Új Kelet, 1995. november (2. évfolyam, 256-281. szám)

1995-11-25 / 277. szám

^ 1995. november 25., szombat * .. Hétvége i iUJ KELET Kiskutyát szeretnék Irénke negyvenegy éves. Míg én az előszobában leveszem és fogasra akasztom a kabátomat, ő egy percre sem pihen meg a szobában. Gyakorlott kézzel vasalja és hajtogatja a ruhákat. Még néhány perc, és a zoknik, ingek, nadrágok kupaca szép sorban a helyére kerül. Kimegyünk a konyhába, nehogy be­szélgetésünk miatt vacsora nélkül maradjon a kis család. — Mióta élnek együtt? — Januárban lesz három éve. Képzeld csak el, hogy szinte egyik pillanatról a másikra lett két lányom, na meg persze egy csodálatos férjem. így hármuk­kal már kiegyensúlyozott és boldog az életem. — A szavaiból az cseng ki, hogy nem mindig mondhatta ezt el magáról. — Ez így igaz. Sok mindent értem meg, míg végre révbe ér­tem. Soha nem csináltam titkot abból, hogy mozgássérült va­gyok. Picibaba koromban kap­tam először egy komoly szív­izomgyulladást, majd egy má­sik betegség kapcsán lebénult a fél lábam. Édesanyám egyedül nevelt, a családból csak nagy­mamámra és a nagybátyámra számíthattunk. Nagyi hordott kezelésekre és gyógytornára, míg anyám dolgozott. Hivatal­ba járt, esténként pedig hetente háromszor főzött és takarított egy öreg ügyvédnél. Nagyon kellett a pénz, hisz rengeteget költöttünk orvosra és gyógyszerekre. Néha egészen nehéz időket éltünk át, míg végre lassan felnőttem, s ha nem is tökélete­sen, de használni tudtam a lába­mat. Nem ment mindig köny- nyen, de megpróbáltam megke­resni helyemet a világban. Nagy álmom volt, hogy ápolónőként segíthessek másokon, de a be­tegségeim miatt szervezetem nem bírta volna a kemény stra­pát. így lett belőlem varrónő. Első művemként anyámnak ké­szítettem egy kosztümöt, mely először bő volt, majd addig-ad- dig vettem be belőle a centiket, hogy már csak nagymamám tudta magára húzni, aki jó tíz kilóval volt könnyebb a mamá­nál. Aztán szép lassan beletanul­tam a mesterségbe. Az elmúlt húsz év alatt szinte alig vásárol­tunk magunkra üzletben ruhát. Betegségemnél fogva mindig visszahúzódó lány voltam. Nemigen kerestem más fiatalok társaságát, hisz néha még ma­gamban sem bíztam igazán. Több hónapi győzködés után álltam rá arra is, hogy ne járjak műszakba a varrodába, hanem, kiváltva az ipart, otthon vállal­jak munkát. Anya és nagyi kö­zös hálóba költöztek, így az ud­varra néző szobában kialakítot­tuk életem első műhelyét. Nem mondom, hogy mindig telt ház volt nálunk, de lassan megis­merték munkámat az emberek. t Egyre több megrendelést kap­tam, s gyakran még éjszaka is a pedált tapostam, hogy időre elkészüljek a beígért darab­bal. Anyáék is sokat segítet­tek. Gombot varrtak, vasaltak, vagy éppen szabásmintákat raj­zoltak. Harmincéves koromra elértem azt, amiről néhány év­vel korábban még álmodni sem mertem. — Valami azonban mégis­csak hiányzott az életéből. — Arra gondol, hogy nem volt még saját családom? Éppen ez idő tájt ismerkedtem meg egyik megrendelőm fiával. O is beteg volt, tolókocsihoz kötve élte mindennapjait. Egy nagy- vállalatnál volt telefonkezelő, s próbákra néha elkísérte az édes­anyját. Kedves fiúnak ismertem meg. Mikor udvarolni kezdett, mindig azt mondta, hogy ne­künk, nyomorékoknak össze kell tartanunk. S én sajnos ak­kor vakon bólogattam minden szavára, holott nem éreztem ma­gam emberi roncsnak, bár egy picit még ma is húzom a lába­mat. Addig beszélt, míg fél év­vel később hozzámentem fele­ségül. Mivel nálunk nem volt elég hely, hozzájuk költöztünk. Én azonban minden reggel átmentem anyáékhoz, hisz a munkámat és a