Új Kelet, 1996. január (3. évfolyam, 1-26. szám)

1996-01-16 / 13. szám

Nemzetközi összefogás a OS helyzetben élőkért 3. oldal Ára: 19,50 Ft SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI NAPILAP III. évfolyam, 13. szám — 1996. január 16., kedd y Tiszaadony (5. oldal) * Játék (8. oldal) * Vendéglátás (9. oldal) * Gazdaság (12. oldal) Szünetelő műsorsugárzás Szünetel a tokaji, a győri, a budapesti, és a csávolyi Tv- adón a műsorsugárzás csütör­tökön 12 óra és 16 óra kö­zött karbantartási munkák miatt. Ugyanebben az időben nem működik az AM-mikro szolgáltatás Budapesten. Győr, Budapest és Tokaj tér­ségében is kimaradás lesz az URH-rádióadók műsorában csütörtökön déltől négy órán át. Minderről az Antenna Hungária Rt. értesítette az MTI-t hétfőn. Áthaladási engedélyt kértek A boszniai IFOR-erőkbe csapatokat küldő országok közül a dán és a lengyel kül­ügyminisztérium jegyzék­ben kért Magyarországtól vasúti áthaladási engedélyt, az orosz IFOR-erők pedig a már korábban engedélyezett légiszállításon kívül vasúti átha­ladást is kérelmeztek -— mondta Szentiványi Gábor külügyi szó­vivő hétfői sajtótájékoztatóján. Hozzátette: az áthaladásokra ja­nuár közepe és február első hete között kerül sor. Sok influenzás Borsodban Az elmúlt egy hét során Borsod-Abaúj-Zemplén me­gyében összesen 5815-en betegedtek meg influenzá­ban. Korosztályok szerint a legtöbben — 1558-an — az 1—14 évesek kapták el, őket a 35—59 év közöttiek köve­tik, szám szerint 1340-en. A hatvan év feletti megbetege­dettek vannak a legkeveseb­ben, 563-an. A megyében eddig három halálos áldoza­tában a járványnak. Új államtitkár Horn Gyula kormányfő február 1-jei hatállyal a hi­vatal gazdasági és informa­tikai ügyekért felelős helyet­tes államtitkárrá nevezte ki Lóránt Zoltánt — tájékoztat­ta az MTI-t Kiss Elemér szóvivő, a Miniszterelnöki Hivatal közigazgatási állam­titkára. Szilvásy György kör­nyezetvédelmi minisztériu­mi közigazgatási államtit­kárrá történő kinevezése mi­att üresedett meg a közigaz­gatási államtitkár helyettesi szék. Még egy reptér? Az amerikai IFOR-erőknek szükségük lenne a sármellé­ki repülőtérre is — tudta meg a kormányhoz közel álló for­rásokból az MTI. Erről már tárgyalásokat folytat a Hon­védelmi Minisztérium és a repülőtér kezelésével meg­bízott Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. Infor­mációk szerint a békefenn­tartók nem repülőtérként kí­vánnák használni a területet. Lottótájékoztató A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 2. heti lottó­sorsolás nyereményei a következők: Ötöslottó: 5 találatos szelvény nem volt, 4 találatos szelvények száma 37 darab, nyereményük egyenként 508 452 forint, 3 találatos 4611 darab volt, nyereménye egyenként 4080 forint, 2 találatos 133 575 darab, nyereménye egyenként 246 forint. A következő hétre átvitt nyereményösszeg 5 találatosra: 123 515 885 forint. Hatoslottó: 6 találatos szelvény nem volt, 5 plusz 1 talála­tos szelvények száma 2, nyereménye egyenként 1 944 794 forint, 5 találatos 35 darab volt, nyereménye egyenként 111 131 forint, 4 találatos 2514 volt, nyereménye egyen­ként 1547 forint, 3 találatos szelvények száma 45 217 darab, nyereménye egyenként 301 forint. A következő hétre átvitt nyereményösszeg 6 találatosra: 53 603 