Új Kelet, 1996. január (3. évfolyam, 1-26. szám)

1996-01-15 / 12. szám

16 1996. január 15., hétfő Lapzárta K • UJ KELET Az ügy eletek jelentik Szombaton este fél nyolc­kor Sóstófürdőn, a Majális út 29. számú szintes ház egyik helyisége tüzet fogott. A ben­ne tartózkodó 47 éves nő a kórházba szállítás közben égési sérüléseibe belehalt. Tiszavasvári belterületén 13-án éjjel 2 órakor egy trak­tor alá esett a város egyik középiskolájában tanító 32 éves amerikai állampolgársá­gú nyelvoktató, aki a baleset következtében életét vesztet­te. A körülményeket szakér­tők bevonásávál vizsgálják. Nyírbogdányban a gyár­telep előtt két személygépko­csi frontálisan ütközött, mely­nek következtében az autók­ban utazók közül egy személy életveszélyesen, kettő súlyo­san megsérült, és hárman könnyebb sérülést szenved­tek. Az anyagi kár meghalad­ja az egymillió forintot. Vasárnapra virradóra két mentőautó is megszen­vedte egy kis Polski vezető­jének gyorshajtását, illetve it­tasságát. A Kállói út felől közlekedő „kis” kocsi a nyír­egyházi mentőállomás két parkírozó autóját rongálta meg, a vezető maga is meg­sérült. Balesetek, bűncselekmények Az ország területén az el­múlt huszonnégy órában 59 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt. Öten meghaltak, huszonegyen súlyos, harminchármán könnyű sérülést szenvedtek. Erről az Országos Rendőr-főkapitány­ság ügyelete tájékoztatta az MTI-t. H. Stephan 29 éves osztrák állampolgár pénteken, az esti órákban Nagycenken ütközött össze személygépkocsijával F. Imre 33 éves kónyi lakos jár­műszerelvényével. Az osztrák járművezető súlyosan, utasai közül ketten könnyebben meg­sérültek. D. Péter 39 éves oszt­rák állampolgár a helyszínen életét vesztette. Több mint há­rommillió forintos anyagi kár keletkezett. A balesetet a kül­földi állampolgárságú férfi okozta, aki az egyirányú úton a forgalommal szemben vezet­te járművét. Debrecen külterületén szom­baton délelőtt személygépko-" csijával keresztbefordult az út­testen P. József A3 éves debre­ceni lakos, és összeütközött a vele szemben közlekedő sze­mélygépkocsival, amelyet F. Sándor 46 éves debreceni lakos vezetett. P. József a kórházban meghalt, F. Sándor súlyos, uta­sa könnyű sérülést szenve­dett. Budapesten nyomozást ren­deltek el ismeretlen tettes ellen, aki álarcban, egy pisztolynak látszó tárggyal a II. kerületi Hűvösvölgyi úton szombaton hajnalban, fél négykor a Mol- benzinkút felé tartott gyalogo­san. A kút kezelőszemélyzete ezt látva bezárkózott és bekap­csolta a riasztót, mire a támadó kereket oldott. Farsangi vigalom A farsang vízkereszttel (január 6.) kezdődik és hamvazószer­dáig tart. Különösen ünnepélyes az előtte való vasárnaptól kedd estig, azaz húshagyókeddig, amit általában „farsangfarkának” mondanak. Húshagyókedd tehát a farsang utolsó napja, mindig a hamvazószerdát megelőző keddi nap, amikor elhagyják a hús­evést, és megkezdődik a böjt. Hamvazószerda pedig a húsvét előtti negyvenedik nap, az idén ez február 21-éré esik. A farsang a telet, a hideget, a sötétséget legyőző tavasz egyik örömünnepe, melyre már középkori források is emlékeznek. A farsang rengeteg népszokása, alakoskodása mellett a gonosz­űzés és a termésvarázslás is előfordul a szokások sorában. Ilyen­kor baltával fenyegetik meg a termőfákat, hogy kivágják, ha nem adnak elegendő termést. A farsang végeztével kiáltották ki azo­kat a lányokat, akiknek nem sikerült férjhez menniük. Nagy kia­bálással a házuk előtt különböző nótákat, rigmusokat mondtak a legények. Ugyancsak a farsang végére esett a tuskóhúzás, a legé­nyek csúfolódó szertartása. A farasangi vigalom a ma emberének a báli szezont jelenti, a társasági élet elmaradhatatlan színtereként. (I. gy.) Szakképzési fórum és taniroda-átadás Szakképzési fórumot rendez