megrendelőimet nem adhattam fel csak azért, mert férjhez mentem. Persze azért a háztartást sem hanyagol­tam el. Minden délután megpró­báltam hazaérni addigra, mire a párom végzett a munkahelyén, és mindig volt meleg vacsora az asztalon. A takarítást és a mo­sást anyósom vállalta magára, a nagy bevásárlásokat pedig édes­anyám végezte. Az első időkben minden a legnagyobb rendben volt. A boldogsághoz már csak egy gyerek hiányzott. Bár soha­sem védekeztünk, én mégsem akartam teherbe esni. Először persze azt gondoltam, bennem van a hiba. Az első házassági év­fordulónk után elmentem egy szakorvoshoz. A doktor meg­vizsgált, és bár azt mondta, hogy a szívem miatt nagyon kellene vigyázni rám, ez még nem aka­dálya annak, hogy gyerekem le­gyen. Hazamentem, és kérlelni kezdtem a féijemet, menjünk el, és csináltassuk meg nála is a vizsgálatokat. Ő azonban nem volt hajlandó, és engem is jól le­teremtett, amiért segítséghez fordultam. Azt vágta a fejem­hez, hogy én mindent az ő nyo- morékságára kentem. Hiába bi­zonygattam, mennyire fontos nekem, szinte pokollá vált mel­lette az életem. Végül nyolc hó­nap után beadtam a válópert. Másfél év telt el addig, míg újra szabad lettem. Ugyanúgy éltem tovább anyáékkal, mimt azelőtt. Anyósom a válás után is feljárt hozzánk, s néha megemlítette volt férjemet, aki összeköltözött egy szintén elvált asszonnyal. Már éppen kezdett helyreállni a lelki békém, amikor meghalt drága nagymamám. Hetekig nem tértem magamhoz. Aztán túljutottam ezen is. Lett volna pénzem saját lakásra, de anyát nem hagyhattam teljesen egye­dül. Csendesen és kicsit egyhan­gúan telt az életünk. Néha eljár­tunk színházba vagy karácsonyi hangversenyekre, esetleg beül­tünk egy cukrászdába.-— Hogyan ismerte meg a mostani férjét? —Szerelmünket tizenkét éves trabantomnak köszönhetem. Elég idősen és használtan vettem, de az anyagok és kellékek be­szerzéséhez feltétlenül kellett egy autó. Néhány hónapig, minden remekül szuperált, aztán az Öreg Hölgy lassan kezdte megadni magát. Amikor eltört a hátsó féltengely, kénytelen voltam se­gítségért fordulni. Kinyitottam a telefonkönyvet, és felhívtam az első szerelőt, akit a névsorban ta­láltam. Másnap reggel magas, bajuszos férfi csengetett be hoz­zánk. Az autóért jött. Már az első pillanatban megtetszett kedves mosolygása. Őt is megfoghatta bennem valami, mert gyakran felejtette rajtam a szemét, míg kiállította a számlát. Mikor be­ültem a kocsiba, éreztem, hogy szeretném újra látni őt. S mintha ezt a kis kocsi is tudta volna, né­hány hét múlva újra leállt. Ami­kor elvittem a műhelybe, a mes­ter meghívott kávézni. Míg a szerelők dolgoztak, mi barátsá­gosan elbeszélgettünk az irodá­ban. Megmutatta a lánya képeit, és azt hittem elájulok, amikor meg­mondta, hogy egyedül neveli özvegyen a gyerekeket. Néhány nap múlva megismertem a lányo­kat is. Rögtön kölcsönös volt köztünk a vonzalom. Egy hétvé­gén meglátogatták édesanyámat is, aki könnyes szemmel ölelte magához a két kis árvát. Koráb­ban a keresztanyjuk vigyázott rájuk esténként, de mikor neki is megszülettek az ikrei, mi vállal­tuk fel édesanyámmal, hogy ha­zahordjuk őket a bölcsiből és az oviból. Esténként az apjuk értük jött, és teljes volt az összhang köztünk. Karácsony előtt elhatá­roztuk, hogy összeházasodunk. Leültünk édesanyámmal és Gyu­rival, hogy megbeszéljük a to­vábbiakat. Eladtuk a mi és a Gyuriék lakását is. A pénzhez hozzápótoltuk azt, amit én spó- rolgattam össze, és így tudtunk venni anyának egy garzont, ma­gunknak pedig ezt a négyszobás kis „paradicsomot”. Az egyik szobát itt is műhely­nek alakítottuk át. Napközben dolgozom, este pedig minden időmet a családdal töltöm. Láza­san készülünk a karácsonyra, hi­szen ez csak azóta igazi ünnep nálunk, amióta gyerekek vesz­nek körül bennünket. Édes­anyámmal egymás ellen dugdos- suk az apró meglepetéseket. Nem akarok én senkit elkényeztetni, de lehetőségeinkhez mérten sze­retnék mindent megadni a lá­nyoknak, a férjemnek és édes­anyámnak. Szinte minden gazdinak gondot okoz, hogyan ismer­heti fel, ha gyengélkedik négylábú barátja. A beteg ku­tya viselkedése megváltozik, tompult lesz. Nem reagál a hívó szóra, esetleg csak far­kával jelzi, hogy hallotta a hangokat. Általában vackába vagy bútorok alá bújik, és hosszas unszolás után is csak lassan jön oda hozzánk. Ezt a viselkedést azonban ne kever­jük össze azzal a helyzettel, amikor a kis gézengúz rossz fát tesz a tűzre, és azért sunyit. A kutyák nem panaszkod­nak, a fizikai fájdalmakat, ha nem hirtelen éri őket, hang nélkül tűrik, legfeljebb a fájó testrészek áttapintásakor vo­nítanák fel, vagy húzódnak el a simogató kéz érintése elől. A végtagok fájdalmas beteg­ségeinél sántítanak, ha több végtag is érintett, kötötten jár­nak. A nyak és a törzs fájdal­ma esetén azok forduláskor is merevek maradnak. A fül betegségére utal a fej- , rázás és a ferde fejtartás. A £ kutyusok mindig a beteg fü- ; lüket tartják alacsonyabban. Egyes betegségeknél, mint I például a tejláz vagy az epi- ■ lepszia, görcsök jelentkeznek. ' Egyértelmű a helyzet akkor í is, ha hurutos tüneteket lá­tunk. Ezt köhögés, tüsszögés, a szemrésben hurutos váladék ; és hányás kíséri. A hosszan, több napig tartó szomjúság és fokozott vízivás, na és per- j sze az ezzel járó emelkedett mennyiségű vizeletürítés biz­tos jele a megbetegedésnek. Különösen fiatal állatoknál fordul elő a gyakori hányás. Az ingert számtalan ok kivált­hatja. Az irritáció lehet étel, fű, föld, hajszál, mérgező anyag, gyulladás és betegsé­gek. Ezek közül elősorban a Bár még decemberben is akad tennivaló a kertekben, gyakorlatilag lassan már be­köszönt az igazi nyugalom. Épp az évszakok váltakozása olyan csábító a mi vidékein­ken, hiszen a legnagyobb vi­rágpompára is ráunnánk, ha soha nem lenne vége. így hát soha ne gondoljunk arra, hogy milyen sivár a kertünk decemberben, inkább próbál­juk meg hasznos dolgokkal „agyonütni” az egyre rövi­dülő nappali világosságot. Foglalkozzunk például kicsit a fagyvédelemmel. A szoliter­ként ültetett rododendronok köré tűzdeljünk a talajba fenyő­gallyakat, sőt, felülről is árnyé­koljuk a téli nap sugarai elől. A lomb-és tűlevelűeket nagy hóesések után rázzuk le, hogy elkerüljük az ágak letörését. Az örökzöldek lábához túl közel telepített fásszárúakat emel­jük ki és telepítsük odébb, mert különben felkopaszodnak. Ugyanakkor az értékes lomb­levelűeket is szabadítsuk ki, hogy természetes formájuk job­ban érvényesülhessen. Ameny- nyiben novemberben nem gon­doskodtunk a rózsákról, még e szopornyica, bélhurut, vírusos májgyulladás, elférgesedés és hasnyálmirigy-, valamint vese- és májbetegség tüneteire lehet számítani. A hányás agyi ref­lexközpontját egy sor, a gyo­morra, az érfalakra vagy magá­ra az idegrendszerre gyakorolt hatás ingerelheti. A kiváltó okok lehetnek például mérgező anyagok, magas láz vagy ide­gen testek. Hányás előtt az ál­lat nyugtalan lesz, ásítozik, a szokásosnál jobban nyáladzik, émelyeg. Később megkezdődik az öklendezés, és a gyomor iz­mai összehúzódnak. Az egész olyan hangot hallatt, mintha egy hatalmas hordóban görget­nének néhány liternyi vizet. Egyszeri hányás esetén nincs más dolgunk, mint hogy ne