654 forint. közigazgatási hivatal éves jelentése E Hanyag önkormányzatok A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Közigazgatási Hivatal hétfőn beszámolót tartott az 1995. évi tevékenységéről, a helyi önkormányzatokkal való adatai jelentősen megnőttek. A megyei települési önkormány­zatok hatósági feladat-teljesí­téseinek az elemzéséből arra a következtetésre jutott a köz­Dr. Fekete Zoltán újságírók körében együttműködés tapasztalatai­ról. Dr. Fekete Zoltán hivatalve­zető elmondta, hogy 1995. ja­nuár 1-jétől megkezdték az önálló tevékenységüket 44 munkatárssal, akiknek a létszá­ma a július 1-jei leépítések után 41 főre apadt. A tavaly év elején hatályba lépő új jogszabályok miatt a hivatal igazgatási-hatósági fel­Veszélyes akció Minden lakásban nap mint nap kerül a szemetes­be olyan dolog, ami veszé­lyes a környezetünkre, és a magunk védelmében jó len­ne külön gyűjteni. Ilyen pél­dául a lejárt szavatosságú gyógyszer, a használt sütő­olaj, a zsiradék, az olajos hulladék, a fáradtolaj, az ak­kumulátor, a szárazelem, a festékes, hígítós göngyöleg, a spary-s doboz. Amíg ezek rendszeres gyűjtése nem vá­lik valóra, a természetvédel­mi csoportok akcióikkal szeretnének segíteni. így tesz az E-miszió Egyesület is, amely Nyíregyházán, ja­nuár 20-án, szombaton délelőtt kilenctől déli egy óráig több hely­színen várja az otthonunkban felgyűlt veszélyes hulladékokat. A Zöld Elefánt diszkont előtt, Jósavárosban a Korányi közi ABC mellett, az Érkerti lakóte­lepen az OTP mellett, Örö­kösföldön a Jééé diszkontnál, a Malomkertben az Erzsébet téri ABC-nél és a Kertvárosban a Fé­szek utcai ABC-nél. igazgatási hivatal, hogy a tele­pülési önkormányzatokra egyaránt jellemző az elbizony­talanodás, a helykeresés. A megváltozott szabályzás miatt az új képviselő-testületeknek sokminden eddigi hatósági gyakorlatát újra kell gondolni­uk. Ágazatokra bontva a vizsgá­lódást megállapította a hivatal, hogy az építési területen a ha­tósági gyakorlat színvonala nem változott. Okként a szak­mailag felkészületlen ügyinté­zésre mutatták rá a szakértők, ami miatt gyakori a törvénysér­tő határozathozatal. Ezt bizo­nyította, hogy a közel 180 megfellebbezett határozatból 83-at szükséges volt megvál­toztatni vagy semmissé nyíl­vánítani. A szabálysértési ügyek intézése során a tapasz­talatok hasonlóan lehangoló­ak voltak. Nincs javulás a kü­lönleges eljárási szabályokat igénylő magánvádas ügyek, illetve a fiatalkorúak szabály- sértéseinek intézésében. Az adóigazgatás területén talál­koztak a hivatal szakemberei a legtöbb határozatmódosítással és fellebbezéssel. Gyakori ta­pasztalat volt, hogy sem az ügyitézők, de még a jegyzők sem követték nyomon az ide­vágó jogszabályváltozásokat. A szociálpolitikai ügyek ren­dezései —egy—két kirívó eset­től eltekintve — viszonylag problémamentesen zajlottak, ezekre csupán a kampánysze­rűség volt a jellemző. Megnőtt a gyámügyi és örökbefogadási ügyek száma, amit az intézési gyakorlat hiányosságainak az emelkedése követett. Az eltelt esztendő alatt 226 települési önkormányzatnál maradt a polgármester, két he­lyen a vezetők lemondtak. A közigazgatási hivatal jelzésé­nek ellenére még hét települé­sen nincs alpolgármester, egy helyen a képviselő-testület mind a hat tagját alpolgármes­ternek választották. Jegyzői ál­láshely tizenhét településen nincs betöltve, illetve közel tíz jegyző más nagyközségben he­lyettesítő feladatot lát el. A tör­vény szerinti aljegyzői munka­kör a megyei és hét városi ön- kormányzatnál betöltetlen. Oldás vagy kötés? Két részre szakadt az MDF? Veszélyben az el­lenzéki szövetség? Melyik párt, pártok megszűnését jövendölte a keresztényde­mokraták elnöke, Giczy György? Politikai pengeváltá­sokkal tarkított volt a hét­vége. Az MDF Gödöllőn és Detken tartott tanácsko­zást szinte egyidőben, s mindkét szekértábor meg­nevezte a maga jelöltjét a pártelnöki tisztre, Lezsák Sándor illetve Für Lajos személyében. A megyei elnök, Petróczky István vé­leménye szerint nincs szó semmilyen szakadásról, egy demokratikus pártban teljesen természetes, hogy egy posztért többen ver­sengenek, és mögöttük a tagság egy—egy része so­rakozik fel. Ezt erősítette meg a Fi­desz országos választmá­nyának elnöke Várhegyi Attila, hozzátéve, hogy az ellenzéki összefogást sem a belső harc, sem az új el­nök személye nem befo­lyásolja. Giczy György nyilatko­zatát egyikőjük sem tudta konkréttá tenni, de me­gyei kereszténydemokra­ták sem. Találgatásra sen­ki sem vállalkozott, de hogy mennyire meglepte őket ez a kijelentés azt az mutatja, hogy volt aki a kormánykoalíció háza tájára tippelt, volt aki az ellenzékre. írásunk a 3 . oldalon Gyors-tény-kép A Szabolcs Volán menetrendjéről Immár rendelet szabályozza a köztisztviselők munkaidejét. (Mint a 115. számú Magyar Közlönyben olvasható: az előírás szerint hétfőtől csütör­tökig 8-tól 16 óra 30 percig, pénteken 8-tól délután 2-ig tart a munkanap. Mit jelent mind­ez a vidékről busszal bejáró al­kalmazottak számára? Alkal­mazkodik-e a menetrend a napi változásokhoz?— kérdeztük dr. Huba Pétert, a .Szabolcs Volán Köz­lekedési Rt személyforgalmi üzlet- ágigazgatóját — Jelen esetben vélemé­nyem szerint nincs szükség módosításra, mivel az első négy munkanap az általános munkarendhez hasonló, a pén­teki munkanap vége pedig egy­beesik az első műszak végével, s ezeket az időpontokat eddig is figyelembe vettük. Az uta­zóközönség kisebb részének persze adódhatnak gondjai, de a mi cégünk tömegközlekedé­si igényeket szolgál, így a több­ségre kell koncentrálnia. — Milyen gyakran kerül sor a Szabolcs Volánnál általános utas számlálásra ? — Öt—tíz évenként. Éppen a ’96-os esztendőben esedékes a következő. Azon járatokkal viszont, melyekkel kapcsolatban jelzéseket—közérdekű bejelenté­seket, javaslatokat—kapunk, ter­mészetesen a napi aktualitás szerint foglalkozunk. — Mi lesz Önöknél az egyé­ni bejelentések sorsa? — Nyilvántartást vezetünk. Minden egyes bejelentést meg­vizsgálunk, s 30 napon belül válaszolunk. A személyes sérel­mekről szóló panaszok beje­lentésekor a sértett aláírásán kívül két tanúra is szükség van, mert a saját munkatársainkat is védenünk kell valamiképpen a felesleges meghurcolástól. Minden autóbusz-végállomá­sunkon el lehet kérni a panasz­könyvet. Az állomásvezetők, valamint az üzletágvezetők rendszeresen tartanak fogadó­órákat. Ezek azonban rendsze­rint kihasználatlanul marad­nak, mert nem szoktuk a hoz­zánk fordulót arra kárhoztatni, hogy megvárja ezeket az alkal­makat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom