. Karjukon csíkos szatyor. „Magnumot tessék!” — kínálják valamennyi arrajárónak a portékát. Nincs keletje a piaci ciginek, csak kevesen állnak meg. Két férfi fel-alá járkál az épület előtt, a barna műbőrtáskából kikandikálnak a vodkásüvegek. Tíz—húsz forintot, ha nyernek a vásáron, de úgy tűnik, még így is megéri. A csarnok bejáratánál savanyú szag csap meg, a rohadó zöldség és a frissen sült hurka, kolbász illatának keveréke. Az orrfacsaró bűztől nem érezhető az előtérben lévő pékség ropogós áruinak illata. A szaglószerv néhány perc múltán, szerencsére, alkalmazkodik a körülményekhez. Virágok, déligyümölcsök, házi túró és tejföl, disznó- és marhahús, hal, sütemények és pékáru, mirelit, játékok és ruhák. Ez a nyíregyházi piaccsarnok kínálata. — Annyi időm sincs, hogy hazaszaladjak és megtörölges- sem ezeket a portékákat! — zsörtölődik egy fiatalasszony, miközben fekete retket pakol ki a ládákból. — Azt sem tudom, hol áll a fejem... Laci, hozzon még fel salátát meg banánt is, jó érettet, sárgát! Majd a pult mögé siet: — Tessék parancsolni! — szól kissé fáradtan az egyik vásárlóhoz. Gépiesen levesz egy fürt banánt, zacskóba rakja, s elgondolkozva szól: — Mennyiért árulom én ezt? — Százharminckilencért — segíti ki a vevő. — Meg se kérdeztem: lehet egy kicsit több? Akkor száz- nyolcvanöt lesz. Viszlát! A kínálat bőséges, de a vásárlók nem akarnak jönni. Talán a hideg, de az is lehet, hogy az egyre nehezebben közeledő fizetésnap tartja távol őket. A műanyag flakonban árult tehéntejnek azonban nagy a keletje. A kínálgató fiatal házaspárnak már kialakult vendégköre van. — Kecsketejet is árultak itt, nem is túl régen — mondják kérdésünkre —, de már nem jönnek, nem érte meg. Idős néni érkezik, fehér kendővel takart lábast, fazekat és nejlonzacskóba csomagolt hófehér túrót pakol a polcra. — Otthon készítem mindet — mondja szerényen. A keze kicsit megremeg, amikor a befőttesüvegbe pakol néhány kanál tejfölt. — A kevéske nyugdíjat muszáj kiegészíteni. Egyen halat, legjobb falat — hirdette egy felirat néhány évvel ezelőtt. Akkoriban hányán álltak sorban a paprikás sült halért, s falatoztak jóízűen az polcok* mögött. Most egyetlen férfi álldogál. Rosszul öltözött, dobozos tejfölbe mártogat egy szelet kenyeret, talán ez az ebédje és a vacsorája is. A butiksor előtt az árusok ácsorognak. Beszélgetnek, nézelődnek. — Miben segíthetek? — kér- dezik rögtön a szemlélődőt. Csak kevesen állnak meg. Ez a hely a piacnak azon része, ahol nem illik alkudni. A ruhák egy része még újdonságnak számít, de a legtöbb már ugyancsak kiment a divatból. Vajon mióta várakoznak gazdájukra ezek a holmik? Vap idejük átvenni az épület áporodott szagát. A legtöbben a hamburgeres előtt várakoznak. A választék: kávé, hot-dog és üdítő. Két fiatalember feketéjét'kavargatva nézelődik, majd tesznek egy kört a csarnokban, és távoznak. A sarokban négy férfi üldögél. Ruhájuk szakadt, mosdat- lanok. — Se munkájuk, se lakásuk. Hajléktalanok — mondta egy gyümölcsárusító hölgy. — Egész nap itt vannak, reggeltől estig. Isznak, lopnak, randalíroznak, még össze is verekednek. A múltkor, amíg az egyik vevővel foglalkoztam, egy kiló narancsot loptak el tőlem. Hiába értesítjük a rendőröket, nem tudnak mit tenni. Csak igazoltatják őket. Már kértük, hogy biztonsági őr ügyeljen nappal is, ne csak éjszaka. Félelemben tartanak minket, sosem tudjuk, mit lopnak el. A vevőket is elijesztik. Egy feltartja, a másik három ellopja a pénztárcát vagy amit talál. Nem tudunk semmit sem tenni. Egyik nap elzavarják őket, másnap újra itt vannak. Idegesen tördeli a kezét, csak fejével int a négy férfi felé, akik egymásnak dőlve alszanak. Negyed kilenc. Továbbra is mínusz négy fok. A piaccsarnok előtt néhány didergő nő ácsorog. Arcuk szederjes a hidegtől, kezüket kiszárította a téli szél. A táskájuk még tele cigarettával. Talán az egész nap kevés arra, hogy túladjanak rajta. Kozma Ibolya