a Sipkái Barna Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépis­kola és Szakmunkásképző Is­kolajanuár 19-én, pénteken, az intézmény falai között. A délután 14 órától kezdődő programot Mező Gyula igazga­tó nyitja meg, majd Nyíregyhá­za Megyei Jogú Város középfo­kú oktatásának helyzetéről, ered­ményeiről Hajdú Sándor, a vá­rosi polgármesteri hivatal hu­mánirodájának vezetője számol be. Az emberi erőforrások fejlesz­tése címmel a világbanki prog­ram Ifjúsági Szakképzési Kompo­nensének fejlesztési eredményeit dr. Sallai Mária, a Munkaügyi Minisztérium Szakképzési Prog­ramok Osztályának projekt me­nedzsere ismerteti. A másod- és továbbképzések magyarországi helyzetéről és szerepéről dr. Madarász Sándor, a Munkaügyi Minisztérium Szakképzési Prog­ramok Osztályának főosztályve­zető-helyettese tart előadást. Az ezt követő közel egy órás konzultáció után, 16 órakor Csabai Lászlóné, Nyíregyháza polgármester asszonya ünnepé­lyes keretek között átadja az intézmény új tanirodáját. Kínaiakat támadtak meg Álarcos férfiak vasárnap hajnalban megtámadtak három Magya­rországon élő kínait Budapesten, a XVI. kerületben lévő lakásukon. A János utcában a kínai férfiak éppen társasjátékkal múlatták az időt, amikor a támadók betörték a lakás ajtaját. A tettesek pénzt kö­veteltek tőlük, de az egyik kínai ellenállt, ezért hátba lőtték egy 7,65- ös kaliberű pisztollyal. A lövedék a férfi bal lapockáján hatolt be, és a szájüregén át, két fogat kiütve hagyta el a testét. A megsebesített férfi életveszélyes állapotban kórházban fekszik. Másik két társá­nak nem esett baja. A betörők — miután megkötözték a sértetteket —egy Opel típusú személygépkocsival menekültek el a helyszínről. Mi újság influenza-ügyben? Néhány Szabolcs-Szat- már-Bereg megyei város orvosi ügyeletétől érdeklőd­tünk telefonon: milyen volt a hétvégi betegforgalmuk, akadt-e a betegek között inf­luenzával bajlódó? A fehérgyarmati összevont orvosi ügyelettől, dr. Sarkadi Gabriellát csak nehezen tud­tuk elérni, gyakran szólította hívás a vidéki betegekhez. Néhány tipikus influenzás megbetegedéssel találkozott ügyelete során, többnyire vi­szont légúti panaszokkal ke­resték fel. A mátészalkai ügyeletén dr. Ungvári Zsigmond tartott va­sárnap ügyeletet. Elmondása szerint a hétvégén a szokásos­nál többen fordultak orvos­hoz, szombaton 130-an, va­sárnap kora délutánig mintegy hatvanan látogatták meg az ügyeletet. Néhány influenzás beteg náluk is megfordult. A megyeszékhely felnőtt­ügyeletétől, dr. Katona Juli­anna tájékoztatta lapunkat. Elmondása szerint az átlagos­tól is nyugodtabb volt a beteg- forgalom a hétvégén, különö­sen vasárnap, amikor a szom­bati 92 nappali megkereséssel szemben érdeklődésünkkor mindössze 25-en jártak a nyír­egyházi orvosi ügyeletén. Inf­luenzás megbetegedéssel nem találkozott, viszont lázzal járó, influenzaszerű megbete­gedést bőven tapasztalt. A vásárosnaményi ügyelet­től, dr. Balázsi Enikővel be­széltünk, aki elmondta, hogy influenzás tünetekkel nem ta­lálkozott, a beregi fővárosban is elsősorban az enyhe hőemel­kedéssel járó felsőlégúti meg­betegedések a listavezetők. A hétvégi ügyelet első napján hat­vanan, míg tegnap a megkér­dezésünkig 27-en fordultak or­voshoz a naményiak, illetve a körzethez tartozók. Záhonyban sem találkoztak az ügyeletet adó orvosok tipi­kus influenzával a hétvégén. A beteget látogató dr. Kalmár József helyett Csobai Enikő asszisztensnőtől kértünk és kaptunk tájékoztatást. A szom­bati száz körüli és a tegnapi 42 beteg átlagos forgalmat jelen­tett az ügyeletnek. Influenzát itt sem tapasztaltak, sok volt vi­szont a torokgyulladással, a hörghuruttal, a magas vérnyo­mással bajlódó. Az ügyeletek orvosai a mostani ködös, nyirkos idő­járástól már jobban tartanak, a tapasztalatok szerint az ilyen idő talaja lehet a légúti fertőzéseknek, az influenza vírusának is, így a jövő hé­ten több betegre számíthat­nak a gyógyítók. maximum minimum Változóan felhős lesz az ég, az ország nagy részén hétfőn i is valószínű pár órás napsütés. Számottevő csapadék sehol ! sem várható. Éjszaka többfelé képződik köd, amely néhol [ tartósan napközben is megmarad. hue Közvetlen a gyártótól 48 óra alatt, Garancia idő: 1 év. Tóth Katalin • Nyíregyháza Kiss Ernő u. 40. 11(42)402-650,310-435 Január IS., hétfő A nap kei: 7 óra 28 perckor, nyugszik: 16 óra 19 perckor. A hold kel: 1 óra 35 perckor, nyugszik: 11 óra 52 perckor. Angol font 215,53 Ausztrál dollár 103,99 Belga frank (100) 470,61 Dán korona 25,06 Finn márka 32,02 Francia frank 28,25 Görög drachma (100) 59,26 Holland forint 86,51 ír font 223,10 Japán yen (100) 132,94 Kanadai dollár 102,60 Kuvaiti dinár 466,74 Német márka 96,89 Norvég korona 22,03 Olasz líra (1000) 88,63 Osztrák schilling 13,78 Portugál escudo (100) 93,33 Spanyol peseta (100) 115,17 Svájci frank 120,20 Svéd korona 21,21 USA-dollár 139,79 ECU (Közös Piac) 178,28 Kétszázöt évvel ezelőtt 1791. ja­nuár 15-én született Bécsben Franz Grillparzer osztrák drámaíró, líri­kus, hazája irodalmának legna­gyobb klasszikusa. Kapcsolatot tar­tott Goethével, felkereste Párizsban 1 Heinét. Magyarországon négyszer ■ járt. Első drámai kísérlete a A'apó- 9 /eow-ellenes Ősanya (magy. 1824). I Említjük a mitológiai témájú Sapp- 9 ho (1819). A tenger és a szerelem 9 hullámai (magy. 1892) és a Prága 9 alapítását megjelenítő Libussa című 9 drámái. Bánk bán tragédiáját az Urá- I nak hű szolgája (1830) című művé- 9 ben dolgozta fel. Grillparzer terem- 9 tette meg a némettől elkülönülő H osztrák irodalmat. H Névnap: Loránd. Lóránt. Egyéb névnapok: Alfréd, Aurél, Klarissza, 9 Kolos, Mike, Mekiás, Mór, Pál. Mó- 9 ric, Sándor, Szigfrid, Vitus. LÓRÁNT, LORÁND, A DICSŐSÉGES i« A mai Lóránt nevünk germán 9 megfelelője a Hruodland. Az óger- 3 mán nyelvben a „hruod” dicsősé- M get jelent, a mai német nyelv Land g = ország szava révén pedig „ha­Í zájának dicsőséget szerző” az ér­telme. Egy francia epikus mondá­ja ban a dicsőségesen ragyogó Ro­land név magyar alakja. Egyes névkutatók származtatják a latin Laurentiusból, vagy az olasz Orlando (hős, vitéz, vakmerő) névből is. Történelmünk nagy múltú nemesi családjai közül meg­említjük Lorántffy Zsuzsannát, I. Rákóczi György erdélyi fejedelem feleségét, a sárospataki kollégium alapítóját. Laptulajdonos és kiadó: Start Rehabilitációs Vállalat és Intézményei Nyíregyháza, Bujtos u. 32. Tel.: 411-433 Felelős kiadó: Balogh Zoltán vezérigazgató Főszerkesztő: Kézy Béla Szerkesztők: Kanda Ferenc, F. Sipos József, Tapolcai Zoltán Tanácsadó szerkesztő: Tarnavölgyi György Főmunkatárs: Száraz Attila Sportszerkesztő: Révay Zoltán Lapigazgató: Hajdú István Szerkesztőség és lapi^azgatóság: 4400 Nyíregyháza, Árok u. 15. Tel.: 437-013 Tel./Fax: 437-012 Sport: 437-006, hirdetés: 437-012 Hirdetésfelvétel a megye valamennyi postahivatalában. Terjeszti előfizetésben a Magyar Posta Rt. Debreceni Igazgatósága (4046 Debrecen, Bethlen u. 1., telefon: 52/412-111) Igazgató: dr. Kovács József Árusításban terjeszti a Rónahír Észak-Alföldi Postai Hírlapkereskedelmi Rt. (4046 Debrecen, Péterfia u. 4. Levélcím: 4001 Debrecen pf. 270. Telefon: 52-347-988/21, 22. Fax: 52-347-988/21., Ügyvezető igazgató: Kuthy Antal. Előfizetési díj: egy hónapra 380 Ft, negyedévre 1140 Ft, fél évre 2280 Ft, egy évre 4560 Ft. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, postai, valamint hírlapkézbesítőknél és a kiadónál. Nyomtatás: a Start Vállalat Nyírségi Nyomdaüzemében Nyíregyháza, Árok u. 15. Felelős vezető: Murczkó Károly nyomdaigazgató ISSN 1217-9914 ■anuoBH

Next

/
Oldalképek
Tartalom