etessük meg azonnal az állatot. Egyéb esetekben feltétlenül forduljunk állatorvoshoz. A hasmenés ugyancsak gyak­ran jelentkező tünet. Emészté­si, felszívódási és táplálékto­vábbítási zavarok vezethetnek hasmenéshez. A hideg, az iz­galom, a félelem és a külön­böző fertőző betegségek egya­ránt kiválthatják ezt a jelensé­get. Ha a kutyus mit sem veszít vidámságából, életkedvéből, akkor nincs okunk nyugtalan­ságra. Ha egy napig csak köny- nyű, jól emészthető ételeket kap, minden rendben lesz. Ha kedély változást, esetleg véres, vizes, nyálkás székletet tapasz­talunk, vigyük el egy szakren­delőbe négylábú pajtásunkat. A betegségek nem mindig, de na­gyon gyakran lázzal járnak együtt. Az egészséges felnőtt kutya belső testhőmérséklete 38-39 fok. Ez az érték termé­szetesen normális körülmények között is megemelkedhet, pél­dául fokzott izommunka vagy izgalom után. Ennek mértéke azonban nem haladja meg a pár hónap elején megtehetjük. Az enyhébb napokon gyomláljunk ki. Az áttelelő salátát és hagy­mát a hótakaró nélküli komoly hidegek ellen óvjuk fenyő­gallyakból készített takaróval. A leveles kel akkor válik íz­letessé, ha lombját megcsípte a dér. A bimbós kelről szedjük le a kis bimbókat, és fagyasszuk le vagy vermeljük el azokat. Ha a metélőhagymatöveket szed­jük ki, a hagymacsomókból rázzuk ki a földet, és több na­pon át hagyjuk a szabadban, hogy megfelelő hideghatás érje őket. Ezután nagyon kevés földdel cserepezzük be, s egy­tized fokot. A kölyökkutyák hőmérséklete is magasabb, ál­talában 39-39,2 fok. Nem minden esetben helytálló az a feltételezés, hogy a beteg, lá­zas kutyának száraz az orra. Sokkal megbízhatóbb ered­ményre jutunk, ha megmér­jük a testhőmérsékletét. Ezt legegyszerűbben a végbélen át tehetjük meg, előzőleg zsí­ros krémmel sikamlóssá tett hőmérő, na és persze egy segédkező közreműködésé­vel. A láz önmagában nem káros, pusztán a szervezetnek a kórokozók vagy mérgeik el­leni felkészültségére, mozgó­sítására utal. Lázcsillapító­ként kutyák esetében az Ami- dazephen tabletta vált be. Ez­zel el is értünk a másik, so­kak számára nagy problémá­hoz, a gyógyszer beadásához. Folyadékot legbiztosabban úgy juttathatunk a kutya szájá­ba, ha a leültetett jószág fejét felemeljük, és szájzugát szét­húzva a kanál tartalmát kor­tyonként a szájába öntjük. Ezt javasolják a szakkönyvek is, bár számomra leginkább a tű nélküli fecskendő használata vált be. Tabletta és kapszula beadása megbízható módon úgy történik, hogy míg bal kéz­zel átfogjuk a kutya orrhátát, és ujjainkkal a pofa lágy részeit benyomjuk az alsó és felső fog­sor közé, minek hatására a ku­tyus kinyitja a száját. Jobb ke­zünkkel a tablettát a négylábú torkába nyomjuk olyan mély­re, amennyire csak lehet, hogy a torokban nyelési reflexet vált­sunk ki. Zárjuk össze barátunk száját. Ha ezután megnyalja az orrát, akkor minden rendben van, lenyelte a gyógyszert. Amennyiben ez elmarad, gya­nakodhatunk arra, hogy a tab­letta a pofában maradt, s azt a kutyus egy óvatlan pillanatban összerágja, esetleg kiköpi. más után állítsuk a szobaablak­ba hajtatni. Gondoskodjunk róla, hogy földjük mindig ned­ves legyen. A zöldségesvermet enyhe időben nyissuk ki, né­hány hétre elegendő zöldséget szedjünk ki belőle, majd ismét takarjuk be. Ha a gyümölcsfák termé­seivel nem vagyunk megelé­gedve, ifjítsuk meg, vagy ta­vasszal oltsuk át őket. Decem­berben végezzük el a fa ritkítá­sát, majd tél végén vágjuk vissza a megfelelő ágakat. Már most elkezdhetjük a madarak téli táplálását, hogy az etetőhöz szokjanak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom